×

Tudásközpont és pályázatírás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 75. számában (2004. május 15.)
Az elmúlt másfél évben tizenhétezer ember vett részt különböző, az uniós támogatásokkal, a pályáztatással kapcsolatos képzésben. Mind ez ideig ennyien vannak tehát, akik hivatalosan is alkalmasak a közösségi források elnyerésére érdemes pályaművek kidolgozására. Számuk a tervek szerint ez év végére el kell, hogy érje a százezret, hiszen csak ez lehet a garancia az uniós pénzek megszerzésére. A szakemberek szerint azonban a pályázatírás csak az első lépcsőfok, az igazi feladat a projektek megvalósítása lesz.

A Strukturális Alap Képző Központ (SAKK) hivatott garantálni, hogy az uniós keretekre pályázók kellő felkészültséggel képessé váljanak a sikeres beadványok összeállítására. A központ feladata tehát a képzés, vagyis az uniós alapokkal, illetve a konkrét pályázatírással kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű terjesztése. A szakemberek szerint azonban nem merül ki ennyiben a képzőközpont szerepe. Nem elegendő ugyanis csak a közösségi forrásból támogatást remélők felkészítése, gyarapítani kell azok tudását is, akik – legalábbis részben – hazai forrásból, az Európa Terv (régi nevén Nemzeti Fejlesztési Terv) más fejezeteiből kívánják projektjüket finanszírozni.

Akkreditáló szervezet

Tévesen került a köztudatba, miszerint a SAKK maga a képzőintézmény. Ez valójában akkreditáló, pontosabban minőségbiztosító szervezet – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese. A SAKK szervezőegység, ha úgy tetszik hálózat, amely arról gondoskodik, hogy országszerte mindenütt megtörténjenek a képzések. Ez tehát egy tudásközpont, amelynek sikerét igazolja az is, hogy az elmúlt fél esztendőben ugrásszerűen megemelkedett azon képzőintézmények száma, amelyek a strukturális alapokhoz kapcsolódó tanfolyamokat szerveznek. Ezek a kezdetekkor még a SAKK segítségével indították a kurzusokat, mára azonban önállóan megállják a helyüket.

A rendszer lényege egyébként a multiplikáció, tehát az, hogy mind szélesebb csoportok jutnak információhoz, mind többen és többen szerezhetik meg a szükséges tudást. A folyamatban fokról fokra visszaszorul az állam szerepe, s így egyre kevesebbeket képez közvetlenül az állam, pontosabban a SAKK, s egyre többen szereznek tudást a már képzett szakemberektől.

A SAKK tehát voltaképpen képzőintézmény-hálózat, magán- és állami intézmények láncolata, amely lehetővé teszi, hogy mindenki a székhelyéhez vagy az irodájához a lehető legközelebbi helyen szerezhesse meg a számára nélkülözhetetlen ismereteket. Azt kell tehát elérni, hogy országszerte felkészült képzőhelyek működjenek, ahol a szükséges tudás átadható az érdeklődőknek. E tekintetben az idén még jelentős az állami szerepvállalás, azonban évről évre, sőt, hónapról hónapra csökken. A cél az, hogy kiépüljön a képzés piaca, jól működjön, s azután az államnak csak akkor kelljen beavatkoznia, ha végképp nem tudják ezt finanszírozni.

Képzett trénerek

Mindennek alapját egyébként az oktatóhálózat adja. A SAKK meghirdette ugyanis a trénerek képzését. Fontos, hogy úgynevezett multiplikátor programokat indítva sokszorozódjon meg a tudás. E projektek keretében egy szűkebb kört képeznek ki annak érdekében, hogy a résztvevők – hazatérve – a megszerzett ismereteket saját civil szervezetükben, régiójukban vagy településükön továbbadják.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) már indított egy hasonló programot, amelynek keretében a kis- és középvállalkozók számára meghirdetett pályázatok révén továbbítják a szükséges ismereteket. A programban 450 embert képeznek ki, elsősorban kamarák, érdek-képviseleti szervezetek, szakértő cégek s helyi vállalkozási központok szakembereit.

Márciusban hasonló tanfolyamon kistérségi szakemberek is részt vettek: a Regionális Fejlesztési Holding 25 szakértőt oktatott, akik később a tervek szerint összesen 3400 helyi szakembert képeznek majd. Májustól több ütemben hasonló felkészítést indít az NFH is, amelynek során négy nap alatt trénerekké képezik ki a jelentkezőket. A 40 ezer forintot befizető, s a feltételeknek megfelelő – például uniós ismeretekkel, képzési tapasztalattal rendelkező – jelentkezők a kurzus végén nemcsak a SAKK oklevelét, hanem egy háromnapos képzés tananyagát is megkapják, amelyre saját tanfolyamukat építhetik a frissen végzett trénerek.

E-learning kurzusok

Az elmúlt másfél évben csaknem 17 ezer ember vett részt az uniós támogatásokkal és az azokhoz kapcsolódó projektek előkészítésével összefüggő képzésben. Rendkívül változatos kurzusok indultak, amelyek jelentős része azt szolgálta, hogy a minisztériumi tisztviselőket, a helyi lebonyolítókat, az informatikai rendszer kezelőit kellőképpen felkészítsék a pályázatírásra, a projektek előkészítésére.

Ennek eredményeképpen hozzávetőlegesen kétezer ember mozog most már otthonosan ebben az "új világban". Ezen túl azonban gondoskodni kell azon intézmények és trénerek felkészítéséről is, akik majd a pályázókat segítik. A tanácsadó irodák mellett számítanak a kistérségi szakemberekre, a falugazdászokra és a regionális fejlesztési ügynökségekre. Nem utolsósorban a kamaráknak is rendelkezniük kell a szükséges információval. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal feladata, hogy tananyaggal, információval, vagy akár előadóval is segítse az oktatóintézményeket. Az elképzelés sikerét igazolja, hogy ez idáig mintegy ezer civil szervezet munkatársa vett részt képzéseken.

Nemcsak a hagyományos tanfolyamokat kínálja a központ, hanem e-learning kurzusokon is okosítják a jelentkezőket. Erre eddig majdnem hétszázan regisztrálták magukat. A cél az, hogy a jövőben valamennyi klasszikus keretek között meghirdetett tanfolyamnak kidolgozzák az internetes változatát is. Tehát mindenféle ismeret megszerezhető lesz anélkül, hogy napokra vagy hetekre az iskolapadba kellene ülniük a tanulóknak. E változat kétségtelen előnye, hogy az internettel rendelkezők számára ingyenes a képzés, ráadásul interaktívan.

Felkészítő kiadványok

A pályázókat egyébként nemcsak tanfolyamokkal, hanem kiadványokkal is segítik. Nagy sikert aratott – nem véletlenül – a pályázati kisokos. Ebben ugyanis a gyakorlati tudnivalókat foglalták össze a potenciális ajánlattevők számára. A 10 ezer példányban kinyomtatott füzeteket el is kapkodták az érdeklődők, ezért ennek újabb kiadásait tervezik.

A hagyományos, tehát "iskolapados" képzések három szinten zajlanak. Az első a legtágabb körnek szól, s főként a pályáztatás folyamatát ismerteti. Ez tehát elsősorban projektmenedzsment ismereteket nyújt. Nincsen azonban mindenkinek szüksége hosszadalmas tanulásra, részletekbe menő információkra ahhoz, hogy sikeresen induljon a strukturális alapok forrásaiért. A "tömegpályázónak" elegendő egy-egy kiadvány elolvasása, illetve az egynapos vagy félnapos szemináriumon való részvétel és egy konzultációs lehetőség ahhoz, hogy összeállíthassa pályázatát.

A második szint azoknak szól, akik már nyertek. Azaz elsősorban azoknak nyújtanak ismereteket, akik már a pályázatírásban otthon vannak, elképzelésük megvalósítása azonban még várat magára. Az elnökhelyettes szerint nem a pályázat megírása az igazán nagy kihívás, mert erre sokan képesek lesznek. Dobrev Klára úgy véli, sokkal komolyabb "lecke", hogy a programot végre is tudják hajtani, s így a forrásokhoz hozzájussanak a nyertesek. Azoknak, akik már idáig eljutottak, a többi között közbeszerzési ismeretekre s egy sor, a lebonyolításhoz kapcsolódó ismeretre lesz szükségük.

A harmadik szint esetében – főként nagyobb önkormányzati, egyetemi projekteknél – elengedhetetlen az ennél mélyebb tudás. A bonyolult, akár többmilliárdos beruházások komoly szakértelmet igényelnek, amihez természetesen a programok is igazodnak.

Képzési alap

Nem kell azonban lemondaniuk az ismeretszerzésről azoknak sem, akik önerőből nem képesek saját képzésük költségeit előteremteni. A központi költségvetésből ugyanis elkülönítettek egy 150 milliós képzési alapot, amelyből hozzávetőlegesen 3000 ember oktatása finanszírozható. A képzések az idők során is alakulnak. Minden tanfolyam végén felméréssel derítenek fényt arra, mennyire elégedettek a résztvevők a hallottakkal, az oktatás módjával. Mindezek alapján úgy látszik: a jövőben az eddigieknél gyakorlatorientáltabb kurzusokra van szükség. Az emberek a konkrét, praktikus ismereteket várják, ezért leginkább a kisebb workshopokban szervezett munkát "díjazzák".

Rövidesen valamennyi önkormányzatnál napirendre kerül a pályáztatás, ezért mind a 3200 helyhatóságnál szakértőkre lesz szükség. A település méretétől függően 1-2 vagy 10-20, egy nagyobb megyei jogú város esetében akár 50 embernek kell értenie ehhez. Nekik töviről hegyire ismerniük kell az egész pályáztatási rendszert, továbbá azt, hogy miként működik az Európa Terv, milyen az uniós támogatások eljárási rendje. Ez számítások szerint mindenképpen több tízezer ember képzését indokolja. Nem kell feltétlenül mindannyiuknak hosszú idejű oktatáson részt venniük, de az alapinformációk tekintetében jártasságot kell szerezniük. E tekintetben egyébként nincs komoly lemaradás, ma már csaknem valamennyi önkormányzatnál van egy-két olyan ember, aki hozzáértőnek mondható, ráadásul sok helyütt tapasztalatot szereztek a PHARE, illetve az ISPA programok kapcsán is. Számukra nem teljesen ismeretlen az uniós támogatási rend, tanulnivaló azonban még akad.

Differenciált kínálat

Legalább ekkora feladat a civil szervezetek felkészítése is, nem beszélve a kis- és középvállalkozásokról, s általában a vállalkozói, illetve az agrárszektorról. Képezni kell még a költségvetési intézmények, kórházak, egyetemek, főiskolák illetékeseit is. Végeredményben ma Magyarországon majdnem mindenütt szükség van a hozzáértő pályázatírókra, függetlenül attól, hogy magánvállalkozásról, költségvetési szervről vagy alapítványról van-e szó. Összességében százezres körről beszélhetünk.

Hozzávetőlegesen 25-30-féle képzés indul – fejtette ki Dobrev Klára – attól függően, hogy a jelentkező milyen témakörben, milyen típusú pályázatra adja be igényét. Nem elegendő tehát az Európa Terv öt operatív programjának megfelelően tervezni a tanfolyamokat, s öt különböző alaptípust kialakítani, sokkal jobban kell differenciálni a kínálatot.

Teljesen más tudást igényel ugyanis mind a pályázat megírása, mind a projektek előkészítése az egyes területeken. A kis- és középvállalkozók esetében már a kiindulópont is eltérő például egy műszaki beruházás kapcsán, egy logisztikai központot esetében vagy egy önkormányzati csatornaépítés megvalósításakor. Gyökeresen különbözik mindettől a szociális szféra pályázati rendje is: így az oktatási és az esélyegyenlőségi programok szintén speciális tudást igényelnek. A képzéseknek tehát sokféléknek kell lenniük, azonban közös az alapjuk.

Testreszabott tudás

Az előző esztendőkben a Tempus Közalapítvány és a SAKK meghirdette például a "Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására" című kurzust, amelynek során 350-en sajátíthatták el a közösségi alapokkal kapcsolatos átfogó ismereteket a közigazgatásban. Hasonló témakörben tanították 2003 decemberében az irányító hatóságok 60 alkalmazottját, s közülük szintén 60 emberrel ismertették meg a projektmenedzsment alapjait.

A jövőben folytatódik a sor, s a többi között a civil szervezetek számára indítanak tanfolyamokat a strukturális alapokról. A 2004 júniusa és szeptembere között zajló kurzusokon ezren ismerhetik meg "testreszabottan" a rájuk vonatkozó információkat. A kohéziós alap támogatási rendszerére felkészítő oktatásra az önkormányzati szféra résztvevőit várják, s hozzávetőlegesen 200-300 ember sajátíthatja el a szükséges ismereteket 2004 szeptemberében. A gazdasági tárca multiplikátor programja is folytatódik ez év szeptemberében, amelyen 1000 hallgató vehet részt elsősorban a gazdasági kamarák, az érdek-képviseleti szervezetek és a szakértő cégek illetékesei közül. A jegyzők számára őszre tervezett tanfolyam címe: Bevezetés az európai uniós támogatások rendszerébe. E képzés során 1200 szakértő szerezhet szaktudást.

A mindenkori képzésekről a SAKK honlapján (www.sakk.hu), illetve a hivatal internetes hozzáférésén keresztül (www.nfh.hu) tájékozódhatnak az érdeklődők. Fontos, hogy ez a későbbiekben a tanfolyamokkal kapcsolatos információk gyűjtőhelyévé váljon, s aki ide "téved", megkapjon minden ismeretet, ami a pályázatírásra és az ahhoz kapcsolódó oktatásokra vonatkozik.

Okleveles pályázatírók

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által indított multiplikátor képzési program keretében 446-an fejezték be az uniós pályázatírásra felkészítő tanulmányaikat. A Strukturális és Kohéziós Alapok Képző Központ (SAKK) által is akkreditált program végzősei április végén vették át az eredményes vizsgát tanúsító oklevelüket. A tanfolyam részvevői – a kis- és középvállalkozók érdekképviseleteinek és kamaráinak szakemberei, pályázatíró vállalkozások munkatársai – a jövőben az uniós források igénylőinek nyújtanak majd segítséget pályázataik elkészítéséhez. A multiplikátor program a jövőben is folytatódik, tervek szerint a következő egy évben 1200-1300 szakember vesz részt a GKM által támogatott projektben. A következő kurzusra júliusban lehet jelentkezni, s várhatóan szeptemberben indul a képzés. Minderről a tárca internetes honlapján, a www.gkm.hu portálon található majd bővebb információ.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem