×

Munka Törvénykönyve-módosítás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 40. számában (2001. május 15.)

 

Az Országgyűlés április közepén elfogadta a Munka Törvénykönyve jogharmonizációs célú módosítását. A kormány által a múlt év második felében benyújtott, kilenc pontból álló javaslatcsomag már az előkészítés során is éles vitákat váltott ki az Országos Munkaügyi Tanácsban: jelentősen szembeállítva a szociális partnereket. Míg a szakszervezetek álláspontja szerint a módosítások hátrányosak a munkavállalók számára – és a törvény túlterjeszkedik az EU elvárásain -, addig a munkáltatók véleménye szerint a változások a munkaadóknak jelentenek többletterheket. A júliusban hatályba lépő törvényről s egyéb – a munka világát érintő – jogszabályváltozásokról, illetve ezek összefüggéseiről következő számunkban részletesen olvashatnak.

 

A Munka Törvénykönyve jogharmonizációs módosítását élénk viták kísérték az elmúlt időszakban. A közel egy évvel ezelőtti kormányzati javaslat szép számban tartalmazott olyan változtatási szándékokat, amelyek a munkáltatóknak jobban kedveztek, mint a munkavállalóknak, azonban a közel egy évig tartó háromoldalú szakértői egyeztetés alatt – a kompromisszum érdekében, a szakszervezeti érvek számos részének elfogadásával -"megkoptak" a munkáltatói előnyök. Ennek ellenére a szakszervezetek és a munkaadói oldal között a múlt év augusztusában megállapodásközeli helyzet alakult ki, ami azonban nem tartott sokáig: a szakmai vita átterelődött a politika frontjára. Ennek negatív eredménye többek között az is, hogy már azokat a kérdéseket is vitatják a szakszervezetek, melyek a hatályos jog szerint eddig is érvényben voltak, csak törvényszerkesztési, értelmezési szempontból kerültek újra a Munka Törvénykönyve módosítási csomagjába.

Biztosabb garanciák

Az 1992. július elsejétől hatályos Munka Törvénykönyve lényegesebb módosításaira 1995-ben, 1997-ben és 1999-ben került sor. A különböző években bevezetett változások eltérő célokat szolgáltak, hol a szakszervezeti tisztségviselők védelmét rögzítették konkrét jogszabályokban, hol a munkaadók szempontjából felmerült jogalkalmazási nehézségeket korrigálták. A 2001. évi módosítás az eddigiekhez képest a legnagyobb horderejű, azt szolgálja, hogy a munka világát szabályozó törvény harmonizáljon az EU-ban alkalmazott joggyakorlattal.

Az Európai Unió munkajoggal kapcsolatos logikája ugyanis bizonyos kérdésekben eltér a nálunk megszokottól, ezért az egyes kérdéseket nem önmagukban, hanem csak megfelelő összefüggésben, komplexen lehet értelmezni, kezelni. Ez indokolta a Munka Törvénykönyve egyes fejezeteinek átértékelését, illetve esetenként – a jogalkalmazásnak s a gyakorlatnak megfelelő – kiegészítését is.

A változások – az EU-irányelvek logikájából következően – elsődlegesen a munkavállalók jogait és garanciáit erősítik: a korrekciók sorában csak néhány olyan passzus van, amely – a jogharmonizáció miatt szigorodó körülmények között is – a munkáltatóknak ad teret a hatékony működés megteremtésére.

A rugalmasság lehetősége például nem önmagából a törvényből ered, hanem a törvény adta felhatalmazásból, miszerint a munkahelyi kollektív szerződések, illetve megállapodások rendezhetik – például – a sokat vitatott munkaidő szervezésével kapcsolatos előírásokat.

Új irányelvek

Az EU-jogharmonizációs kötelezettség végrehajtása érdekében kilenc közösségi irányelv rendelkezéseit kell a magyar adottságoknak megfelelően a hazai jogrendbe beépíteni. E kilenc irányelv a nemek alapján történő diszkriminációval, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvével, a munkavállalóknak nyújtandó tájékoztatási kötelezettséggel, a csoportos létszámcsökkentés szabályaival, a fiatalok munkahelyi védelmével, a kiküldetés-kirendelés-átirányítás szabályaival, az európai üzemi tanácsok létrehozásával, a munkaerő-kölcsönzés szabályaival, valamint a munkaidő szervezésének kérdésével foglalkozik.

Az irányelvek nem viselnek önálló számozást, egymással összefüggnek: a munkaidő-szervezés kérdésköre például nehezen lenne értelmezhető a kiküldetés-kirendelés-átirányítás szabályai nélkül. Ezért félrevezető az a köztudatban tévesen rögzült információ, mely szerint nyolc irányelvben a szakszervezetek és a munkaadók már "majdnem" megegyeztek, miközben a kilencedik irányelv megvitatása holtpontra jutott. A valóság az, hogy a nyolc irányelvben is adódtak nézetkülönbségek, ám azok feloldására a szakszervezetek csak akkor lettek volna hajlandóak, ha a munkaidő-szervezéssel foglalkozó irányelv most nem épül be a magyar munkajogba.

Szigorodó szabályok

Mivel a munkaidő szervezéséről szóló irányelvnek más a fogalomrendszere és a logikája, mint az eddigi hatályos magyar szabályozásnak, így először a fogalmi rendszert kellett megváltoztatni, amely együtt járt a munkaidő-szervezés során használt kategóriák egyértelmű definiálásával. Ezzel megszüntethető a jogbizonytalanság, ugyanakkor a munkáltatók számára is lehetőséget teremt a vitás esetek és helyzetek elkerülésére.

Amennyiben csak a kötelező uniós előírások átvételére került volna sor és más változtatásra nem (legjobb példa a heti negyvennyolc órás munkaidőlimit), úgy ez a munkáltatókat olyan kettős gúzsba kötné, hogy sok esetben lehetetlenné tenné hatékony működésüket, és ezzel veszélyeztetnék nemcsak a gazdaságos működést, hanem sok munkahely megtartását is.

Az ellenkező híresztelésekkel szemben megmarad az ötnapos munkahét, ugyanakkor a munkaadók számára további korlát nehezíti a munkaidő szervezését. Az új szabály szerint ugyanis hat munkanap után – még rendkívüli esetben is – ki kell adni minden héten egy pihenőnapot. Az eddigi szabályozással ellentétben egyértelműen szigorodik a hétvégi és az ünnepnapon történő munkavégzés, lévén ezt követően az éves túlmunkakeretbe be kell számítani a hét végén végzett túlmunkát is. Ezeknek az új korlátoknak a feloldására csak akkor van lehetőségük a munkáltatóknak, ha kollektív szerződést kötnek, és megállapodnak az eddiginél hosszabb munkaidőkeret alkalmazásában, a túlmunka éves korlátjának megemelésében, vagy a pihenőnapok eltérő kiadásában.

Munkaerő-kölcsönzés

A közösségi irányelvek közül vitatott a munkaerő-kölcsönzés szabályozása is. Pedig e regula erősíti a munkavállalók garanciáit egy olyan területen, amelyre a magyar jogrendszerben eddig nem létezett külön szabályozás. Ezek a rendelkezések egyértelműen a munkavállalók jogbiztonságát és foglalkoztatásuk szabályozottságát növelik, míg a kölcsönbe adó munkáltatók számára az eddigiekhez képest nagyobb kötöttséget jelentenek.

A kölcsönös tájékoztatási kötelezettséggel foglalkozó irányelv az uniós országokban nem írja elő a kötelező írásbeliséget, ennek ellenére a magyar jogban fennmarad az írásbeliségre vonatkozó kötöttség. Ugyanakkor a munkaszerződés olyan új tájékoztatási kötelezettségekkel is bővül, amelyek lényegesen több feladatot hárítanak a munkáltatóra.

Korrekt kidolgozás

A nemek diszkriminációja, a bizonyítási teher megfordítása és az esélyegyenlőséggel foglalkozó direktívák előírásait a magyar munkajog nagyrészt eddig is tartalmazta. Új elem azonban – ami a munkáltatók számára nehezen értelmezhető és számos probléma forrása lehet -, hogy a Munka Törvénykönyvébe beépül a közvetett diszkrimináció elve. Ez is egyértelműen a munkavállalókat védő változtatás.

Az átirányítás, a kiküldetés és a kirendelés kérdésével foglalkozó irányelv átvétele a munkáltatókat segíti a rugalmas munkaerő-gazdálkodásban, ugyanakkor kellő garanciák és időbeni korlátok között szabályozza a megszokottól eltérő munkavégzést. Ennek során a munkavállalót anyagilag hátrány nem érheti, e kérdéskör rendezésében nagy szerepet kapnak a helyi kollektív szerződések: így e szabályozás elősegítheti a kollektív szerződések számának gyarapodását.

A csoportos létszámcsökkentés szabályai szigorodnak, a munkáltatók számára kedvezőtlenebbé válnak. A csoportos létszámcsökkentés kategóriája ugyanis jelentősen kibővül, lényegesen több adminisztrációs és tájékoztatási kötelezettség keletkezik, amely tovább nehezíti és lassítja a munkaerő-gazdálkodási folyamatot. Hasonlóképpen a fiatalok munkahelyi védelmével foglalkozó irányelv is szigorítja, és különleges engedélyhez köti a nem munkaviszony keretében történő (például sport vagy művészeti tevékenység) foglalkoztatást.

Az európai üzemi tanácsok létrehozásáról szóló irányelv szabályai szerint Magyarországon is kötelező lesz ennek az új típusú munkavállalói érdek-képviseleti intézménynek a létrehozása.

A felsoroltak alapján ismételten leszögezhető, hogy a törvény módosítása túlnyomórészt a munkavállalói jogokat erősíti, és fokozza a munkáltatók terheit. Ennek ellenére a munkáltatók a törvénymódosítást tudomásul veszik, miután azt az előterjesztők korrekt módon kidolgozták, és feltétele az Európai Unióhoz való csatlakozásnak is.

Geiger Éva
MGYOSZ

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem