×

Támogatások munkanélkülieknek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 53. számában (2002. július 15.)
A munka nélkül maradt dolgozók számára adható támogatások közös jellemzője, hogy elősegítik az állástalanok visszatérését a munka világába.

Fiatal munkanélküliek foglalkoztatása

Pályakezdő az a személy, aki a 25. életévét, felsőfokú végzettség esetén a 30. életévét nem töltötte be, és rendelkezik a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel. Az illetékes munkaügyi kirendeltség a fiatalt köteles bevonni a pályaválasztási (pályamódosítási) programba.

A pályakezdőnek együttműködési kötelezettség keretében rendszeresen kapcsolatot kell tartania a munkaügyi kirendeltséggel, amely képzési lehetőséget is felajánlhat. A munkatapasztalat-szerzés támogatásaként a munkáltató részére megtéríthető a pályakezdő részére kifizetett munkabér 50-100 százalékos összege. Megtéríthető továbbá a foglalkoztatást elősegítő képzés, valamint a munkáltatónál legalább 1 tanéven keresztül gyakorlati képzésben részesült pályakezdő foglalkoztatása is.

A létszámleépítés hátrányos következményeinek enyhítése

A csoportos létszámleépítést elhatározó munkáltatónál a munkavállalók munkába helyezését elősegítő bizottságok működéséhez – legfeljebb 12 hónapig – 1 000 000 forint vissza nem térítendő támogatás adható. A kérelmet addig kell benyújtani a munkaügyi központhoz, amíg nem közlik a munkavállalókkal a csoportos létszámleépítésről szóló döntést. A kérelemhez mellékelni kell a csoportos létszámleépítésre vonatkozó konzultáció megkezdése iránt tett intézkedésben részt vevők részére megküldött írásos tájékoztatót, valamint az együttműködési megállapodást. E támogatás összege a munkavállalók helyzetét elősegítő bizottság vezetőjének tiszteletdíját, valamint szakértők, oktatók, egyéb előadók díjazását, utazási költségeit és egyéb bizottsági kiadásokat foglal magában.

Közhasznú munkavégzések

Közhasznú tevékenységet is támogathat a munkaügyi központ. Közhasznú az a tevékenység, amit a lakosságot vagy az adott települést érintő közfeladat, illetve a lakosságot vagy a települést érintő feladat ellátására szerveznek. A támogatás igénylésekor a munkaügyi központ által kiközvetített munkanélküli foglalkoztatását kell vállalnia a munkáltatónak úgy, hogy e foglalkoztatással a havi átlagos statisztikai létszámhoz képest bővíti a létszámát, és a foglalkoztatással nyújtott szolgáltatás ellenértékeként más szervtől nem részesül díjazásban. A támogatás a foglalkoztatásból eredő közvetlen költségek legfeljebb 90 százalékáig nyújtható. A konkrét összeget a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete határozza meg. Ilyen közhasznú feladat lehet pl. településrendezés, csatornázás, csapadékvíz-elvezetés, köztemető fenntartása stb.

Képzés

Igen gyakran előfordul, hogy vagy egyáltalán nincs, vagy nem megfelelő a szakképesítése a munkaerőpiacon érvényesülni kívánó személynek. Rendkívül nagy jelentősége van tehát annak, hogy az állam anyagi támogatást juttasson ennek a rétegnek, hiszen saját erőből nem tudnák fedezni a képzés (átképzés) költségeit.

Kik részesülhetnek támogatásban?

Mindenekelőtt az a munkanélküli kaphat támogatást, aki a munkaügyi központban nyilvántartásban szerepel, továbbá aki 25. életévét – felsőfokú végzettségű személy esetén a 30. életévét – nem töltötte be, és munkanélküli-járadékra nem szerzett jogosultságot. Aki gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetve terhességi-gyermekágyi segélyben vagy gyermekgondozási díjban, valamint aki öregségi nyugdíjban részesül, ugyancsak igénybe veheti ezt a támogatási formát. A támogatást azok is igényelhetik, akik munkaviszonyban vannak ugyan, de a munkaviszonyuk várhatóan 1 éven belül megszűnik (ez utóbbit természetesen a munkáltatónak nemcsak a munkavállalóval, hanem a telephely szerint illetékes munkaügyi központtal is írásban kell közölnie). A támogatást igénybe vehetik a közhasznú munkavégzésben részt vevők is. A munkaviszonyban állók közül az is jogosult támogatásra, akinek a rendszeres foglalkoztatása valamilyen képzés nélkül nem biztosítható.

Milyen képzésekre nyújtható támogatás?

A támogatást mindenekelőtt valamilyen munkakör ellátásához szükséges szakképesítés megszerzésére, továbbá a már megszerzett szakképesítés magasabb szintű gyakorlásához szükséges ismeretek elsajátítására lehet igényelni. Népszerű továbbá a hátrányos helyzetűeket, valamint a megváltozott munkaképességűeket rehabilitáló képzés is. A támogatás nyújtható továbbá valamilyen szakképzés megkezdéséhez szükséges alapismeretek oktatásához is, ilyen például az általános iskola befejezése. Támogatható továbbá a már szakképesítéssel rendelkező személyek számára nyújtható állami nyelvvizsga megszerzéséhez szükséges képzés és a közúti járművezetői engedély C, D, E kategóriájú jogosítvány megszerzése is (illetve a belföldi és nemzetközi árufuvarozási engedély, az A, D, R veszélyes áruk közúti szállításához szükséges engedély megszerzése stb.).

Milyen mértékű lehet a támogatás?

A támogatás kiterjedhet a képzéssel kapcsolatos költségek, illetve a képzéssel összefüggő utazási költségek, szállásköltségek, valamint élelmezési költségek megtérítésére. A keresetkiegészítés a képzést megelőzően elért átlagkereset és a képzés alatt elért kereset különbözetéig terjedhet. A keresetpótló juttatás a munkanélküli-járadéknak a képzési támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában érvényes alsó határa.

Intenzív álláskeresés

Azoknak a munkanélkülieknek, akik a munkaügyi központtal együttműködve részt vesznek a munkahely felkutatásában, az így felmerült bizonyos kiadásokat megtéríti a munkaügyi központ. Ennek előfeltétele azonban, hogy a munkanélküli legalább 3 hónapja szerepeljen a munkanélküliek nyilvántartásában, és úgynevezett együttműködési tervet készítsen az intenzív álláskeresésben való részvételről. A munkaügyi központ államigazgatási határozattal dönt a támogatásról, amely tartalmazza a támogatások megjelölését, annak mértékét és az időtartamát, továbbá a munkanélkülire háruló kötelezettségeket. Az álláskeresést és az álláskeresést elősegítő szolgáltatásokon való részvételt igazoltatni kell az érintett munkaadóval.

A támogatás keretében megtéríthető a munkahelyek felkeresésekor felmerülő költség, például a helyi tömegközlekedés díja. Támogatja a munkaügyi központ a legfeljebb 5 napig tartó álláskeresési módszerek elsajátítását célzó szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó szállás- és étkezési költséget is. A támogatás mértéke azonban egy éven belül összesen nem haladhatja meg a 3 hónapra terjedő támogatás mértékét. A támogatás havi összege a munkahely felkereséséhez szükséges költség esetén a munkanélküli-járadék alsó határának 30 százaléka. (Ennek minimális mértéke az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 90 százaléka.) A gyors álláskeresési módszer elsajátításához a munkanélküli-járadék alsó határának legfeljebb 50 százaléka állapítható meg.

A munkanélküliek vállalkozóvá válásának az elősegítése

Ez a támogatási forma csak annak a munkanélkülinek nyújtható, aki számára a munkaügyi központ nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani és lejár a járadék folyósítási időtartama. A támogatás keretében a járadék a lejáratot követő további 6 hónapig folyósítható. Amennyiben a munkanélküli vállalkozói tevékenységet igazol, a támogatás az ehhez szükséges szaktanácsadás költségeinek legfeljebb 50 százalékáig terjed. Úgyszintén megtéríthető a vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges tanfolyami képzés költségeinek legfeljebb 50 százaléka is. Valamilyen hitelfelvétel esetén pedig a hitelfedezeti biztosítás költségeinek legfeljebb 50 százaléka téríthető meg, legfeljebb 1 éves időtartamra. E támogatásnál a munkanélküli-járadékban részesülő személynek még a járadékfolyósítás időtartama alatt meg kell kezdenie a vállalkozói tevékenységet, ami nem zárja ki, hogy ne legyen tagja társas vállalkozásnak.

A támogatásra irányuló kérelmet még a járadék folyósításának időtartama alatt be kell nyújtani. A vállalkozói kör széles körű, mert felöleli az egyéni és társas vállalkozás mellett az őstermelői tevékenység megkezdését is.

Önfoglalkoztatás

Az a munkanélküli, aki vállalkozásba akar fogni, vagy egy már működő vállalkozáshoz kíván csatlakozni, önfoglalkoztatási támogatásban részesülhet. A pályázó az említetteken túlmenően mezőgazdasági őstermelői tevékenységet is kezdhet vagy szövetkezeti tagságot is létesíthet.

A támogatás elnyeréséhez nem kérelmet, hanem pályázatot kell benyújtani. Előfeltétel a pályázat benyújtásakor, hogy a pályázó a benyújtást megelőzően legalább 3 hónapig folyamatosan munkanélküliként legyen nyilvántartva. A visszatérítendő, kamatmentes támogatás mértéke legfeljebb 1 000 000 forintig terjedhet. E támogatás keretébe tartozik még a vállalkozói tevékenységhez szükséges szaktanácsadás költségeinek a megtérítése is. A visszatérítés igen tág időintervallum alatt történik, mert a folyósítást követő 13. hónaptól legfeljebb 60 hónapig terjedhet.

Mérlegelés

A támogatásokra vonatkozó közös szabály, hogy a hatáskörrel rendelkező munkaügyi szerv mérlegelési jogkörében hozza meg döntését. A mérlegelési jogkörben hozott határozat ellen a döntés tartalmát illetően nincs helye jogorvoslatnak, csak akkor, ha a kérelem (pályázat) elutasítására a jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt került sor, továbbá ha a döntést hozó szerv a reá irányadó jogszabályban meghatározott szabályokat megsértette. Önmagában tehát nem lehet kifogás tárgyává tenni, hogy miért utasította el a kérelmet a hatóság, illetve hogy annak miért csak részben adott helyt. A támogatásról megállapodást köt a döntést hozó szerv a támogatottal, amely tartalmazza a támogatás részletes feltételeit, így a támogatás összegét, a támogatottra háruló foglalkoztatási és egyéb kötelezettségeket, a visszatérítendő támogatás esetén a visszafizetés feltételeit, valamint a szerződésszegésre vonatkozó jogkövetkezményeket. 2001. július 1-jétől hatályos az a szabály, amely szerint szerződésszegés esetén a mulasztás napjától a befizetés teljesítésének napjáig a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot is fel kell számítani

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. július 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem