A határozatok végrehajtása

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

A bírósági felülvizsgálatnak halasztó hatálya van

Megjelent A Munkaadó Lapja 73. számában (2004. március 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A közigazgatási szervek államigazgatási ügyben hozott határozatainak végrehajtása csak meghatározott feltételek megléte esetén lehetséges. Alábbi cikkünk az eljárás menetét részletezi.

Mind a jogot, mind pedig a kötelezettséget megállapító határozatok végrehajtásának alapvető feltétele - értelemszerűen - a végrehajtható határozat megléte. Az eljárási törvény alapján a határozat végrehajtható, ha az jogerős, és a teljesítési határidő vagy határnap eltelt.

A határozatok jogereje

Jogerő első fokon

Az elsőfokú határozat jogerős, ha a határozat ellen határidőn belül nem fellebbeztek, a fellebbezésről lemondtak, vagy a fellebbezést az eljárási törvény kizárja.

Kizárt a fellebbezés

Nincs helye fellebbezésnek, ha

- első fokon a kormány vagy a kormány tagja járt el, avagy ha

- az ügyben a jogszabály a fellebbezést azért zárja ki, mert a határozat megváltoztatását vagy megsemmisítését a bíróságtól lehet kérni.

A másodfokú határozat jogereje

A másodfokú határozat a közléssel válik jogerőssé. Ez az úgynevezett alaki jogerő, amely az államigazgatási eljárásban azt jelenti, hogy a határozat rendes jogorvoslattal (azaz fellebbezéssel) már nem támadható meg, ezért végrehajthatóvá válik.

Bíróság által felülvizsgálható határozatok

A jogerős határozat általában végrehajtható, kivéve ha az bíróság által felülvizsgálható. A bírósági felülvizsgálatra csak akkor nyílik lehetőség, ha az államigazgatási eljárásban az ügyfél a fellebbezési jogát kimerítette, vagy a fellebbezés kizárt. Szűk körben az elsőfokú határozatnál is fennállhat a bírósági felülvizsgálat lehetősége, ahol a jogszabály a fellebbezést azért zárja ki, mert a határozat megváltoztatását vagy megsemmisítését a bíróságtól lehet kérni.

Azonnali végrehajthatóság, a végrehajtás felfüggesztése

A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, azonban a közigazgatási szerv határozatát a közérdekre vagy az ügyfél nyomós érdekeire tekintettel azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja. A fél a végrehajtás felfüggesztését ilyenkor a bíróságtól kérheti.

Teljesítési határidő és végrehajtás

A másik kivételt a jogerős határozatok esetében a végrehajthatóság alól az jelenti, ha a teljesítési határidő vagy határnap még nem telt el. Ha a közigazgatási szerv teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, a határozat csak ennek letelte után hajtható végre.

A teljesítési határidő meghosszabbítása

A teljesítési határidőt - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a határozatot hozó közigazgatási szerv indokolt esetben meghosszabbíthatja, illetőleg későbbi határnapot állapíthat meg a teljesítésre.

Azonnali végrehajtás

A nem jogerős határozatoknál a végrehajthatóság csak kivételesen állhat fenn, mégpedig akkor, ha a határozat azonnali végrehajtását rendelték el.

Az azonnali végrehajtást a határozatban ki kell mondani, és külön meg is kell indokolni. Az azonnali végrehajtás kimondása esetén a határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Azonnal végrehajtható határozatok

A határozat azonnali végrehajtását akkor lehet elrendelni, ha

- életveszély miatt vagy a közbiztonság érdekében szükséges, illetőleg

- az azonnali végrehajtás elmaradása jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna,

- a határozat valakinek a tartásáról vagy gondozásáról rendelkezik, végül

- törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet más fontos ok miatt lehetővé teszi az azonnali végrehajtást.

Végrehajtási eljárás elrendelése

A végrehajtási eljárás a végrehajtás elrendelésével kezdődik. Ha a jogszabály másként nem rendelkezik, a határozat végrehajtását az első fokon eljárt közigazgatási szerv rendeli el.

Eljárás kérelemre, hivatalból

A végrehajtás elrendeléséről az első fokon eljárt közigazgatási szerv a jogosult kérelmére vagy hivatalból határoz. A végrehajtás elrendelése iránt a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül kell intézkedni. A hivatalból lefolytatott eljárás esetén a végrehajtást hivatalból haladéktalanul kell elrendelni.

A végrehajtás elrendelésének feltételei

A végrehajtás csak akkor rendelhető el, ha annak feltételei fennállnak.

A végrehajtás elrendelésének a feltételeit el kell határolnunk a végrehajtható határozat feltételeitől. A végrehajtás elrendelésének feltétele, hogy legyen végrehajtható határozat, valamint hogy a végrehajtás elévülési ideje még nem járt le.

Fellebbezés

A végrehajtást elrendelő határozat vagy intézkedés ellen nincs lehetőség fellebbezésre. Ha a végrehajtás elrendelését az ügyfél kéri, de annak feltételei nem állnak fenn, akkor a kérelmet a közigazgatási szerv elutasítja. E határozat ellen sincs helye fellebbezésnek.

Elévülés

A határozat jogerőre emelkedésétől számított három év eltelte után nincs helye végrehajtásnak, azaz három év után a végrehajtás elévül.

A végrehajtás elévülését a végrehajtási cselekmények megszakítják, és az elévülési idő újra kezdődik.

Az elévülés csak a végrehajtás elrendelésének akadálya, vagyis annak, hogy a hatóság kényszerítő eszközökkel rászorítsa a kötelezettet a teljesítésre.

Az elévülés nem akadálya annak, hogy a kötelezett a végrehajtható határozat alapján önként teljesítsen

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.