×

Pályázatok a foglalkoztatás bővítéséért

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 75. számában (2004. május 15.)
A kormányzat az idén – a tavalyihoz képest – több mint hárommilliárd forinttal szűkítette a központi munkahelyteremtő támogatásokat, s ezzel mintegy háromezerrel kevesebb álláshely létrehozását segíti elő. A foglalkoztatásbővítés terén tapasztalható szűkmarkúságot azonban – ez évben – valamelyest ellensúlyozzák a beruházásösztönzésre fordítható némiképp nagyobb központi források. Jelentős fejlesztéseket eredményezhetnek ugyanakkor a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az idei évben megpályázható uniós pénzek. A kormányzat az öt operatív programtól 100 ezer új álláshelyet vár 2006-ig. Szakértők szerint azonban az EU-pályázatok többségének inkább munkahelymegőrző hatása lesz. A projektek ráadásul meglehetősen komplexek és bonyolultak, s előkészítésük tetemes költségeket emészt fel.

A kabinet rohamtempóban igyekezett lebonyolítani a központi munkahelyteremtő programot az idén. Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter április közepén bejelentette: ebben az évben 2200 új munkahely jöhet létre a kormány kétmilliárd forintos munkahelyteremtő támogatásával. A februári meghirdetés során 452 pályázat érkezett több mint 7,2 milliárdos igénnyel, azonban a kétmilliárdos keretből végül 89 nyertes támogatására futotta.

Foglalkoztatási kötelezettség

Az idei forrás nemcsak az igényekhez, de a tavalyi lehetőségekhez képest is meglehetősen szűkösnek bizonyult, hiszen 2003-ban több mint ötmilliárd forint sem volt elegendő erre a célra. Az indoklás szerint a fedezetet juttató Munkaerő-piaci Alap nem képes minden gondot egymagában megoldani, így az álláshelyek bővítését más tárcákkal együtt finanszírozzák ebben az évben. Pedig éppen ehhez a vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak hozzá a leggyorsabban és a legkisebb bürokráciával a cégek.

Az idei nyertes pályázók 90 százaléka kis- vagy közepes vállalkozás, elsősorban a feldolgozóipar és a kereskedelem területéről. A cégeknek több mint a fele tartósan állástalanoknak ad majd munkát. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a vállalkozások, amelyek az előírtnál hosszabb időre vállaltak foglalkoztatási kötelezettséget – mondta Székely Judit, a szaktárca helyettes államtitkára.

Pedig ezen a téren már eleve szigorított a minisztérium, hiszen a tavalyi munkahelyteremtő pályázatok nyerteseinek még csak három évre kellett vállalniuk a foglalkoztatást, az idén már minimum ötre. Székely Judit szerint ennek ellenére több cég túllicitálta a pályázatban előírt kötelezettséget, s néhány évvel hosszabb foglalkoztatást garantált.

Az idén a határidők is szigorodtak, mivel a kormányzat még ebben az évben elkönyvelhető eredményeket akart látni. A nyerteseknek a beruházásaikat – rohamtempóban – november 30-áig kell befejezniük, három hónapon belül fel kell venniük az új munkatársakat, december 15-éig pedig el is kell számolniuk.

A munkahelyek számát természetesen nemcsak a közvetlenül a foglalkoztatás bővítésére szánt támogatások növelik, hanem azok is, amelyek a beruházásokat ösztönzik.

Ösztönzik a beruházásokat

Az idén a gazdasági tárca valamivel több pénzt, a tavalyi 8,8 milliárd forinttal szemben 12,1 milliárdot fordíthat beruházásösztönzésre. Az idei esztendőben összesen 36 milliárd forintra pályázhatnak a GKM-nél a vállalatok. Ugyanakkor tovább folytatódik az Okos Magyarország (SMART) program is, amelynek keretében tavaly 8,8 milliárd forintos költségvetési támogatás révén 85 milliárd forint beruházás valósult meg, több mint hatezer új munkahelyet teremtve.

A SMART keretében az idén az állam két pályázati célt – a környezetvédelmi szempontú technológiaváltást, illetve az innovációt és a kutatás-fejlesztést – preferál 3,8 milliárd forinttal. A több címen zajló gazdaságfejlesztési programok öt fő területre összpontosulnak: több mint tízmilliárd forint jut a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére, 12 milliárd beruházásösztönzésre, hétmilliárd turisztikai pályázatokra, 3,7 milliárd energiatakarékossági célokra, és hatszázmillió forintot szánnak a helyi közutak és az országos kerékpárutak fejlesztésére.

Nagyobb változást e téren is az uniós pénzek megjelenése hozhat. A gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) keretében 2004 és 2006 között 583 millió euró (153 milliárd forint) az elvileg elérhető forrás.

Fókuszban a humán erőforrás

"Az értékünk az ember" szlogennel rajtoló humánerőforrás-fejlesztési operatív program (hefop) keretében 2004 és 2006 között összesen 750 millió euró, azaz 191 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek háromnegyede uniós, negyede pedig hazai forrás.

A Nemzeti Fejlesztési Terven belül a hefop részesedik a legnagyobb – 28 százalékos – mértékben a strukturális alapokból. A foglalkoztatást és a humánerőforrás-fejlesztést közvetlenül szolgálja a 2004. évi források 68,5 százaléka.

Burány Sándor a hefop budapesti információs napján hangsúlyozta, hogy a program célja a foglalkoztatás bővítése, a magyar munkaerő versenyképessé tétele és a társadalmi beilleszkedés elősegítése. Az operatív program keretében februárban és márciusban 18 pályázatot hirdettek meg, április közepéig 4 ezer dokumentációletöltést regisztráltak, s csaknem 600-an érdeklődtek a telefonos ügyfélszolgálatnál.

A hefop azonban elsősorban nem a vállalkozásoknak jelent nagy lehetőséget, hanem a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak, az egyházaknak, az oktatási intézményeknek. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó pályázatok az operatív program címének megfelelően nem közvetlenül a munkahelyteremtést ösztönzik, hanem a munkaerő fejlesztését szolgálják, azt is elsősorban a hátrányos helyzetű rétegek esetében. A pályázati célok között szerepel például a nők munkaerő-piaci részvételének segítése, a hátrányos helyzetű emberek – köztük a romák – foglalkoztathatóságának javítása, az állástalanok munkába helyezése, illetve képzése intenzív tanácsadással, személyiség- és készségfejlesztéssel. Emellett – mások mellett – szakképző központok létrehozására, felsőoktatási és egészségügyi intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére lehet pályázni. A hefop idei évi pályázatai közül csak kettőt írtak ki vállalkozásoknak: a cégek és egyéni vállalkozók a gazdasági versenyképesség operatív program keretében megpályázott beruházásokhoz és fejlesztésekhez kapcsolódó képzésekkel pályázhatnak, valamint olyan oktatások támogatására, amelyek a vállalkozói készségeket fejlesztik.

A szakértők úgy látják: minden operatív programnak megvan a munkahelyteremtő hatása. A gazdasági versenyképesség, az agrár- és vidékfejlesztés, a környezetvédelem és infrastruktúra, valamint a regionális fejlesztést elősegítő projekt egyaránt bővítheti a munkaerő-keresletet, javíthat a dolgozók képzettségi szintjén. A gvop keretében például regionális vállalati központok létesítésére, logisztikai központok fejlesztésére, a beszállítói hálózat bővítésére és erősítésére is pályázhatnak a cégek, ami kétségkívül munkahelyek teremtésével járhat együtt. A regionális operatív program pedig – többek között – a helyi foglalkoztatási kezdeményezéseket igyekszik felkarolni, illetve erősíteni kívánja az oktatási intézmények és a munkaerőpiac szereplőinek összhangját.

Szakértői becslések szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megvalósuló fejlesztések mintegy 100 ezer új munkahelyet teremtenek a következő három évben, és a munkavállalók továbbképzésével, alkalmazkodásának segítségével több százezer álláshelyet őriznek meg. Szakértők szerint azonban az uniós pályázatok többségének inkább munkahelymegőrző hatásuk lesz. Ascsillán Endre, a PricewaterhouseCoopers menedzsere szerint a legtöbb beruházásnál és fejlesztésnél legalább öt évig fenn kell tartani a támogatásból létrehozott kapacitásokat, vagyis nem nagyon változhat a cég statisztikai létszáma.

 

Gyakorta előforduló pályázati hibák

Formai hibák:

– nem annyi példányban nyújtották be az anyagot, ahány elő volt írva;

– nem a megfelelő szöveg szerepelt a borítékon vagy a példányokon;

– nem megfelelő időben nyújtották be a pályázatot;

– a formanyomtatványt elektronikus formában nem csatolták;

– a formanyomtatvány bizonyos részeit megváltoztatták (formátum);

– a pályázati anyag nincs megfelelően szignálva, aláírva;

– a formanyomtatványt hiányosan töltötték ki;

– a mellékletek közül hiányzik valami;

– az igazolások nem megfelelőek, vagy hiányoznak.

Jogosultsággal kapcsolatos hibák:

A pályázó

– nem tartozik a pályázók körébe;

– tulajdonosa nem felel meg a pályázati útmutatóban foglalt feltételeknek;

– olyan tevékenységet végez, ami miatt nem pályázhat;

– az utolsó 2 év gazdálkodási adatai miatt nem pályázhat;

– megkezdett projekthez igényel támogatást;

– a pályázónak 60 napot meghaladó köztartozása van.

Tartalmi hibák:

– a projekt elszámolható költségei nem elszámolható költségeket is tartalmaznak;

– a pályázó valótlan adatot szolgáltat;

– a projekt költségvetése irreális;

– a projekt mérete nincs összhangban a pályázó méretével, képességeivel;

– a pályázó nem felel meg a csekély összegű (de minimis) támogatás feltételeinek;

– az igényelt támogatás nem esik a pályázati útmutatóban megjelölt minimális és maximális érték közé.

Forrás: www.gvop.hu

Magyarország élenjár

Noha egyelőre csak remélni lehet, hogy az uniós pályázatokat teljes egészében ki tudjuk majd használni, mindenesetre Magyarország ígérkezik a legfelkészültebbnek az uniós pénzek felhasználásáért májusban induló versenyre. "Magyarország a többi csatlakozó államhoz viszonyítva az első helyen áll az uniós pályázatok kiírásában, illetve a felhívások megjelentetésében" – mondta nemrég Jürgen Köppen, az EU magyarországi delegációjának vezetője. A csatlakozó országok között Magyarországon kívül egyedül Szlovákia írta ki részben az uniós pályázatait, Lengyelország pedig még az operatív programokról egyezkedik az EU-val.

Április közepéig összesen 62 felhívás jelent meg Magyarországon az európai uniós támogatások elnyerésére. Ebből 22 a gvop, 18 a hefop, 9 a regionális fejlesztés (rop), 8 az agrár- és vidékfejlesztés (avop), 5 pedig a környezetvédelem és infrastruktúra (kiop) területén kínál lehetőséget az uniós és a társuló hazai források elnyerésére.

Ahhoz képest azonban, hogy a tavaly decemberi tervekben még az szerepelt, hogy a kiírások január körül elkészülnek, kissé megkéstek a tárcák. (Magyarország ugyanis külön kialkudta magának, hogy 2004 első negyedében is elindíthassa az uniós pályázatokat.) Az év elején már március végére ígérték az összes pályázat megjelenését, ám számos projekt tovább csúszott, amit a kormányzat elsősorban a tárcák korlátozott kapacitásával indokolt.

A csúszás azonban csökkentheti az uniós pénzek lehívásának esélyeit, mivel lerövidítette a pályázók felkészülésének idejét, hiszen több pályázat beadásának határideje május végén már lejár. Az uniós programok többsége azonban meglehetősen komplex, viszonylag nehéz az összeállításuk – figyelmeztet Egerszegi Dorottya, az Equality Consulting EU Tanácsadó Iroda ügyvezetője. Az ajánlatok elkészítése akár 2-3 hónapot is igénybe vehet. Különösen igaz ez a hefop legtöbb pályázatára, amelyen a nonprofit szervezetek, önkormányzatok, oktatási és költségvetési intézmények csak együttesen, konzorciumi formában indulhatnak. Hosszú időt vehet ugyanis igénybe, amíg a 7-8 igénylő összeáll, és meg tud egyezni a közös célokban, illetve a finanszírozás módjában és az egyéb részletekben.

 

Egymilliárd tűzoltásra

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az idén 1 milliárd forintos programot hirdetett meg a munkaerő-piaci válsághelyzetek és a foglalkoztatási feszültségek kezelésére, mely összegre a munkaügyi központok pályázhatnak. A támogatást olyan esetekre szánják, amikor a cégek az adott térségben jelentősnek számító csoportos létszámleépítést kívánnak végrehajtani, de csak akkor, ha átmeneti működési zavar áll a háttérben. A támogatás – legalább 20 ember leépítése esetén – munkavállalónként 71 550 forintig, s legfeljebb 4 hónapos időtartamra nyújtható.

A válságalapra a munkaügyi központok egészen szeptember 30-ig, folyamatosan pályázhatnak. Eddig Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter döntése alapján összesen 100 millió forintot ítéltek oda textilipari és mezőgazdasági cégeknek, mely forrás révén több mint 500 munkahely őrizhető meg hosszabb távon.

Nem várt költségek

Ha valaki pályázásra adja a fejét, akkor a projekt költségvetésének összeállításakor célszerű figyelembe vennie a felmerülő költségeket. A projektek előkészítése során keletkező kiadások miatt ugyanis a támogatásnak csupán a 73-75 százaléka marad a nyertes pályázónál, vagy talán még egy kicsit kevesebb – mondja Ascsillán Endre.

Egerszegi Dorottya szerint ugyanakkor közvetlenül a pályázatíráshoz kapcsolódó költségek nem túl magasak, de természetesen a komolyabb beruházásokhoz – a projekt méretének megfelelően – nagyobb járulékos költségek kapcsolódnak: engedélyeztetések, megvalósíthatósági tanulmány, kiviteli, műszaki tervek.

A pályázónak például bankgaranciát kell beszereznie, amelynek a támogatási összeg 120 százalékáról kell szólnia. Ennek költsége a támogatási összeg 0,5-3 százalékáig terjedhet az ügyfél minősítésétől, a hitelösszegtől és a projekt céljától függően. Az idei évtől ráadásul a támogatásból finanszírozott beruházás megvalósítására közbeszerzési eljárást kell kiírniuk a nyerteseknek, ami a közbeszerzési érték 1-2 százalékára rúghat, de nagyon bonyolult eljárás esetén elérheti a 3 százalékot is. Ascsillán Endre arra is felhívja a figyelmet, hogy a közbeszerzés a megvalósulási időt is jelentősen – akár 2-3 hónappal is – megnöveli, ezért azt már a döntés előtt érdemes kiírni.

Komoly kiadásokat jelent továbbá az EU által megkövetelt szigorú dokumentáció elkészítése, a fordítás, a projekt menedzselőjének munkabére, illetve a tolmácsolás. A pályázóknak ezenkívül általában még számolniuk kell az úgynevezett regisztrációs díjjal, amely jellemzően a kiírt támogatás összegének 0,2 százaléka. Ez tulajdonképpen jelképes összeg, és a pályázat kiírójának kell befizetnie. A projektek megvalósítását az idén eleve megdrágítja, hogy a január elsején életbe lépő áfaszabályok értelmében az állami támogatás után nem igényelhető vissza az áfa, ami eleve 20 százalékkal növeli a költségeket – mondja Ascsillán Endre. Noha ezt a Pénzügyminisztérium uniós követelményként próbálta beállítani, a szakember szerint ez az EU-ban nem bevett gyakorlat, s Magyarországon is jelentős érdekcsoportok lobbiznak a szabályozás megváltozatása érdekében.

Egyedül nem megy

Mivel az uniós pályázatok meglehetősen bonyolultak és komplexek – s széles körű uniós ismereteket igényelnek -, ezért a szakemberek azt ajánlják a projektek részvevőinek, hogy forduljanak profi pályázati tanácsadókhoz. Ennek jelentőségét Ascsillán Endre Finnország példájával támasztja alá: a finnek csatlakozása után egy ideig nagyrészt maguk írták meg a pályázataikat, ám miután általánossá vált a tanácsadók bevonása, az uniós pénzek tizenkétszeresét sikerült lehívniuk.

A pályázatíró cégek díjszabása nagyon változó. A tanácsadó általában fix tarifát számol fel a munkaköltségek fedezésére, majd a támogatás elnyerése esetén sikerdíjat is kér. Egerszegi Dorottya szerint egy kisebb – nagyjából tízmillió forint alatti – pályázat elkészítését 80-100 ezer forintos fix díj alatt nem vállalják el a cégek, a felső határ viszont a csillagos ég. Az átlagos megbízási díj 100-250 ezer forint között van, míg a sikerdíj 2-10 százalék között ingadozik. Egyes pályázatírók csak sikerdíjat kérnek, de ez elérheti a 15 százalékot is. Egerszegi Dorottya szerint azonban az ilyen esetekben akár a tízszeresét is kifizetheti a megbízó annak, mint ha a fix ár és a lényegesen alacsonyabb sikerdíj kombinációját választja.

A vállalkozások azonban egyelőre inkább úgy gondolják, hogy az előző esetben járnak jobban. Ebben Egerszegi Dorottya szerint az is közrejátszik, hogy a pályázati tanácsadás meglehetősen új szakmának számít, nem igazán elismert, bár idővel nyilván elfogadottabbá válik. Sokan ma még úgy gondolják, hogy a pályázatíró csak "megvágja" a pályázót, holott az igények szakszerű összeállítása igen nagy szakmai felkészültséget és tapasztalatot kíván. A jó pályázatíró ismeri az EU politikáit, szakzsargonját, és képes a bírálók fejével gondolkodni. Azt, hogy a pályázatíró a munkájával tulajdonképpen vissza nem térítendő támogatáshoz, pluszbevételhez juttatja a pályázót, csak most kezdik felismerni.

Szigorú ellenőrzés

Az uniós pályázatok rendjében lényegében folyamatos az ellenőrzés, amely három fő fázishoz köthető – mondja Egerszegi Dorottya. A kiíró minisztérium vagy akár az Európai Számvevőszék még a projekt megkezdése előtt helyszíni ellenőrzést tarthat, hogy megvizsgálja minden rendben van-e, a pályázó le tudja-e bonyolítani a projektet. A pályázó ehhez egy, a pályázattal kötelezően beadandó nyilatkozattal járul hozzá. A közbenső ellenőrzés arra irányul, hogy miként áll a projekt megvalósítása ahhoz az ütemtervhez képest, amelyre az igénylő vállalkozott. Itt ellenőrizhetik a felajánlott fedezetet, a kivitelezés dokumentációját, a projekt megkezdésének időpontját és megvalósításának szakszerű kivitelezését.

A legszigorúbb elszámoltatásra az utóértékelésnél, a projekt lezárásakor lehet számítani, amikor az elért eredményekről kell számot adni. Ez a legkritikusabb fázis, hiszen a pályázók rendszerint mindent megígérnek, csak hogy megkapják a támogatást, ám az EU számszerűsíthető eredményeket követel meg, s ha azok csak részben valósulnak meg, az is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a támogatást. Éppen ezért fontos, hogy a pályaművekben kitűzött célok inkább szerényebbek, de reálisak legyenek – hangsúlyozza a pályázati tanácsadó.

Nagyon fontos, hogy a projekt költségvetése is reális legyen. Nem célravezető az a hazai pályázóknál megszokott mentalitás, hogy kétszer akkora összeget írnak be, úgyis a felére csökkentik. Ha nem reális a büdzsé, akkor az EU nem csökkenti a támogatás összegét, hanem egyszerűen kirostálja a pályázatot.

Emellett fontos, hogy a megvalósítandó eredmények fenntarthatók legyenek, mert ha ezt nem látja biztosítottnak az EU, akkor nem lesz sikeres a projekt. Egerszegi Dorottya szerint a nagyon gyakran előforduló formai hibákra is jobban kell figyelni, mivel az uniós pályamunkáknál nem minden dokumentum esetében lehetséges a hiánypótlás. S az sem mellékes, hogy az EU előnyben részesíti a kreatív pályázatokat, amelyekben van valami újszerű, amelyik úgy van kitalálva és megírva, hogy kitűnik a többi közül – hangsúlyozza a tanácsadó.

foglalkoztatáshoz kapcsolódó legfontosabb uniós pályázatok

Pályázat

Keret (Ft) (2004-2006)

Támogatás (Ft)

Beadási határidő

Pályázók köre

HEFOP/3.4.1. A Gazdasági Versenyképesség

Operatív Program keretében megpályázott beruházásokhoz és egyéb fejlesztésekhez kapcsolódó képzések megvalósítása

12 milliárd

1,05-18 millió

2004. november 15.

egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok

HEFOP/3.4.2. A vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzések támogatása

5,196 milliárd

1,05-18 millió

2004. május 26.

egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok

HEFOP/1.3.1. Nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése

2,140 milliárd

10,2-30,6 millió

2004. május 28.

nonprofit szervezetek

HEFOP/2.3.1. Hátrányos helyzetű emberek alternatív munkaeő-piaci képzése és foglalkoztatása

5,75 milliárd

35,7-107,1 millió

2004. augusztus 30.

nonprofit szervezetek és egyházak (csak konzorciumként)

GVOP/1.1.2. Regionális vállalati központok létesítésének támogatása

414,3 millió

max. 100 millió

2004. október 31.

gazdasági társaságok

GVOP/1.1.3. Beszállítói integrátorok számának növelése és megerősítésük

857 millió

max. 50 millió

2004. október 31.

gazdasági társaságok

GVOP/1.2.2. Logisztikai központok fejlesztése

322,3 millió

max. 100 millió

2004. október 31.

gazdasági társaságok

ROP/3.2.1. A foglalkoztatást elősegítő helyi fejlesztések összehangolása és helyi foglalkoztatási stratégiák kialakítása

969,4 millió

7-50 millió

folyamatos

önkormányzatok, alapítványok, munkaadói és munkavállalói szervezetek, kereskedelmi és iparkamarák

ROP/3.2.2. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása

3150,3 millió

5-150 millió

folyamatos

önkormányzatok, alapítványok, civil szervezetek, egyházak

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem