×

Alkalmi munkavállalók

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 55. számában (2002. szeptember 15.)
Bár a kormányzat évek óta ösztönzi az alkalmi munkavállalás elterjesztését, átütő eredményeket mégsem sikerült elérni. Remények szerint viszont most kedvező változásokat hozhat az alkalmi munka közterheinek 50 százalékos mérséklése, amelytől a kabinet azt várja, hogy az eddig illegálisan foglalkoztatott dolgozókat ezután törvényesen alkalmazzák – anélkül, hogy drága és bonyolult bejelentési kötelezettség terhelné a munkáltatókat.

A kormány a minimálbér adómentessé tételével párhuzamosan arról is döntött, hogy felülvizsgálja az alkalmi foglalkoztatás esetén közteherjeggyel teljesítendő fizetési kötelezettség mértékét. Az alkalmi munkavállalói könyvvel (AM) történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről az 1997. évi LXXIV. törvény rendelkezik. A szabályozás célja, hogy a tartósan munkanélküliek számára – a rövidebb időtartamú, alkalomszerű munkákat munkaviszonyként elismerve – jogosultságot teremtsen a nyugdíj, az egészségügyi, valamint a munkanélküli-ellátásra.

Széles körű népszerűsítés

Alkalmi foglalkoztatás keretében a munkavállaló egy naptári hónapon belül legfeljebb 15 napig, de folyamatosan csak 5 napig, egy éven belül pedig 90 naptári napig, illetve több munkáltatónál összesen 120 napig dolgozhat.

A munkaadó a munkabért terhelő nyugdíj- és egészségbiztosítási, a munkaadói és a munkavállalói járulék, valamint az egészségügyi hozzájárulás és az adóelőleg befizetését a kifizetett munkadíj összegéhez igazodó, s az alkalmi munkavállalói könyvbe beragasztott közteherjeggyel teljesíti. Ennek lerovása ellenében a munkavállaló – a táppénz kivételével – egészségügyi és nyugellátásra, valamint munkanélküli-ellátásra szerez jogosultságot; a személyi jövedelemadó-előleg levonására tekintettel pedig – elvben – még az alkalmazotti adókedvezményt is visszaigényelheti.

Az alkalmi munkavállalói könyvet a munkaügyi központok kirendeltségein adják ki, de a helyi önkormányzatok jegyzői is élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha megállapodást kötnek valamely kirendeltséggel. Ám annak ellenére, hogy a kirendeltségek száma csupán 174, az önkormányzatoké pedig mintegy 3200, nem találni olyan jegyzőt, aki felvállalta volna e feladatot. Mivel ez valószínűleg csak a tájékozatlanságból adódik, ezért a munkaügyi tárca kiterjedt kampányba kezd a módszer népszerűsítése érdekében.

Ösztönző támogatás

Az alkalmi munkavállalás szabályozásának ötéves tapasztalatai azt mutatják, hogy a kiváltott alkalmi munkavállalói könyvek száma nem nőtt a kívánt mértékben: az évek során a kezdeti 18 ezerről mindössze 32 ezerre emelkedett. Viszonylagos sikertelenségét jelzi az is, hogy – nyilván a bejegyzések hiányában – a könyvet kiváltóknak csak mintegy kétharmada mutatta azt be a munkaügyi központoknak. Az összesített adatok szerint egy-egy munkavállaló évente mindössze 7-9 napot dolgozott ily módon hivatalosan és alkalmilag. A könyvet igénylők 60 százaléka munkanélküli, de folyamatosan nő a nem regisztrált munkanélküliek, a pályakezdők, a háztartásbeliek száma is. Érdekes jelenség, hogy még olyanok is éltek e lehetőséggel – igaz, csak kevesen -, akik egyébként máshol már munkaviszonyban állnak.

Kormányzati részről is elismerik, hogy e munkavállalási forma nem vált érzékelhető foglalkoztatáspolitikai tényezővé. Még annak ellenére sem, hogy elterjedését – a foglalkoztatási törvény alapján – a közteherjegy értékének 50 százalékos mértékű, a Munkaerő-piaci Alapból nyújtható támogatás is ösztönözi.

Az országban működő 800 ezer gazdálkodó szervezet túlnyomó többsége (96 százaléka) tíz főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató mikrovállalkozás. Ezek 63 százalékában az egyedüli munkavállaló maga a tulajdonos, 33 százalékuk pedig egy, kettő vagy legfeljebb három alkalmazottal működik. Ami a munkaerőigényeket illeti, többnyire kisegítőket keresnek: rövidebb időre, alkalmi jelleggel. A foglalkoztatást terhelő magas járulékok és adók miatt azonban a mikrovállalkozásoknak nem áll módjukban hivatalosan alkalmazni valakit, még annak ellenére sem, hogy egyedül nem boldogulnak bizonyos feladatokkal. Számukra tehát ideális megoldást jelent a közteherjegy, amelynek megvásárlásával és a munkakönyvbe történő beragasztásával teljesíthetik az összes munkabért terhelő járulék, illetve a munkavállalót terhelő személyijövedelemadó-előleg befizetését. Még munkaszerződést sem szükséges kötni, hiszen a munkakönyvbe történő bejegyzés azt is pótolja.

Az alkalmi foglalkoztatás során kifizetett munkadíj, a közteherjegy és az ellátási alap sávjai

Ha a kifizetett munkadíj (Ft/nap)

A közteherjegy értéke (Ft/nap)

Az ellátási alap (Ft/nap)

1.

1200-1599

500

1370

2.

1600-2099

800

1830

3.

2100-2599

1000

2460

4.

2600-3099

1200

3300

5.

3100-4000

1500

4140

Átvállalt költségek

A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Székely Judit szerint a jövőben – e kedvezményes keretek között – már mindenképpen érdemes lesz hivatalos formában alkalmazni a dolgozókat. A legalsó kategóriában ugyanis napi 500 forintos közteherjeggyel legfeljebb 1599 forintos napidíjat fizethetnek alkalmi munkásaiknak, míg a legmagasabb kategóriában napi 1500 forintos jeggyel 4000 forintért alkalmazhatnak kisegítőt. További könnyítés a munkaadóknak, hogy amennyiben hivatalosan is munkanélkülinek minősített személyt alkalmaznak, még ennél is olcsóbban válthatnak jegyet a foglalkoztatottak számára: 500 helyett 200, 1500 helyett pedig mindössze 800 forintot kell fizetniük a közteherjegyért, a Munkaerő-piaci Alap ugyanis átvállalja a költségeknek több mint a felét. Ez ugyan még mindig nem versenyképes a feketefoglalkoztatással, de a cégek zavartalan működése és a cégtulajdonosok nyugalma ennyit talán megér... Már csak azért is, mert a törvénymódosítással párhuzamosan azt ígérik az illetékesek, hogy szigorítani és szaporítani fogják a munkahelyi ellenőrzéseket. A várakozások szerint az alkalmi munka lehetőségét vidéken leginkább a mezőgazdasági területen tevékenykedő vállalkozások fogják igénybe venni, míg a városokban az építőipar, a vendéglátás és azok a családok, amelyek háztartási alkalmazottat foglalkoztatnak.

Összhangban az EU-val

A kormányzati foglalkoztatáspolitika célja a rugalmas, atipikus foglalkoztatási formák bővítése. Ez összhangban van az Európai Unió irányvonalával, amely szerint a foglalkoztatás szintjének és minőségének javításához a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése is szükséges. Ennek az eszköztárnak a része az alkalmi munka is. A közterhek egyszerűsített befizetése és a közteherjegy összegének lényeges mérséklése tehát együttesen teremt lehetőséget az alkalmi munkák legalizálására, a feketemunka visszaszorítására, valamint a részmunkaidős és egyéb atipikus foglalkoztatási formák minden eddiginél szélesebb térnyerésére. Ez is egy lépés a foglalkoztatási ráta növelése érdekében. A tervek szerint ugyanis az évtized végéig el kell érni a 70 százalékos foglalkoztatási szintet. E célból az alkalmi munka mellett az eddigieknél nagyobb teret kell kapnia a részmunkaidős foglalkoztatásnak és a távmunkának. Mindehhez természetesen meg kell nyerni a munkáltatókat is, ezért a munkaügyi kormányzat a munkaadói szövetségek és a kamarák segítségére is számít. De a kormányzati szervezetek is jó példát mutathatnak a különböző foglalkoztatási formák alkalmazásában, hiszen például az okmányirodák munkaerőigénye szinte kiapadhatatlan.

Beszerzési nehézségek

A gyakorlati tapasztalatok szerint az alkalmi munkavállalói könyv pontosan behatárolja működtetése kereteit, s nem ad lehetőséget visszaélésekre. Hogy mégis miért nem élnek vele az érintettek, annak oka Szeremi Lászlóné, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtanácsosa szerint kettős. Egyrészt a munkavállalók többségében nem tudatosul, hogy számukra jó ez a megoldás, másrészt az érintettek többnyire nincsenek is tisztában e lehetőséggel. A munkaügyi központok ugyan felhívhatják a figyelmüket az AM-könyv kiváltásának az előnyeire, de a tapasztalatok szerint hiába. Így, amikor az állásukat elvesztett emberek kikerülnek a munkanélküli-ellátásból, és átkerülnek az önkormányzatok hatáskörébe, akkor segélyekből, járadékokból élnek tovább ahelyett, hogy munkával próbálnának pénzt keresni a megélhetésükhöz.

Az adatok tanúsága szerint a könyvet kiváltók 49 százaléka regisztrált munkanélküli, a többiek pedig vagy már kikerültek a munkaügyi központok hatásköréből, vagy soha sem részesültek munkanélküli-járadékban. A gyakorlatban azonban problémák vetődnek fel a közteherjegy alkalmazásával kapcsolatban. Az egyik ezek közül, hogy a cégek – így a termelőszövetkezetek – adminisztrációját, tb-ügyeit manapság külső cégek végzik. Ezek általában nem szívesen veszik, hogy az állandó munkavállalókkal kapcsolatos adminisztrációkon kívül egyéb papírmunkát is el kell látniuk, ráadásul naponta, a külön ellenőrzés szigora mellett. Tehát a szövetkezeteknek egyszerűen nincs kapacitásuk az alkalmi munkavállalók ügyeinek intézésére. További gondot jelent a közteherjegy beszerzése, amiért külön el kell menni a postára, majd naponta beragasztani a könyvbe és – szintén naponta – aláíratni a munkavállalóval. Mivel mindezt a dolgozók és a munkaadók is túlszabályozásnak tartják, inkább eltekintenek tőle...

Belső átcsoportosítással

A MOSZ a Munka Törvénykönyvéhez módosításokat nyújt be a parlamentnek. Ebben többek között kitér az alkalmi munkavállalói könyvhöz kapcsolódó adminisztráció egyszerűsítésére is. Elképzelhetőnek tartja például, hogy akár szigorú számadású nyomtatványként kezeljék a cégeknél a közteherjegyet. De az is elgondolkodtató javaslat, hogy a bankkártyához hasonlító, majdan bevezetendő munkakönyvet tegyék alkalmassá az alkalmi munka regisztrálására.

A mezőgazdasági munkanélküliek közül egyébként 2000-ben mintegy tízezren váltották ki az AM-könyvet, de csak 7 ezren tudtak ténylegesen munkát végezni. Ennek oka, hogy az agrárium még mindig munkaerő-kibocsátó, tehát nem szorul rá az alkalmi munkások szolgálataira. A foglalkoztatók az esetlegesen jelentkező többletmunkaigényt belső átcsoportosítással oldják meg. Ettől függetlenül a MOSZ – a bonyolultsága ellenére is – helyesnek tartja az alkalmi munkavállalást segítő kormányzati intézkedéseket. Szeremi Lászlóné szerint a helyi önkormányzatoknak nagyobb részt kellene vállalniuk a feladatok ellátásából: a szociális segélyezés helyett fel kellene hívniuk a munkából kieső emberek figyelmét erre a számukra igen kedvező lehetőségre, amellyel a pillanatnyi anyagi helyzetük javítása mellett a nyugdíjalapjukat is növelhetik, és az orvosi ellátásból sem szorulnak ki.

Zsebből zsebbe

Bár az építőipar, a kereskedelem és a vendéglátás ugyancsak kitűnő színtere az alkalmi munkavállalásnak, a tapasztalatok szerint a hivatalos keretek között végzett tevékenységet csak kevés dolgozó és még kevesebb cég vállalja fel, mivel még mindig az a legolcsóbb, ha csak zsebbe fizetnek a munkáért – tisztán, levonások és pluszbefizetések nélkül. A szakemberek szerint ugyan üdvözítő minden olyan kormányzati intézkedés, amely az élőmunka terheit csökkenti, de a most bevezetett 50 százalékos adó- és járulékmérséklésnek még nem érződnek a hatásai a munka világában. Valószínűleg a nagy kereskedelmi láncoknál és a nagyobb építőipari vállalatoknál nem is élnek majd ezzel a lehetőséggel. A kisebb üzletek, vendéglők, panziók, illetve az alvállalkozók – amelyek szintén kis vagy közepes cégek – nagyobb eséllyel fogják alkalmazni az állam által kínált, minden eddiginél kedvezőbb lehetőséget – különösen szezonális jelleggel.

A munkadíj, a közteherjegy és az ellátási alap sávjai munkanélküli foglalkoztatásakor

Ha a kifizetett munkadíj (Ft/nap)

A közteherjegy értéke (Ft/nap)

Az ellátási alap (Ft/nap)

1.

1200-1599

200

1370

2.

1600-2099

400

1830

3.

2100-2599

500

2460

4.

2600-3099

600

3300

5.

3100-4000

800

4140

Forrás: Magyar Közlöny

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem