×

Járulékmegállapítás, -bevallás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 59. számában (2003. január 2.)

A járulékok megállapítása

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelem alapján köteles megállapítani a járulékok összegét, s ennek alapján kell levonnia a biztosítottat terhelő járulékot a biztosított jövedelméből. A megállapított járulékok összegét csökkenteni kell a biztosított részére a tárgyhónapban visszafizetett nyugdíjjárulék összegével – ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő nyugdíjjárulék-túlfizetést is -, és az így kiszámított tárgyhavi járulékot az 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1-2. számú mellékleteiben meghatározottak szerint az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni. A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról, baleseti járulékról, a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékról, illetőleg túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről [1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 50. §].

Segítő családtag

A társas vállalkozás köteles a tagjának biztosítási kötelezettség alá eső segítő családtagja után fizetendő járulékot a társas vállalkozó jövedelméből levonni és egyéb járulékokkal együtt elszámolni és befizetni. Amennyiben a tagnak a járulék elszámolásakor jövedelme nincs, a segítő családtag után fizetendő járulékot a társas vállalkozás köteles megelőlegezni, elszámolni és befizetni.

Előlegezés

A társas vállalkozás köteles a társas vállalkozó után fizetendő járulékot a társas vállalkozó jövedelméből levont járulékkal együtt a tárgyhónapot követő 12-éig befizetni. Amennyiben a tárgyhónapban a társas vállalkozó(k) részére jövedelmet nem fizettek ki, és a tárgyév folyamán – a tárgyhónapig bezárólag – elszámolt járulék a minimálbér után számított járulék összegét nem éri el, a társas vállalkozás a minimálbér utáni járulékot köteles a társas vállalkozó helyett megelőlegezni, és azt a törvényben előírt határidőn belül befizetni.

Egyéni vállalkozó

Az egyéni vállalkozó a járulékfizetési kötelezettségét havonta köteles megállapítani. Az evás egyéni vállalkozó a vállalt járulékalap után a járulékfizetési kötelezettséget negyedévente állapítja meg, a tárgyévre vonatkozóan a 4 negyedév összegének azonosnak kell lennie.

Tagdíj

A tagdíj önellenőrzésére a nyugdíjjárulék önellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a tagdíj önellenőrzésénél az Art. szerinti kerekítés szabályai nem érvényesülnek. Az önellenőrzést tagonként, vonatkozási időszakonként ahhoz a magánnyugdíj-pénztárhoz kell benyújtani, ahol a pénztártag tagsági jogviszonya az önellenőrzés időpontjában fennáll.

Egyéni vállalkozó tagdíja

Az egyéni vállalkozó a magán-nyugdíjpénztári tagdíját a járulékalap figyelembevételével negyedévenként állapítja meg, és a tárgynegyedévet követő 12-éig vallja be, fizeti meg az érintett magánnyugdíjpénztárnak. A tagdíjbevallási kötelezettségnek – az adóbevallásra előírt határidőben – évi egyszeri tagdíjbevallással tehet eleget, ha a tagdíjat a minimálbér alapulvételével negyedévente megfizeti, és a megfizetett tagdíjat, valamint a tényleges járulékalap figyelembevételével megállapított tagdíjkülönbözetet a bevallással egyidejűleg rendezi. Amennyiben a tagdíjfizetési kötelezettsége megszűnik, a tagdíj bevallását és befizetését a kötelezettség megszűnését követő 12-éig kell teljesíteni.

Tagdíj-kiegészítés

Az 1997. évi LXXXII. törvény (Mpt.) 26. §-a szerinti kötelezettségvállalás alapján megállapított tagdíj-kiegészítés megállapítására, bevallására és befizetésére, ellenőrzésére, behajtására és végrehajtására a tagdíjra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

Táppénz-hozzájárulás

A társadalombiztosítási kifizetőhelyet fenntartó foglalkoztató – ideértve a központosított illetményszámfejtő helyeket is – a táppénz-hozzájárulást az általa folyósított társadalombiztosítási ellátások elszámolásán tünteti fel. Ha a biztosított részére a táppénzt a megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztár állapítja meg és folyósítja, a táppénz folyósítását követően a táppénz-hozzájárulás összegét az igazgatási szerv érvényesíti.

Mulasztás

A foglalkoztató által levont járulék és tagdíj a biztosítottól akkor sem követelhető, ha azt a foglalkoztató bevallani és/vagy befizetni elmulasztotta, és a vele szemben foganatosított hatósági intézkedések nem vezettek eredményre.

Ha a biztosított mulasztásából eredően a foglalkoztató nem, vagy nem megfelelő összegben vonta le az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, valamint magán-nyugdíjpénztári tagdíjat, azt a tudomására jutás időpontjától számított 30 napon belül a munkabérből történő levonásra vonatkozó szabályok szerint a biztosított munkabéréből vagy egyéb juttatásából levonhatja.

Bevallás

Az Art. 1. számú mellékletében foglaltak szerint az adózónak a bevallás adatait – a magánszemélynek a jövedelemadójáról és a járulékáról benyújtott adóbevallást kivéve – 1000 forintra kerekítve, 1000 forintban kell feltüntetnie. Az 1000 forintot el nem érő összeget abban a bevallásban kell szerepeltetni, amelyben a kötelezettség az 1000 forintot eléri.

A magánszemély – ideértve az egyéni vállalkozót is – jövedelemadójáról és járulékáról benyújtott adóbevallásban az adatokat forintban kell feltüntetni.

Az adózónak valamennyi adóról – az általános forgalmi adó és a társasági adó (adóelőleg) kivételével -, ha az adóévet megelőző második évben a nettó módon számított adó vagy a magánszemélyektől általa levont jövedelemadó, jövedelemadó-előleg együttes összege a 10 millió forintot elérte -, havonta, ha pedig a 4 millió forintot elérte -, negyedévente kell bevallást adnia.

A havi, illetőleg évközi (negyedéves) bevallás megtételére nem kötelezett adózónak az adóévet követő február 15-éig kell bevallást tennie.

Nyomtatványok

A 2003. évre

– a havi bevallási kötelezettséget a 0301-es,

– a negyedéves bevallási kötelezettséget a 0302-es,

– az éves bevallási kötelezettséget a 0303-as

bevallási nyomtatványon kell teljesíteni.

A magánszemély munkáltatónak, kifizetőnek (foglalkoztatónak) – ideértve az egyéni vállalkozót is az alkalmazottak tekintetében – az éves bevallási kötelezettségét a 0307-es bevallási nyomtatványon kell teljesítenie.

Az egyéni vállalkozó a saját jogú járulékát és önmaga után az egészségügyi hozzájárulást a 0353-as számú személyi jövedelemadó-bevallásában vallja be.

A tárgyévben végzett, valamely korábbi adóbevallási időszakot érintő önellenőrzés vagy utólagos adómegállapítás nem érinti a tárgyévi adóbevallás gyakoriságát.

Önellenőrzésre általánosságban a 0331-es nyomtatvány szolgál, magánszemély (ideértve az egyéni vállalkozót is) e célra a 0335-ös nyomtatványt használhatja.

Pótbevallásra a 0332-es, magánszemély (ideértve az egyéni vállalkozót is) esetében a 0336-os nyomtatványt kell használni.

Tagdíjbevallás

A tagdíjbevallás a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által meghatározott módon, gépi adathordozón (mágneslemez, CD-lemez) is teljesíthető. A gépi adathordozón teljesített bevalláshoz mellékelni kell a rögzített adatokból előállított, összesített adatokat tartalmazó, kinyomtatott és cégszerűen aláírt adatlapot.

A tagdíjbevallás – a vonatkozó jogszabályi és technikai feltételek megléte esetén – minősített (fokozott biztonságú) elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott elektronikus dokumentumban, számítógépes hálózat útján is teljesíthető. Ebben az esetben a tagdíjbevallást a pénztárak is elektronikus dokumentum formájában tartják nyilván.

A tagdíjbevallás és önellenőrzés teljesítéséhez szükséges formanyomtatványokat, adatszerkezetet és informatikai utasítást a PSZÁF a hivatalos lapjában és a Pénzügyi Közlönyben teszi közzé. A PSZÁF által rendszeresített formanyomtatványok a magánnyugdíjpénztáraknál szerezhetők be.

A foglalkoztató az adott magánnyugdíjpénztárhoz a legalább 20 főt meghaladó tagdíjbevallást a PSZÁF által rendszeresített és a kötelezettek rendelkezésére bocsátott számítógépes programmal, vagy a PSZÁF által kiadott adatszerkezetnek teljes egészében megfelelő formátumban állíthatja elő, és gépi adathordozón (mágneses adathordozó, CD-lemez) teljesítheti. Kérelemre a magánnyugdíjpénztár engedélyezi, hogy a foglalkoztató a bevallást az előírt formanyomtatványon teljesítse.

A gépi adathordozón benyújtott bevalláshoz csatolni kell a bevallás összesített adatainak egy kinyomtatott, aláírással hitelesített példányát. A foglalkoztató egyidejűleg írásban nyilatkozik arról, hogy a gépi adathordozón benyújtott bevallás a PSZÁF által kiadott adatszerkezetben készült el, és tartalmazza az előírt, tagonként részletezett bevallásokat.

A bevallásokat elsősorban postai úton kell benyújtani a magánnyugdíjpénztárhoz.

A központosított illetmény-számfejtési rendszerbe tartozó központi költségvetési és a helyi önkormányzatok nettó finanszírozásában részt vevő szervek esetében a tagdíjbevallás benyújtási határideje a tárgyhónapot követő 20-a.

A havi tagdíjbevallásban a levont tagdíj alapját és összegét – név és taj-szám jelölésével – biztosítottanként kell feltüntetni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem