×

Készül a Nemzeti Fejlesztési Terv

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 55. számában (2002. szeptember 15.)
Az uniós támogatási források elnyerésének előfeltételeként Magyarországnak is el kell készítenie Nemzeti Fejlesztési Tervét (NFT). E nagy jelentőségű dokumentum – amelynek révén hazánk az Unióba lépés időpontjától három éven át megközelítőleg 1100-1500 milliárd forinthoz juthat hozzá – várhatóan az év végére készül el, ám addig a társadalom széles rétegeivel kell egyeztetni a fejlesztési elképzeléseket. A témában megszólaló szakértők egybehangzó véleménye szerint a kormányzat mellett a regionális szereplőkre, a társadalmi szervezetekre, valamint a gazdasági érdekképviseletekre egyaránt komoly felelősség hárul, hogy az ország fejlődését biztosító és az EU számára is elfogadható stratégia készüljön, illetve – erre épülve – megfelelő operatív programok szülessenek.

Az EU decemberben várja a dokumentumot

Alapos felkészülést igényel a támogatások befogadása

Magyarország számára nagyon fontos, hogy olyan Nemzeti Fejlesztési Terv készüljön, amely kedvező fogadtatásra talál az EU-ban, hiszen ezen múlik, hogy mekkora támogatáshoz jutunk a csatlakozást követő években – vélekedik Baráth Etele államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatalon (MeH) belül megalakult Nemzeti Fejlesztési Hivatal vezetője, aki az NFT elkészítéséért felel.

Mint kifejtette: az előkészítő munkában részt vevők számára jelenleg a rendelkezésre álló idő szűkössége a legnagyobb gond, hiszen már az év végén – december 15-ig – az EU elé kell terjeszteni a kész anyagot, amely aztán 2004-től meghatározza a következő három év támogatásainak összegét. Nagy a tét, hiszen nem mindegy, hogy a befizetett tagdíj és a kapott támogatás hogyan aránylik egymáshoz. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a megnyíló forrás kevesebb legyen a befizetésénél, s így mi támogassuk az EU "szegényeit". Ezt még a szűkös határidő sem indokolná.

Az NFT munkálatai már az előző kormány idején megkezdődtek – a Gazdasági Minisztérium irányításával -, ám úgy tűnik föl, hogy nem kellő gondossággal jártak el, s felelőtlenül sokat késlekedtek. Ezért most nagyon gyors tempóban kell dolgozni. Mindenekelőtt fel kell gyorsítani a társadalmi szervezetekkel folytatott konzultációkat, ami pedig időigényes munka. De a stratégia kidolgozásához is elengedhetetlen a társadalom, a gazdaság, a tudományos élet szereplőinek s a civil szervezeteknek a véleménye.

Most a legfontosabb következő határidő szeptember 15-e, amikor a kormány elé kerül a stratégia első olvasata. Az egyes társadalmi, szakmai szervezetek ezt követően kapják majd meg véleményezésre az anyagot: így az NFT e körben kerül hivatalosan is az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülése, illetve más országos fórumok elé. A most készülő dokumentum egyébként három évre szól, hiszen 2006-ban zárul le az EU jelenleg is érvényes költségvetési szakasza. Ezt követően pedig, a 2007-2013-ig terjedő költségvetési periódusra már Magyarország is – mint EU-tagállam – hétéves fejlesztési terveket készít. Ekkor viszont az NFT részeként már nem egy, az egész országra érvényes program készül, hanem régiónként egy-egy kidolgozása kezdődik meg, azaz hét regionális terv készül majd. E munkát azonban a mostani elfogadását követően azonnal meg kell kezdeni.

Baráth Etele úgy véli, Magyarországnak nemcsak az NFT elkészítése, de a végrehajtása során is sok veszítenivalója lehet, ha a szükséges lépések és intézkedések késlekednek. Világosan kell látni: a hazai gazdaság szereplőinek alaposan fel kell készülni az e terv kapcsán megnyíló pénzügyi források fogadására, amelynek összege éves szinten több millió euró lehet. Számítások szerint 2004 és 2206 között a kötelező magyar társfinanszírozással együtt mintegy 1100-1500 milliárd forinthoz juthat hozzá az ország. Igaz viszont az is, hogy az elmúlt egy évtized segélyprogramjai, illetve azok forrásainak elnyerése olyan tapasztalatot és gyakorlatot jelentett, ami ma már komoly hátteret biztosít.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb fegyelem kell a végrehajtás, a lebonyolítás és az ellenőrzés területén egyaránt. Ám a megvalósítás során – ugyanúgy, mint a tervezés folyamatában – nemcsak a kormányhivataloknak, de egyes szervezeteknek is – mint például a kamarák vagy az olyan jelentős munkaadói tömörülésnek, mint az MGYOSZ – nagy a felelősségük. Nagymértékben tőlük is függ ugyanis, hogy a gazdaság szereplői mely célokra és milyen fegyelmezetten használják fel az EU forrásait.

Középpontban a logisztika és a gyógyturizmus

Magyarországnak a Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) olyasmit kell felmutatnia az Európai Unió felé, ami különleges, egyedi, amit csak mi tudunk. Adottságainkat figyelembe véve e területek egyike lehet a logisztika – ezen belül a légi teherszállítás közép-kelet-európai központjának kiépítése -, illetve a gyógyvizek hasznosítása, azaz a gyógyturizmus – vélekedik Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnöke.

Meglátása szerint az ország jövőbeni fejlődése számára kiemelten fontos, hogy átgondolt NFT készüljön, amely elősegíti, hogy hazánk hozzájusson az uniós forrásokhoz. Ez azért is kitüntetett figyelmet érdemel, hiszen 2004-től – ha már EU-tagok leszünk – Magyarország is része lesz az Unió költségvetésének, s csak az előre meghatározott forrásokhoz lehet hozzájutni. Ha most hibásan határozzuk meg a fejlesztési célokat, akkor nem nyílnak meg a "kasszák".

Az MGYOSZ már évek óta figyelemmel kíséri a magyar gazdaság folyamatait, szakemberei készítettek, készítenek különféle anyagokat az egyes területek, régiók fejlesztésére. Ilyen tanulmány már 1996-ban is készült, amely azt elemzi, hogy hazánk hogyan válhatna a közép-kelet-európai térség gazdasági központjává. Legutóbb pedig, a Széchenyi-terv fejlesztési céljainak meghatározását megelőzően, ugyancsak készítettek szakanyagot a gazdasági tárca részére, amely most – némi korrekció után – szintén felhasználható.

A hazai adottságok számbavétele után két területet lehet "felkínálni" az EU-nak, amely "hiánycikk", vagy ma már szűkösek a kapacitásai. Az egyik – az elmúlt rendszer örökségeként – az egykori szovjet katonai repülőterek hasznosítása: e bázison ugyanis fel lehet építeni a közép-kelet-európai légi áruszállítás központját. Ugyanakkor a légikikötők kiegészítéseként a már folyamatban lévő autópálya-építések, a megfelelő vasúti, közúti és vízi szállítási hálózat kiépítése azt eredményezné, hogy hazánk nélkülözhetetlen lenne Európa számára. Ez már csak azért is életképes elképzelés, hiszen a nagy nyugat-európai légi teherszállító központok mára túlzsúfolttá váltak.

A másik ágazat a gyógyvizekre építő egészségturizmus. Miután az egészségtudatos gondolkodás egyre inkább teret hódít az egész világon, ezért e terület fejlesztésének szintén megvan a realitása. Az MGYOSZ azonban – gondolva a kis- és középvállalkozásokra is – további javaslatai között szerepelteti az úgynevezett hagyományos iparágak, a bőr-, a cipő-, a textilipar, illetve az építőiparnak szállító alapanyaggyártás fejlesztését is.

Problémát jelent viszont a nemzeti program kidolgozására fordítható idő rövidsége, illetve a munkaadók korlátozott részvételi lehetősége az előkészületekben. Ez utóbbi oka – elsősorban – a szükséges infrastruktúra hiánya. Ennek ellenére írásban is elkészítik javaslataikat a Miniszterelnöki Hivatal számára.

Nagyobb hangsúlyt kapjon a foglalkoztatás

Nem minden előzmény nélküli a szakszervezetek, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) bekapcsolódása a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) elkészítésébe. Az előző kormányzati ciklusban, még az év első felében megtartott Gazdasági Tanács (GT) ülésén ugyanis az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor közölte: aki nem ért egyet a nemzet fejlesztésének tervével, az ne várja, hogy partner lehessen ebben a munkában – meséli az előzményeket Wittich Tamás, az MSZOSZ megbízott elnöke. Ekkor a szakszervezetek egyértelmű jelzést kaptak, hogy e munkába nem kívánja őket bevonni az akkori kabinet. Szerencsére a kormányváltást követően a helyzet megváltozott, most inkább – az előző kormány miatti késés okán – az idővel kell versenyt futni.

A szakszervezet számára fontos, hogy az NFT kidolgozásának munkálatai mellett később, a megvalósítástól az ellenőrzésig részt vehessenek az egész folyamatban. Olyannyira, hogy az MSZOSZ úgy látja: a társadalmi egyeztetés során a szociális partnereknek a többi civil szervezethez képest megkülönböztetett szerepet kell kapniuk.

Az MSZOSZ a következő évek egyik legfontosabb céljának a foglalkoztatás bővítését tekinti, így e témának sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia annál, mint ahogyan a munkaanyagokban jelenleg szerepel. Ezen belül is a munkahelyteremtés és -megőrzés érdekében indított fejlesztéseket kell kulcskérdésnek tekinteni. Ám ugyanilyen lényeges a gazdálkodás humán feltételeinek javítása, a munkahelyi környezet fejlesztése, a munkakörülmények pozitív változtatása, illetve az életminőség javítása.

A szakszervezet elgondolása szerint ugyanakkor nagy szükség lenne a közép- és kisvállalkozásokat segítő országos információs hálózat kiépítésére, a beszállítói feltételek javítására, valamint a beszállítói hálózat kiépítésének elősegítésére.

Hasonlóképpen a szakszervezet kiemelten kezeli az iskolai oktatáson kívüli képzést, s támogatja – egyébként az EU elvárásával is harmonizáló – kormányzati szándékot, amely az egész életen át tartó tanulás célját fogalmazza meg.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem