Az önfoglalkoztatás új modellje

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 15.) vegye figyelembe!

A koncepció az első félév végéig a kormány elé ker

Megjelent A Munkaadó Lapja 63. számában (2003. május 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A munkaügyi kormányzat - miközben meghirdette a munkaviszonyt leplező, színlelt vállalkozói szerződések kiszűrését, s e cél érdekében március végén módosította a Munka Törvénykönyvét (Mt.) is - megkezdte egy új modell, az önfoglalkoztatási forma kidolgozását. Noha ennek részleteiről egyelőre kevés információ látott napvilágot, annyi azonban már tudható, hogy nem a vállalkozói, hanem a munkaviszony kategóriába tartozna. Az önfoglalkoztatói formát választók munkaügyi védelmet, rugalmas munkaidő-beosztást, költségelszámolást élvezhetnének, ugyanakkor sok tekintetben a saját maguk urai lehetnének.

Korábbi kormányzati nyilatkozatok szerint az önfoglalkoztatói foglalkoztatási forma egyesíteni fogja az alkalmazotti és a vállalkozási konstrukció előnyeit. Az önfoglalkoztatók bér- és adóterhei a munkaszerződéses viszonyhoz képest mérsékeltebbek lennének. E gazdasági ösztönzőkkel ugyanis - amelyek alapvetően a munkaadók költségeinek csökkentését célozzák - eredményesen lehet (munkajogi értelemben véve) szabályozott mederbe terelni az álvállalkozásokat.

Jogszabályi korrekciók

A készülő jogszabály koncepciója az idei év első felének végéig kerül a kabinet elé - legalábbis ezt a célt tűzte ki a munkaügyi kormányzat. Célszerű lenne, ha júliustól lépne életbe, ugyanis ekkortól hatályos az Mt. módosítása, s ettől kezdve indulhat meg a színlelt szerződések kiszűrése is. Vagyis a munkaügyi kormányzat a munkaviszonyt leplező álvállalkozások kiszűrésével felkínálhatná az önfoglalkoztatás lehetőségét.

Az új foglalkoztatási forma bevezetése azonban adójogi szabályok módosítását is szükségessé teszi, amire az idei év második felében kerülhet sor. Így az önfoglalkoztatói forma alkalmazása a gyakorlatban a legkorábban - várhatóan - a jövő évtől kezdődhet meg.

E foglalkoztatási forma - a kormányzati támogatásoknak is köszönhetően - az Európai Unióban igencsak elterjedt, ott azonban nem kifejezetten a színlelt vállalkozások elleni orvosságként tartják számon. A fejlett államok ez irányú gyakorlata sokkal inkább a magyar egyéni vállalkozói formával mutat párhuzamot.

Nyugaton például a fogyatékosok számára jelent ez munkalehetőséget, noha a külhoni tapasztalatok alapján gyakorlatilag bármilyen foglalkozás végezhető ilyen formában, például a különféle szolgáltatások is.

Védett dolgozók

Nem árt tisztázni, hogy mit is értünk önfoglalkoztatáson, mi a pontos definíciója ennek a fogalomnak - vélekedett Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (KISOSZ) ügyvezető elnöke. Az önfoglalkoztatás ugyanis hatásos eszköz lehet a munkanélküliség elleni harcban, főleg az elbocsátások idején. Ehhez azonban pontosan meg kell határozni az e formához kapcsolódó eljárásrendszert, a kedvezményeket, a társadalombiztosítási járulékot, illetve az adózási szabályokat. Magyarország uniós csatlakozásának - Antalffy Gábor szerint - óhatatlanul lesznek vesztesei a kis- és középvállalkozók körében. Számukra is alternatívát kell találni, amely akár az önfoglalkoztatás intézménye is lehet. Az egyéni vállalkozókról szóló törvény ugyanis elavult - fűzte hozzá.

A munkavállalói oldal sem ismeri a tervezet részleteit, illetve a konkrétumokat. Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta: információjuk szerint olyan hibrid foglalkoztatási formáról van szó, mely a polgári jog és a munkajog határán helyezkedik el. Ugyanakkor a dolgozó szemszögéből nézve a védettség fennállna, a munkaadó részéről pedig költségkímélő megoldás lenne.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.