×

Megerősítésre vár az ágazati párbeszéd

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 63. számában (2003. május 15.)
Miközben a munkahelyi és az országos szintű párbeszédnek kellő hagyományai vannak Magyarországon, az ágazati – középszintű – partnerkapcsolat csupán egy-két területen valósult meg. Mivel az Európai Unió ez utóbbi fórumok létezését rendszeresen hiányolta a hazánkról készített országjelentéseiben, ezért a PHARE-program keretében két évvel ezelőtt immár Magyarországon is megkezdődött az a munka, amely ezen új érdekegyeztetési formát kívánja kialakítani és működtetni.

A középszintű érdekegyeztetés megerősítésének egyik első lépéseként – az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretén belül – megalakult az ágazati tanács, amelynek feladata a közös akaratból felálló ágazati bizottságok hatáskörének, funkcióinak, struktúrájának, összetételének és jogainak, illetve működési feltételeinek kialakítása, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács döntéseinek előkészítése.

A folyamat következő szakaszában az ágazati tanács 18 szakmában (ágazatban, alágazatban) ágazati – bipartit jellegű – párbeszédbizottságot hoz létre. Ezek azonban – a szakmai struktúrájuknak megfelelően – alágazati bizottságokra tagolódhatnak, amelyek ugyanolyan jogkörrel vesznek részt a munkában, mint az ágazati párbeszédbizottság. A szakmák (ágazatok) határait a TEÁOR/KSH besorolása szerint lehet kijelölni. Noha a 18 ágazat szakmai felosztása az uniós gyakorlatnak megfelel, csak a tapasztalatok alapján lehet majd eldönteni, hogy szükséges-e a bizottságok számának bővítése.

Közös ajánlások

Az ágazati párbeszédbizottságok legfőbb jellemzője, hogy keretei közt a szociális partnerek – a szakmájukat érintő legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekben – saját elhatározásukból alakítják ki együttműködésük formáit és véleményük kinyilvánításának eszközeit. Ugyanakkor a szociális partnerek akciókat kezdeményezhetnek, ajánlásokat fogalmazhatnak meg. Hasonlóképpen együttesen léphetnek fel a kormánnyal, az állami szervekkel, az Európai Unióval stb. szemben. Másfelől viszont – a kormánnyal történő konzultáció során – a bizottság hatáskörébe tartozó témák mellett a kabinet által javasolt kérdések megvitatására is sor kerül. Továbbá az is cél, hogy a partnerek között megállapodások jöjjenek létre, és kollektív szerződések köttessenek.

Hiányzik az érdekeltség

Noha az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló országos szövetségek – a szakszervezetek és a munkaadók – egyaránt kinyilvánították elkötelezettségüket az ágazati érdekegyeztetés megerősítése érdekében, azonban óhatatlan, hogy bizonyos kérdéseket másként ítéljenek meg. E nézetkülönbségek egyeztetése nyilvánvalóan hosszabb időt igényel, s kompromisszumokat követel.

A szakszervezetek mindenekelőtt az ágazati bizottságokon keresztül szeretnék visszaszerezni azt a bizalmat, amely az elmúlt években némileg megrendült irántuk. Elsősorban tehát az a törekvésük, hogy a munkavállalók biztonságát kollektív szerződések révén erősítsék.

A versenyszféra munkaadói viszont az együttműködés, a lobbizás fontosságát emelik ki a bizottságok munkájában. Véleményük szerint a megállapodások nemcsak a kollektív szerződések megkötése révén érvényesülhetnek, hanem például az oktatás, a szakképzés, a munkavédelem, az üzemegészségügy stb. területén is.

A kollektív szerződések elterjedésének jelenleg komoly akadálya, hogy nincs olyan szabályozás, amely kellő érdekeltséget teremtene ezek megkötésében. Úgy tűnik fel, hogy csak olyan munkajogi előírásokkal lehet eredményt elérni, amelyek mind a két érdekelt félnek megfelelnek. Azaz: e megállapodások nyújtsanak egyfelől védelmet a munkavállalóknak, másfelől – a versenyhelyzetnek megfelelően – kellő rugalmasságot a munkaadóknak. Ez egyszersmind azt jelentheti, hogy a Munka Törvénykönyvének (Mt.) csupán keretjelleggel kellene szabályoznia a munkavégzéssel és a munkaidővel foglalkozó kérdéseket. A keretjelleg ugyanakkor azt is feltételezi, hogy a törvényi előírásoktól – megállapodások alapján – el lehessen térni: természetesen az uniós direktívák keretein belül.

Részletes szabályozás

Az ágazati párbeszédbizottságok kialakítása azt is megköveteli, hogy a munkavállalók és a munkaadók jogokkal rendelkező és kötelezettségeket felvállaló partnerek legyenek. A megállapodásokat ugyanis megfelelő felhatalmazottsággal és támogatottsággal lehet csak megkötni, mert ennek hiánya a megállapodások betartását kérdőjelezné meg.

A szociális párbeszéd új típusának kialakítása során – első lépésként – a kijelölt szakmákban (lásd keretben) tényfeltáró tanulmányok elkészítésére került sor. Az elemzéseket a szakszervezeti és a munkaadói szakemberek külön-külön végezték el, majd közös anyag készült az adott ágazat (szakma) helyzetéről.

E tanulmányokból nyilvánvalóvá vált, hogy a nem kellő felhatalmazottság és támogatottság milyen kusza helyzetet teremt a szakszervezeti és a munkaadói oldalon egyaránt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottságok létrehozásához részletes szabályozásra van szükség. Természetesen a működés szabályainak kidolgozása sem lesz könnyebb, de ezt az adott partnerekre kell majd bízni.

A kétoldalú bizottságokban nem feltétel, hogy a szakszervezeti és a munkaadói oldalról azonos létszámban vegyenek részt a tagok, a paritásos jelleget ugyanis az azonos jogosítványok fejezik ki. A bizottságokat köztiszteletben álló elnökök vezetnék, az azonban még eldöntendő kérdés, hogy e tisztséget állandó vagy rotációs rendben töltenék-e be – alelnöki vagy társelnöki funkcióban.

A 18 ágazati bizottságot a felálló 8 titkárság segítené. E titkárságok közalkalmazotti státusú titkárból és adminisztratív személyzetből állnának. A titkárok kiválasztása több módon történhet, a legcélszerűbb azonban a meghívásos pályázat kiírása lehet.

Pénzügyi források

A kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a középszintű párbeszéd megerősítését szolgáló uniós támogatási forrásokat kiegészíti. Ez abban nyilvánul meg, hogy a titkárságok működését – a Munkaerő-piaci Alap erre elkülönített részéből – egy évig finanszírozza. Ugyanakkor a PHARE-program pénzeszközei fedezik a bizottságok tagjai felkészítésének, oktatásának, illetve a felálló titkárságok technikai eszközei beszerzésének a költségeit.

Noha a szociális partnerek örömmel fogadták a kormány támogatási szándékát, azt már nem tartják megnyugtatónak, hogy egyelőre nem látható az esetleg jól működő bizottságok tevékenységének, fenntartásának hosszú távú anyagi biztonsága. A szociális partnereknek alapvető érdeke, hogy az ágazati párbeszéd kialakuljon és működjön, azonban az anyagi erőforrások megteremtésére sem a szakszervezetek, sem a munkaadói szervezetek nem lesznek képesek – legalábbis belátható időn belül.

Ugyancsak az ágazati bizottságok munkáját kívánja segíteni az a kormányzati döntés, amelynek értelmében 2003 februárjában – a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumon belül – felállt a központi ágazati titkárság.

Az OÉT keretében működő ágazati tanácsban – és annak operatív bizottságaiban – az elmúlt hónapokban végzett munka nyomán már több szakmában megalakultak az ágazati bizottságok. Továbbá megindultak a tárgyalások, illetve több szakmában megszülettek a szándéknyilatkozatok. Mindemellett olyan területek is vannak, ahol jóllehet még a munkacsoport szintjén, de már megkezdődtek az ágazati bizottság kialakítására irányuló tárgyalások. E folyamatot a szakmai érdekképviseletek is segítik. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) például a projekt beindításával egy időben elkezdte a szervezőmunkát.

Azonos feltételek

Az ágazati bizottságok létrejöttének fontos feltétele a reprezentativitás és a lefedettség tisztázása, különben nehezen lenne megoldható, hogy olyan szereplőkből alakuljon a bizottság, akik a megállapodásokat be tudják tartani, illetve tartatni. Az ágazati párbeszédbizottságokban a munkavállalók és a munkaadók képviselőinek lényegében azonos feltételeket kell megszabni, természetesen a két oldal adottságainak megfelelően. Ugyanakkor azonban eltérően kell kezelni a bizottságba való bejutás módját, a konzultációra (lobbizásra) való lehetőséget, illetve a megállapodások és a kollektív szerződések megkötésére vonatkozó jogosultság feltételeit. A feltételek meghatározására már elkészült egy tervezet, ezt azonban az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak még jóvá kell hagynia, illetve az Országgyűlésnek törvényi szintre kell emelnie. E tervezetből – mindkét oldal számára általános feltételként – a következők emelhetőek ki:

- Az adott szervezet az egyesülési törvény alapján megalakított társadalmi szervezetként működjön, amelyet a bíróság nyilvántartásba vett. A társadalmi szervezetek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei is ebbe a kategóriába tartoznak. Munkaadó esetében – a jogszabályi feltételek hiányában – olyan gazdasági szervezet is képviseltetheti magát a bizottságban, amely – gazdasági súlyánál és a foglalkoztatottak létszámánál fogva – az adott szakma 80 százalékát egymagában képviseli.

- Az adott szervezetnek érvényes alapszabállyal vagy felhatalmazottsággal kell rendelkeznie az adott szakmában (ágazatban) a munkavállalói, illetve munkáltatói érdekek képviseletére.

- A szervezet legalább két éve folyamatosan és jogszabályszerűen működjön. Az érdekképviseletek konszenzussal a két évtől eltérhetnek.

Nemzetközi kapcsolatok

Az általános feltételeknek megfelelő szakszervezetek vagy munkaadói érdekképviseletek, ha részt kívánnak venni az ágazati párbeszédbizottságban, és kölcsönösen elismerik egymást tárgyaló félnek – s ezt megállapodásban is rögzítik -, akkor a bizottság megalakulhat. A szakma érdekképviseletét – mint alapvető funkcióját – elláthatja, a kollektív szerződések megkötése esetében azonban egy kicsit komplikáltabb a helyzet.

A bizottság egyrészt önszerveződéssel jöhet létre, illetve a kormányzat közvetítőként közreműködik a bizottság megalakításában. Amennyiben a szociális partnerek vitatják egymás részvételét, akkor egy többelemes szempontrendszer szerint kell megállapítani, hogy kik felelnek meg a bizottságba való bejutás feltételeinek. Ez előfordulhat például akkor is, ha túl sok szervezet jelentkezik valamelyik bizottságba.

A munkavállalók esetében az adott ágazat területén a legutolsó üzemi/közalkalmazotti tanácsi választásokon elért eredmény, illetve az aktív szakszervezeti tagok létszáma szerepel a szempontok között.

Munkaadói részről viszont fontos kritérium a munkaviszony keretében foglalkoztatottak létszáma, a képviselt gazdasági szervezetek nettó árbevétele, illetve a munkaadói érdekképviseletek tagjainak a száma.

Pontozási rendszer

A szociális partnerek mindegyikétől követelmény a szociális párbeszédben való eddigi részvétel, az OÉT-ben közreműködő szervezetek valamelyikéhez tartozás, továbbá az ágazat nemzetközi szervezeteivel való kapcsolattartás.

A speciális részvételi szempontok elbírálása pontozási rendszerben történik, mégpedig minimális értékhatár megjelölésével. Az egyes szempontok szerint megszerezhető maximális pontszámból a szervezetek teljesítményük alapján részesülnek. Ez esetben az lehet tehát az ágazati párbeszédbizottság tagja, aki az általános feltételeknek megfelel, és a speciális szempontok szerinti pontozással eléri a minimális értékhatárt.

Természetesen szükség van az ágazati párbeszédbizottságokban részt vevő szervezetek reprezentativitásának mérésére is.

Ennek megállapításakor ugyanazt a mérőszámrendszert lehet alkalmazni, mint a speciális részvételi szempontok elbírálásánál. A különbség annyi, hogy csak azokat a tényezőket pontozzák, amelyek nem csupán egymáshoz, hanem ágazati adatokhoz viszonyíthatók. A munkaadói érdekképviselet esetében például a foglalkoztatottak létszáma, a nettó árbevétel, az érdek-képviseleti tagok száma, a szociális párbeszédben való részvétel arányosítható az adott ágazati adatokhoz.

A kollektív szerződések megkötésének több típusa is lehetséges az ágazati párbeszédbizottságban – ez összefüggésben áll az adott szervezet reprezentativitásával.

A legáltalánosabbnak az a helyzet tekinthető, amikor az oldalakat alkotó érdekképviseletek együttesen kötnek kollektív szerződést, azaz: minden érdek-képviseleti szervezet felhatalmazással bír a megállapodás megkötésére, s akaratuk azonos. Ez esetben a megkötött kollektív szerződés a felhatalmazást adó munkáltatói szervezethez tartozók által foglalkoztatottakra terjed ki.

Egyetértés hiányában a reprezentatív érdek-képviseleti szervezet vagy szervezetek köthetnek kollektív szerződést, de csak akkor, ha a támogatottságuk eléri az oldal együttes reprezentativitásának (ezt nevezik lefedettségnek) az 50 százalékát.

Még szigorúbbak a feltételek, ha így sem sikerül megállapodást kötni. Ráadásul még az is bonyolítja a helyzetet, hogy a gazdálkodó szervezetek egyszerre több munkáltatói érdekképviseletnek is tagjai. Természetesen ezt nem lehet megtiltani, ám a munkáltatók a kollektív szerződés megkötésére csak egy szervezetnek adhatják meg a felhatalmazást.

A kollektívszerződés-kötés másik típusa, amikor az ágazati párbeszédbizottságban helyet foglalók kérik a munkaügyi szakminisztert, hogy az általuk kötött megállapodást a szakma egészére terjessze ki. Ez esetben magas reprezentativitási, illetve lefedettségi mutatókat kell elérni. Ugyanakkor persze az is előfordulhat, hogy az ágazati párbeszédbizottság tagjai önmagukban akkora erőt képviselnek, hogy nem kell a minisztertől a kiterjesztést kérni, lévén a lefedettségük elegendő ahhoz, hogy egy egész szakma (ágazat) munkavállalóira kiterjedő kollektív szerződést megkössenek.

Dokumentált adatok

A részvételi feltételeket, a reprezentativitási és lefedettségi mutatókat dokumentálni kell. A megfelelést egy bizottság értékeli majd, az azonban még vitatott, hogy ez kétoldalú, tripartit lesz-e, vagy teljesen semleges szakemberekből fog állni. Döntése ellen jogorvoslattal a munkaügyi bíróságon lehet élni.

A sok vitával, egyeztetéssel zajló munka egyik döntő lépése lesz, amikor a hivatalos közlönyben is meghirdetik, hogy kik jelentkeztek eddig az ágazati párbeszédbizottságokba. A feltételeknek megfelelő szervezeteknek meghatározott időpontig lehet csatlakozni, jelentkezni. Nem árt azonban nyomatékosítani, hogy akár önszerveződéssel, akár kormányzati segítséggel "áll fel a csapat", az általános feltételeknek mindegyiknek meg kell felelnie.

Az első konkrét lépéshez – a hivatalos meghirdetéshez – arra is szükség lesz, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács jóváhagyja a részvételi feltételek kicsit bonyolultnak tűnő javaslatát. A záros határidőt követően lehet majd világosan látni, hogy mely területeken, milyen struktúrával alakulnának meg az ágazati párbeszédbizottságok.

Vitatott, hogy csak a bizottságok bejelentkezése után kell-e megszervezni az úgynevezett titkárságokat, vagy előbb meg kell várni a titkárságok felállását, amelyek már esetleg a bizottságokba való jelentkezést is irányíthatják. Egyes vélemények szerint logikusabb a tényleges igény után kialakítani a szervezetet. Az azonban már most eldönthető, hogy a központi ágazati titkárság kapcsolata miként alakuljon majd a szakmai (ágazati) titkárságokkal.

Az új típusú szociális párbeszédben a kellő érdekeltség megteremtése a legfontosabb, ami azonban többirányú törvényi változtatást is igényel. Mindenekelőtt a tárcaközi egyeztetés rendszerén kell változtatni, mégpedig oly módon, hogy az érintett szakmai (ágazati) bizottság is véleményt alkothasson az egyes tervezetekről.

A Munka Törvénykönyvének módosítása során ugyancsak számos szempontot kell figyelembe venni. Egyrészt az Mt.-be – a kollektív szerződés megállapítását előíró rendelkezések közé – be kell illeszteni az ágazati párbeszédbizottságok helyét, illetve feladatait. A nagyobb munka azonban a törvény keretjellegű átalakítása, a mozgástér bővítése. Noha a Munka Törvénykönyvének újabb módosítása jelenleg napirenden van, kérdéses, hogy ez az említett feladatokkal összekapcsolható-e, illetve mennyi időt vesz igénybe.

GYOSZ

 

Ágazati párbeszédbizottságok

– Könnyűipar (textil-, bőr- és ruházati ipar)

– Vendéglátás és idegenforgalom

– Vegyipar

– Villamosenergia-ipar, gáz-, gőz- és melegvíz-ellátás

– Gépipar

– Vasúti fuvarozás

– Élelmiszer- és sütőipar, cukor- és konzervgyártás

– Postai szolgáltatás és távközlés

– Kereskedelem

– Mezőgazdaság

– Alapfémek gyártása (kohászat)

– Építőipar

– Szárazföldi fuvarozás

– Vízellátás és más kommunális szolgáltatások

– Légi közlekedés

– Egészségügy

– Kultúra és művészetek

– Oktatá

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem