×

A kedvezménytörvény és a tb

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 50. számában (2002. március 15.)
Hogyan kell fizetni a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatottak után a tb-járulékot és az egészségügyi hozzájárulást?

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (kedvezménytörvény) 2002. január 1-jétől hatályos. Azokra a Horvát Köztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, a Romániában, a Szlovén Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkező nem magyar állampolgárságú, magukat magyar nemzetiségűnek valló személyekre terjed ki, akik magyar állampolgárságukat nem önkéntes lemondással veszítették el, továbbá nem rendelkeznek állandó magyarországi tartózkodásra jogosító engedéllyel. A törvény hatálya kiterjed a szomszédos államban élő magyar nemzetiségű személy együtt élő házastársára és a közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekre akkor is, ha egyébként ők nem magyar nemzetiségűek.

Munkavállalás

Külhoni magyar nemzetiségű személy a Magyar Köztársaság területén csak engedély alapján foglalkoztatható. Az engedélyezési eljárás során a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére vonatkozó általános szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az engedély naptári évenként összesen 3 hónap időtartamra a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adható ki. (A munkavállalás jogszabályi feltételeinek megteremtésével kapcsolatos kiadásokat, így különösen az ahhoz szükséges iskolai végzettség, a szakképesítés, a munka-egészségügyi alkalmasság előzetes igazolásához szükséges eljárás költségeinek megtérítését az érintettek az erre a célra létrehozott közhasznú szervezettől pályázat útján kérelmezhetik.)

A foglalkoztatásra irányuló jogviszony fogalmát a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 8/1999. (XI.10.) SzCsM rendelet határozza meg. Idetartozik minden olyan jogviszony, amelyben a szolgáltatás tárgya a külföldi természetes személy által a foglalkoztató részére ellenérték fejében végzett munka (így pl. a munkaviszony, a megbízási, a vállalkozási jellegű jogviszony).

Társadalombiztosítási ellátás és egészségügyi szolgáltatás

A törvény 15. §-a (a munkavállalásról szóló rendelkezések) alapján a Magyar Köztársaság területén foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében munkát végző, a törvény hatálya alá tartozó személyek a magyar társadalombiztosítási szabályokban meghatározott egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási járuléknak megfelelő összeget kötelesek fizetni. E befizetés alapján a munkavállaló egészségügyi és nyugdíjellátásra is jogosultságot szerez. (Lehetőség van arra, hogy az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetésére nem kötelezett, szomszédos államokban élő magyar az általa Magyarországon – költségtérítés mellett – igénybe vehető egészségügyi szolgáltatás költségeit az e célból létrehozott közhasznú szervezettől pályázat útján igényelje. Erre azonban csak a szolgáltatás igénybevételét megelőzően kerülhet sor.)

Magyarországon a szomszédos államokban élő magyarok az azonnali egészségügyi ellátásra a kétoldalú szociális biztonsági (szociálpolitikai) egyezmények rendelkezései szerinti feltételekkel jogosultak.

Járulékfizetés

Amennyiben a törvény hatálya alá tartozó – a Magyar Köztársaság területén naptári évenként 3 hónapot meg nem haladó időtartamban foglalkoztatott – személyek (foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében) a Magyar Köztársaság területén munkát végeznek – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában -, a magyar társadalombiztosítási szabályokban meghatározott járulékoknak megfelelő összeget kötelesek fizetni [kedvezménytörvény 7. § (1) bek.].

Szociálpolitikai egyezmények

Mivel Magyarország a kedvezménytörvény hatálya alá tartozó valamennyi országgal, illetőleg jogelődjeikkel korábban szociálpolitikai egyezményt kötött, az itt foglalkoztatott személyekre az egyezmények előírásait kell alkalmazni. Az egyezményeket az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején kötötték, így azok jellemzően a munkaviszonyra és a kisipari tevékenységre vonatkozóan tartalmaznak rendelkezéseket.

Azonos elbánás elve

Egyes egyezmények az állampolgárok tekintetében az azonos elbánás elvét érvényesítik, így értelemszerűen az egyezmény hatálya kiterjed az egyéb jogviszonyban (pl. megbízási jogviszonyban) tevékenységet végző személyekre is. Az azonos elbírálás elve érvényesül a kedvezménytörvénnyel összefüggésben a Szlovákiával, Jugoszláviával (Szlovéniával, Horvátországgal) megkötött egyezménynél, amely szerint minden magyarországi foglalkoztatási forma esetében a társadalombiztosítási jogszabályokat az általános szabályok szerint kell alkalmazni.

Az azonos elbírálás elvénél különleges rendelkezést is találunk. Az egyezmények szerint a dolgozókra annak a szerződő félnek a társadalombiztosítási jogszabályai vonatkoznak, amelynek területén a dolgozó a társadalombiztosítás szempontjából döntő vagy mérvadó foglalkozását (tevékenységét) folytatja. Döntő vagy mérvadó foglalkozás (tevékenység) alatt csak a főfoglalkozást értjük, így nem vonatkoznak a magyar társadalombiztosítási jogszabályok azokra a dolgozókra, akik döntő tevékenységüket nem a Magyar Köztársaság területén végzik. A főfoglalkozásról szóló igazolást az illetékes társadalombiztosítási szerv adja ki.

Az azonos elbírálás elve értelmében a magyar társadalombiztosítási kötelezettség kiterjed az említett állampolgárok magyarországi foglalkoztatására (munkaviszony, megbízási jogviszony stb.).

Területi elv

Területi elven alapul a szovjet-magyar (Ukrajna) és a román-magyar szociálpolitikai egyezmény. A területi elv alkalmazásánál a társadalombiztosítási jogszabályok tekintetében a magyar állampolgárokkal azonosan kell elbírálni a Magyarországon tartózkodó, az egyezmény hatálya alá tartozó államok állampolgárait. Az egyezmények tárgyi hatálya az összes társadalombiztosítási ellátásra, ugyanakkor a személyi hatálya csak a munkaviszonyban állókra terjed ki.

Biztosítási és járulékfizetési kötelezettség

A kedvezménytörvény hatálya alá tartozó személyek foglalkoztatása esetén a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) rendelkezései szerint jön létre.

Biztosítási kötelezettség

Amennyiben a kedvezménytörvény hatálya alá tartozó személyt – akár rész-, vagy akár teljes munkaidőben – munkaviszonyban foglalkoztatják, a biztosítási kötelezettség automatikusan létrejön, ami azt jelenti, hogy a járulékalapot képező jövedelem után a társadalombiztosítási járulékot meg kell fizetni, a nyugdíjjárulékot és az egészségbiztosítási járulékot le kell vonni, valamint tételes egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni.

A jugoszláv-magyar és a csehszlovák-magyar egyezmények lehetővé teszik a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban való foglalkoztatást is. Ilyen foglalkoztatásnál a biztosítási kötelezettség akkor jön létre, ha a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban a kedvezménytörvény hatálya alá tartozó személy díjazás ellenében személyesen végez munkát, és az e tevékenységből származó jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér 30 százalékát (2002. február 1-jétől 15 000 forintot), illetve naptári napokra annak harmincadrészét (napi 500 forintot).

Amennyiben a biztosítási kötelezettség létrejött, a járulékfizetési kötelezettséget az általános szabályok szerint kell teljesíteni.

A járulékok bevallása

A Tbj. végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) kormányrendelet 15. §-a szerint az említett biztosítottak után a járulékbevallásban mind a foglalkoztató, mind a biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulékot elkülönítetten kell feltüntetni. A foglalkoztató által fizetett nyugdíj-biztosítási és a biztosítottól levont nyugdíjjárulékot az általános szabályok szerint kell bevallani.

Egészségügyi hozzájárulás

Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 61. §-a (1) bekezdésének megfelelően a kifizetőnek a tételes egészségügyi hozzájárulást a vele jogviszonyban (pl. munkaviszony, megbízási, vállalkozási jellegű jogviszony) álló természetes személy után kell megfizetnie, természetesen a kedvezménytörvény alapján foglalkoztatottak után is. A nem biztosított foglalkoztatottak jövedelme után százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást nem kell fizetni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem