HÍRVILÁG

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 59. számában (2003. január 2.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Munkanélküliség - számokban

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium adatai szerint november végén - az október végi 327 700 munkanélkülivel szemben - 331 ezer állástalan szerepelt a nyilvántartásban. Az egy évvel korábbiakhoz képest 2600-zal többen voltak a regisztrált munkanélküliek. A tárca közleménye szerint e kedvezőtlen változás annak tulajdonítható, hogy a megyei munkaügyi központok - miután a minimálbér-emelés kompenzációja is a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészét terhelte - kevesebb forrást fordíthattak aktív munkaerő-piaci programokra.

MNB kontra munkaadók

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának további négy szervezete - december elején - kritizálta a jegybank monetáris politikáját. A munkáltatók szerint az exportáló vállalatokat rendkívüli mértékben sújtja a forint megerősödése, s kamatcsökkentésre, a forint árfolyamának mérséklésére szólították fel a jegybank elnökét. A kritikákra reagálva az MNB elnöke a fiskális politika lazaságát, a magas költségvetési hiányt kifogásolta, s megerősítette: nem változik a jegybank monetáris politikája. Járai Zsigmond kitart amellett, hogy a jelenlegi kondíciókkal valósulhat meg a következő évi - 4,5 százalékos - inflációs cél.

Mikrohitelprogram

Az év első felében - várhatóan - korszerűsítik a mikrohitelprogramot. A tervek szerint a kereskedelmi bankok forrásait is bevonják a hitelezésbe - a számukra biztosított garanciavállalással és költségtérítéssel -, ekképpen évente mintegy hatezerre nőhet a hitelfelvevő kisvállalkozások száma. A mikrohitelprogram révén a maximális kölcsön összege - ötéves futamidővel, jegybanki alapkamattal - hatmillió forint.

Keresetnövelési megállapodás

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - december elején - bruttó 4-7 százalékos átlagos keresetemelési ajánlást fogadott el. Ennek alapján a két érdekvédelmi tömörülés tagszervezetei körében is hasonló mérvű keresetemelést szorgalmaz. A megállapodás ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy a munkahelyek - a nettó jövedelmi pozíciók javítása érdekében - minél szélesebb körben biztosítsák az adókedvezménnyel nyújtható étkezési, üdülési, valamint önkéntes biztosítópénztári juttatásokat. Mint a megállapodás aláírása kapcsán elhangzott: a felek tiszteletben tartják az Országos Érdekegyeztető Tanács november 29-én született háromoldalú bérmegállapodását, s csupán ennek kiegészítéséről kötöttek egyezséget.

Felkészít az IPOSZ

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) folyamatosan szervezi az érdekkörébe tartozó vállalkozások uniós felkészítését. Ennek részeként tavaly novemberben és decemberben a 19 megyében, illetve a fővárosban működő szakmai szervezetek vezetőit és munkatársait látták el információkkal. Ez év január 15. és július 15. között további szakmai fórumokra kerül sor, amelyekre a tagságon kívül az érdeklődő kisvállalkozásokat is várják. A nyári szünetet követően, szeptember és november között hat szakmában tartanak majd felkészítéseket hat régióban

Nőttek a reálkeresetek

Az elmúlt évben, január és október között - az egy évvel azelőttihez képest - 13 százalékkal nőttek a reálkeresetek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a versenyszférában dolgozók átlagosan 113 ezer, ezen belül a fizikaiak 82 200, a szellemi foglalkozásúak pedig 176 200 forintot vihettek haza. A legjobban fizető ágazat - 229 900 forintos átlagos bruttó keresettel - a pénzügyi szféra, a legszerényebb anyagi lehetőségekkel kecsegtető iparág pedig - 68 400 forinttal - a textiláru-, bőrtermék- és cipőgyártás volt.

Távmunkaprojektek

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint több száz ajánlat érkezett az októberben kiírt, s december közepén lezárult, a távmunkahelyek létrehozását célzó egymilliárd forintnyi támogatású pályázatra. A jelentkezők - jellemzően - tíz álláshelyet kívánnak létrehozni, illetve az előirányzott ezer távmunkahelynél többhöz kérnek támogatást. A sikeres pályázók álláshelyenként 500 ezer forintot nyerhetnek el az informatikai miniszter jóváhagyásával. Ezt a pénzt számítástechnikai eszközök vásárlására fordíthatják. A sikeres pályázók további pénzekre is számíthatnak, ugyanis 500 ezer forintnak megfelelő támogatást a területileg illetékes munkaügyi központtól is igényelhetnek.

Béremelési számítás

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) által készített számítási segédlet azt mutatja, hogy a különböző fizetési kategóriákban milyen keresetemeléssel érhető el az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2003-ra elfogadott 4,5 százalékos reálbér-növekedés. A számítások elvégzését az adószabályok változása teszi szükségessé.

2002. évi bruttó kereset

2003. bruttó kereset

A keresetek változása 2003/2002

Adójóváírás éves összege

havi Ft/fő/hó

éves Ft/fő/év

havi Ft/fő/hó

éves Ft/fő/év

Reálkereset

Nettó kereset%

Bruttó kereset%

2002. év Ft/fő/év

2003. év Ft/fő/év

50 000

600 000

50 000

600 000

4,8

10,1

0

60 000

108 000

54 167

650 000

53 635

643 624

4,5

9,7

növekedés

60 000

108 000

58 333

700 000

58 096

697 149

4,5

9,7

nem kell

60 000

108 000

62 500

750 000

62 658

751 895

4,5

9,7

0,3

60 000

108 000

66 667

800 000

67 220

806 643

4,5

9,7

0,8

60 000

108 000

70 833

850 000

71 782

861 390

4,5

9,7

1,3

60 000

108 000

75 000

900 000

76 345

916 137

4,5

9,7

1,8

60 000

108 000

79 167

950 000

80 907

970 885

4,5

9,7

2,2

60 000

108 000

83 333

1 000 000

85 469

1 025 632

4,5

9,7

2,6

60 000

108 000

87 500

1 050 000

90 032

1 080 380

4,5

9,7

2,9

60 000

108 000

91 667

1 100 000

94 594

1 135 127

4,5

9,7

3,2

60 000

108 000

95 833

1 150 000

99 156

1 189 875

4,5

9,7

3,5

60 000

108 000

200 000

1 200 000

103 719

1 244 622

4,5

9,7

3,7

60 000

108 000

104 167

1 250 000

106 134

1 273 606

4,5

9,7

1,9

51 000

108 000

108 333

1 300 000

108 549

1 302 590

4,5

9,7

0,2

42 000

108 000

112 500

1 350 000

110 964

1 331 574

4,5

9,7

növekedés

33 000

108 000

116 667

1 400 000

114 159

1 369 908

4,5

9,7

nem kell

24 000

104 416

120 833

1 450 000

118 713

1 424 554

4,5

9,7

növekedés

15 000

94 580

125 000

1 500 000

123 267

1 479 199

4,5

9,7

nem kell

6 000

84 744

133 333

1 600 000

135 844

1 630 126

4,5

9,7

1,9

0

57 577

141 667

1 700 000

150 156

1 801 868

4,5

9,7

6,0

0

26 664

150 000

1 800 000

163 754

1 965 048

4,5

9,7

9,2

0

0

158 333

1 900 000

172 875

2 074 495

4,5

9,7

9,2

0

0

166 667

2 000 000

181 995

2 183 944

4,5

9,7

9,2

0

0

175 000

2 100 000

191 116

2 293 393

4,5

9,7

9,2

0

0

183 333

2 200 000

200 237

2 404 842

4,5

9,7

9,2

0

0

191 667

2 300 000

209 359

2 512 290

4,5

9,7

9,2

0

0

200 000

2 400 000

218 823

2 625 814

4,5

9,7

9,4

0

0

208 333

2 500 000

229 049

2 748 588

4,5

9,7

9,9

0

0

216 667

2 600 000

239 275

2 871 301

4,5

9,7

10,4

0

0

225 000

2 700 000

249 501

2 994 017

4,5

9,7

10,9

0

0

233 333

2 800 000

259 728

3 116 732

4,5

9,7

11,3

0

0

241 667

2 900 000

269 954

3 239 448

4,5

9,7

11,7

0

0

250 000

3 000 000

280 180

3 362 163

4,5

9,7

12,1

0

0

266 667

3 200 000

300 633

3 607 592

4,5

9,7

12,7

0

0

283 333

3 400 000

321 009

3 852 112

4,5

9,7

13,3

0

0

300 000

3 600 000

339 707

4 076 488

4,5

9,7

13,2

0

0

316 667

3 800 000

357 831

4 293 978

4,5

9,7

13,0

0

0

333 333

4 000 000

375 956

4 511 469

4,5

9,7

12,8

0

0

375 000

4 500 000

421 266

5 055 195

4,5

9,7

12,3

0

0

416 667

5 000 000

466 577

5 598 922

4,5

9,7

12,0

0

0

458 333

5 500 000

511 887

6 142 649

4,5

9,7

11,7

0

0

500 000

6 000 000

557 198

6 686 375

4,5

9,7

11,4

0

0

Forrás: F.M.M

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.