×

Ahagyományostól eltérő foglalkoztatás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 66. számában (2003. augusztus 15.)
Annak ellenére, hogy az elmúlt egy évtizedben regnáló kormányok mindegyike megkísérelte az atipikus foglalkoztatási formák elterjesztését, jelentős eredmények mégsem születtek. Ennek oka számos tényezőre vezethető vissza, mások mellett a magyarországi társadalmi szerkezetre, illetve a cégek érdekeltségének hiányára. A versenyszféra szereplői mindenesetre egyetértenek abban: e technikákat főként a szolgáltatóiparban lehet alkalmazni, ám ott is kívánatos lenne, ha a kormányzat – a szokásostól eltérő munkaformák meghonosodásáig – részt vállalna a munkaadói terhekből. Ezáltal a munkanélküliség is mérséklődhetne. A hazai atipikus foglalkoztatás egyik új modellje lehet az önfoglalkoztatás, amelyről azonban – bár a kormányzati elképzelések csak most formálódnak – máris megoszlanak a vélemények.

A munka világában nagy várakozás előzi meg a kormányzat önfoglalkoztatással kapcsolatos koncepcióját, amely Magyarországon az atipikus foglalkoztatás egyik új konstrukciója lehet. A közelmúltban vitára bocsátott anyag mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek körében ellenállást váltott ki, így a tervezetről kemény vita várható az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT).

Uniós helyzetkép

Bár a kormányzat törekszik az önfoglalkoztatói forma bevezetésére, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) által közzétett vitaanyag szerint e technika sok országban és számos szakmában meglehetősen alacsony presztízsű. A tapasztalatok azt jelzik, hogy minél gazdagabb egy ország, annál csekélyebb e modell "rangja".

Az önfoglalkoztatás egyébként az EU-ban nem ismeretlen, hiszen a foglalkoztatottakon belül az ily módon tevékenykedők aránya 2000-ben átlagosan 14,8 százalék volt, ami azonban csökkenő tendenciát mutat. Az 1990-es évek közepén ugyanis ez az arány még 15,8 százalék volt.

Az Unión belül ma már jobbára csak meghatározott társadalmi csoportok választják az e modell kínálta önállóságot. E körbe tartoznak a mezőgazdaság kis farmerei, a turizmushoz kötődő különféle vállalkozók, a szellemi szabadfoglalkozásúak, a fotósok, az újságírók, a színészek egy része, illetve más művészeti ág képviselői és a magánnyomozók. A nyugati országokban idesorolhatók továbbá az utcai árusként tevékenykedő bevándorlók is.

Az önfoglalkoztatók jellemzően Görögországban – több mint 80 százalék -, illetve Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban – 25,6, 24,1, illetve 21,6 százalék – tevékenykednek jelentősebb számban. E munkavállalói kör aránya jóval tíz százalék alatt van Németországban, Dániában, Luxemburgban és Hollandiában.

Magyarországon – a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint – az önfoglalkoztatók kimutatható aránya 14,6 százalék, ami megfelel az EU átlagának. A KSH munkaerő-felmérése mintegy 490-510 ezer egyéni vállalkozót és nem jogi személyiségű társaságok tagjait, valamint 26 ezer kisegítő családtagot sorol e körbe. Nálunk azonban az önfoglalkoztatók összetétele, illetve az e formát választók indítéka némiképp eltér az Unióban tapasztaltaktól.

 

Önfoglalkoztatás: határidő nélkül

Az önfoglalkoztatói modell kidolgozásának jelenlegi menetében számos érdemi munkáltatói és szakszervezeti javaslat érkezett a munkaügyi kormányzathoz. E vélemények feldolgozása során a szaktárca arra az álláspontra jutott, hogy az önfoglalkoztatói konstrukció általános szabályozása mellett az egyes szakmákban – például a biztosítási ágazatban tevékenykedők, a művészek, az újságírók, a biztonsági és vagyonőrök – speciális szabályozásra van szükség. Az egyeztetésekbe bevonják a megalakuló ágazati párbeszédbizottságokat is. A lapzárta előtt tartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy noha korábban a munkaügyi kormányzat 2004. január elsején kívánta életbe léptetni az új foglalkoztatási modellt, az érdekegyeztetés elhúzódó folyamata miatt a bevezetés dátuma későbbre tolódik majd. Minden bizonnyal módosulnak a modellhez kapcsolódó adó- és járulékfizetési elképzelések is – de hogy milyen irányban, azt egyelőre senki sem tudja.

A munkaügyi ellenőrzésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a színlelt szerződések kiszűrésére nem indult célvizsgálat, az ellenőrök által eddig esetleg átminősítettekről pedig nem készült statisztika.

A munkáltatók még nem tudnak részleteket a nyár végére ígért törvénymódosítási javaslatról, amelynek alapján – a tárcavezető korábbi bejelentése szerint – a jövő év márciusáig moratóriumot kapnának a büntetés alól a kényszervállalkozói szerződéseket önként átminősítő vállalkozások.

Formális függetlenség

Az érintettek egy része – viszonylagos szabadsággal – valóban maga osztja be az idejét, szervezi munkáját és vállalja érte a felelősséget. Nagyobb részük azonban csak formálisan tekinthető függetlennek. A rendszerváltás óta egyre sokasodó kényszervállalkozók nagy része manapság önfoglalkoztatónak tekinthető. Ugyanakkor jelentős – bár az FMM vitaanyaga szerint számszerűen nem becsülhető – az alkalmazotti viszony vállalkozóivá alakítása. A vállalkozói szerződés alapján tevékenykedők szintén önfoglalkoztatóknak tekinthetők. Az e körbe tartozók gyakorlatilag ugyanolyan kötöttségekkel, kötelezettségekkel tevékenykednek, mint a hagyományos formában alkalmazott munkavállalók, ám nem élvezik az ezzel járó munkajogi védelmet. Az érintett munkaadók vagy nem tudják, vagy nem akarják teljes mértékben megfizetni a közterheket, a munkavállalók pedig – kényszerből vagy rövid távú anyagi érdekből – elfogadják e helyzetet. Ez a gyakorlat azonban az EU-normákkal összeegyeztethetetlen.

Többletterhek nélkül

Az FMM egyelőre a koncepció kidolgozásánál tart: a részletesebb, az OÉT elé kerülő anyag őszre várható. Jelenleg annyi tudható, hogy a tárca a színlelt vállalkozói szerződések alternatívájaként kívánja bevezetni az önfoglalkoztatást úgy, hogy az ne jelentsen többletterhet sem a munkáltatónak, sem az önfoglalkoztatónak. Ám még az sem tisztázott, hogy kik is tartozzanak az önfoglalkoztatók közé. Az első elképzelések szerint az érintetteket két csoportra osztanák. Az egyikbe a klasszikusan e körbe tartozók kerülnének, a másikba pedig azok, akiknél a foglalkoztatás tartalmi elemeiben keverednek a polgári jogi és a munkajogi elemek. Az igazi gondot ez utóbbiak definiálása jelenti. Ebben a minisztérium – legalábbis a vitaanyag szerint – a német példát veszi figyelembe.

 

Rajtolnak a távmunkapályázók

Az elmúlt év őszén meghirdetett távmunkapályázat eredményeképpen 321 pályázóval már aláírta a szerződést az informatikai szaktárca. Ugyanakkor két pályázó meg is kapta az igényelt forrást, ami komputer, számítógépes program, egyéb számítástechnikai eszközök vásárlásához, illetve kommunikációs vonal előfizetéséhez biztosít forrást.

A pályázatok elbírálását követően januárban volt az eredményhirdetés, s az informatikai és a foglalkoztatáspolitikai minisztérium 1 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre. A felhívásra összesen 603 pályamunka érkezett, s ebből 598 volt eredményes. Ezek összesen 3400 távmunkahely létrehozását teszik lehetővé.

Az informatikai tárca mostani tájékoztatása szerint két pályázó – az SOS és Könyvelő Szociálisan Rászorultakat Segítő Kft., valamint az Euro-Provident Kft. – már hozzájutott a kért összeghez. Az SOS Kft. tíz távmunkahelyet létesít, s ehhez négy számítógépet, négy szoftvert, nyomtatót, három szkennert és egy színes fénymásolót vásárolhatott. Az Euro-Provident Kft. 15 álláshelyet hoz létre. A cég 15 multifunkciós irodagépet, valamint – a szükséges szoftverekkel – 15 PC-t vehetett a támogatásból.

Kevés az információ

Az önfoglalkoztatók definiálása mellett fejtörést okoz e kör szociális biztonságának megteremtése, illetve az, hogy esetükben kell e védelmet nyújtó munkajogi szabályokat alkalmazni. A kezdeti elképzelések szerint az önfoglalkoztatókat alkalmazó munkaadók ugyanazokat a tb-járulékokat fizetnék meg, mint a munkaviszonyban állók esetében. Igaz, a 29 százalékot fokozatosan, három év alatt érnék el. Az első évben ennek egyharmad része lenne a kötelezettség.

A többi munkaadói járulékról egyelőre nincs határozott elképzelése a tárcának, ez a társadalmi vita lezárultával dől majd el. Mindemellett az FMM-ben más elképzelések is körvonalazódtak, amelyek kidolgozása augusztus második felére várható.

A munkáltatói szervezetek és a szakszervezetek egyelőre – kellő információk híján – nehezen tudnak állást foglalni az önfoglalkoztatás kérdésében, ám a közzétett vitaanyag alapján már most eltérően ítélik meg a problémát. Geiger Tiborné, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) szakértője elmondta, e forma a hozzájuk tartozó cégek körében vélhetően nem lesz népszerű. Számukra elfogadhatatlan, hogy a munkaadók a nem munkaviszonyban lévők után fizessenek tb-járulékot. Maga az önfoglalkoztatás bevezetésének szükségessége is megkérdőjelezhető.

A Vállalkozók Országos Szövetségénél (VOSZ) úgy vélik, e kategória nevesítése indokolt, ám a szaktárca által vázolt javaslat várhatóan nem lesz eléggé vonzó a gazdálkodóknak. Azt remélik, hogy a nagyobb cégeket tömörítő munkaadók esetében – a viták során – egy, a napi gyakorlathoz jobban igazodó koncepció születik.

A kiskereskedőket és vendéglátókat képviselő KISOSZ különösen érdekelt a jól kidolgozott önfoglalkoztatói koncepció elkészítésében, hiszen tagjai között jellemzően bolti kiskereskedők, családi jellegű vendéglátó-vállalkozást működtető személyek találhatók, akik főfoglalkozású egyéni vállalkozóként, s családi tulajdonban lévő kis társaságokban dolgoznak. Az új vállalkozási forma ezeket az embereket is érinti – közölte Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető igazgatója.

A szervezetnél úgy látják, az FMM által meghatározott félmillió egyéni vállalkozó és a mintegy 26 ezer segítő családtag mellett a vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkezőket – például a mezőgazdasági őstermelőket – is az érintettek közé kellene sorolni. Szükség lenne a pontos felmérésre, hiszen a szabályozással érintettek száma az említettnél jóval nagyobb lehet.

Szociális biztonság

A KISOSZ-nál egyébként úgy vélik, célszerű lenne az önfoglalkoztatást önálló jogi formaként definiálni. Azaz nem szükséges sem a munkajog, sem a polgári jog alá vonni, sokkal inkább egy öszvérmegoldást kellene kidolgozni. Első lépésként azonban a fogalom definiálása a legfontosabb.

A kereskedők érdekképviseletének javaslata szerint az önfoglalkoztatókon belül – a mindennapi gyakorlat alapján – három csoportot lehetne megjelölni. Az egyik a klasszikus vállalkozói tevékenységet folytató és alkalmazottat is foglalkoztató vállalkozókból állna. A másik csoportot az úgynevezett önfoglalkoztató vállalkozók képeznék, akik megélhetési vállalkozóknak tekintendők. Ez a kör – jellemzően – saját eszközt használ, fejleszt, beruház, adott esetben több megbízó- vagy vevőkapcsolattal is rendelkezik. S bár csak önmagát foglalkoztatja, mégis vállalkozói magatartást tanúsít. Valamilyen formában az ilyen típusú önfoglalkoztatókra is ki kell terjeszteni a szociális biztonsági rendszert: valamiféle kormányzati támogatással. Ez lehet például a saját tb-teher jelentősebb mértékű adókedvezménye vagy járulékengedmény, de – kormányzati szerepvállalással – önkéntes szociális biztosításra elkülönített pénztár létrehozása is elképzelhető.

A KISOSZ véleménye szerint az önfoglalkoztatók harmadik csoportjába az egyéb jövedelemszerző tevékenységet folytatók kerülhetnének, akik nem saját eszközzel, illetve – jellemzően – egy megbízó számára végzik főtevékenységüket. Mivel elképzelhető, hogy az e körhöz tartozó vállalkozók más megrendelésre is dolgoznak, ezért esetükben nem lenne elfogadható, hogy egyetlen munkaadóra terheljék a járulékfizetést. A kötelezettséget tehát arányosan megosztva fizethetnék a munkáltatók.

 

Munkaerő-gazdálkodás a cégeknél

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium idei, második félévi munkaerő-piaci prognózisa szerint a munkáltatóknak kisebb költséget jelentő, rugalmas foglalkoztatási formákban 700-800 ezer munkavállaló dolgozik. Ez a jogi személyiségű gazdálkodóknál a foglalkoztatottak 25 százalékát teszi ki.

A szaktárca elemzése szerint a statisztikai állományi létszám mintegy 16 százalékát – a jogi személyiségű gazdálkodók esetében ez 450-500 ezer munkavállalót jelent – határozott időre szóló szerződéssel alkalmazzák a munkáltatók. Az ily módon felvett dolgozók jelentős része, több mint nyolcvan százaléka szakképzetlen. Noha a korábbi évek adatfelvételei szerint e formát elsősorban a kis cégek részesítették előnyben, mára az arányok kiegyenlítetté váltak, s immár a nagyvállalatoknál is számottevően nőtt a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.

A határozott idejű szerződésekkel történő foglalkoztatás mindenekelőtt azért előnyös a munkaadóknak, mert számukra rugalmas munkaerő-gazdálkodást tesz lehetővé, illetve lényegesen olcsóbban szabadulhatnak meg a feleslegessé vált munkavállalóktól.

Alvállalkozói szerződéssel a cégeknek mintegy 25 százaléka rendelkezik, megbízási szerződést pedig mintegy húsz százalékuk köt. A vállalkozói, alvállalkozói szerződések értéke általában a cégek nettó árbevételének 16-17 százaléka.

Elemző hatástanulmány

A kereskedők érdekvédői úgy látják: a kormányzati vitaanyag jelen stádiumában nem tisztázott, hogy ki milyen alapon sorolható az önfoglalkoztatók közé. A foglalkozások vagy szakmák szerinti meghatározás, illetve a jövedelmi-árbevételi határ megállapítása nem kezelhető. A szervezet szerint ugyanakkor fontos lenne az önfoglalkoztatói kategória önálló törvényi szabályozása, hiszen a jelenlegi direktívák közé nem lehet beékelni az új formát.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke szerint legelőször is az önfoglalkoztató fogalmát kellene tisztázni, s azt, hogy mi a kormányzat szándéka. Az mindenképpen elfogadhatatlan, hogy az önfoglalkoztatás a kényszer-, illetve a színlelt vállalkozás alternatívája legyen. A szervezet szerint aggályos az is, hogy a munkaadó fizesse a számára munkát végző, önfoglalkoztató partnere társadalombiztosítását, illetve szabadságát. Ugyanakkor azt sem lenne szabad megkötni, hogy az önfoglalkoztató csak egy munkaadónak dolgozhasson, mivel ez sérti a vállalkozás szabadságát.

Az IPOSZ azt várja a szaktárcától, hogy pontosan mérje fel, kiket s milyen mértékben érintene e forma, illetve készítsen hatástanulmányt az önfoglalkoztatás bevezetésének következményeiről. Nem szerencsés ugyanis, ha a várható hatások ismeretlenek. Elég felemásra sikeredett például, hogy döntés született a munkaügyi ellenőrzések szigorításáról, ám a kormányzat csak ezt követően kezdett érdemben foglalkozni a kritikus helyzet megoldásával.

Vállalkozási, megbízási szerződések gyakorisága*

Időszak

Alvállalkozói szerződést kötött cégek aránya (%)

Az alvállalkozói szerződések értéknagysága a nettó árbevételhez viszonyítva

Megbízási szerződést kötött cégek aránya (%)

A megbízási szerződések érték- nagysága a cég teljes személyi jellegű kifizetései arányában (%)

1998. II. félév

22,5

14,1

21,1

5,9

1999. I. félév

25,8

15,2

22,4

5,8

1999. II. félév

25,7

14,8

21,9

5,4

2000. I. félév

25,1

13,8

26,7

5,9

2000. II. félév

26,7

16,1

20,1

6,4

2001. I. félév

25,0

15,3

20,2

6,4

2001. II. félév

24,4

16,3

18,6

7,5

2002. I. félév

24,1

16,0

18,3

6,3

2002. II. félév

23,7

16,5

16,9

5,9

2003. I. félév

22,1

16,9

18,2

7,1

Forrás: FMM

* Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkatársai által 2003 márciusában megkérdezett 4600 cég válaszai alapján

Rugalmas alkalmazkodás

Az önfoglalkoztatás definiálásakor lényeges kérdés, hogy e forma mennyiben tartozik az atipikus foglalkoztatáshoz. Egyes vélemények szerint ez utóbbiak szűkebb, klasszikus értelmezése nem illik rá, azonban a tágabb meghatározás igen. Az atipikus foglalkoztatásra egyébként sem itthon, sem az Európai Unióban nincs egyértelmű definíció.

A szakértők azt az álláspontot képviselik, hogy minden olyan munkavégzés, amely nem tipikus, vagyis nem tartozik a Munka Törvénykönyve (Mt.) hatálya alá, az atipikus technikának tekinthető. Egyes vélemények szerint a kamionosok, a külszolgálatot teljesítők munkavégzése is ilyen, de a manapság oly elterjedt számlás foglalkoztatást vagy éppen az alkalmi munkát is ide lehet sorolni.

Frey Mária "A munkaidő rugalmassá válása" című tanulmányában ezt az értelmezést erősíti. Megfogalmazása szerint minden olyan forma atipikus, amely eltér a hagyományos foglalkoztatástól.

A munkaadók körében egyre nagyobb az igény e lehetőségek iránt, hiszen a változatos konstrukciók alkalmazásával jobban megfelelhetnek a piac igényeinek. Az új technikák elterjedésében fontos tényező a nagyipari termelés visszaszorulása is, ami párosul a kis- és középvállalatok, valamint a szolgáltatószektor terjedésével.

Kiegészítő támogatások

Magyarországon – a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium meghatározása szerint – az atipikus foglalkoztatás körébe sorolják a részmunkaidőt, az önfoglalkoztatókat, az időszakos – határozott idejű – foglalkoztatást, az alkalmi munkavállalást, a munkahelyen kívül végzett munkákat, a munkaerő-kölcsönzést, valamint a távmunkát.

Mindezen formák elterjesztésére a kormány már tett lépéseket az idei évben. Egyrészt 2003-ban 25 százalékkal mérsékelte a fix összegű egészségügyi hozzájárulás havi mértékét, ami a részmunka terjedését segítheti. Szintén ezt ösztönözheti, hogy a július elsejétől hatályba lépett Munka Törvénykönyvébe – eleget téve az uniós jogharmonizációs kötelezettségnek – bekerült az EU részmunkaidőre vonatkozó normája. Emellett némi anyagi támogatással megkezdődött a távmunka népszerűsítése.

A szakértők szerint azonban az atipikus formák elterjesztése érdekében a kabinetnek határozottabb lépéseket kellene tenni a közterhek mérséklését illetően. Szükség lenne például arra, hogy a kormány – az új lehetőségek népszerűsítésének időszakában – bizonyos költségeket átvállaljon: úgynevezett kiegészítő támogatások formájában. Erre utaló jelek azonban egyelőre nem tapasztalhatók, így félő, hogy pusztán a szándék kevés lesz a versenyszektor meggyőzéséhez.

Az atipikus formák kihasználásával elméletileg minden érintett jól jár, hiszen a munkaadók számára költségtakarékosságot eredményez, a munkavállalónak pedig lehetővé teszi a rugalmas munkavállalást. Ugyanakkor a szaktárca javuló foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat könyvelhet el. Mindez azonban csak elméletben igaz, hiszen bizonyos atipikus formák iránt élénk érdeklődés tapasztalható, míg mások iránt nem. A határozott idejű foglalkoztatás például kedvező a munkaadóknak, azonban a részmunkaidős foglalkoztatást nem részesítik előnyben.

Növekvő kiadások

Ennek oka – mondja Geiger Tiborné -, hogy a részmunka drága, hiszen minden részmunkaidős után fizetni kell a fix összegű egészségügyi hozzájárulást, ami jelentős többletköltséget ró a vállalkozásra.

Ráadásul e forma azért sem praktikus, mert ugyanazt a munkát több emberrel kell végeztetni. Ez pedig többletadminisztrációt és -szervezést igényel, ami persze pluszköltséget ró a munkáltatókra. Ez utóbbit növelik például az olyan ráfordítások, mint a munkaruha, illetve – több embert érintően – a munkába járás magasabb költségei. Hasonlóképpen a szociális kiadások is bővülnek a részmunkaidő konstrukciójában.

A létszám foglalkoztatási formák szerinti megoszlása*

Nemzet- gazdasági ág

Teljes munkaidős

Nem teljes munkaidős

Ebből: részmunkaidős

Foglalkoztatott nyugdíjas

Összesen

Mezőgazdaság

94,6

2,8

2,3

2,6

100,0

Feldolgozóipar

95,8

2,2

1,9

1,9

100,0

Építőipar

95,2

2,3

2,0

2,4

100,0

Kereskedelem

88,8

9,3

8,5

1,9

100,0

Szállítás, raktározás, posta és távközlés

94,7

4,2

2,0

1,0

100,0

Összesen

94,5

3,3

2,6

2,3

100,0

Forrás: FMM

*A statisztikai állományi létszámhoz viszonyított megoszlás az ÁFSZ 2003, márciusi felmérése alapján

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem