×

Takarékos büdzsé

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 58. számában (2002. december 3.)
Szakértők egybehangzó véleménye szerint a jövő évi költségvetés – jelenlegi tervezete alapján – nem jelent igazi áttörést a cégeknek. A számok összességükben azt jelzik, hogy amit az állam az egyik kezével ad, azt a másikkal visszaveszi, ilyenképpen – érdemben – nem mérséklődnek a vállalkozások terhei. Általános ugyanakkor az a vélekedés is, miszerint elfogadható a büdzsé visszafogottsága, hiszen a hiány mértéke aggasztó. A lehetőségek határain belül tehát a korábbi ígéretekhez képest szerényebb mérvű, ám mégis számos, a vállalkozások létét megkönnyítő változásra kerül sor. Ezek közül is kiemelendő az eva bevezetése, a munkavállalói járulék mértékének csökkentése, illetve a képzési támogatások körének szélesítése. Nem utolsósorban kedvező kilátásokkal kecsegteti a cégeket, hogy az önkormányzatok bizonyos támogatásai révén infrastruktúra-fejlesztési forrásokhoz is hozzájuthatnak.

A jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint összevonják a gazdaságfejlesztési, valamint a regionális gazdaságépítési célelőirányzatokat, s az összevont alap – a mostani tervek szerint – beruházásösztönzési célelőirányzatként mintegy 15,6 milliárd forinttal gazdálkodik majd. Ez jóval szerényebb összeg, mint amivel a két önálló alap korábban gazdálkodott, hiszen míg az utóbbi tavaly és idén öt-, illetve hatmilliárdot osztott szét, addig a gazdaságfejlesztési célelőirányzatban 29,4, illetve 20,5 milliárd forint szerepelt. Ugyanakkor a költségvetés kis- és középvállalkozási célelőirányzat címen egy 20 milliárdos keretet is tartalmaz.

Közvetlen támogatások

A jövő évtől egyrészt közvetett módon, adókedvezményekkel, másrészt közvetlen támogatásokkal, illetve a támogatási rendszer működési mechanizmusának fejlesztésével segíti az állam a beruházni szándékozókat. E körben kiemelten fontos még a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatása, illetve az a változás, hogy a felnőttképzésre fordított összeg 30 százaléka kedvezményként elszámolható. Ugyanakkor említést érdemel a tételes egészségügyi hozzájárulás mérséklésének első lépése is – vélik a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM).

A közvetlen támogatások jelentősége – mint azt az illetékesek hangsúlyozták – nőni fog, hiszen ezekhez társíthatók majd az EU strukturális alapjaiból elnyerhető kiegészítő források. E körben új – a külföldi beruházók letelepedését is elősegítő – a telephelyek létesítését, illetve az infrastruktúra-fejlesztést ösztönző támogatási forma, melybe beletartozik az informatikai fejlesztés segítése, a beruházók szakképzés-fejlesztési igényeinek támogatása, valamint a környezetvédelmi célok megvalósulásának elősegítése. E lehetőséggel a letelepedni szándékozó multinacionális nemzetközi cégek s a hazai kis- és közép-, valamint nagyvállalatok egyaránt élhetnek.

Elosztási elvek

A vissza nem térítendő támogatás a zöldmezős és az egyéb beruházások infrastruktúra-fejlesztéséhez egyaránt elnyerhető lesz. Ugyancsak nagy segítséget jelenthet, hogy jövőre a felnőttképzés adókedvezménye mellett a szakképzés, a felnőttek oktatása, illetve a foglalkoztatás közvetlen támogatásban is részesül, s a források odaítélésének szemlélete némiképp eltér majd az elmúlt évek gyakorlatától. A Munkaerő-piaci Alapból folyósított támogatásokat ugyanis befektetést serkentő ösztönzőkként kezelik majd.

Ezen belül is hangsúlyos lesz a közép- és nagyvállalatok munkaerő-ellátását biztosító képzéseinek támogatása, illetve az olyan oktatást ösztönző konstrukciók – a munkanélküliek, illetve az állásban lévők esetében -, amelyek az új, tőkeerős vállalkozások megtelepedését segítik egy-egy régióban.

A kormányzat a hátrányos helyzetű térségekben kiemelten kezeli a betanítás, az átképzés, valamint az újraképzés támogatását is. A tervek szerint jövőre bővül az a lehetőség is, amelynek célja, hogy Magyarországon minél több európai regionális vállalatközpont telepedjék meg. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a szűkös anyagi lehetőségek ellenére nagyszabású programon dolgozik, amelyről – a minisztériumból kapott tájékoztatás szerint – Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program (SZVP) néven jelenleg is államigazgatási és társadalmi egyeztetés zajlik.

Uniós felkészülés

A program vezérgondolata, hogy a hazai kis- és középvállalkozások évtizedeken keresztül stabilan fennmaradjanak, erősödjenek, illetve esély teremtődjék a leszakadók megkapaszkodásához és újrakezdéséhez. Másfelől támogatást élvezzenek a lemaradók és a piacra újonnan belépők. Az a cél, hogy a kis- és középvállalkozások előtt a fejlesztéseket szolgáló eszközök teljes skálája megnyíljon. Ez egyben azt is jelenti, hogy – az EU-s felkészítést segítő állami támogatások mellett – a vállalatok számára hozzáférhetővé kell tenni a pénzügyi és tőkepiaci szolgáltatásokat. Például a különböző hitel-, garancia- és tőkebefektetési konstrukciókat, az egységes európai piacon szükséges információkat, illetve a hálózatfejlesztést, s a pályázatokkal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatásokat.

Bár a koncepció még formálódik, a kormányzat szándékai szerint – egyebek mellett – az SZVP-n belül elindul a technológiai fejlesztést ösztönző, úgynevezett technológiai felzárkózási hitelprogram. A kormányzat az uniós piaci viszonyok megismerésében is segíteni kívánja a kisvállalkozásokat, ezért támogatási programot indít az uniós környezetben való eligazodás céljából.

Nagyon fontos, hogy 2003-tól már olyan rendszer működjék, amely igazodik az EU előírásaihoz, s 2004-től zökkenőmentesen lehetővé váljék az uniós támogatások fogadása. Ezen igény alapján már olyan elemek is beépülnek az új támogatási formába, amelyek összhangban állnak a strukturális és a kohéziós alapok követelményeivel. Arról azonban még nem közöltek adatokat a gazdasági minisztériumban, hogy minderre a költségvetési törvényben jelzett szűkös keret – a beruházásösztönzési, illetve a kis- és középvállalkozói célelőirányzat -, vagy újabb, átcsoportosítható források is rendelkezésre állnak-e majd.

Felzárkózó települések

Mindenesetre tény, hogy a kormányváltást követő minisztériumi szerkezetátalakítás eredményeképpen a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) került területfejlesztés forrásaiból is jut a vállalkozásoknak jövőre. Igaz, e támogatásokat főként az önkormányzatok kaphatják, ám ennek is érezhető lesz a helyi gazdaságot élénkítő hatása, hiszen a beruházások megvalósítására mindenütt pályázatot írnak ki.

A jövő évtől teljesen új lehetőséget kínál a térség és településfelzárkóztatási célelőirányzat, amely várhatóan 12 milliárd forinttal rendelkezik majd. Ráadásul – s ez minden pályázatra igaz lesz – a középtávú gondolkodás megvalósításaként 2004-re e keret 50 százalékáig – 6 milliárd forintig -, míg 2005-re 20 százalékig – 2,4 milliárdig – lehet kötelezettséget vállalni.

Noha a településfelzárkózási célok csak közvetetten érintik a vállalati szektort, fejlődésük szempontjából mégis fontosak. Például 2 milliárd forintot lehet az úgynevezett zsáktelepülések térségi gazdasági kapcsolatainak javítására fordítani – ami főleg a közlekedési kapcsolatok javítását jelentheti, de fontos feltétele a munkahelyek megteremtésének és megtartásának is -, míg 6,667 milliárd az úgynevezett hátrányos helyzetű térségek infrastruktúrájának fejlesztésére áll rendelkezésre. A harmadik prioritás pedig a tőkevonzó képesség javítása, amelyre 3,3 milliárd forint az előirányzott keret.

Vállalkozói övezetek

A pályázatok tartalmi kidolgozása jelenleg folyik, így részleteket még nem tudtak közölni a MeH-ben. Bár a kistérségi támogatási alap – egymilliárd forinttal – már az idén is működött, ám ezt a kormányzat a parlament jóváhagyásával várhatóan megduplázza. Emellett a területfejlesztési pénzekből ugyancsak a munkáltatóknak szóló lehetőség a vállalkozói övezetek támogatására elkülönített egymilliárd forintnyi, szintén új konstrukció. Ebből – egyebek mellett – ipari parkok létesítésére, illetve a vállalatok megtelepedését elősegítő feltételek biztosítására lehet majd pályázni.

A jövő évi költségvetés tervezete mindezek ellenére sem jelent igazi áttörést a vállalkozások számára, hiszen egyértelműen látszik, hogy amit a kormány e szektornak ad, azt más intézkedéseivel vissza is veszi – vélekedik Heinczinger Róbert, az Ernst and Young könyvvizsgáló cég igazgatóhelyettese. Természetesen az elmúlt időszak kétéves büdzséje és a mostani között nehéz összehasonlítást tenni, ám az elmondható, hogy mindkettő a fiskális szempontokat tartja szem előtt, s az egyéb megfontolások csak ezt követik.

A szakértő úgy látja, e szemlélettel a következő években meg kell barátkozni, illuzórikus lenne azt várni, hogy érdemben csökkenjenek a terhek. Hiszen a költségvetés kiadásai nem mérséklődnek, így lehetetlen számottevően csökkenteni az adókat. Ha ez mégis megtörténik, akkor számolni kell azzal, hogy az állam más területekről von el forrásokat.

Fejlesztési tartalék

Összességében úgy tűnik föl, hogy az állam inkább elvesz, mintsem ad. Ugyanakkor az eva bevezetése, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás csökkentése ügyében jó volt a kommunikáció, hiszen már most kialakult az a vélemény, hogy e két intézkedés hatása pozitív lesz. Ez egyes esetekben igaz is, ám a cégek nagyobb részét érintően megkérdőjelezhető a változások pozitív szaldója. A jó kommunikáció hátterében viszont szinte észrevétlenül eltűnt az a korábbi kormányzati ígéret, miszerint csökken az szja – ami egyelőre nem következik be. E téren a baj nem is a 40 százalékos adókulcs, hanem az, hogy az átlagos jövedelműek is a legfelső kategóriába kerülnek, így jelentős azok száma, akiket hátrányosan érint ez a szabály.

A kisebb haszonnal járó, de jól kommunikált, illetve a jelentősebb lépések mellett szinte eltörpülnek egyes intézkedések, amelyek azonban – hatásukban – számottevőek lehetnek egy-egy vállalkozás, illetve a munkavállalók életében. Ilyen például, hogy a képzési támogatás összege levonható az szja-ból, aminek hosszú távon lehet pozitív hatása. Figyelemre méltó továbbá, hogy a munkavállalói járulék mértéke 0,5 százalékkal mérséklődik.

A kedvező lépések közé sorolható az is, hogy ha a cégek fejlesztési tartalékot képeznek, akkor ez adóalapot csökkentő tétel, amit így félre lehet tenni. Ez néhány nagy cég számára a gyakorlatban nem számottevő kedvezmény, ám a vállalatok, vállalkozások túlnyomó többségének kedvező.

Közvetett források

A vállalkozások támogatásának nincs túl sok jele a jövő évi költségvetési törvény tervezetében – fogalmaz Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatója -, ugyanakkor azonban az önkormányzatok támogatásának növekedése kedvező lehet e kör számára. Az önkormányzatoknak juttatandó források ugyanis – igaz, közvetetten, de – segítik, mégpedig fontos területen, az infrastruktúra fejlesztésében, esetenként kiépítésében a cégeket. Ez egyfelől javítja pozícióikat, másfelől megrendelést is jelent számukra. Igaz, számítani kell arra, hogy bár növekszik az önkormányzatoknál maradó pénz, ennek jelentős részben megvan a helye, hiszen biztosítaniuk kell a kormány által elhatározott béremelések fedezetét.

A központi költségvetésben megfogalmazódó beruházási célok szintén szegényesnek nevezhetők, hiszen új terv szinte nincs, csupán a már megkezdett munkák folytatásáról van szó. Míg a saját beruházások fedezetéül kedvező a beruházási tartalék képzésének adókedvezménye, ám ez nem pótolja az egyéb, e téren eddig megszokott kormányzati támogatásokat.

Ami a foglalkoztatási célokat illeti, ezek hasonlóak a korábbi évekéihez, igazi áttörés e területen nem látható. Másfelől viszont – a szakember szerint – elfogadható a költségvetés visszafogottsága, hiszen a hiány mértéke már-már aggasztó. Ugyanakkor kétséges, hogy a beruházások visszafogása jót tesz-e a gazdaságnak.

"Elfelejtett" ígéretek

A kormány az adótörvényekben és a költségvetés tervezetében éppen azt teszi, amit bírált az előző kormányzat ténykedése alatt, hiszen a számok alapján látható, hogy az ígéretek és a beterjesztett javaslatok között jókora a különbség. Ám mindebből a következő évekre nem lehet tendenciákat kiolvasni, mert nagyon sok múlik azon, hogy jövőre miként alakul a gazdaság helyzete – vélekedik Zara László adószakértő. Az azonban prognosztizálható, hogy az szja tekintetében nem a lakosságra, hanem a vállalkozói szektorra hárul a bevételek előteremtése.

A vállalkozásokat mindenképpen érzékenyen érintheti a reprezentációs költségek elszámolásának szigorítása. Nevezetesen az, hogy a parkolás, az autópályadíj, illetve a telefon áfa-visszaigénylésének mértéke csökken. Ezek apróbb tételeknek tűnnek, de adott esetben – ha ezek az összegek kiesnek – akár likviditási gondokat is okozhat egyes cégeknek. Mindenesetre ez nem vállalkozásbarát lépés.

Ugyancsak érinti a cégeket – bár erről az utóbbi időszakban kevesebb szó esett – az illetékek drasztikus megemelése, amely az eljárási, a bírósági és a gépjármű-átírási illetékeket is érinti. Ez utóbbi például a fuvarozócégeknek jelent majd többletköltséget, de a többi illeték drágulása is megfontolásra készteti a cégeket, ha valamilyen ügyben jogi lépéseket kívánnak tenni.

Szigorú eva

Külön érdemes kitérni az egyszerűsített vállalkozási adóra (eva), amely kiemelt szerepet kapott a kormányzati kommunikációban. Ez azoknak a vállalkozásoknak kedvez, amelyek kisebb költséghányaddal dolgoznak. Ma még persze nehéz megmondani, hogy pontosan hány vállalkozást érint majd az eva, hiszen több olyan szigorítás is bekerült a törvénybe, amely korlátozza a választhatóságot. Ilyen például a rendezetlen köztartozás, amely esetében nem lehet tudni, hány vállalkozást érint. De azt sem lehet pontosan felmérni, hogy hány "alvó cég volt", amelyek az elmúlt két évben nem rendelkeztek bevétellel. Az azonban bizonyos, hogy az eva a szolgáltatók számára kínál nagy lehetőségeket.

A "húzd meg, ereszd meg" szemlélet a társaságiadó-törvény módosításában is tükröződik. Ilyen például az amortizáció elszámolhatósága, ami a jól jövedelmező cégek esetében kedvező, ám előfordulhat az is, hogy az ilyen tétel elszámolása miatt veszteségessé válik a cég. Így e módosítás hatása nem egyértelműen pozitív.

Kamarai kritikák

A közelmúltban a kamarák is kialakították álláspontjukat az adó- és költségvetési törvényekről. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) véleménye szerint nem a költségvetés deficitjét kellene lefaragni mindenáron, hanem a vállalkozói szférát kellene a jelenleginél jóval erőteljesebben segíteni az importtal szembeni versenyben. A kamarában úgy látják: az államháztartási deficittel kapcsolatban – amelynek idei 9 százalékos hiányát jövőre a GDP 4,5 százalékára kell mérsékelni – nem annyira a hiány mértékével, mint inkább a szerkezetével van probléma. Ugyanis – a kamara számításai szerint – a jövő évi deficitből 3,5 százalékot a béremelések tesznek ki.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azt az álláspontot képviseli, hogy a képviselői módosító indítványokkal korrigált adótörvények jelentősen rontják a vállalkozások helyzetét jövőre. Ez a megállapítás különösen az áfatörvény módosításaira igaz. E körben elsősorban a távközlési számlák és a céges személygépkocsi üzemeltetéséhez kapcsolódó áfaelszámolás változása érinti érzékenyen a vállalkozásokat. A kamara szerint ugyanakkor az adótörvényekből és a költségvetés tervezetéből is hiányoznak a vállalkozói versenyképességet javító – a kormányprogramban megfogalmazott – ígéretek jogszabályi megfogalmazásai.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. december 3.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem