×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 52. számában (2002. június 15.)

Érzelmi intelligencia

A munkahelyi sikerek mibenlétét kutatva az a tapasztalat, hogy a szakértelem önmagában kevés: a ráción kívül másra is szükség van a munka világában – mégpedig az érzelmi intelligenciára. Az egyén és a csapat akkor teljesíthet igazán jól és hatékonyan, ha érzelmi potenciálját is képes mozgósítani.

Noha e felismerés nem új keletű, azonban tudományos kifejtése és bizonyítása mindmáig váratott magára. Ezt a hiányt pótolja Daniel Goleman amerikai pszichológus-publicista "Érzelmi intelligencia a munkahelyen" című munkája, amely a kérdéskört tudományos alapon, de az életből vett példákkal teszi megragadhatóvá az olvasó számára.

De miként is írható le az érzelmi intelligencia? Definíciója szerint e tulajdonság birtokában képesek vagyunk a magunk és a mások érzéseit felismerni, önmagunkat motiválni, s érzelmeinkkel – magunkban és emberi viszonylatainkban is – megfelelően bánni. Az érzelmi intelligenciának az éntudatosság éppúgy a része, mint a motiváció, az önszabályozás és a társas készségek. Az érzelmi intelligencia nem csupán az egyének, de a munkahelyi közösségek viszonylatában is értelmezhető fogalom. A szervezet szintjén azt jelenti, hogy új alapokra helyezi a kiválasztás, a képzés, a teljesítményértékelés és a karriertervezés gyakorlatát.

Tudvalévő, hogy miként az értelmi, úgy az érzelmi intelligencia is fejleszthető. Ez az egyén esetében az egyes elemek folyamatos csiszolását, míg a csapat szintjén az interperszonális kapcsolatok összehangolását jelenti.

Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia a munkahelyen

SHL Hungary Kft. Budapest, 2002.

532 oldal. Ára: 2900 Ft

biztonságos utazás

Globalizálódó világunkban egyre többen utaznak üzleti célból vagy turistaként. Mindeközben viszont megsokasodtak az egyes utazási irodák szervezési hibáiról és jogsértéseiről szóló hírek is – nem véletlen tehát, hogy a közvéleményt foglalkoztatják az utazásokkal összefüggő problémák.

Bár az utazási irodáknak szakmailag és jogilag egyaránt felkészültnek kell lenniük vállalt feladataik teljesítésére, a kívánalmaknak nem mindegyik felel meg maradéktalanul. Az utazási szerződés című munka abban segít, hogy az 1996-ban megszületett, az utazási szerződésről szóló kormányrendeletből kiindulva kellő útbaigazítást adjon e piac valamennyi résztvevőjének. A szerző – a Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszéke tanára – az utazást már csak azért is sajátos ügyletnek tartja, mivel ez az "álmok kereskedelme". "Az irodák álmokat árulnak, az utasok álmokat keresnek, s ha ezek találkoznak, akkor mindenki boldog és elégedett, ha viszont kettéválnak, akkor végső soron a bíró mondja ki, hogy ki mennyire felelős abban, hogy az álomból rémálom lett."

Az olvasók mindenekelőtt megismerkedhetnek az 1999-ben kiadott, a turizmusra érvényes etikai kódexszel – melynek előírásai a turizmus kulturális jelentőségéről, fejlesztéséről, a résztvevők jogairól stb. szólnak -, s megtudhatják, hogy ezen elvek közül néhányat már szabályoztak is hazánkban. Feltehetően nemcsak a laikusok, de még a jogvégzett szakemberek számára is "jól jön" a szerződéskötés szabályainak ismertetése, illetve az érvénytelenség vagy a szerződésszegés eseteinek és jogkövetkezményeinek a leírása.

Salamon András: Az utazási szerződés

Geomédia Kiadói Rt. Budapest, 2001. 212 oldal. Ára: 4000 forint

D Munkaügy

A modern ismeretszerzés eszközei töretlenül fejlődnek. Nincs talán ma már egyetlen olyan szakterület sem, amelyiknek ne lenne CD-ROM-on hozzáférhető adattára, alkalmazási segédlete. Ezen az alig több mint tízéves múltra visszatekintő adathordozón könyvtárnyi anyagot lehet egyidejűleg tárolni, s a keresőprogrammal egy-egy részlet felkutatása villámsebesen történhet.

A KJK-Kerszöv kiadó több mint egy éve önálló részként kezeli a munka világát, és negyedéves frissítéssel jelenteti meg a CD Munkaügy CD-ROM-ot. Két frissítés között eltelt idő alkalmat ad olykor az egész CD átstrukturálására, bővítésére. Így a legutóbbi, az idei I. negyedévi jogtár tartalmának bővülése mellett szerkesztésében is módosult. Egyértelműen szétválasztották a CD összeállítói az úgymond piaci, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó, alkalmazottakat, valamint a közalkalmazottakat, köztisztviselőket érintő jogi területeket.

A három önálló rész felépítése szinte azonos. A vonatkozó törvények, valamint a kapcsolódó jogszabályok ismertetésén kívül fogalomtár és magyarázatok, illetve szakcikkek is fellelhetők a CD-n. Mindhárom részen belül az úgynevezett ügyleírások különös hangsúlyt kaptak, mivel ebben a részben a gyakorlatban leginkább előforduló esetekre találnak példákat a CD-ROM használói. Szintén fontos rész a jogesetek ismertetése, a határidő-kalauz, az iratminták fejezete, valamint a leggyakrabban feltett kérdések s az azokra adott válaszok.

Complex CD Munkaügy KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2002. 150 megabyte.

Ára: Önálló CD: 25 000 Ft + 12% áfa, éves előfizetés (négyszeri frissítéssel): 51 500 Ft + 12% áfa

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem