×

Foglalkoztatási közalapítvány

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 54. számában (2002. augusztus 15.)
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványt (OFA) 1992. június 30-án hozták létre. Az elmúlt tíz év alatt a hazai munkaerőpiac intézményrendszerének folyamatos átalakulása közben az OFA biztos pontként működött. Esztendőről esztendőre több pénzből gazdálkodhatott, programjai illeszkednek a viharos gyorsaságú változásokhoz, s az alapítvány kurátorainak mindig új és újabb feladatokkal kell szembenézniük.

A közalapítvány alapító okiratát 1992-ben dr. Kiss Gyula akkori munkaügyi miniszter írta alá. A cél az volt, hogy az Ózdon és Diósgyőrben történt tömeges létszámleépítések kezelésére egy hatékony foglalkoztatási társaságot hozzanak létre. Háromszázmillió forintból gazdálkodhatott az akkor még "egyszerű" alapítványi státusban lévő szervezet, és pár év alatt a program sikeréről számolhatott be.

Az alapítvány vezetése már az első két és fél év után bevonta a munkába a civil és nonprofit szervezeteket. Ugyanakkor munkaügyi kutatásokat is támogattak – tájékoztatja lapunkat az OFA elnöke, Molnár Györgyné. Az így született tanulmányok új típusú, aktív foglalkoztatási eszközök kialakítását szorgalmazták.

Ilyenek voltak például az úgynevezett munkahelymegtartó vagy a kistérségi menedzser programok, a pályakezdők beilleszkedési gondjain segítő, illetve a tranzit foglalkoztatási stratégiák. A munkaügyi helyzet volt az, amely meghatározta, mikor, melyik program nyert prioritást, hová kell helyezni a hangsúlyt, és összpontosítani az anyagi forrásokat – hangsúlyozta az elnök asszony.

Például a tranzit foglalkoztatási program még ma is időszerű. Ez a hátrányos helyzetű munkanélküliek közül is egy célzott csoportra, a fiatal korosztály gondjainak megoldására irányul, és lényegében nem más, mint foglalkoztatással egybekötött képzési program. Az új esély elnevezésű projekt egy másik csoportnak segít. Itt nem a szakképzettség megszerzésén van a hangsúly, sokkal inkább a betanított munkások képzésén, hogy olyan, korban és iskolázottságban hátrányos helyzetű munkanélkülieknek segíthessen, akiknek más lehetőségük nem lehet a munkába állásra. Mindezeken felül rendszeresek a különböző személyiségfejlesztő tréningek, amelyek hozzásegíthetik az embereket ahhoz, hogy akár hosszabb kihagyás után is el tudjanak helyezkedni.

Beszédes számok

Ahhoz, hogy felmérhessük az OFA elmúlt tíz évét, nem árt, ha megismerkedünk a számokkal. Azaz azokkal az adatokkal, amelyek megmutatják, milyen támogatásban részesült a szervezet 1992 és 2002 között.

Megjegyzés: 2002-ben a felhasználható forrás az előzetes terv alapján hárommilliárd forint. Áprilisig 580 millió forintot használtak fel; a kuratóriumi rendszer alapján történő elbírálás az év hátralévő részére összpontosítja a még kiosztható forrásösszeget.

A közalapítvány ebben az évben 14 programot hirdetett meg, közülük ismertetünk most néhányat, amelyek nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.

Támogatott programok

Év

Beérkezett pályázatok száma

Támogatott programok

Megítélt támogatási összeg

Az érintett létszám (fő)

1992

60

21

81

1 800

1993

1100

351

1 120

24 100

1994

504

332

726

15 200

1995

510

201

614

11 200

1996

861

375

626

19 500

1997

420

190

857

16 700

1998

404

171

1 394

35 500

1999

708

238

1 792

30 534

2000

400

186

1 672

26 351

2001

578

230

2 530

24 587

2002

116

28

580

7 800

Összes

5661

2323

11 992

213 272

Forrás: KSH

Kisvállalkozások segítése

A már működő kisvállalkozások fejlesztését és megerősítését szolgáló kísérleti program vezetője Buzási János. A kísérleti támogatás célja, hogy elősegítse a kisvállalkozások fejlődését, teljesítőképességük javulását. Ugyanakkor hangsúlyt fektet arra, hogy növekedjen a foglalkoztatottak létszáma, érdekeltté tegye a munkáltatót abban, hogy pályakezdőt, vagy tartósan munkanélkülit is alkalmazzon. Mindehhez felhasználja az előző év tapasztalatait. 2001-ben 265 pályázat érkezett, a támogatási igény meghaladta az egymilliárd 370 millió forintot. A kuratórium 71 pályázatot ítélt támogatásra alkalmasnak, a megítélt összeg 334 millió forint volt. Mindez 188 fő létszámbővítést és 302 fő létszámmegtartást eredményezett a programba bekerült kisvállalkozásoknál.

Rátalál(l)ás program (%)

A programba bevont ügyfelek:

46

Férfi

54

Iskolai végzettsége:

 

Nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel

9

Általános iskolai végzettsége van

37

Szakképesítéssel rendelkezik

40

Nem kategorizálható, vegyes formáció

14

Nonprofit vállalkozások

A tartós foglalkoztatást biztosító nonprofit vállalkozási tevékenységet megvalósító programok támogatását Lehel Andrásné fogja össze. A munkaerő-piaci modellek egyik alaptípusa a tartós foglalkoztatást biztosító projekt. Ezek a helyi foglalkoztatási stratégiák a gazdaságfejlesztés fontos tényezőivé váltak, hiszen nagy társadalmi szükségleteket elégítenek ki, növelik a munkahelyek számát és a gazdasági aktivitást. Esélyt teremtenek a piacról kiszorult, illetve oda még be sem jutott munkavállalónak. A program jellemzője: a humánerőforrás-fejlesztés, a munkára való alkalmassá tétel, az üzemi körülmények között megvalósuló foglalkoztatás és a szociális integrációt, azaz a munka világában való bent maradást elősegítő támogatás. A foglalkoztatás kétféle indíttatással valósulhat meg – a nyereséget eredményező vállalkozás alapítása, és a védett munkahely megerősítésének szándékával. 2001-ben ez a program 224 tartósan munkanélküli, köztük értelmi fogyatékos, szenvedélybeteg, közmunkából kikerült foglalkoztatását segítette. Megkezdődött a munkaerőpiacról tartósan kikerültek reintegrálása, 16 támogatott szervezetben.

 

Uniós felkészítés

A közalapítvány 1999-ben a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) finanszírozásában, a szociális partnerek és a kormány EU-csatlakozását elősegítő felkészülési projektet indított a társadalmi párbeszédben részt vevők, azaz a munkavállalói, a munkaadói és a kormányoldal képviselői számára.

A MAT az első évben ötvenmillió forintot adott a szociális partnerek felkészülésére. Az oktatásban részt vevők az Európai Unió szociálpolitikájának alapelveivel, a csatlakozási folyamatban a szociális partnerek szerepével, a tagországok társadalmi párbeszédben, illetve a szociális partnerségben szerzett tapasztalataival ismerkedhettek meg.

A programot szakmailag támogató Szakértői Bizottság döntése értelmében 115-115 résztvevőt a munkaadói és a munkavállalói oldal, 70-et a kormányoldal delegált a programba.

Romaprogram

A roma foglalkoztatási programról Eszik Orsolya programvezető elmondta, hogy a romák foglalkoztatásának elősegítése érdekében a kormány 1047/1999. (V. 5.) – a cigány lakosság életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javításáról – határozatot hozott. Az ebben foglaltak megvalósítása keretében az OFA önálló projektet dolgozott ki és hirdetett meg. Ennek fő célkitűzései a roma közösségi vállalkozási mintaprogram elindítása és életterének elősegítése. A projekt vezetői 3-4 éven belül tervezik a korszerű, növekedést felmutató kis és közepes közösségi vállalkozások támogatásával a munkanélküli romák foglalkoztatásának nagyobb mértékű javítását. Az újfajta stratégiai és vezetési szemlélet kialakításával és elterjesztésével sikerre számítanak. Az úgynevezett Roma Szakmai Műhely – amelyet kísérleti jelleggel indítottak be – beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A tapasztalatok szerint a habilitárok (segítők) mind az adminisztratív, mind a célorientált projekttervezés bemutatásának feladatait a támogatottakkal együttműködve, sikeresen végezték.

Az újra dolgozom program ügyfeleinek iskolai végzettsége (%)

Nincs 8 általános iskolai végzettsége:

3

8 általános:

32

Szakmunkás:

29

Szakközépiskola:

15

Gimnázium:

11

Technikum:

4

Főiskola:

5

Egyetem:

1

Speciális célcsoportok

A munkaerő-piaci szolgáltatásokat megvalósító programok az inaktív, tartósan munkanélküli réteg foglalkoztathatóságának növelésére, munkába állítására jöttek létre, s a már meglévő három állami rendszerhez képest alternatív megoldásokat tárnak fel. Témavezetője, Bonfig Ágnes szerint ez a program olyan lehetőségeket kínál az érintetteknek, amelyek közül mindenki a maga törekvéseinek megfelelőt választhatja ki. Különösen értékesek és modellértékűek azok a programok, amelyeknek célcsoportja: a gyengén és közepesen súlyos értelmi fogyatékosok nyílt munkaerő-piaci elhelyezése, és folyamatos segítségnyújtása a munkahely megtartásához (Salva Vita Alapítvány, Budapest). A fogyatékos és egészségkárosult munkanélküliek nyílt munkaerő-piaci elhelyezésében és a kiegészítő szolgáltatások (jeltolmács, személyi segítő szolgálat, utánkövetés) nyújtásában a budapesti székhelyű Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány közreműködik.

A büntetés-végrehajtási intézetből szabadult elítéltek számára nyújt segítséget az új élet kezdéséhez, a munkába álláshoz s a munkahely megtartásához az AVP Hungary Közhasznú Egyesület, Debrecen. Az úgynevezett Rátalál(l)ás támogatási program, holland modell alapján, az egy évnél hosszabb ideje munkanélküliek tartós elhelyezkedését biztosítja. Ehhez speciális állásközvetítő szolgáltatást kellett létrehozni. Az OFA 1998 óta hirdeti és támogatja a projektet. A szolgáltatás lényege: feltérképezik a munkanélküliek készségeit és képességeit, majd összevetik azokat a kis- és középvállalkozásoknál létező "rejtett" munkaerőigénnyel. (Ezek közé tartoznak például azok az állások, amelyeket a vállalkozások döntően informális csatornákon keresztül próbálnak betölteni, hirdetés és bejelentés nélkül.) A Rátalál(l)ás program az önkormányzatok és társulások részvételével valósul meg, hiszen ezek megvásárolhatják a holland Maatwerk cég szolgáltatásait, melyhez az OFA támogatást nyújt. 2001-ben kilenc települési önkormányzattal kötöttek hosszú távú támogatási szerződést, ezek vállalták, hogy 24 hónap alatt a programba 3944 ügyfelet vonnak be, közülük hat hónapon túli folyamatos munkába helyeznek 1191 embert. Az első évben mindebből 533 főt érintően teljesítették a feladatot.

Az ügyfelek 44 százaléka negyven év feletti, 13 százalékuk gyermekét egyedül nevelő szülő, 43 százalékuk házas, és gyermeke(ke)t nevel. A szolgáltatásban részt vevők 62 százaléka regisztrált munkanélküli, közülük 74 százalék rendszeres szociális segélyben részesül.

 

Egyedülálló szervezet

Az OFA kilencfős kuratóriuma a munkaadók, a munkavállalók és a kormány érdekeit képviselőkből áll össze. Ez önmagában is különleges formáció, de még inkább azzá válik, ha tudjuk: hasonló alapítvány sehol sem működik Európában. Nem egy szakember látogat el a közalapítványhoz, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. A külföldi partnerek hangsúlyozottan előnyösnek tartják ezt a rugalmasabb megoldásokat alkalmazó szervezetet. Próbálják a modellt meghonosítani más országokban is, különösen a keleti régiókban.

Újra dolgozom

Az Újra dolgozom program keretében az OFA 1996 és 2000 között hat megyében (Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg) nyújtott támogatást. Az alapítványtól függetlenül Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye munkaügyi központjai saját fejlesztésben és PHARE-támogatással további három új szolgáltatóközpontot hoztak létre, az OFA által támogatott pécsi UDP-re alapozva. A program ma már 21 településen nyújt rendszeres szolgáltatást. 7800 munkanélküli – köztük 2340-nek három hónapnál hosszabb időtartamú – munkába helyezését vállalták. 2001-ben az ügyfelek 42 százaléka el tudott helyezkedni, s közülük 615 munkaviszonya szakadt meg három hónapon belül.

Új esély

Az Új esély képzési és foglalkoztatási program témavezetője Nemeskéri János. Tőle tudjuk, hogy a munkanélküliség megelőzése, illetve csökkentése érdekében az OFA 1996 óta támogat képzést, foglalkoztatást, munkaerő-piaci szolgáltatást együttesen nyújtó komplex programokat. A tapasztalatok azt jelzik, hogy ezzel a stratégiával sikerült elérni a hátrányos helyzetű munkanélküliek reintegrációját. Ezek azonban csak akkor hatékonyak, és mutatnak tartós eredményt, ha a foglalkoztatás mint központi elem mellett komplex és egyénre szabott támogató rendszereket is működtetnek a program teljes időtartama alatt.

Az OFA által támogatott programok között van még a Mezőgazdasági munkavállalók foglalkoztatását elősegítő program, melyet Lehel Andrásné jegyez. Lényege, hogy elérjék: a 45 éven felüli munkavállalókat ne küldjék el. A pályázó csakis akkor kap forrást, ha vállalja, vállalkozásában olyan új tevékenységet alakít ki, hogy meg tudja tartani a veszélyes életkorban lévő munkásait. Ilyen lehetőség például a falusi turizmus fejlesztése, a termények feldolgozása.

A munkaügyi tárgyú kutatások támogatását Gelencsér László fogja össze. Az így készült tanulmányokat felhasználják a munkaügyi stratégia kidolgozásához, illetve az OFA kísérleti programjainak tervezésekor is.

Ellenőrzés

Az OFA több szinten ellenőrzi, milyen formában, s hogyan használták fel a pályázók a támogatást. Elvileg lehetetlen, hogy ezek a nem kis összegek egyéni érdekeket szolgáljanak, és kikerülhessenek a komplex értékelés alól. Amennyiben hibát, felelőtlen magatartást, vagy a szerződésben megfogalmazottakkal ellentétes működést tapasztalnak, akkor bizony a támogatottnak vissza kell fizetnie a kapott összeget, méghozzá kamatostól.

A szerződésben rögzítettek szerint pénzügyi és szakmai jelentésre kötelezettek a támogatottak, jellemzően negyedévente, de programonként differenciált időpontokban is bekérhetik ezeket. A programvezető és a pénzügyi ellenőr ellátogat a helyszínre is, és személyes beszélgetések nyomán alakítja ki az álláspontját. Mindezen felül működik az úgynevezett monitoring-rendszer is, amely több részből tevődik össze.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem