×

Csapatépítésre outdoor tréningek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 69. számában (2003. november 15.)
A vállalati vezetők és beosztottak számára szervezett tréningek sorában új színt hoznak a természetben, nehéz körülmények között, nemegyszer épített pályákon, a résztvevőket erős fizikai és pszichikai megterhelésnek kitett foglalkozások. A tapasztalatok szerint ezeket az úgynevezett outdoor tréningeket főként azok a cégek rendelik meg munkatársaik számára, amelyek fontosnak tartják a csapatszellem erősítését és erre pénzük is van.

Az outdoor tréning meghatározását illetően elég sok a félreértés – mondja dr. Szabolcs Katalin szakpszichológus. Gyakran a megbízó sincs pontosan tisztában azzal, mire is kéri fel a szolgáltató céget, amikor outdoor tréninget rendel. Rendre kiderül, hogy miközben a résztvevők egy játékos közös hétvégére számítanak, meglepődve szembesülnek a szerintük érthetetlen és felesleges feladatokkal, értékelő- és feldolgozóblokkokkal. A jutalomhétvégén részt vevők általában úgy érzik, hogy nem igazán trénerekre, hanem úgymond "játékmesterekre" van szükségük, olyasféle programirányítókra, akik összefogják a csapatot, és csupa izgalmas játékot prezentálnak két-három napon át, amelyek koronájaként esténként fergeteges vacsora jár.

Elméleti háttér

Tény, hogy az úgynevezett outdoor tréningek kezdetben valóban nem szóltak másról, mint az aktív együttlétről, a közös időtöltésről új, szokatlan körülmények között. Később jöttek rá a szakemberek, hogy az ilyen programok nagyszerű alkalmat teremtenek a valódi csapatépítésre, a személyiség formálására. A jó tréning komoly elméleti háttérre épül, a tapasztalatok összegzése pedig lehetőséget nyújt a tanultak beépítésére a mindennapokba. Az események feldolgozása nélkül a tréningek csupán kellemes emléket jelentenének, a tapasztalatok összegzése azonban tudatossá teszi az egyéni és csoportos fejlődést.

Menyhárt Kata, az International Business School (IBS) humánerőforrás-tanszékének munkatársa elmondta, hogy az outdoor tréningek nagyban hasonlítanak az egykori osztálykirándulásokra, de ennél jóval szerteágazóbb feladatokra vállalkoznak. A szabadtéri programok között azonban tapasztalhatók szélsőségek is – léteznek ugyanis olyan "túlélő" tréningek, amelyek sokszor valóban extrém körülmények között zajlanak. Zord hegyek között, vagy éppen vadvízi evezés során, netán egy ismeretlen erdőben, ahol sátrakban, étel nélkül és két szál gyufával kell "túlélni" a programot a résztvevőknek.

Extrém körülmények között hatványozottan előtérbe kerülnek azok az emberi tulajdonságok, amelyek a mindennapokat rombolják, ezért elengedhetetlenül szükséges az olyan szakember jelenléte, aki képes ezeket a konfliktusokat úgy kezelni, hogy pozitív élménnyé szelídüljenek. Tehát ezeknek is megvan a maguk haszna. Ennek ellenére Magyarországon még mindig a tanulásalapú tréningek vannak túlsúlyban, amelyek nem minden hátsó szándék nélkül a természetben, vagy a természethez közel zajlanak.

A természet közelsége azért fontos, mert segíti az embereket abban, hogy rövid időre elfelejtve a megszokott, beidegződött viselkedési szokásokat, felszabadultan önmaguk lehessenek, megértsék saját viselkedésük mozgatórugóit, s az egymásrautaltságon keresztül megéljék a csapat erejét, közösen éljék át a tanulás élményét.

Az IBS HR-tanszékén kifejezetten ajánlják az outdoor tréningek megtartását. Ma már folyamatosan új és újabb lehetőségeket kell keresni a munkaadóknak, hogy fejlesszék az alkalmazottak képességeit. A szervezeti feladatok rendre azt követelik a kollégáktól, hogy csapatmunkában tevékenykedjenek, s valódi együttműködés alakuljon ki köztük. E cél elérését nagyban segítik az outdoor tréningek, noha nem helyettesítik azokat a tudatos megoldásokat, amelyek – a napi munkavégzés során – a konfliktuskezelést szolgálják.

 

Extrém kínálat az interneten

Az interneten tallózva különleges szolgáltatásokra bukkanhatunk az outdoor tréningek palettáján. Számos külföldi programra invitálnak például Jordániától Erdélyen át Ausztriáig. De Magyarországon is van lehetőség a kalandra. Az "Arthur király utolsó tévedése" elnevezésű program helyszíne például Visegrád, s a bátorság, a vitézség s más "lovagi erények" fejleszthetők a foglalkozás során. A "Varázslépcső" elnevezésű program hegymászó gyakorlatot takar: a résztvevők bekötött szemel araszolhatnak a húsz méter magas sziklákon. A Mission Impossible pedig éjszakai túrát rejt, a résztvevők számára teljesen ismeretlen terepen. A "Legutolsó mohikán" indián kalandokat ígér, "Az elátkozott Nazim" program pedig Jordániában zajlik. De megtanulható a kunyhó vagy a függőhíd építése is, lehet egyensúlyozni drótkötélpályán, vagy célba lőni számszeríjjal. Mint ahogyan olvastunk patakátkelésről Malajzia dzsungeleiben, kutyaszán-expedícióról a finn hómezőkön, s rönkhajóépítésről a Zambézi folyón.

Sok múlik a tréneren

Menyhárt Kata hangsúlyozta: a jó tréning záloga a jó tréner. Negatív élményt vált ki a részvevőkben, ha nem a megfelelő szakember vezényli a programot. Visszatetsző lehet, amikor egy középkorú csapat élére huszonéves embert állítanak, mint a feladatok koordinálóját. Személye hiteltelenné válhat, hiszen egyértelmű: legyen bármennyire is felkészített szakmailag, híján van azoknak az emberi tapasztalatoknak, amelyek igazán alkalmassá tehetik a feladatra. Tehát minden egyes tréningnek személyreszabottan kell lezajlania, ami hosszas előkészítő munkát igényel.

Ennek elmulasztása a legsúlyosabb hibák közé tartozik. A megbízás során pontosan meg kell határozni, milyen célcsoport számára, és milyen céllal kívánják megszervezni a programot. Ennek megfelelően készül el a tréningterv, amit a megbízó HR-munkatársával s más vezetőkkel egyeztetnek, s ha kell, többször is változtatnak. Kiemelkedően fontos a tréner személye, illetve a résztvevőkkel történő konzultáció. Ha a munkáltató ötletszerűen, a konkrét célok megjelölése nélkül rendeli meg a tréninget, vélhetően csak elpazarolja a munkatársak fejlesztésére szánt összeget.

Egyébként az outdoor tréningek – bármennyire is hihetetlen – jóval a rendszerváltás előtt ismertek voltak Magyarországon, ilyen programokat már 1984-ben szerveztek, főként külföldi tapasztalatokat hasznosítva.

Etikai vétségek

A tréningezésben immár rendkívül sok tapasztalat felhalmozódott, egyebek közt etikai normákat is felállítottak a tréner cégek. Elítélendő például, ha a munkáltató arra használja fel a foglalkozást, hogy az érintett munkatársat negatív minősítése esetén eltávolítsa a cégtől. A tréner és a programban részt vevő csapat folyamatosan együtt értékeli az eseményeket, igény szerint személyes megbeszélés is zajlik. A megbízóval való értékelés során azonban nem lehet kitérni az egyes személyekre, hacsak ezt előzőleg szerződésben nem rögzítették, és erről az érintetteket nem tájékoztatták. Ha ilyesmi mégis előfordul, akkor a munkáltató etikai vétséget követ el, és a következményekért akár a munkaügyi bíróság előtt is felelnie kell.

Sokan számoltak be arról, hogy a tréning során képességeiket meghaladó feladatokat kellett teljesíteniük, s ha nem vállalkoztak rá, a társak rosszallását vonták magukra. Pedig vannak olyan gyakorlatok, amelyek nem mindenki számára teljesíthetőek. Ilyen például az úgynevezett "ördögoszlop", ami egy tizenöt méter magas rúd, a tetején egy lapos "tányérral". A feladat az, hogy – a megfelelő biztonsági előírások betartásával – a jelölt felmásszon a rúdon, majd felálljon a tányérra a magasban.

Az úgynevezett ügyességi feladatok során is rendre kiderül, hogy vannak, akik nem tudják venni az akadályokat, és súlyos kudarcként élik meg az eseményt. Amennyiben nem elég felkészült a tréner, és nem képes azonnal oldani a konfliktust, negatív érzelmeket erősít az illetőben, ami a későbbiekben mentális problémákat okozhat.

A pszichológus szerint nem elég az, ha a tréningen részt vevő elutasíthatja a számára ellenszenves feladatok teljesítését. Ezzel a lépésével ugyanis kirekeszti magát a csapatból, és a többiekben ellenérzéseket kelt. Hiba tehát, ha a tervezés során nem veszik figyelembe a résztvevők mentalitását, rátermettségét és érdeklődését.

Sokkoló gyakorlatok

Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. marketingigazgatója maga is részt vett outdoor tréningen. Mint jeles öttusázó, többnyire élvezte a kihívó feladatokat, de azért voltak fenntartásai. Elmondta: a cégnél történt igazgatóváltás után az élvonalba tartozó vezetőket több körben is tesztelték. Elsőként egy fejvadászcégnél kellett megjelenniük, ahol azt vizsgálták, milyen módon bírnák a fokozottabb terhelést, majd következett az outdoor tréning. Ennek célja a csapatépítés volt olyan munkatársak között, akik már több éve együtt dolgoztak.

A programról a marketingigazgatónak összességében nem volt rossz véleménye. Különleges feladatokat kellett megoldani, amelyeket kiegészítettek a verbális felmérések. De, mint mondta, voltak olyan gyakorlatok – például az ördögoszlop -, amiket nem mindenki tudott teljesíteni. Császári Attila szerint hiba volt olyan feladatot kiadni, amelyről előre tudni lehetett, hogy bizonyos résztvevők számára kudarcot jelent.

A cég amúgy a közeljövőben jelentős szervezeti változáson esik át. A rájuk váró feladatok kidolgozására, összehangolására készítik fel a munkatársakat, ám erre – a marketingigazgató szerint – aligha lenne alkalmas az outdoor tréning. Sokkal inkább a tanulásra összpontosító indoor programokkal érhetnek el megfelelő eredményt.

 

Mi mennyibe kerül?

Amilyen gazdag a tréningcégek szolgáltatásainak kínálata, az árak is olyan változóak. A díjszabás attól is függ, hogy ki a megrendelő, mekkora a gazdasági ereje és hírneve, illetve az általa kért program milyen logisztikai hátteret igényel. Az árakat befolyásolja továbbá, hogy az adott programon hányan vesznek részt, illetve a foglalkozást belföldön vagy külföldön szervezik-e meg. A kiegészítő szolgáltatások, illetve a trénerek, valamint a más, kapcsolódó szakterületeket képviselő szakemberek jelenléte ugyancsak drágítja a tarifát. Mindezek alapján kétszázezer forinttól akár négymillióig (vagy ennél nagyobb összegig) is terjedhet a szolgáltatás ára.

Tanulság a munkáltatónak

Egy évvel ezelőtt indult a Budapesti Nap elnevezésű újság. A. Németh Péter stratégiai lapigazgató elmondta, hogy a megszokottól eltérő módszert, jelesül az outdoor tréning eszközét is alkalmazták a munkatársak "összeszoktatására". Ez azonban nem volt túl sikeres; a tréningnek nem sikerült igazi csapattá kovácsolni a résztvevőket.

Arra viszont jó egy ilyen fejlesztő foglalkozás, hogy – a tapasztalatok összegzése után – a munkaadó esetleg változtasson a projektjén. A tréningeknek tétje nem lehet, tanulsága azonban annál több. A tapasztalatok tükröt tartanak a résztvevők és a megbízó elé is. Még egy játékos kötélhúzás során is kiderülhet, mennyire képesek az emberek a csapatmunkára, az együttműködésre, mennyire motiválja őket a feladat.

Az egyik, üdítőital gyártására és forgalmazására szakosodott cég képviselőinek véleménye szerint az outdoor tréningek nem csak a csapatépítést szolgálják. E foglalkozások a szervezeti és kultúraváltási programokat is segítik, s különösen sikeresek lehetnek akkor, ha kiegészítőként – ismeretszerzési céllal – beiktatnak indoor tanfolyamokat is. Az outdoor programoknak számos előnyük lehet, hiba azonban, ha ezeket a szakmai felkészültség megítélésére használja fel bárki. A módszer ugyanis erre nem alkalmas. Arra viszont igen, hogy a munkatársak megismerjék egymás "idegen arcát" is, új tulajdonságokat fedezve fel a másikban. Ez alapja lehet olyan együttműködésnek is, amely addig elképzelhetetlen volt.

Tudatos motiválás

A Hewlett-Packard az elsők között használta ki az outdoor tréningek lehetőségeit. Szilágyi Géza HR-vezető tájékoztatása szerint az értékesítési, felső vezetői és önszerveződő csoportok számára szervezett outdoor tréningeket Magyarországon, illetve Horvátországban tartották.

A fő cél a csapat összekovácsolása volt. A további "hozadék" annak tudati megerősítése, hogy minden (vagy majdnem minden) megtehető, elérhető, még az is, amit nem hisznek, vagy nem mernek elhinni a munkatársak. A tréningek az önbizalmat és a "drive"-ot, a küzdeni akarást, a cél elérésének készségét erősítették. A tréningek tapasztalatait a későbbiekben, a szervezeti átcsoportosítások során is felhasználták.

Napjainkban általában a tőkeerős, biztos jövőképpel rendelkező munkaadók tartanak igényt az outdoor tréningekre. Felmerülhet a kérdés, vajon mit veszítenek azok a vállalkozások, amelyek egyrészt anyagilag, másrészt szervezetileg sem képesek kihasználni e programok lehetőségeit?

Dr. Szabolcs Katalin szakpszichológus szerint a kis cégeknek elsősorban az úgynevezett indoor tréningek iránt érdemes érdeklődniük. A felkért szakemberekkel olyan rövid ideig tartó tanfolyamokat szervezhetnek, amelyek erősítik a munkavállalók szakmai készségét, szélesítik ismereteiket. Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb létszámú vállalkozásnál szinte önmagától kialakul a cég iránti hűség, s a napi feladatok – észrevétlenül – csapattá kovácsolják a dolgozókat.

A tapasztalatok szerint a kisvállalkozásoknál spontán "outdoor programok" jönnek létre, hiszen olyan mikrovilágban élnek, ahol erősebb az egymásrautaltság és az egymás iránti felelősségvállalás, mint egy nagyobb szervezetben. Az emberi kötődések tehát szinte automatikusan kialakulnak – szakavatott vezető és jelentősebb költségek nélkül.

A tréningezés során kerülendő hibák

– Hiányos előkészítés.

– A külföldi módszerek automatikus alkalmazása hazai viszonyok között.

– A vezetők és a munkatársak "túltréningeztetése".

– A tréning rossz megszervezése,

– Tapasztalatlan tréner.

– A tréningek során a biztonsági szabályok betartásának és betartatásának elmulasztása, a baleseti kockázatok figyelmen kívül hagyása.

– A foglalkozások résztvevőinek megszégyenítse.

– A pszichés kockázatok mérlegelésének s az esetleg előforduló pszichés konfliktusok feloldásának elmulasztása.

– Tisztázatlan, a munkavállaló számára előnytelen feltételekkel megkötött tréningszerződés.

– A tréningeken szerzett ismeretek hasznosításának korlátozása a munkahelyen

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem