×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 43. számában (2001. augusztus 15.)

 

Munkaügyi ismerettár

A munkaügy-humánpolitika – változó elnevezéssel – köztudottan önálló terület a vállalkozások szervezetén belül, s az is ismert, hogy a munkajog speciális ismeretével a sokasághoz képest kevés jogász büszkélkedhet. Mind a vállalati részleg munkatársainak, mind a jog ismerőinek újdonságot és nélkülözhetetlen kelléket jelenthet a KJK-Kerszöv által frissen megjelentetett CD Munkaügy, azaz egy átfogó munkaügyi-munkajogi és humánpolitikai ismerettár. (E terület korábban része volt a kiadó CD-jogtárának, amelynek lemezére lassan már ki lehetne tenni a megtelt táblát. Mindez indokolhatta a témakör kiemelését és önálló megjelentetését. A tartalmat negyedévente frissíti a kiadó.)

A CD Munkaügy 2001. II. negyedévi kiadása a munkajog három nagy területét dolgozza fel. A Munka Törvénykönyve, a közalkalmazotti és köztisztviselői törvény és kapcsolódó részei, valamint a teljes foglalkoztatási törvény hatályos szövegeinek bemutatása a korábbiakhoz képest újszerű formában történik, kihasználva a számítástechnika és a programozás adta lehetőségeket. Úgynevezett navigációs térképeken, folyamatábrákon jól áttekinthető formában láthatják a számítógép képernyőjén az „olvasók", hogy egy-egy téma hol helyezkedik el a munkajog rendszerében, illetve mi mindenre kell még figyelnie a munkáltatónak intézkedései során. A CD napi használatát könnyíti a számos kiegészítő funkció, amelyek kész megoldásokat kínálnak számos problémára. Így a szövegszerkesztőbe exportálható iratminták, a kapcsolódó joganyagok és a kommentárok gyűjteménye, a könnyű, tárgyszavas keresési lehetőség mind a napi gyakoriságú alkalmazás mellett szólnak.

A CD érdekessége, hogy a Munka Törvénykönyvét angol és német nyelven is tartalmazza, valamint az is, hogy az egyébként is bő terjedelmű közszolgálati-közigazgatási részt a kiadó egy illetményszámítási programmal egészítette ki.

Complex CD Munkaügy, KJK-Kerszöv Budapest, 2001. II. n. év 117 Mbyte, éves előfizetés: 51 500 Ft+12% áfa

R. I.

Önmenedzsment

A személyzeti munkának, vagy mai közkeletű nevén humánerőforrás-menedzsmentnek jelentős és kiterjedt irodalma van mind nemzetközileg, mind Magyarországon. Ezek a művek – leegyszerűsítve – általában arról szólnak, hogyan biztosíthatja egy vállalkozás a sikeres működéshez szükséges dolgozói létszámot.

Pintér Zsolt „Hogyan csináljunk karriert?" című könyvében az érem másik oldalát vizsgálja. Nem a vállalat szemszögéből elemzi a munkatársakkal való bánásmódot, hanem a dolgozók oldaláról tekinti át a munkaadóval, a vállalkozóval való bánásmód stratégiáját és taktikáját. Erénye, hogy nem azt a fogalmat ragozza, amit a magyar nyelv a „karrier" szóval társít. Nem arról szól a mű, hogyan tapossuk el kollégáinkat, hogyan intrikáljunk, hanem miként alcíme is utal rá: kézikönyvként használhatják álláskeresők, állásváltoztatás és pályaválasztás előtt állók.

A szerző figyelemre méltó aprólékossággal veszi végig a munkahely-változtatás mellett és ellen szóló érveket (a helyben maradás és a változtatás csapdáit), az apróbb és nagyobb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy munkahelyünk veszélyben van, tanácsokat ad arra, hogy éljük túl az elbocsátást, s ha bekövetkezett a legrosszabb, s utcára kerültünk, tanácsokat ad, hogyan keressünk új munkahelyet. Pintér Zsolt nem elméleti művekből tanulta (és tanítja) könyvének tárgyát, hanem fejvadászként, karriertanácsadóként, oktatóként, újságok levelezési rovatának munkatársaként gyakorlati példákon keresztül ismeri a mai magyar munkaerőhelyzetet. Jóllehet az elmúlt 5-6 évben (a könyv HVG Kiadó Rt. általi első kiadása – 1996 óta) Magyarországon a munkanélküliségi ráta csökkent, a gazdaság fellendülőben van, mégsem fenyegeti a szerzőt az a veszély, hogy írása érdektelenné válna. Még sokáig érdemes lesz megtanulni önéletrajzot írni, elkölteni néhány forintot egy figyelemfelkeltő névjegyre, az öltözködéstől a lelki ráhangolódásig megfelelően készülni a felvételi interjúra. Közhely, hogy egy piacgazdaságban minden árut el kell adni, a munkaerő-áru marketingjének, ügyes menedzselésének fogásait találhatjuk e vaskos, 540 oldalas műben. Nem túlzás tehát, ha a humánerőforrás-menedzsment (HRM) tudományán belül a humánerőforrás-önmenedzsment (HRS = Human Resource Selfmanagement) néven kategorizáljuk Pintér Zsolt tanítását.

Fontos jelzése a szerző gyakorlatias felfogásának, hogy a könyv egyharmadát mellékletek teszik ki. Önéletrajzminták, címlisták, jövedelemtáblázatok (mire számíthatunk), felvételi adatlapok, és természetesen karrierépítéshez használható kiegészítő irodalmak jegyzéke.

Alighanem bajban lesznek azonban a személyzeti igazgatók, ha a számos eladott példány után Pintér Zsolt műve átmegy a köztudatba, és megannyi Pintér-féle névjeggyel, a jelölt képességeit, előnyös vonásait standardizáltan bemutató önéletrajzzal, hasonlóan szerkesztett jelentkezési lappal találkoznak. Nos, ha valóban gondban lesznek, feltételezem, Pintér megírja majd újabb művét, „hogyan nézzünk az önéletrajzok mögé" címmel.

Pintér Zsolt: Hogyan csináljunk karriert? Horton International Kft. Budapest, 2001. 540 oldal. Ára: 2990 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem