×

Hadüzenet a színlelt szerződések ellen

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 74. számában (2004. április 15.)
A Medgyessy-kormány már megalakulásakor hadat üzent a színlelt szerződéssel végzett munkának, azonban a tényleges "offenzíva" még várat magára. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az év első felében még nem bírságol az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), viszont június 30-a után fokozott ellenőrzésre számíthatnak a vállalkozások. Időközben az is kiderült, hogy a beharangozott önfoglalkoztatási jogviszonyt nem lehet kialakítani, ellenben néhány szakmára egyedi szabályozást kell kidolgozni.

Az utóbbi évtizedben számos szakmában elterjedt a nem munkaviszonyban, hanem úgynevezett színlelt szerződéssel történő foglalkoztatás. Ennek előnye a munkaadók és – körültekintően megfogalmazott szerződés esetén – a munkavállalók számára egyaránt kimutatható.

A munkáltató, ha nem munkaviszonyban foglalkoztatja a dolgozókat, a bérköltségen kívül megtakaríthatja a felmondási időt és a végkielégítést is. A munkavállaló pedig – a társadalombiztosítási járulék és a személyi jövedelemadó megspórolásán túl – bizonyos kötöttségektől is szabadulhat: például szabadon választhatja meg a munkavégzés helyét és idejét. Nagyon nehezen védhető azonban, ha ugyanazt a tevékenységet ugyanannál a munkaadónál részben vállalkozási formában, részben alkalmazottként végzi valaki, ezért ellentétes a törvénnyel a munkaviszony jellegű foglalkoztatást vállalkozói szerződéssel elvégeztetni.

A munkaügyi felügyelők már eddig is jogellenesnek nyilvánították, ha valaki például futószalag mellett vállalkozói vagy megbízási szerződéssel dolgozott. Kiss Péter kancelláriaminiszter – még a munkaügyi tárca vezetőjeként – úgy próbálta legalizálni a kényszervállalkozásokat, hogy kísérletet tett az úgynevezett önfoglalkoztatói jogviszony kialakítására, bevezetésére.

Speciális szabályozás

Az elképzelés szerint a vállalkozásba kényszerített, valójában alkalmazottként tevékenykedők törvény által garantált munkajogi védelmet és társadalombiztosítási szolgáltatást élveztek volna, miközben a munkáltatók terhei sem nőttek volna. Tavaly decemberre azonban kiderült: hiába a kormány elszántsága, a feladat megoldhatatlan. Az érintett szakmák – például őrző-védő, művész, újságíró, biztosítási ügynök – eltérő foglalkoztatási és működési körülményei miatt ugyanis egységes törvény helyett speciális jogszabályokra van szükség.

Az már látható, hogy egyelőre még a leginkább érintettek sem látják tisztán, hogyan változnak meg – és egyáltalán megváltoznak-e – a kényszervállalkozók foglalkoztatásának szabályai. A jelenlegi munkaügyi miniszter, Burány Sándor nyilatkozataiban már úgy fogalmaz: ha a munkavállaló vállalkozóként tevékenykedik, számla ellenében megteheti a jövőben is.

Társas vállalkozás esetében nem is értelmezhető a színlelt szerződés, egyéni vállalkozók esetében viszont felmerülhet annak a gyanúja, hogy valójában munkaviszonyt fed a szerződés. Mivel Magyarországon széles körben elterjedtek a vállalkozási formák, speciális szabályokra van szükség, amelyek megteremtik a jogi lehetőségét az ilyen atipikus foglalkoztatásnak. S bár jelenleg is léteznek törvényi rendelkezések, azok eléggé ellentmondásosak, s konfliktushoz vezethetnek egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során.

A foglalkoztatási tárca vezetője mindazonáltal arra számít, hogy mire a moratóriumnak vége, addigra tiszta helyzet teremtődik a munkaerőpiacon is. A cél ugyanis egyebek mellett a feketemunka visszaszorítása. A szakértők becslése szerint a munkavállalók 30 százaléka dolgozik illegálisan.

Arról az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) vezetője sem tud konkrét információval szolgálni, hogy mennyire sikerült visszaszorítani az utóbbi időszakban a feketemunkát. Békés András érdeklődésünket azzal hárította el, hogy az illegális munka arányáról szociológiai tanulmányok készülnek, ez azonban kívül esik a munkaügyi ellenőrzés hatósági szerepkörén. Annyit azonban elárult, hogy a feltárt esetek száma az elmúlt években nagyságrendileg nem változott, tavaly minimális mértékben nőtt.

A színlelt szerződésekkel kapcsolatos OMMF-ellenőrzések tapasztalatairól Békés András elmondta: a főfelügyelőség a napi gyakorlatban komplex ellenőrzést végez, aminek keretében természetesen a foglalkoztatás létesítésével összefüggő szabályok betartását is vizsgálja.

 

Felmérés a "költségkímélő" foglalkoztatásról

A színlelt szerződések kapcsán kialakult viták is hozzájárultak ahhoz, hogy csökkent a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak aránya – derül ki a Foglalkoztatási Hivatal legutóbbi, csaknem ötezer gazdálkodó megkérdezésével készült munkaerő-piaci prognózisából.

Az idei első félévre vonatkozó felmérésből – amely a költségkímélő foglalkoztatási formák legutóbbi változásait is ismerteti – kiviláglik: míg a megbízási szerződéssel foglalkoztató cégek aránya 2000 első félévében 26,7, addig a múlt esztendő második felében már csak 15,8 százalék volt. Az alvállalkozói szerződést alkalmazó cégek aránya kisebb ingadozást mutat: 2000 első félévében arányuk 25,1, s 2003 második félévében – nagyságrendileg hasonló – 23,7 százalék volt.

Az elemzés megjegyzi, hogy a munkaerőpiac rugalmasabbá válásával a munkavállalók foglalkoztatási biztonsága gyengül. Az adatok szerint 2002 augusztusában a statisztikai állományi létszám 77 százalékát foglalkoztatták határozatlan idejű és 17,4 százalékát határozott idejű szerződéssel. Az arányok változása következtében 2003 augusztusában a dolgozók 88 százaléka tevékenykedett határozatlan idejű és 10,7 százaléka határozott idejű szerződéssel.

Munkában az ellenőrök

A színlelt szerződésekkel összefüggésben általában nem volt kampányellenőrzés, ugyanakkor szeptember közepén akció-ellenőrzést szerveztek a mezőgazdaságban a foglalkoztatás létesítésével kapcsolatos szabályok betartásának vizsgálatára. A tapasztalatok azt jelzik, hogy a mezőgazdaságban bár előfordul, de nem jellemző a színlelt szerződéssel történő foglalkoztatás.

A felügyelők mindössze 233 esetben hoztak a munkaviszony fennállását megállapító határozatot. Ebből nyolc esetben a munkaviszonyt leplező színlelt szerződés miatt kellett intézkedniük, s 225 esetben a hagyományos feketemunka, vagyis az írásba foglalt munkaszerződés nélküli foglalkoztatás nyomán született a határozat. Nemzetgazdasági szinten egyébként kétezer olyan szabálytalanságot tártak fel az OMMF munkatársai, ami színlelt szerződésre utalt.

Ismételt ellenőrzések

Békés András arról is tájékoztatott, hogy bár azt nem ellenőrzik, hogy a "tetten ért" vállalkozások a megadott határidőig rendezik-e a munkavállalók jogviszonyát, a munkaügyi szakemberek szúrópróbaszerűen utóellenőrzéseket tartanak. Ha azonban bejelentés érkezik a munkavállalók részéről, hogy a munkáltatók a határozat rendelkezésének nem tettek eleget, minden esetben sort kerítenek az újabb ellenőrzésre.

Noha Burány Sándor szakminiszter is elismeri, hogy a színlelt szerződés ellentétes a Munka Törvénykönyvével, azonban a tapasztalatok szerint a kormányzati berkekben is gyakorta alkalmazott a kétes jogviszony. Ismeretes például, hogy az adóhivatal adatfeldolgozásra köt szerződést vállalkozókkal, akik az adóhivatal telephelyén, számítógépén végzik a munkát. Az APEH arra hivatkozik: a szerződések egy konkrét feladat ellátására vonatkoznak.

Szakértők ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a munkaviszonyt ne lehessen egyéni vagy társas vállalkozással helyettesíteni, így kerülve ki az egyenlő közteherviselést, a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetését. A szakértők azt is elismerik, hogy Magyarországon rendkívül magasak az adó- és járulékterhek, ezért a közteherviselésben részt vevők számát valójában csak úgy lehet növelni, ha e közterheket csökkentik.

Lista az APEH-nak

Ismertté vált, hogy a jövő évi adó- és járulékszabályok kidolgozásánál a kormány már figyelembe veszi a színlelt szerződésekkel kapcsolatos, nyárig tartó vizsgálatok eredményeit. A 2032/ 2004. (II. 12.) kormányhatározat szerint ugyanis június 30-ig felül kell vizsgálni a munkavégzésre irányuló jogviszonyok rendszerét.

Munkaügyi szakértők szerint felemás helyzetet teremthet, miszerint a munkaadók június végéig kaptak türelmi időt arra, hogy retorziók nélkül átjelentsék a színlelt szerződéssel dolgozó alkalmazottaikat, ám a kényszervállalkozóknak nem ajánlották fel a büntetés elengedését. Sőt, a munkaadóknak az adóhivatalnak egy listát kell készíteniük az alkalmazásba bevont személyekről, akiktől akár öt évre visszamenőleg is követelhetik az elmaradt járulékok megfizetését – kamatostól. (Ezt a szigort egy, a parlament előtt levő módosítás feloldaná. Lásd keretes írásunkat.)

A névsor megkönnyítheti az APEH dolgát abban, hogy teljesítse idei terveit, amelyek között hangsúlyosan szerepel a vállalkozói szerződések ellenőrzése. S bár néhány hónappal a határidő előtt még egyetlen munkaadó sem tudja, hogy kit kell átjelentenie és kit nem, az adóhivatal vezetése bejelentette: június 30-át követően fokozottan ellenőrzik a vállalkozói, valamint a munkaszerződéseket. Ez azt jelenti, hogy az APEH munkatársai nemcsak a rutinellenőrzések során, hanem célzottan is megjelennek az olyan munkahelyeken, ahol nagy valószínűséggel alkalmaztak, alkalmaznak vállalkozói szerződéssel dolgozókat.

Az új adótörvény szerint azok, akik június 30-áig megszüntetik a színlelt szerződéseket – és azokat munkaszerződéssé alakítják át -, mentesülnek a megspórolt adók és járulékok, illetve az adóbírság és késedelmi pótlék esetleges megfizetésétől, amit egyébként az adóhatóság öt évre visszamenőleg behajthat.

Amnesztia a feketemunká(s)nak

A munkaügyi tárca javaslatára a Pénzügyminisztérium szakértői az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslatba olyan rendelkezést építettek be, amely szerint amnesztiát kapnak azok a feketén foglalkoztató cégek is, amelyek az év közepéig munkaszerződést kötnek az addig illegálisan alkalmazott munkavállalókkal.

A rendelkezés lényege, hogy a magánszemélyeket munkaszerződés nélkül foglalkoztató munkáltatók május 1-jétől június 30-áig önként teljesíthetik bejelentési kötelezettségeiket, illetve ha a munkaügyi ellenőrzés addig feketefoglalkoztatást állapít meg, visszamenőleg mentesülhetnek az adó- és járulékfizetési kötelezettség alól. Újdonság lesz az is, hogy akiket csak július 1-je után ellenőriznek, s mindent rendben találnak, az adóhatóság nem firtatja a megelőző időszak foglalkoztatási szokásait. Ennek feltétele, hogy a feketén foglalkoztatottak tb alá történő bejelentéséről ez év július 31-éig tájékoztatni kell az ellenőrzést végző adóhatóságot. Nem kis dilemmát okoz majd a munkáltatóknak – és részben teljesíthetetlen is megfelelni azon elvárásnak -, hogy ha mentesülni akarnak az utólagos ellenőrzés "borzalmaitól", azokról a feketén foglalkoztatottakról is tájékoztatni kell az adóhatóságot, akik munkaviszonya június 30-áig megszűnt. Van még egy lényeges pontja a módosító csomagnak: amennyiben egy-egy ellenőrzés során a szabályszerűvé tett foglalkoztatás miatt a munkáltató mentesül a "felhalmozott" adó és járulék megfizetése alól, úgy a munkavállalót is békén hagyja az adóhatóság.

Ez a törvénymódosítás – amennyiben várhatóan áprilisban elfogadja a parlament – mintegy visszamenőlegesen felülírja a 2003. évi XCI. törvény 223. §-át.

A javaslatot kidolgozók azt remélik a törvénytől, hogy a munkaadók nem várják be az esetleges drámai jogkövetkezményeket, vagyis azt, hogy visszamenőleg akár öt évre is adó- és járulékhiányt állapítsanak meg az illetékes hatóságok, mert az akár a vállalkozásuk végét is jelentheti. Arra is számítanak, hogy mérséklődik a feketefoglalkoztatás, s bővül majd a munkaviszonyban állók száma.

Egyes vélemények szerint ugyanakkor az elképzelés gyakorlatilag megvalósíthatatlan, mert a vállalkozónak nem áll érdekében, hogy bejelentse az illegálisan foglalkoztatott dolgozókat, ezt ugyanis bármikor megteheti a nélkül, hogy az előzményekről be kellene számolnia. Mindazonáltal a feketemunka szezonális jellege miatt nem valószínű, hogy a javaslat bármilyen változást hozhat, s az örökzöld probléma vélhetően még sokáig feladatot ad az ellenőröknek. A munkaügyi felügyelőségek tapasztalatai szerint ugyanis – bár szinte kivétel nélkül minden ágazatban előfordul, hogy a munkásokat "zsebből" fizetik – a legtöbbször a szezonális foglalkoztatás eszközével élő mezőgazdaságban, építőiparban és a vendéglátásban érik tetten a szabálytalanul felvett munkavállalókat.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem