×

Uniós bérek, hazai keresetek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 62. számában (2003. április 15.)
Magyarország uniós csatlakozása kapcsán gyakran felvetődik, vajon a bérfelzárkózás megvalósítható-e az egyensúly fenntartása és a növekedés egyidejű követelményének teljesítése mellett. A válasz egyértelmű: e két cél csak egyszerre érhető el. Három gazdaságkutató intézet tanulmánya egybehangzóan a növekedés és a reálkeresetek fellendülését prognosztizálja hazánk uniós belépését megelőzően és azt követően. De az egyensúly helyreállítása és megőrzése sem lehet kérdéses, hiszen meg kell felelnünk a szigorú maastrichti kritériumoknak, miközben a 2007-2008-ra előirányzott monetáris uniós tagság is ezt követeli meg.

Számítások szerint Magyarország uniós csatlakozása eredményeként a gazdasági növekedés már 2003 és 2006 között – éves szinten – 0,8 százalékkal, a beruházások 4,8, az export pedig 4,1 százalékkal lesz magasabb, mint lenne az integráció nélkül. Ugyanakkor a reálbérek évi 1,3 százalékkal növekednek majd az egyébként várhatóhoz képest.

Alulfizetett dolgozók

Magyarország 2004 és 2006 között évi 1,4 milliárd euró forráshoz juthat az EU-tól, azonban – szakértők szerint – ennél több, évi 1,5-2 milliárd euró működő tőke beáramlása várható. Ez hihetetlen mértékben fellendítheti a gazdaságot: forrást biztosít a beruházásokra és a munkaerő megfizetésére. A pénzeszközök felhasználhatóságának azonban feltétele, hogy megfelelő pályázatokon lehessen elnyerni a forrásokat, illetve olyan szakképzett munkaerő álljon rendelkezésre, amely alapot ad a tervezett tevékenységhez. Ehhez pedig nemcsak képzéseket kell szervezni, de itthon kell tartani a felkészült, tapasztalt munkaerőt.

Az utóbbi hetekben gyakran lehetett hallani a gazdaságkutatóktól, hogy a reálkeresetek bővülési dinamikájának nem szabad meghaladnia a termelékenységnövekedés ütemét. Ez azt jelenti, hogy ha a GDP-növekedés és a várható foglalkoztatásbővülés a GDP dinamikájánál alacsonyabb termelékenységnövekedési ütemet eredményez, akkor a reálbéreknek még ezt is alul kellene múlniuk. Mit prognosztizál ezzel szemben a három gazdaságkutató intézet jelentése? Azt, hogy a GDP átlagosan 4 százalékos bővülése mellett a reálbérek 4,9 százalékos emelkedése várható 2006-ig. Egyszázalékos foglalkoztatásnövekedés mellett így a termelékenység növekedése – dinamikájában – közel 2 százalékkal alatta marad a reálbéreknek.

Miért várunk mégis gazdasági felzárkózást a hanyatlással szemben? A magyarázat egyszerű. A reálbérek mára olyan mértékben leszakadtak az uniós átlagtól – még a saját gazdasági mutatóinkhoz képest is -, hogy bőven van tartalékunk. Bár ez a tartalék versenyképességünk egyik legfőbb tényezője volt az utóbbi években, azonban uniós tagországként tarthatatlan lesz az a nézet, miszerint a XXI. században Magyarország az alulfizetett munkaerő révén válhat vonzóvá a külföldi befektetők szemében.

Abból célszerű kiindulni, hogy a magyar GDP ma meghaladja az uniós átlag 51, a termelékenység pedig a 60 százalékát, miközben a bérek reálértéke vásárlóerő-paritáson is csak az uniós átlag harmada. Ha pusztán a számokat tekintjük irányadónak, elméletileg a bérek 100 százalékos felemelése esetén sem haladnánk meg a gazdasági teljesítmény által megszabott korlátokat – még csekély gazdasági növekedés esetén sem. Pusztán elméleti modell azonban nem létezik, a gazdaság reálhelyzetétől nem tekinthetünk el.

Elosztási aránytalanságok

A GDP, az árak és a bérek az Unión belül sem egységesek, sőt igen nagy eltéréseket mutatnak. Az is megfigyelhető, hogy ahol az egyik mutató igen erős, ott a másik is a legjobbak között van, és fordítva: az alacsonyabb gazdasági fejlettség általában a bérekben is ezt az arányt mutatja. Mint ismeretes, a hazai mutatók tekintetében – összevetve az uniós mértékkel – nem ez a helyzet. A bérfelzárkózás számunkra tehát alapvetően úgy értelmezhető, hogy a bérek reálértékét a gazdasági fejlettségünk, illetve a termelékenységünk uniós arányára "hozzuk fel". Mindezt persze úgy kell tenni, hogy belső feszültségek ne keletkezzenek, azonban – az elkövetkezendő években – sikerüljön orvosolni saját belső elosztási aránytalanságainkat.

Mivel a legutolsó évek trendjének európai uniós adatokkal való összehasonlítása szinte lehetetlen – hiszen az EU bérstatisztikája legalább 2 éves követéssel jelenik meg -, ezért ahol lehet, elvégezzük a nemzetközi összehasonlítást, másfelől megvizsgáljuk a hazai GDP és a reálbér alakulásának trendjét az utolsó 4 évben.

Eltérő bérköltségek

A legfrissebb – elérhető – nemzetközi összehasonlító adatot 2003. március 3-án publikálta az Eurostat, amely órabérköltségen mutatja országonként az ipari és szolgáltatási szektorokban dolgozók adatait a 2000-es évre vonatkozóan. Az euróban (tehát valutaparitáson) megadott táblázatból kiderül, hogy a bérköltségeket tekintve óriási különbségek vannak mind az Unión belül, mind pedig a csatlakozó országokhoz viszonyítva. Természetesen a bérköltségszinttől eltérő eredményt hozhat a bruttó, és megint mást a nettó keresetek összevetése, hiszen a közterhek eltérőek. Az országok sorrendjében azonban lényeges változást ez sem eredményezne.

A legnagyobb bérköltséggel Svédországban, Dániában és Németországban dolgoznak a munkavállalók. Az EU-ban a sereghajtó a portugál bér, amely kevesebb mint harmada a svédnek. Átlag alatti viszont a bérköltség Finnországban, Írországban, Spanyolországban és Görögországban.

A csatlakozó országok bérköltségének átlaga 18,5 százaléka az uniósnak. A legjobb helyzetben a ciprusiak vannak, ahol majdnem elérik az uniós átlag 50 százalékát, és keresetük szintje magasabb két uniós országénál is. Őket Szlovénia követi, ahol a bérköltség kevesebb mint harmada a svédnek. E két csatlakozó országtól messze lemaradnak viszont a többiek.

Magyarország sajnálatosan a csatlakozó országok átlagát sem éri el a bérköltséget tekintve. A magyar keresetekhez képest rosszabb helyzetben – a három balti államon kívül – csak Szlovákia van.

A bérköltségen történő összehasonlítás legjobban a munkaadói szemléletnek felel meg, de egyúttal eloszlatja azt a tévhitet is, miszerint nálunk azért alacsonyak a keresetek, mert nagyon magasak a bérterhek. Ha valutaparitáson végezzük el az összehasonlítást, Magyarország akkor sem kerül előkelőbb helyre.

 

Fogalmak

Valutaparitáson számolt érték: az adott országban nemzeti valutában megadott mutató(k) hivatalos valutaárfolyamon (pl. euróra) átszámított értéke. Az Európai Unióban általában euróban számolnak, míg az OECD dollár alapú valutaparitáson hasonlítja össze az egyes országok adatait.

Vásárlóerő-paritás: az árszínvonal-különbségek kiküszöbölésére alkalmas viszonyszám. A vásárlóerő-paritáson (Purchasing Power Parities, PPPs) mért mutató kiküszöböli az árszínvonal különbségeket az országok között, s azt jelöli, hogy egy bizonyos fogyasztói kosárhoz viszonyítva mennyit ér az adott ország GDP-je vagy átlagkeresete.

Különböző módszerek

Az OECD 1999-es bruttó béradatai szerint az uniós országok közül Dániában és Németországban a legmagasabbak a keresetek, Magyarországhoz képest a különbség valutaparitáson több mint 12-szeres, vásárlóerő-paritáson is 4,5-szeres. A leggyengébb portugál bérek valutaparitáson a magyar keresetek több mint 2,5-szeresét teszik ki, de vásárlóerő-paritáson is több mint 1,5-szeresét. A magyar bruttó bér az OECD-adatokból számolt uniós átlagnak valutaparitáson a 15 százalékát teszi csak ki, ugyanez vásárlóerő-paritáson 32,5 százalék.

Szakértői körökben általános gyakorlat, hogy ha a gazdaság versenyképessége a fő szempont, akkor a valutaparitáson számított béreket hasonlítják össze. Ezzel szemben a vásárlóerő-paritáson számolt adatokat a jóléti vizsgálatoknál használják. Ez a gyakorlat logikus is, hiszen a vásárlóérték a versenyképesség szempontjából nem fontos, ám megélhetési szempontból igen.

Sajátos módon azonban az érvek sokszor összekeverednek. Így éppen a versenyképességet féltők használják a vásárlóerő-paritásos összehasonlítást, mert ez kisebb különbséget jelez, s mérsékelt – jogos – felzárkóztatási igényt vethet fel. Az érdekvédők viszont – a kereseti lemaradás és a felzárkózási igények prezentálására – inkább a bérek valutaparitásos összehasonlításának módszerét alkalmazzák, mert ez jobban alátámasztja érveiket.

A lemaradás azonban mindkét mutató esetében jól látszik. Az arányok azt tükrözik, mint amit a bérköltség adatai. Elmondható ugyanakkor, hogy a bérkülönbségek akár természetesek is lehetnek, amennyiben a gazdasági különbségeket tükrözik.

Termelékenységi rangsor

Az Eurostat által kibocsátott legfrissebb, 2001-re vonatkozó GDP-adatsorok szerint a magyarországi egy főre jutó GDP az uniós átlag 51,3 százaléka. Ugyanezen számítás szerint a csatlakozó országok átlagos egy főre jutó GDP-szintje csak 44,8 százaléka az uniós átlagnak. E mutató tekintetében Ciprus és Szlovénia (valamint feltehetően Málta) után a legfejlettebbek vagyunk.

A magyarországi termelékenységi adatok – nemzetközi összehasonlításban – még kedvezőbbek, mint a GDP számai – derült ki egy amerikai és egy holland kutatóintézet közös jelentéséből. A rendelkezésre álló adatok szerint térségünkben Magyarország produkálja a legmagasabb termelékenységet.

1999-ben egy munkavállaló óránként – átlagosan – 19,25 dollárral járult hozzá a gazdasági értékteremtéshez. Az egy munkaórára jutó, vásárlóerő-paritással korrigált termelési érték tekintetében a németországi és az egyesült államokbeli szint a magyarnak csupán a kétszerese. Az EU fejletlenebb országaiban, de meglepetésre még Japánban is csak másfélszer akkora értéket hozott létre egy munkavállaló egy munkaóra alatt.

2002-ben a magyarországi termelékenység 3,9 százalékkal nőtt, ami az utóbbi évek legjobb eredménye. Ugyanekkor az Európai Unió 15 tagállama átlagosan csak 0,5 százalékkal javította e mutatóját. A legjobb EU-s eredményt, 1 százalék körüli mértéket is csak Németország, Franciaország és Nagy-Britannia közelítette meg. Noha – térségünkben – Lengyelország tavalyi, 4,1 százalékos termelékenységnövekedési adata meghaladja a mienkét, pozíciónk jelenleg – összességében – mégis a legjobb.

Átlagos órabérköltségek az iparban és a szolgáltatásokban, 2000

Ország

Órabérköltség (euró)

EU15 = 100*

EU

22,70

100,0

Ausztria

23,60

104,0

Belgium

n. a.

n.a

Dánia

27,10

119,4

Egyesült Királyság

23,85

105,1

Finnország

22,13

97,5

Franciaország

24,39

107,4

Görögország

10,40

45,8

Hollandia

22,99

101,3

Írország

17,34

76,4

Luxemburg

24,23

106,7

Németország

26,54

116,9

Olaszország

n. a.

n.a

Portugália

8,13

35,8

Spanyolország

14,22

62,6

Svédország

28,56

125,8

Csatlakozó országok

4,21

18,5

Ciprus

10,74

47,3

Csehország

3,90

17,2

Észtország

3,03

13,3

Lengyelország

4,48

19,7

Lettország

2,42

10,7

Litvánia

2,71

11,9

Magyarország

3,83

16,9

Málta

n. a.

n.a

Szlovákia

3,06

13,5

Szlovénia

8,98

39,6

n. a. Nincs adat.

* Saját számítás.

Forrás: http://europa.eu.int/comm/eurostat 2003. március 3-i híranyag

Megfordult a trend

A bérek, a GDP és a termelékenység uniós összehasonlításából kiviláglik, hogy az utóbbi kettő tekintetében a csatlakozó országok élmezőnyébe tartozunk, mutatóink ugyanis meghaladják az uniós átlag felét. Ezzel szemben viszont a magyarországi keresetek – bármilyen vonatkozásban hasonlítjuk is össze az uniós vagy az OECD-adatokkal – jóval rosszabb "képet" mutatnak.

Az 1998-2001 közötti időszakban a legdinamikusabban a GDP bővült: 13,7 százalékkal. Ugyanezen időben a reálbérek csak 10,7 százalékkal emelkedtek. A reálbérek növekedése 1999-ben éppúgy, mint 2000-ben, messze elmaradt a GDP-hez képest. A legnagyobb különbség 2000-ben volt, amikor is 5,2 százalékos GDP-bővülés mellett a reálbérek pusztán 1,5 százalékkal emelkedtek.

Az 1998 és 2000 közötti időszakot tekintve azt kell mondani, hogy a magyar bérek ez idő alatt – relatíve, vagyis a gazdasági fejlettség által meghatározott lehetőségekhez képest – tovább távolodtak az uniós szinttől. Ezek szerint 1998-2000 között a reálbérek kevésbé nőttek, mint amennyire a GDP közeledett az EU átlagos GDP-jéhez, a relatív lemaradásunk tehát fokozódott.

2001-től azonban a trend megfordult, és a reálbérek – különösen 2002-ben, a választási ígéretek következtében – igen dinamikus fejlődésnek indultak. Ebben minden bizonnyal szerepe volt a már 2001-től végrehajtott, átlagon felüli minimálbér-emelkedésnek is. A 2001-es és a 2002-es éveket tekintve tehát azt mondhatjuk, hogy megindult a magyarországi bérek felzárkózása az uniós bérekhez. Az 1998-2001 közötti adatsorok ugyanakkor még azt mutatják, hogy az adott időszakban a GDP dinamikája magasabb volt. Az első igazi felzárkózási évnek tehát a 2002-es esztendőt kell tekinteni.

Noha – sajnálatos módon – 2002-ről nem állnak rendelkezésre uniós béradatok, azonban a hazai keresetek felzárkózása – feltehetően – azokban is kimutatható lenne, illetőleg lesz. A kedvező trend várhatóan 2003-ban is folytatódik. Ennek valószínűsíthető oka, hogy jelentős, áthúzódó bérhatások érzékelhetők nemcsak a közszférában, hanem a versenyszférában is, amit megfejel a kormány által bevezetett adócsökkentés is. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a megállapodás szerinti 4,5 százalékos reálbér-növekedésről sem, amely révén, együttesen 2003-ban 7-8 százalék körüli reálbér-növekedés valószínűsíthető. Ezt a mértéket természetesen a versenyszféra tényleges bérfolyamatai lényegesen befolyásolhatják, noha a tendenciák az év első két hónapjában még nem láthatók biztonsággal. Az idei évre azonban – több ok miatt – nemcsak a bérnövekedés, de a GDP és az infláció alakulása is bizonytalan.

A keresetek uniós felzárkózásával kapcsolatban azonban kiemelendő, hogy a munkavállalók körében felfokozott várakozás tapasztalható. Ugyanis 2002-ben, sokéves visszaesés, illetve stagnálás után, a magyar társadalom egésze megtapasztalhatta, hogy milyen is a növekedés "íze". Tény, hogy az uniós népszavazásra felkészítő tájékoztató anyagokból ugyancsak gazdasági és jövedelmi fellendülés körvonalazódik az elkövetkezendő évekre.

Ezt az optimizmust a gazdasági kutatóintézetek előrejelzései is alátámasztják. A következő években ugyanis a közgazdászok a beruházások jelentős élénkülését várják. A beruházások nagyságrendje és szerkezete révén felgyorsuló technológiai fejlődést, a termelékenység javulását, a növekedési potenciál erősödését prognosztizálják. A termelékenység növekedését a fejlett országokban valószínűsíthető érték kétszeresére várják. Ugyanakkor tartható, sőt javítható egyensúlyi mutatókat valószínűsítenek. Különösen, ami az eurózónához való csatlakozás szigorú kritériumainak elérését, a követelményeknek való megfelelést illeti. A szakértők a magas felhalmozási hányaddal jellemzett növekedési pályát a gazdálkodók növekvő szerepvállalására is alapozzák.

Bruttó ÉVES ÁTLAGbérek az OECD-országokban, 1999

Ország

Bruttó bérek (USD)

Bp. = 1

Magyarország az adott ország %-ában

 

valuta- paritáson

vásárlóerő- paritáson

valuta- paritáson

vásárlóerő- paritáson

valuta- paritáson

vásárlóerő- paritáson

Ausztria

24 085

23 205

7,82

3,25

12,8

30,7

Belgium

30 088

30 442

9,77

4,27

10,2

23,4

Dánia

39 306

31 445

12,77

4,41

7,8

22,7

Egyesült Királyság

28 770

26 537

9,34

3,72

10,7

26,9

Finnország

26 232

23 961

8,52

3,36

11,7

29,8

Franciaország

22 137

20 620

7,19

2,89

13,9

34,6

Görögország

11 136

13 985

3,62

1,96

27,6

51,0

Hollandia

28 763

29 157

9,34

4,09

10,7

24,5

Írország

21 922

22 500

7,12

3,15

14,0

31,7

Luxemburg

29 967

27 207

9,73

3,81

10,3

26,2

Németország

33 146

30 428

10,77

4,27

9,3

23,4

Olaszország

21 407

23 325

6,95

3,27

14,4

30,6

Portugália

7 755

11 451

2,52

1,61

39,7

62,3

Spanyolország

15 473

18 531

5,03

2,60

19,9

38,5

Svédország

26 706

22 723

8,67

3,19

11,5

31,4

Magyarország

3 079

7 133

1,00

1,00

100,0

100,0

Csehország

4 795

12 073

1,56

1,69

64,2

59,1

Lengyelország

5 137

10 897

1,67

1,53

59,9

65,5

Ausztrália

25 688

30 628

8,34

4,29

12,0

23,3

Egyesült Államok

29 980

29 980

9,74

4,20

10,3

23,8

Izland

24 695

20 873

8,02

2,93

12,5

34,2

Japán

37 024

26 375

12,03

3,70

8,3

27,0

Kanada

23 344

29 649

7,58

4,16

13,2

24,1

Korea

14 894

27 344

4,84

3,83

20,7

26,1

Mexikó

4 416

7 329

1,43

1,03

69,7

97,3

Norvégia

34 073

27 681

11,07

3,88

9,0

25,8

Svájc

40 089

30 878

13,02

4,33

7,7

23,1

Törökország

8 741

19 313

2,84

2,71

35,2

36,9

Új-Zéland

18 774

24 303

6,10

3,41

16,4

29,4

Forrás: Taxing wages 1999-2000, OECD, 2000 adatai alapján számolt táblázat

Társadalmi konszenzussal

Természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy a jövedelmi folyamatok felgyorsulása aggodalmat kelt a közgazdászok jelentős részében. Óva intenek a bérfolyamatokba való mesterséges beavatkozástól, sőt a vállalkozásokat is visszafogott bérpolitikára ösztönzik.

A reálszférában azonban – a bérek alakulása tekintetében – teljes mértékben piaci viszonyok uralkodnak, vagyis a kereslet-kínálat, nem pedig gazdaságpolitikai megfontolások szabnak irányt. A vállalkozók bérpolitikáját ma már – alapvetően – a bérmegállapodáson keresztül lehet befolyásolni. A sokéves tapasztalatok ugyanis azt jelzik, hogy ezen egyezségeket a tulajdonosok figyelembe veszik, és igazodási pontnak tekintik. Az mindenesetre kérdéses, hogy a korábbi gyakorlattól eltérő, a reálbérre vonatkozó ajánlást miként tudják majd figyelembe venni a vállalkozások.

E ponton különbséget kell tenni a bérfelzárkózás és a bérfelzárkóztatás között. Előbbi a bérek abszolút- és reálértékének közeledése az uniós átlaghoz. A bérfelzárkóztatás mögött pedig az a munkavállalói igény jelenik meg, ami tudatos beavatkozást sürget a jelenlegi belső elosztási arányokba annak érdekében, hogy a keresetek felzárkózása minél gyorsabban menjen végbe.

A bérfelzárkóztatás társadalmi megegyezést, szociális párbeszédet feltételez. Ennek során több eszköz alkalmazható. Idetartozik a minimálbér megemelése, az éves bérajánlások és a kedvező jövedelempolitikai intézkedések a költségvetésben, valamint az adótörvényekben. A bérfelzárkózási folyamatot politikai szempontok is segíthetik, mint a 2001-2002-es évek kedvező bérpolitikai fordulata. Ezt a lendületet viszi tovább az uniós csatlakozás kapcsán felerősödő lakossági várakozás, amely már a csatlakozás előtti, de az azt követő években is hatással lesz a keresetek növekedésére.

Egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson, 1998-2001

Ország

GDP vásárlóerő-paritáson

EU15 = 100

 

1998

1999

2000

2001

1998

1999

2000

2001

Ausztria

22,3

23,7

25,7

26,3

109,9

111,3

113,7

113,4

Belgium

22,4

22,7

24,1

24,7

110,3

106,6

106,6

106,5

Dánia

23,9

25,4

26,9

27,5

117,7

119,2

119,0

118,5

Egyesült Királyság

21,0

21,4

22,5

23,2

103,4

100,5

99,6

100,0

Finnország

20,5

21,5

23,5

24,3

101,0

100,9

104,0

104,7

Franciaország

20,1

21,2

22,7

23,6

99,0

99,5

100,4

101,7

Görögország

13,6

14,7

15,3

15,8

67,0

69,0

67,7

68,1

Hollandia

23,4

24,3

25,6

26,0

115,3

114,1

113,3

112,1

Írország

21,5

23,9

26,0

27,5

105,9

112,2

115,0

118,5

Luxemburg

36,3

39,8

44,5

45,5

178,8

186,9

196,9

196,1

Németország

21,5

22,6

23,8

24,1

105,9

106,1

105,3

103,9

Olaszország

21,0

22,0

23,6

24,3

103,4

103,3

104,4

104,7

Portugália

14,6

15,3

16,2

16,9

71,9

71,8

71,7

72,8

Spanyolország

16,1

17,5

18,5

19,1

79,3

82,2

81,9

82,3

Svédország

20,6

21,6

22,8

23,1

101,5

101,4

100,9

99,6

EU15

20,3

21,3

22,6

23,2

100,0

100,0

100,0

100,0

CC10

9,0

9,5

10,0

10,4

44,3

44,6

44,2

44,8

Ciprus

17,0

18,1

17,6

18,5

83,7

85,0

77,9

79,7

Csehország

12,2

12,5

12,6

13,3

60,1

58,7

55,8

57,3

Észtország

8,0

8,2

9,2

9,8

39,4

38,5

40,7

42,2

Lengyelország

7,8

8,3

9,0

9,2

38,4

39,0

39,8

39,7

Lettország

7,4

7,3

8,1

8,7

36,5

34,3

35,8

37,5

Litvánia

5,6

6,1

7,0

7,7

27,6

28,6

31,0

33,2

Magyarország

9,9

10,6

1,4

11,9

48,8

49,8

6,2

51,3

Málta

11,1

11,7

n. a.

n. a.

54,7

54,9

n. a.

n. a.

Szlovákia

10,1

10,5

10,5

11,1

49,8

49,3

46,5

47,8

Szlovénia

13,5

14,5

15,3

16,0

66,5

68,1

67,7

69,0

Törökország

5,8

5,6

5,6

5,2

28,6

26,3

24,8

22,4

Egyesült Államok

30,0

30,5

32,3

32,4

147,8

143,2

142,9

139,7

Japán

23,7

22,9

24,1

24,3

116,7

107,5

106,6

104,7

Kanada

24,0

24,8

27,2

27,5

118,2

116,4

120,4

118,5

Norvégia

25,1

27,4

33,1

33,8

123,6

128,6

146,5

145,7

Svájc

25,7

26,5

27,3

28,0

126,6

124,4

120,8

120,7

Forrás: Eurostat: Gross Domestic Product 2001 és Eurostat: GDP of the Candidate Countries – 2001 (Statisztics in focus, http://europa.eu.int/comm/eurostat) adatai alapján számolva

Késlekedő tárgyalások

A versenyszférában a keresetek várhatóan továbbra is – meghatározóan – piacvezéreltek maradnak. Magyarországon ugyanis még nem olyan fejlett a kollektív tárgyalások gyakorlata – és a munkavállalói érdekképviseletek sem olyan erősek -, hogy számottevő nyomást lehetne gyakorolni a bérek színvonalára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bérmegállapodások hatása ne jelenne meg a bérfolyamatokban.

Az utóbbi években a munkavállalói szervezetek többször is felvetették azt az igényüket, mely szerint szeretnének megállapodni a bérfelzárkóztatásról. A munkaadói reakció általában a heves elutasítás volt. A munkáltatók ugyanis elsősorban a kormánytól várják a támogatást, valamint az adó- és járulékterhek csökkentését. Noha a kormány – elvben – minden megnyilatkozásával helyesli a bérfelzárkóztatást, konkrétan azonban semmit sem tett eddig. E témában tehát nem kezdődtek el a tárgyalások.

A bérfelzárkózás azonban – mint folyamat – kezdetét vette. Jó lenne, ha ennek programja átgondolt, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek, valamint a kormány által szabályozott keretek között és irányokban mehetne végbe. Sokszor és sokat hangoztatott igény az is, hogy a bérfelzárkózás során orvosolni kellene a belső feszültségeket – megszüntetve az aránytalanságokat. Ehhez azonban tárgyalni kellene a bérfelzárkóztatás programjáról.

A GDP, az infláció és a reálbérek növekedése évente és 1998-hoz képest, 1999-2002 (%)

 

1999

2000

2001

2002

2001/1998

2002/1998

GDP

104,2

105,2

103,7

103,3

113,7

117,4

Infláció

110,0

109,8

109,2

105,3

131,9

138,9

Reálbér

102,5

101,5

106,4

113,6

110,7

125,8

Forrás: KSH-adatok

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem