Unió ante portas

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 57. számában (2002. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Rengeteg szó esik Magyarország közelgő európai uniós tagságáról, az ehhez szükséges felkészülésről. Az aktuálpolitikai villongásoktól függetlenül az emberek bizakodással várják a csatlakozást. A közgondolkodásban azonban az egész úgy jelenik meg, mintha mindez kizárólag az államok dolga lenne, a társadalom, így a gazdasági élet szereplői csupán külső szemlélői a folyamatnak. Elégedetten nyugtázzuk például, hogy az újabb és újabb jogharmonizációs lépésekkel egyre közelebb kerülünk a nagy célhoz, de az már keveseket érdekel, hogy az eurokonform előírások az eddigieknél jóval szigorúbb követelményeket támasztanak a gazdálkodókkal szemben. Egyfajta struccpolitikát űzünk, mintha a dolgok maguktól megoldódnának az uniós kánaánban. Ej, ráérünk arra még, mondják a legtöbben, ha a csatlakozási szerződés napján hatályba lépő jogszabályokban előírt kötelezettségeikre gondolnak.

Holott Európa (az uniós tagsággal járó követelmények képében) már a spájzban van. A felkészülésből mindenkinek ki kell vennie a részét, ellenkező esetben igen kellemetlen meglepetések érhetik. Nem véletlen, hogy egy sor, az európai normarendszerbe illeszkedő törvényt és rendeletet már most kihirdettek, hiszen így van idő megismerni a jövőbeli kötelezettségeket, s nem utolsósorban meg lehet tenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy amikor komolyra fordul a dolog, a cégek gond nélkül teljesíteni tudják a kötelezettségeiket. Tévedés ne essék, egy sor területen nem lesz pardon, a csatlakozás pillanatától meg kell felelni az igényeknek, többek közt a munkavédelemben. A különféle hatóságok nem lesznek, nem lehetnek elnézőek a hiányosságokkal szemben. Már most meg kell teremteni a pénzügyi, szervezeti alapjait annak, hogy a munkaadók eleget tudjanak tenni a magasabb követelményeknek.

Sajnos, mindehhez a gazdálkodók kevés segítséget kapnak. Hiányzik a megfelelő, intézményesített tájékoztatás, de nem indultak be az uniós felkészülés tennivalóinak hátteréül szolgáló gazdasági mechanizmusok sem. Pedig nem kis üzlet a hazai gazdálkodók "európaizálása": az uniós szint elérése rengeteg területen beruházásokat, fejlesztéseket igényel, amely belső keresletet generálhat a gazdaság adott szegmensében.

A cégek elemi érdeke, hogy tudatosan készüljenek Magyarország csatlakozására, mindenekelőtt informálódjanak a majdani gazdasági környezetről, ahol meg kell élniük. Kár lenne tétlenül elvesztegetni a szerencsére mind rövidebb hátralevő időt.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.