×

A kivitelezőt terhelő kulturális járulék

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 41. számában (2001. június 15.)

 

Cikkünkben a 2001. február 6. után megkötött építési szerződésekkel kapcsolatos kulturális járulékok megfizetésének szabályait ismertetjük.

 

Május 2-ától hatályos a kivitelezőt terhelő kulturális járulék alapjának megállapításáról és megfizetésének módjáról szóló 10/2001. (IV. 24.) NKÖM-PM együttes rendelet, amelynek hatálya kiterjed a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény (Nkat.) mellékletében megjelölt építmények építtetőjére, beruházójára, valamint kivitelezőjére. A rendeletet a 2001. február 6. után megkötött építési szerződésekre kell alkalmazni.

Kivitelező

Kivitelezőnek az építmény létrehozására – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény szerint – jogosult természetes, illetve jogi személyt vagy gazdálkodó szervezetet (állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, gazdasági társaság, egyesülés, közhasznú társaság, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, vízgazdálkodási társulat, erdőbirtokossági társulat, egyéni vállalkozó) kell tekinteni.

A járulék alapja

A kulturális járulék alapja az építmények kivitelezésénél a mindenkori éves költségvetési törvényben az előminősítési eljárási értékhatár (ez jelenleg 240 millió forint) 50 százalékát elérő vagy meghaladó összértékű építmények létrehozásának bekerülési költsége.

Bekerülési költség

Járulékfizetési szempontból bekerülési költségnek minősülnek az építmény megvalósításának anyagköltségei és munkadíja. Az Nkat. szerint az építmény létrehozásának bekerülési költsége az átalánydíjas szerződés alapján végzett munkánál a kivitelező által számlázott – általános forgalmi adót nem tartalmazó – összeg, a szerződés alapján tételesen elszámolt munkánál pedig az építmény megvalósulása (megépítése) számlázott anyagköltségének és munkadíjának együttes összege, a számla – általános forgalmi adó nélküli – végösszege. Az építmény megvalósításának anyagköltsége magában foglalja az építmény megvalósítása (megépítése) során felhasznált vásárolt anyagok és saját előállítású termékek bekerülési (beszerzési, előállítási) értékét, ezeknek az anyagoknak, termékeknek a felhasználás helyéig felmerült szállítási, rakodási költségeit, továbbá az egyéb rakodási költségeket. Az építmény megvalósításának munkadíja magában foglalja az építmény megvalósításához (megépítéséhez) igénybe vett munkaerő bérköltségét és annak járulékait, az igénybe vett gépek és szolgáltatások költségeit, az ezekre jutó általános költségek hasznos fedezetét.

Több építmény azonos beruházás keretében történő megvalósításánál a bekerülési költséget (értéket) építményenként kell megállapítani.

Nyilatkozat a járulékköteles értékhatárról

Az építtető az építési-szerelési-kivitelezési szerződésben köteles nyilatkozni a kivitelezőnek arról, hogy a megvalósítandó építmény tervezett teljes bekerülési költsége eléri-e a járulékköteles értékhatárt. Amennyiben az építési szerződés megkötését követően az építmény bekerülési értéke módosul, az építtető írásbeli nyilatkozatban köteles haladéktalanul tájékoztatni a kivitelezőt arról, hogy a járulékfizetési kötelezettség továbbra is fennáll, avagy megszűnt.

A bekerülési érték meghatározása

Az építmény bekerülési értékének meghatározásakor valamennyi, az építmény rendeltetésszerű használatához, az építmény céljának, funkciójának megvalósításához szükséges – az építmény bruttó értékének részét képező – költséget kell számításba venni.

Az építési szerződés megkötését megelőzően megvalósított építménynél kizárólag a bővítésével, rendeltetésének, funkciójának megváltoztatásával, átalakításával, élettartamának növelésével összefüggő költségeket kell figyelembe venni a járulékköteles értékhatár megállapításakor.

Amennyiben az építtető olyan építményen végez, illetőleg végeztet munkákat a rendeltetésszerű használat, az építmény funkciója megvalósítása érdekében, amelynek megvalósítását más építtető kezdte meg, bekerülési értékként az általa megkötött építési szerződésben meghatározott munkálatok költségeit kell számításba venni.

Az építmény bekerülési értékéhez kell számítani az építtető által biztosított anyag, saját előállítású termék, nyújtott szolgáltatások költségét is.

Számlázás

A kivitelező az építtetővel kötött szerződésnek megfelelően számlázza az építmény megvalósításának költségeit, függetlenül attól, hogy azt saját maga vagy alvállalkozók bevonásával, más vállalkozások szolgáltatásainak igénybevételével valósította meg. A számlázott és a számviteli előírások szerint az üzleti évben az értékesítés árbevételeként elszámolt összegnek meg kell egyeznie a kulturális járulék alapját képező bekerülési költséggel.

A járulékfizetési kötelezettség teljesítése és elszámolása

A kulturális járulék összegét a kivitelező állapítja meg, vallja be és fizeti meg. Amennyiben az építtető a szerződéskötéskor nyilatkozott arról, hogy az építmény tervezett teljes bekerülési értéke eléri a járulékköteles értékhatárt, a kivitelező a számlázott és árbevételként elszámolt összeg után fizeti a kulturális járulékot.

A járulékfizetési kötelezettséget a kivitelező által számlázott, általános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétel után negyedévenként, a negyedévet követő hó 20. napjáig az APEH-SZTADI által vezetett 10032000-06056047 számú kulturális járulék beszedési számla javára kell teljesíteni. A kivitelezőnek az egyéb ráfordítások között kell elszámolnia a fizetendő (bevallott) kulturális járulékot.

Járulékköteles épületek, építmények

ÉJ-szám

Megnevezés

Járulékkulcs (%)

A járulék fizetésére kötelezett

1211

Szállodaépületek

0,2

Kivitelező

1220

Hivatali épületek

0,2

Kivitelező

1230

Nagy- és kiskereskedelmi épületek

0,2

Kivitelező

1241

Közlekedési és hírközlési épületek, állomások, terminálok és kapcsolódó épületek

0,2 Kivitelező

1242

Garázsépületek

0,2

Kivitelező

1251

Ipari épületek

0,2

Kivitelező

1252

Tárolók, silók és raktárak

0,2

Kivitelező

2213

Távolsági távközlő hálózatok és műtárgyaik

0,2

Kivitelező

2224

Helyi (települési) távközlő és elektromos hálózatok

0,2

Kivitelező

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem