×

Infobrókerek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 50. számában (2002. március 15.)
A tőkepiac válsága miatt bekövetkezett leépítések – a hírek szerint – nem érintették a brókerek egy sajátos körét. Közéjük tartoznak az információs brókerek, akiknek – a nevükből adódóan – az a feladatuk, hogy célzott és korrekt gazdasági-üzleti értesüléssel lássák el megbízóikat.

Valójában a klasszikus piaci bróker is azzal foglalkozik, hogy a rendelkezésére álló – és a jellemzően saját maga által felkutatott – ismerethalmazt pénzzé teszi. Magyarországon a tanácsadó és a brókeri vállalkozások nem egy esetben hasonló tevékenységet végeznek, azaz infobrókeri megbízásokat látnak el.

Aprólékos nyomozás

Ma a világban hatalmas "hírszerzési" intézmények működnek, közülük nem kevésnek több tízezer alkalmazottja is van. A dolgozók hangya módjára információkat gyűjtenek és rendszereznek, kutatásokat végeznek, s az ezek alapján készített tanulmányaikat foglalkoztatójuk általában kemény pénzért értékesíti.

E szolgáltatásokért azért kérhetnek pénzt, mert emberi munkaórák százait ölik a "nyomozó" munkába, és következtetéseik hasznot hoznak azok számára, akik ezek birtokában döntéseket hoznak. Valójában egy rendkívül szerteágazó munkáról van szó, amit csak kellő szervezettséggel és komolysággal lehet végezni. Mivel azonban nincs olyan brókeri vállalkozás, amely minden rendű és rangú információval rendelkezne, így mára már szakosodtak: többségük az érték- és az árupiacokon talált megbízóra.

Az infobrókerek jellemző munkaterülete a szabadalmi és az orvostudományi kutatás, illetve az export-import piackutatás. De a világban ennél sokkal több területet átfognak, és nem csupán szakmai ágazatok szerint. Vannak brókerek, akik elsősorban az elektronikus adatbankok alapján, mások viszont könyvtári állományok segítségével dolgoznak.

Menedzselt tudás

Az információk feldolgozottsága tekintetében ugyancsak lehetnek különbségek: míg egyesek csak feltérképezik a forrásokat, mások részletesen indexálják a kutatandó területet, illetve megint mások az adathalmaz alapján következtetéseket, elemzéseket is közzétesznek. A hozzáadott érték a termék piaci szerepe, lehetőségei, illetve az elvégzett munkáért felszámolható díjazás szempontjából fontos. Nem szükségszerű, hogy egyazon brókeri intézmény prezentálja az információkat és a belőlük származó következtetéseket. Lehet, hogy ez utóbbi már a tanácsadó munkakörébe tartozik.

Miután a vállalkozások életében egyre fontosabb a tudás menedzselése, sokan kérnek segítséget olyan cégektől, amelyek e munkában hathatósan segíthetnek. A tudás ugyanis elsősorban információk tömege, mely az adatbankok és a számítógépek elterjedésével és fejlődésével mindenütt hozzáférhető. Az internet pedig a gyors összeköttetésre is lehetőséget teremtett. Nem véletlen tehát, hogy az adatbanki vállalkozások is megkísérlik, hogy ismereteiket, információikat pénzért értékesítsék. A fejlett nyugati államokban számos ilyen szervezet működik.

Konkurensek adatai

Bár elvileg meglehetősen könnyű az információs források között "röpködni", ám mégis kevesen vállalkoznak rá az előbb említett információs cégek közül. A megrendelők sem képesek erre – holott elvileg a saját emberi és technikai forrásaik segítségével megtehetnék -, mert elég nehéz betájolni: milyen apparátus, milyen hatékonysággal tudná elvégezni a feladatot. Kisebb vállalatok számára mintegy magától értetődően felmerül tehát, hogy keressenek egy "nyomozót", s így számos esetben piackutatóhoz fordulnak. Ez a megoldás azonban – ha például a jogi természetű keretfeltételek alakulásáról is ismereteket akar szerezni a megbízó – nem feltétlenül célravezető. Mint ahogyan akkor sem, ha a megrendelő a konkurens cégek történelmi vagy más adataira kíváncsi.

Talán nem véletlen, hogy az információs bróker intézménye éppen a – rendet és a regulákat kedvelő – németeknél alakult ki legelőször. E vállalkozásokat – az interneten – keresve kiderül, hogy a legtöbbjük Németországban működik. Infobrókeri szolgáltatást azonban a legkülönbözőbb intézmények nyújtanak. Vannak, amelyek szabadalmakkal kapcsolatban, mások specifikus termékekről gyűjtenek információkat. Például úgy, hogy kutatják a vonatkozó irodalmat.

E munka kimerülhet az adatgyűjtésben is, de bővülhet annak a jelentésnek az elkészítésével, amely feltárja a kutatás eredményét. S persze kiegészülhet azzal is, hogy többletinformációként jelzi, miként, hol és mennyiért lehet hozzájutni az ismeretekhez.

Speciális fortélyok

Miként a piackutatásnak, úgy az információs brókeri munkának is megvannak a maga fortélyai. E tevékenységhez speciális technikai ismeret szükséges, amit meg kell (és lehet) tanulni.

Magyarországon mintegy két évvel ezelőtt konkretizálódott az infobrókerképzés gondolata. Az ötletgazdák nem titkolták, hogy német koncepciók alapján, illetve a német brókeri intézmények közreműködésével képzelik el a vállalkozást. Ekkoriban foglalkozott a kormány a vállalatokat segítő információs és integrációs központok létrehozásával: abból a megfontolásból, hogy a tömérdek gazdasági információ rendszerezettebben juthasson el a felhasználókhoz.

Az adatbázisok célirányos használatára azonban egyfelől szakembereket kellett kiképezni, másfelől pedig meg kellett teremteni a kormányzati adatbázisokhoz való hozzáférés lehetőségét is.

A képzés fórumává – első helyen – a Benedict School (BS), egy budapesti intézmény vált, de az állami képzés tavaly elindult a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán (BDF) is. A BS német tapasztalatokat hasznosít, mégpedig a német Ruhrkohle konszern – képzéssel foglalkozó társaságának – szakmai segítségével. A képzés legalább 200 óra.

A Benedict School oktatási vezetője, Hrivnák Andrea arról tájékoztatott, hogy az iskola mintegy másfél éve zajló információbrókeri képzése több kurzus keretében történik, s a szakemberek önálló felkészítése mellett rövidebb, specializált tanfolyamokon át- és továbbképzéseket is szerveznek: egyebek között pedagógusok, könyvtárosok, jogászok részére. Már 30 szakember szerezte meg, 7 pedig várja, hogy megkapja a tanúsítványt információs brókeri képzettségéről. A hallgatók csoportja részint egyéni jelentkezőkből, részint vállalatok által küldött szakemberekből áll. Ebből fakadóan az információs brókerek egy része jelenlegi munkaadójánál végzi majd e tevékenységet, míg mások az ilyen szakembereket foglalkoztató szervezeteknél helyezkednek el. De lesznek olyanok is, akik önálló vállalkozóként végzik e munkát.

Részvétel a döntésben

Míg a brókerszakképzésben részt vevők első csoportja zömmel a kis- és középvállalatoknak szolgáltató szervezeteknél, vállalkozási központokban folytatta szakmai munkáját, addig mára változott a helyzet. Immár egy-egy nagyobb gazdálkodó társaság is több emberét küldi el a képzésre, mert fontosnak tartja, hogy középszintű vezetői értsenek e szakmához: segítve a döntések előkészítését.

A Dialog a világ egyik professzionális adatszolgáltató központja és az iskolán végzett egyik brókere a szakma magyarországi képviselője. Az első végzett információs brókerek és tanáraik megalapították a magyar infobrókerek egyesületét, melynek ma mintegy félszáz tagja van.

A szakmával foglalkozó – a ma még érthetően szerény – magyar szakirodalomból kitűnik, hogy az infobrókeri munkát sokan a könyvtároséhoz kapcsolják, sőt e szakmából eredeztetik. Ezzel kapcsolatban azonban felmerül egy probléma, nevezetesen: lehet-e megfelelő kapcsolat a nem profitalapú könyvtárosi szakma, illetve a nagyon is eredmény- és bevételorientált IB-szakma között. Egy hazai szerző leírja, hogy az információs brókerek potenciálisan ott működnek a könyvtárakban, csak munkájukat nem tudják megfelelően értékesíteni, ezért a mai üzleti világban háttérbe szorulnak, illetve mások kihasználhatják őket.

Az információs brókerek képzésekor a két hazai oktatási intézmény az információkeresés elsajátítására fordítja a legnagyobb figyelmet tananyagában, ám a BDF-en ennél nagyobb arányban szerezhetnek könyvtári, továbbá információtechnológiai ismereteket is a hallgatók. A BS-nél e képzési irányok az oktatási tematikában gyakorlatilag nem szerepelnek, viszont a BDF hallgatóinál többet tanulnak a környezettanulmányozás és a kommunikáció, s kétszer annyit az információmenedzsment témaköréből. Ez utóbbi esetében a jogszabályi háttér feltárása, a minőségmenedzsment, s a költséggazdálkodás kérdései is jelentősebb részei a tananyagnak.

"Hálón" a könyvtárosok

Az információkeresés ma zömmel – mint eszközre – az internetre fokuszál, arra, hogy miként kell az adatbázisokba eljutni, s onnét lekérdezni. Közben a felhasználók – nem mellékesen – megtanulják a prezentálás tudományát is.

A hazai irodalomból megtudható, hogy az infobrókerek a 70-es években – amikor már e szakma elterjedt – az USA-ban általában könyvtárosi diplomával rendelkeztek. Ez érthető is, hiszen még nem volt internet. A könyvtári tudományok mai művelőinek azonban már alaposan ismerniük kell a világhálót, s talán annak feltételezése sem abszurd, hogy az új technológiai tudással felvértezett könyvtáros – mint az ismeretek rendszerezője – eleve alkalmas az IB-i szakmára. Nem véletlen, hogy az említett hazai intézmény, a Benedict School több tanfolyamot szentel a könyvtárosok továbbképzésének is.

A könyvtárosok azonban csak akkor alkalmasak infobrókernek, ha el tudják "adni" magukat és szolgáltatásaikat, s képesek menedzselni üzletüket. Az információs brókereket erre ugyanis megtanítják. Versenyképességüket tehát nem rontja, hanem javítja, ha a világban az adatbázisok fejlesztése egyre nagyobb ütemben halad előre. Ugyanakkor az információk közlésének is egyre korszerűbbek, fejlettebbek a csatornái. Az infobróker tehát egyrészt egy korszerű – a tudás "mozgására" koncentráló – menedzseri képességet szerez, másrészt folyamatosan fejleszti ismereteit az információk mozgását segítő technológiák világában.

Vállalaton belül

Az információs bróker tehát üzleti szakember, aki tökéletesen tisztában van az információk megszerzésének és feldolgozásának üzleti értékével, azzal, hogy ez mennyiben segíti a vállalkozás eredményességét. E tevékenység a nagyvállalatokon belül máris felértékelődőben van, s különösen így lesz akkor, amikor a beszerzési munka az internetre terelődik. Akkor az új elektronikus boltok, piacterek, platformok kínálhatják majd a hozzáértőknek a lehetséges és az üzlethez szükséges információk jelentős mennyiségét. Emellett a hálón zajlik majd az értékesítés jelentős része. Így tehát az információs bróker kereskedelmi munkát végző menedzser szerepébe kerül, illetve más megközelítésben: a kereskedelmi szakembernek kell vállalnia az információkat beszerző és rendszerező, azokat hasznosító bróker szerepét is. Ugyanakkor a brókeri képzésben is nagyobb hangsúlyt kap a kereskedelmi szakemberek átképzése IB-szakemberekké.

Más megközelítésben viszont az infobrókereknek a tudás vállalaton belüli menedzselése, az információk koordinálása lehet az első számú feladatköre. Rájuk vár majd, hogy egy-egy döntés előkészítésében adatközvetítési ismerettel és analitikus készségekkel vegyenek részt.

Szerény igények

Egyes vélemények szerint az infobrókereknek, illetve cégeiknek független vállalkozásoknak kell lenniük. Valójában azonban nem a szervezeti forma, hanem a munka a lényeges. Ha például a bróker csupán kutat és nem elemez, akkor szerencsésebb, ha minél inkább integrálódik a megbízó vállalkozáshoz. Ha viszont elemez, akkor célszerűbb függetlennek lennie, hogy a megrendelő esetleges szempontjai szerint se torzítsa az általa prezentált anyagot.

Nemzetközi és részben hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a nagyobb szakkönyvtárakban lényegében már meghonosították az információs bróker intézményét. Az igények azonban egyelőre szerények: ma még nincs jele, hogy könyvtári keretek közt nagyobb információs projektek valósulnának meg. Az sem jellemző, hogy a könyvtárakban afféle kis profitközpontok működjenek. Nem beszélve arról, hogy az ilyen vállalkozások által prezentált termék ára, értéke általában nem képvisel milliós összegeket.

Nagyságrendek akkor alakulhatnak ki, ha ezek a vállalkozások nagy partnerek részére komoly befektetést igénylő, naprakész elektronikus keresőmunkát valósítanak meg. Ma ez még nem jellemző, azonban az elektronikus kereskedelem terjedésével mind nagyobb teret nyerhet. Nem kizárt, hogy idővel a térítéses információszolgáltatás globális értéke a magyar piacon is sok tízmillió forintra rúghat évente.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem