×

Bértáblák

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 49. számában (2002. február 15.)
E havi Monitor rovatunkban a vállalkozási (verseny-) szféra kereseteit a talán legjelentősebb differenciáló tényezők – ágazatok, régiók és foglalkozások – szerint mutatjuk be. A foglalkozások közül azokat választottuk ki, amelyek egy-egy ágazatban a legjellemzőbbek, továbbá az összeállítás utolsó részében a nem ágazatspecifikus foglalkozásokat külön is feltüntettük.

Az ország hét régiója közül hármat szerepeltetünk: a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magában foglaló Közép-Dunántúlt, a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alkotta Észak-Alföldet, továbbá Közép-Magyarország régióiból kiemeltük a fővárost, mivel a keresetek szintjét illetően lényeges eltéréseket mutat a szintén e régióba tartozó Pest megyétől. A táblázatban feltüntettük a 7 régió összesített (országos) adatait is.

A táblázatok egyes rovatai üresen maradtak, mivel az alapul szolgáló reprezentatív adatfelvétel során megfelelő mintát az adott helyen nem sikerült összegyűjteni. A közölt foglalkozási adatok – legalábbis a FEOR-szám első pozícióján a 2-8 számmal jelöltek – a vezető beosztásúak nélkül, tehát a beosztott munkavállalókra értendők.

A táblázatok a 2001. év májusi állapot szerint tartalmazzák a bruttó alapbéreket és kereseteket. Ez utóbbi kategória az alapbéren felül magában foglalja a bérpótlékokat, a további havi rendszerességű béreket, a nem havi rendszerességű kifizetések (pl. prémiumok, 13. havi bér) egyhavi átlagát, valamint a rendkívüli munkavégzés (túlmunka stb.) anyagi elismerését.

Az adatszolgáltatók azon gazdálkodó szervezetek közül kerültek ki, amelyekben a foglalkoztatott munkavállalói létszám meghaladja az ötöt.

Az adatok forrása a Gazdasági Minisztérium és a Foglalkoztatási Hivatal évenkénti reprezentatív egyéni keresetfelvétele.

A Mező-, vad- és erdőgazdálkodás

Foglalkozás száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2125 Mezőgazdasági mérnök

98 600

120 000

130 300

147 600

116 800

127 100

107 900

118 500

2126 Erdő- és természetvédelmi mérnök

-

-

-

-

123 800

167 100

117 300

155 500

2240 Állatorvos

-

-

183 300

217 800

81 100

83 600

107 500

123 500

3124 Mezőgazdasági technikus

71 100

73 500

99 700

128 700

111 700

131 500

91 200

107 900

6111 Növénytermesztő

-

-

52 500

57 100

45 400

57 300

45 200

52 700

6113 Zöldségtermesztő

-

-

-

-

-

-

45 200

75 200

6114 Gyümölcstermesztő

-

-

58 700

68 600

56 600

59 000

52 400

59 700

6131 Általános állattartó és -tenyésztő

-

-

83 700

83 700

41 800

70 300

56 700

67 600

6132 Szarvasmarhatartó és -tenyésztő

70 200

74 100

58 200

74 700

52 100

66 800

54 800

69 500

6133 Sertéstartó és -tenyésztő

-

-

60 700

71 800

52 400

61 000

53 300

67 000

6136 Baromfitartó és -tenyésztő

41 200

52 400

58 000

75 200

43 100

53 800

46 400

63 500

6211 Erdész, segéderdész

75 600

78 400

76 000

77 500

70 200

76 900

66 200

70 300

6212 Erdészeti mag- és csemetenevelő

-

-

40 100

42 900

-

-

45 200

50 300

6213 Kézi és gépi fakitermelő (favágó)

-

-

47 700

63 900

-

-

48 700

61 700

6221 Vadász, vadtenyésztő

-

-

-

-

81 100

93 900

57 900

63 100

6311 Halász, haltenyésztő

-

-

51 600

56 200

44 100

51 000

45 300

51 200

6411 Növényvédelmi és növény-egészségügyi foglalkozások

-

-

41 200

41 200

73 200

73 200

49 500

66 300

7433 Mezőgazdasági gép- (motor-) szerelő, -javító

-

-

53 700

64 100

50 800

63 600

50 500

63 000

8293 Mezőgazdasági gépész, gépüzemeltető

-

-

57 600

61 900

59 700

76 600

51 800

64 400

8311 Mezőgazdasági vontatóvezető

62 200

77 700

55 600

78 400

51 400

71 300

51 800

74 300

15-16 Élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2113 Élelmiszer-ipari mérnök

195 500

231 900

132 000

142 400

138 100

158 500

157 800

184 900

3113 Élelmiszer-ipari technikus

106 500

197 700

161 300

224 400

140 900

167 100

113 700

148 500

7211 Húsfeldolgozó (hentes, mészáros), hal- és baromfifeldolgozó

44 200

58 100

72 900

88 200

43 200

61 700

50 500

70 700

7212 Tartósítóipari munkás, gyümölcs-, zöldségfeldolgozó

87 700

92 200

64 400

88 600

42 900

46 700

48 500

60 600

7213 Növényolajgyártó

-

-

-

-

123 500

202 800

89 900

140 200

7214 Tejfeldolgozó

86 200

129 400

78 400

117 500

56 600

83 900

65 000

89 500

7215 Malomipari munkás

-

-

72 500

107 600

55 200

70 400

57 500

74 400

7216 Sütő-, tésztaipari munkás, pék

45 900

52 900

49 300

70 400

44 300

55 900

46 900

63 100

7218 Édesiparitermék-gyártó

76 900

92 300

68 800

86 100

39 300

39 300

72 700

85 300

7221 Szesz-, szeszesital-gyártó

64 000

74 100

-

-

-

-

71 400

81 300

7223 Sörgyártó

269 400

280 300

104 800

148 700

120 700

182 300

91 500

121 100

7224 Üdítőital-, szikvízgyártó

-

-

44 800

44 800

38 700

38 700

97 200

164 200

7230 Dohánygyártók

-

-

-

-

76 800

93 700

75 000

87 600

8111 Élelmiszergyártó gépkezelő

83 300

116 400

85 900

135 000

48 700

59 400

68 000

96 700

8112 Italgyártó gépkezelő

82 200

153 200

53 600

67 900

40 000

47 500

59 000

87 300

8113 Dohánygyártó gépkezelő

-

-

-

-

96 700

110 300

107 200

138 500

17-19 Textília, ruházati és bőrtermékek gyártása

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

7312 Fonó

57 200

72 500

51 800

70 000

52 500

59 800

52 000

69 000

7313 Szövő

62 700

78 900

41 100

41 100

60 200

70 600

56 000

72 300

7314 Kötő

67 500

89 600

-

-

61 200

90 200

54 100

84 800

7315 Textilfestő, -nyomó, -kikészítő

85 400

145 900

-

-

-

-

58 700

85 300

7321 Szabó, varrónő, modellkészítő

47 400

51 900

44 000

52 400

43 600

47 300

49 900

57 300

7322 Szabász (textilkonfekció-ipari)

51 500

67 500

47 400

50 700

45 900

51 200

64 200

76 700

7324 Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő

-

-

-

-

41 700

40 400

40 700

46 300

7333 Bőrdíszműves, bőröndkészítő

52 600

66 100

50 000

61 800

40 400

49 400

53 400

69 700

7334 Kesztyűs

58 000

58 000

-

-

-

-

43 400

48 300

7335 Cipész, cipőkészítő, -javító

53 500

53 500

46 000

61 200

51 400

54 600

48 900

55 500

7336 Bőrruhakészítő, -javító

-

-

-

-

43 400

47 300

43 400

47 300

8121 Textilipari gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó

62 000

92 900

46 700

76 400

42 500

57 600

49 200

72 000

8122 Ruházati gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó

68 300

58 500

46 100

62 100

44 100

55 200

47 700

58 800

8123 Bőrkikészítő és -feldolgozó gépkezelő és gyártósor

40 000

40 000

-

-

45 800

60 800

48 000

66 700

8124 Cipőgyártó gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó

40 400

39 200

72 700

79 000

48 800

61 400

52 400

65 400

20-22 Fa-, papír- és nyomdaipari termékek gyártása

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2114 Fa- és könnyűipari mérnök

132 000

176 300

-

-

-

-

131 300

167 700

7341 Bútorasztalos

72 800

96 300

85 200

84 700

47 200

47 900

61 800

68 000

7342 Épületasztalos

46 300

49 900

50 600

50 600

44 700

47 700

47 700

49 400

7352 Nyomdász

97 600

146 100

91 900

209 600

51 500

62 900

88 000

136 200

7354 Könyvkötő

72 800

98 500

59 200

95 600

52 800

84 100

58 500

80 300

7356 Fénymásoló

74 300

80 800

78 500

85 000

-

-

75 900

82 400

8125 Fafeldolgozó gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó

90 500

110 600

56 100

73 200

52 100

65 100

58 100

86 300

8126 Papíripari gépkezelő

82 800

138 400

79 400

131 800

63 900

88 500

70 600

105 200

8127 Nyomdaipari gépkezelő

75 400

101 300

70 700

90 900

91 800

127 800

78 800

115 800

23-24 Vegyipar

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2115 Vegyészmérnök

224 100

247 500

235 600

266 900

162 900

201 900

207 100

235 500

2144 Vegyész

246 300

265 800

-

-

216 700

264 300

216 200

245 400

3115 Vegyésztechnikus

101 700

121 800

171 700

197 600

135 100

159 000

118 300

144 500

7540 Laboráns (minősítés nélkül)

100 800

123 200

67 100

82 500

82 300

113 900

87 400

109 800

8131 Kőolaj-feldolgozó gépkezelő

-

-

125 900

167 600

-

-

139 300

194 200

8132 Gázgyártó, -feldolgozó gépkezelő

135 200

250 800

69 600

127 100

-

-

72 300

131 100

8133 Vegyi alapanyagot és terméket gyártó gépkezelő

105 200

168 100

73 100

119 000

68 100

101 000

82 900

126 700

8134 Gyógyszergyártó gépkezelő

100 900

143 000

-

-

83 600

140 700

86 000

126 600

8135 Műtrágya- és növényvédőszer-gyártó gépkezelő

64 100

69 600

71 100

113 000

70 100

97 500

72 400

110 900

8136 Műanyag-feldolgozó

-

-

-

-

41 500

46 900

58 800

79 200

26 Nemfém ásványi termék gyártása

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

7523 Keramikus

-

-

112 100

146 400

-

-

87 500

111 600

7524 Üveggyártó

54 800

109 800

58 400

112 000

43 300

43 300

61 000

101 600

7527 Betonelemgyártó

-

-

53 500

92 400

43 900

66 000

53 500

88 200

7613 Vasbetonszerelő

-

-

-

-

40 700

41 900

53 700

82 400

8141 Kerámiaterméket gyártó gépkezelő

95 600

160 600

-

-

40 000

43 500

54 400

74 300

8142 Finomkerámia-terméket gyártó gépkezelő

76 700

124 400

-

-

-

-

51 900

110 700

8143 Üveget és üvegterméket gyártó gépkezelő

-

-

51 900

73 000

-

-

56 900

90 000

8144 Betonelemterméket gyártó gépkezelő

-

-

70 300

207 900

-

-

62 900

130 900

8145 Mész-, cementterméket gyártó gépkezelő

-

-

73 500

113 500

-

-

76 500

120 400

27-28 Kohászat, feldolgozás

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2116 Kohómérnök

151 700

165 200

264 100

338 400

-

-

184 100

216 700

3116 Kohászati technikus

134 900

140 900

142 200

183 600

-

-

159 600

198 600

7411 Kohászati anyag-előkészítő

88 800

141 300

102 700

169 100

57 900

84 300

79 600

125 300

7412 Vas- és színesfém-kohászati olvasztár

93 800

143 100

84 000

154 200

128 200

156 200

82 600

137 000

7414 Hengerész

100 900

148 700

90 500

150 900

69 300

94 300

82 500

127 000

7415 Öntödei foglalkozású

93 000

124 500

84 600

136 100

61 000

77 100

70 400

99 600

8191 Kohászati gépkezelő

73 300

103 300

82 500

144 700

60 700

80 700

72 900

117 500

8192 Fémmegmunkáló gépkezelő

70 200

116 600

95 000

151 400

57 200

71 500

70 900

107 400

29-35 Gépipar

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2117 Gépészmérnök

202 800

217 400

187 100

210 700

142 900

152 500

182 500

215 800

3117 Gépésztechnikus

104 600

117 500

132 000

152 000

119 200

126 200

121 100

140 500

7422 Szerszámkészítő

94 000

130 100

99 800

142 100

59 500

77 000

91 400

119 900

7423 Forgácsoló

88 100

117 900

83 600

115 800

67 000

94 900

84 600

119 000

7425 Hegesztő, lángvágó

94 500

130 300

85 000

106 800

67 000

91 200

76 500

104 900

7426 Kovács

-

-

-

-

54 600

93 500

68 300

97 500

7431 Gépjármű- és motorszerelő, -javító

76 500

95 500

79 400

86 200

72 000

78 300

102 500

148 800

7433 Mezőgazdasági gép- (motor-) szerelő, -javító

87 600

188 400

62 200

75 700

47 500

62 700

65 300

94 000

7441 Mechanikai műszerész

91 600

123 000

61 400

86 300

64 400

75 400

74 900

97 200

7442 Finommechanikai műszerész

68 800

99 800

89 900

89 900

65 600

84 800

64 000

84 100

7443 Elektroműszerész

93 500

120 300

84 900

118 900

78 200

103 200

76 800

104 300

7445 Villamossági szerelő

83 000

135 200

75 800

104 600

61 700

74 500

67 200

85 000

8192 Fémmegmunkáló gépkezelő

96 200

110 900

80 200

112 900

68 000

98 500

71 700

97 500

8193 Gyártósori összeszerelő

69 800

91 700

56 200

83 800

51 700

68 400

54 700

79 000

E Villamosenergia-, gáz-, hő-, vízellátás

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2118 Erősáramú villamosmérnök

194 400

258 200

114 500

183 700

155 900

188 500

170 100

225 500

2121 Gyengeáramú villamosmérnök

153 900

231 100

-

-

-

-

173 600

254 700

5371 Csatornázási foglalkozású

-

-

64 500

101 300

56 000

74 100

64 500

90 600

5372 Fürdőüzemeltetési foglalkozású

-

-

40 000

43 100

46 000

50 200

53 000

59 200

5379 Egyéb vízellátási és vízgazdálkodási foglalkozások

-

-

88 300

104 600

59 800

82 600

70 200

87 700

5391 Díjbeszedő, villany-, gáz-, vízóra-leolvasó

94 400

104 500

54 800

78 800

58 600

82 600

60 000

80 100

7113 Vájár, segédvájár

-

-

56 600

209 900

-

-

83 200

208 300

7114 Csillés

-

-

47 800

117 200

-

-

47 800

117 200

7445 Villamossági szerelő

91 300

119 500

85 700

145 600

76 700

120 000

82 300

123 800

7621 Vezeték- és csőhálózat-szerelő

100 000

131 300

70 100

94 800

71 000

102 600

76 700

101 100

7644 Csővezeték-építő

-

-

-

-

78 500

108 200

72 800

107 300

7645 Vízépítési foglalkozású

-

-

58 600

74 600

-

-

66 500

79 400

8221 Villamosüzemi és -állomási gépész és gépkezelő

92 300

179 400

75 600

130 800

74 100

133 100

89 300

163 000

8222 Hőerőművi gépkezelő

84 300

168 000

72 500

127 200

70 700

123 700

91 000

171 300

8223 Atomerőművi gépkezelő

-

-

-

-

-

-

114 200

264 400

8231 Vízműgépkezelő

-

-

63 200

97 900

58 400

74 900

60 600

82 100

8232 Csatornaüzemi gépkezelő

-

-

60 200

85 700

69 800

92 800

61 300

82 800

8233 Vízszivattyú-gépkezelő

-

-

79 400

109 700

-

-

71 900

122 800

8291 Kazángépkezelő (vizsgázott kazánfűtő)

67 100

88 200

61 200

81 200

47 300

56 500

60 100

83 400

F Építőipar

Foglalkozás

száma, megnevezése*(FEOR)

Budapest

Közép-Dunántúl

Észak-Alföld

Ország összesen

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

alapbér Ft/fő/hó

kereset Ft/fő/hó

2123 Építészmérnök

115 800

136 700

168 200

191 300

-

-

106 400

115 700

2124 Építőmérnök

175 700

200 500

136 600

154 100

121 800

143 900

135 900

153 100

3123 Építésztechnikus

105 700

115 100

120 900

121 800

117 900

132 300

93 400

99 500

3194 Műszaki rajzoló, szerkesztő

65 000

74 000

150 600

199 500

57 000

88 100

76 700

94 400

7611 Kőműves

55 000

64 600

53 700

61 600

52 100

57 900

52 200

58 900

7612 Ács-állványozó

59 400

78 000

54 900

64 300

51 900

64 100

56 200

69 200

7613 Vasbetonszerelő

58 800

78 500

47 100

49 000

46 800

69 700

55 200

72 700

7614 Épületszerkezet-szerelő

57 100

59 300

36 700

37 200

-

-

56 500

70 000

7621 Vezeték- és csőhálózat-szerelő

54 700

65 400

55 200

68 500

57 100

71 600

53 800

65 300

7622 Szellőző- és klimatizálóberendezés-szerelő

65 400

78 400

-

-

52 800

52 300

58 900

62 300

7623 Felvonószrelő

45 800

45 800

-

-

-

-

82 200

75 700

7631 Építmény- és épületszigetelő

62 100

79 300

141 800

141 800

56 800

59 000

57 800

69 900

7633 Épület-, építménybádogos

62 900

103 900

42 200

47 500

46 800

46 200

60 500

91 600

7634 Burkoló

49 200

49 200

40 000

40 000

43 500

45 700

47 200

50 800

7635 Festő és mázoló

48 600

52 700

54 600

62 300

45 600

47 300

48 900

53 000

7641 Útépítő, útkarbantartó

81 000

109 900

46 200

46 200

80 400

120 700

74 000

98 900

8321 Nehézföldmunkagép-kezelő

85 800

119 200

59 600

75 600

52 300

88 100

69 000

92 700

8322 Alapozógép-kezelő

76 100

130 700

50 000

50 000

72 000

89 000

70 400

96 700

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem