×

Ágazati bértárgyalások

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 38. számában (2001. március 15.)

 

Az országos szinten megfogalmazott bérajánlások csupán iránymutató értékek. Számos területen már ezt megelőzően jóval az alsó, 9,75 százalékos határ alatt megállapodtak, de a legtöbb ágazatban, a közszolgálati szférában a felső határ közelében várható a béremelési szint. Az EU gyakorlatából következően a későbbi években az országos bérajánlások helyét várhatóan az ágazati szintű minimálbér- és bértarifa-megállapodások veszik át. Ehhez viszont az első lépcső a bérek felzárkóztatása, illetve az ágazati kollektív szerződéseknek a jelenleginél nagyobb mértékű kiterjesztése.

 

Gyengélkedik az ágazati egyeztetés

– Miniszteri megbízottként az egyik legfontosabb feladatom az ágazati szintű bérmegállapodások ösztönzése. Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) bér- és kollektív megállapodások bizottsága támogatja, hogy az európai uniós országok gyakorlatához hasonlóan Magyarországon is szervezzék meg az ágazati szintű érdekegyeztető fórumokat – jelentette ki Herczog László, az európai uniós bérfelzárkózásért felelős miniszteri megbízott.

Magyarországon a 10 főnél többet foglalkoztató vállalkozások 45-50 százalékánál van munkahelyi kollektív szerződés, illetve érvényes az ágazati megállapodás. A hazai érdekegyeztetési intézményrendszer talán legkevésbé kiépült szintje a középszintű, ágazati fórumrendszer. Bár történtek kezdeményezések, melyek eredményeképpen ágazati kollektív szerződések jöttek létre, mégis nagy a lemaradás európai mértékkel mérve.

Herczog László szerint az ágazati tárgyalásoknak, megállapodásoknak fórumot jelentő intézmények hiánya már rövid távon is akadályozhatja a hazai szociális partnerek bekapcsolódását az Európai Unió fórumrendszerébe. Ez pedig hozzájárulhat a szabályozatlan piac fennmaradásához, valamint az ilyen helyzetből eredő elfogadhatatlan piaci előnyökhöz.

A tervek szerint húsz paritásos bizottság jön majd létre 2003-ig, PHARE-támogatással. A 2 millió eurós program előkészítését az OMT-ben közreműködő kormányzati oldal, a szakszervezetek, valamint a munkaadói érdekképviseletek delegátusaiból álló operatív bizottság kezdi meg.

A miniszteri megbízott kifejtette: az országos bérajánlás célja befolyásolni, orientálni a munkahelyi és ágazati bértárgyalásokat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a rendszer 1992 óta – amikor a bérszabályozás megszüntetését követően először tettek közzé keresetemelési ajánlást az országos érdekegyeztetésben részt vevő kormányzati, munkavállalói és munkaadói képviseletek – jól működik. Az 1995-ös esztendőt kivéve – amikor hosszas alkudozás ellenére sem sikerült megegyezni – minden évben megállapodtak az ágazati és a vállalati béregyezségeket orientáló irányszámokban.

A 2000. évre szóló ajánlás abban újszerű volt, hogy azt a munkavállalói és a munkaadói oldal tette közzé, a kormányzat ehhez nem csatlakozott. A tárgyalásokat együtt kezdték meg a kormányzati oldallal, majd később a szociális partnerek külön folytatták, és sikerült egyezségre jutniuk.

Az idén már eleve a munkavállalói és munkaadói oldal kezdte el az alkudozást, mivel a kormányzat azt az álláspontot képviselte, hogy ez elsősorban a szociális partnerek ügye. A kormányzati oldal rámutatott: csak később mérlegeli, hogy csatlakozik-e a tárgyalásokhoz. A szociális partnerek többszöri forduló után, január 15-én egyeztek meg a 9,75-12,5 százalékos mértékről. Az egyezséget követően felkérték a kormányzatot, hogy csatlakozzon ehhez az országos keresetemelési ajánláshoz, ami január 24-én meg is történt.

Herczog László elmondta: az állami, illetve állami többségű tulajdonú vállalatoknál a kormány a javasolt maximumérték közeli keresetemelést tartja indokoltnak. A kormányzati csatlakozás túlmutat a keresetemelési ajánlás jelentőségén, alapot ad az idei eredményesebb érdekegyeztető munkához, s egyúttal elősegíti a munkabéke fennmaradását is.

Nyugat-Európában az ágazati kollektív szerződések, a bértarifa- és a minimálbér-megállapodások nagyon elterjedtek. Például Dániában, Belgiumban és Hollandiában az ágazati bérmegállapodások 100 százalékban lefedik a munkavállalókat. Az Európai Unióban ezért nincs szükség a magyarországihoz hasonló országos bérajánlásra.

Még néhány év....

A munkáltatók érdekeltek az ágazati kollektív szerződések megkötésében, ami a bérek szempontjából versenysemleges helyzetet hozhatna létre – jelentette ki Rolek Ferenc, az OMT munkaadói oldalának soros elnöke.

A munkaadók úgy segíthetik elő az ágazati bérmegállapodások megszületését, hogy olyan érdekképviseletekbe tömörülnek, amelyek képesek intenzív kommunikációval egyezségre jutni a bértárgyalások során.

Véleménye szerint ma még azért van nagyon kevés ágazati szintű bérmegállapodás, mert a magyar gazdaságban végbemenő jelentős változások folyamatában a munkaadók féltik megszerzett piaci pozícióikat. Tartanak attól, hogy így kisebb lesz a mozgásterük abban, hogy a bérfejlesztésre szánt pénz egy részét visszaáramoltassák a termelésbe.

Rolek Ferenc úgy véli, néhány év múlva megérik a helyzet Magyarországon az ágazati szintű bérmegállapodásokra. Emlékeztetett arra is, hogy az olyan ágazatokban, ahol egyaránt jelen vannak a kicsi és nagy vállalkozások, ott érdekellentét alakulhat ki a bérajánlás mértékével kapcsolatban. Egy több ezer főt foglalkoztató multinacionális cég ugyanis könnyebben kigazdálkodja a béremelésre szánt összeget, mint egy tíz-húsz alkalmazottal dolgozó vállalkozás. A bérszakértő példaként említette a néhány szereplős villamosenergia-ipart, ahol könnyebb az ágazati egyezség megkötése bérkérdésekben.

A nyugat-európai országok gyakorlatában nincs egységes gyakorlata az ágazati béregyeztetéseknek. Példaként említette Németországot, ahol a bérmegállapodások szinte kivétel nélkül ágazati szinten köttetnek meg a munkáltatók és a szakszervezetek között, a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek pedig nincsenek jelen a munkahelyeken.

Ezzel szemben Magyarországon az érdekegyeztetések és a bértárgyalások hagyományosan a munkahelyekre összpontosulnak. Véleménye szerint rövid, illetve középtávon változatlanul a helyi szintű tárgyalások lesznek a jellemzőek Magyarországon, és csak lassan terjedhetnek el az ágazati szintűek.

Az Európai Unióban alkalmazott ágazati egyeztető fórumok térhódításával kapcsolatban a munkaadók soros elnöke attól tart, hogy mivel nem alulról jövő kezdeményezésről van szó, ezért erőltetett, s így hosszabb idő kell, amíg gyökeret ver a magyar érdekegyeztetés rendszerében.

Szűkült a bérfejlesztés mozgástere

A kollektív szerződés és az ágazati jellegű béregyezség nem jellemző a Magyar Iparszövetség (OKISZ) tagvállalataira – közölte Szabó István, a munkaadói érdekképviselet főigazgatója. Hozzátette: bár nem tipikusan az ágazati megállapodásokra példa, ám az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) és az OKISZ között létrejött szektoriális megállapodás szerint azokon a munkahelyeken, ahol jelen vannak a szakszervezetek, a munkaadók a minimálbérnél magasabb fizetéseket vállaltak 2001-re. Ezért cserébe a munkáltatók azt kérik a dolgozóktól, hogy vállalják a termeléshez igazodva a rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatást.

A főigazgató kifejtette, a belföldi piac korlátozott, egy kis-, illetve középvállalkozás (kkv) számára a bér- és közterhek kitermelése komoly gazdálkodási nehézséget okoz. E kör számára további problémát jelent, hogy fejlesztési forrásaik szinte teljesen kiapadtak. A minimálbér-emelés e rétegnek okozta a legnagyobb terhet. Emellett az is gondot okoz, hogy a bérkategóriák összenyomódtak, így a minimálbéren foglalkoztatott segédmunkás és a szakmunkás keresete között alig van különbség, ami jelentős bérfeszültségek forrása.

Az OKISZ mintegy 2 ezer tagszervezeténél 120 ezren dolgoznak. Tíz főnél kevesebbet foglalkoztat a tagvállalatok 10-12 százaléka, 11-50 főt 40 százalékuk, 50-250 embert 38-40 százalékuk, míg 250-nél több munkavállalót az iparszövetség érdekkörébe tartozó cégek 10 százaléka alkalmaz. Az OKISZ tagszervezetei a bánya- és energiaipar kivételével felölelik a feldolgozó- és szolgáltatóipar szinte teljes skáláját, a bőr-, szőrme-, textilipartól kezdve a bútoriparig.

Szabó István közölte: tagszervezeteik önállósága miatt nem kértek be adatokat arról, hogy az idén milyen bérfejlesztések történtek, ám információik szerint az OKISZ érdekeltségébe tartozó vállalkozások túlnyomó többségénél a bérfejlesztési lehetőségeket elvitte a minimálbér-emelés.

A tagvállalataik körében végzett felmérések szerint az egy évben bérre fordítható kerethez képest 10-12 százalékos növekményt jelent az idén bevezetett 40 ezer forintos minimálbér. Így ezenfelüli béremelésre már nem maradt lehetőségük a cégeknek.

Szabó István elmondta: az Európai Unióban alkalmazott 21 ágazati egyeztető fórum magyarországi bevezetése oldhatja a Munka Törvénykönyvének (Mt.) azt az előírását, amely jelenleg az olyan munkahelyen, ahol nem működik szakszervezet, nem teszi lehetővé a munkavállalók és a munkáltatók közötti munkaügyi és bérmegállapodás megkötését. Ennek megfelelően, a későbbiekben mindenképpen módosítani kell majd az Mt.-t. Így a várhatóan 2003-ban létrejövő magyar ágazati egyeztető fórumok jelentősen előrelendíthetik – közép- és vállalati szinten egyaránt – a munkaadók és munkavállalók közötti párbeszéd fejlődését – hangsúlyozta az OKISZ főigazgatója.

Aggályos az inflációs prognózis

A munkavállalók országos érdek-képviseleti szervezetei jó eredménynek tartják a háromoldalú országos bérajánlás elfogadását, mert lökést adhat a munkahelyi és az ágazati szintű megállapodások létrejöttéhez – jelentette ki Wittich Tamás, a munkavállalói oldal szóvivője, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) alelnöke.

Az MSZOSZ azzal is hozzájárult az ágazati béregyezségek megkötéséhez, hogy még a múlt év novemberében – az országos bértárgyalásoktól függetlenül – elkészítette ajánlását, illetve tanulmányát arról, hogy a különböző százalékmértékű bérnövekedéskor milyen reálbér-növekedéshez juthatnak hozzá a munkavállalók.

A tanulmány megállapította, hogy csak a több százezer forint feletti béreknél következik be a reálbér emelkedése. A 2001. évi adószabályok alapján még a költségvetési tervezetben szereplő 2,5-3 százalékos reálbérnövelést sem lehet elérni.

Az ágazati szakszervezetek figyelmét arra is felhívták, hogy ösztönözzék a munkahelyi szervezeteiket: az idei bérmegállapodásokba építsenek be olyan automatizmusokat, amelyekkel a tervezett idei inflációnál magasabb pénzromlás esetén – év közben – módosíthatnák a keresetnövelés mértékét.

Az MSZOSZ tíz éve szorgalmazza tagszakszervezeteinél a középszintű bérmegállapodásokat, ennek megfelelően a szakszervezeti szövetségek közül itt jön létre évről évre a legtöbb ilyen egyezség. Wittich Tamás szerint tavaly mintegy húsz ágazatban kötöttek bérmegállapodást, többek között a bőr-, a ruházati, a gépgyártó, a hűtő-, a sütő- és a bányaiparban.

Az MSZOSZ országos átlagban 15 százalékos bruttó keresetnövelést tartott volna szükségesnek 2001-re, mert – véleményük szerint – csak ez biztosíthatta volna a reálkeresetek 4-5 százalékos emelését. Mindez reális követelés, ha az idei 5-6 százalékos GDP-, illetve a 10 százalékot meghaladó hatékonyságnövekedéssel számolunk. Kalkulációjuknál – a korábbi évek tapasztalatai alapján – nem tudják elfogadni a kormány idei 5-7 százalékos inflációs előrejelzését, és a 8-9 százalékos értéket vették figyelembe.

Az ágazati bértárgyalásokat befolyásolja az is, hogy a minimálbér bevezetése miatt a munkavállalókat magasabb bérterhek érintik.

A kereskedelemben vannak olyan munkahelyek, ahol a dolgozók 90 százalékát részmunkaidőbe kényszerítették, máshol a munkaviszony helyett vállalkozói szerződések megkötésével igyekeztek a munkáltatók megszabadulni a többletkiadástól. Különösen válságos a helyzet a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató intézményeknél.

Az önkormányzatok egy része arra hivatkozik, hogy költségvetésük elfogadása – várhatóan április-május – előtt nem vállalhatnak kötelezettséget a magasabb minimálbér kifizetésére. Az MSZOSZ ezért arra készül, hogy a közalkalmazotti szakszervezetekkel együtt próbapereket indít e dolgozói kör érdekeinek védelmében.

Csökkenő reálkeresetek a közszférában

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumát (SZEF) – elsősorban a közszférát – alkotó érdek-képviseleti tömörüléseknél nem született a 2001. évre szóló átfogó bérmegállapodás – közölte Borbáth Gábor, a SZEF alelnöke, a pedagógus-szakszervezet főtitkára. Hozzátette: a kormánytól azt várják, hogy döntsön a közszféra egészére vonatkozóan a 2000. évi bérek 5 százalékos korrekciójáról, s olyan jogszabályi garanciák megteremtéséről, amelyek szükség esetén 2001-re is biztosítják a keresetek pótlólagos kiigazítását.

A közalkalmazottak, a köztisztviselők és a szolgálati viszonyban állók döntő többségének a reálkeresete elmarad a tervezettől, sőt számos területen csökken is. A helyzetet súlyosbítja, hogy a közszféra egészének keresetnövekedése a nemzetgazdasági átlag mögött kullog, s tovább nő a leszakadás a versenyszférától.

A SZEF szorgalmazza a közszférában eddig alkalmazott bér- és keresetpolitika felülvizsgálatát és módosítását is, mivel az eddigi gyakorlat a bérrendszerek szétzilálásához, az egyes ágazatok, szakmák és egyének közötti megosztáshoz és feszültségekhez vezetett.

A fórum vezetőinek meggyőződése, hogy a helyzet megnyugtató rendezését csak a közszféra egészére kiterjedő életpályarendszerek mielőbbi kidolgozása és bevezetése jelentheti. Ezek az életpályarendszerek – követelményekkel párosulva – garanciális távlatokat nyújthatnak a keresetek reális felzárkóztatására, az előmenetel kiszámíthatóságára, a közszolgálati hivatás társadalmi presztízsének növelésére.

Így például a köztisztviselői életpályáról szóló törvényjavaslatot már az Országgyűlés bizottságaiban és a plenáris ülésen is tárgyalják. Az előterjesztés szerint 2001 és 2004 között összesen 121,7 milliárd forintot igényel a mintegy 30 ezres köztisztviselői kar és az 5 ezres állományú rendvédelmi szervek bérhelyzetének javítását szolgáló törvény végrehajtása. A tervezet szerint az idén júliustól életbe lépő programra a mostani kormányzati ciklusban 77 milliárd forintot kellene előteremteni.

Borbáth Gábor elmondta: a SZEF – tagszervezeteinek együttműködésével – monitoringrendszert hoz létre a minimálbér-emelés, illetve az idei bérek alakulásának figyelemmel kísérésére, ami megalapozhatja a szükséges lépéseket.

A megszűnő Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsával (KIÉT) kapcsolatban egyelőre annyi történt, hogy a kormány és a SZEF közti tárgyalás tematikájában – ezt a munkaanyagot kormányzati szakértők állították össze – szerepel: közösen meg kell vizsgálni az ágazatközi egyeztetés lehetőségét. Így talán eredményesebb lehetne a szociális párbeszéd.

Az egyes ágazatok nagyobb szerepet kapnának a közszféra érdekegyeztetésében, és országos szinten csak egy ágazatközi egyeztetésre kerülne sor. Az egyes ágazatokat vezető miniszterek feladata lenne, hogy keretet harcoljanak ki a szakterületüknek, ennek alapján meghatározzák a prioritásokat, ezekhez forrást rendelve. Ezt követően ezen a szinten érdemben tárgyalhatnának a szakszervezetekkel.

A közalkalmazottak keresetemeléséről megtartott egyeztetések végül is eredménytelenül zárultak. A kormány szerint a következő két év költségvetésében nincs lehetőség a szakszervezet igényeinek teljesítésére, ami a közalkalmazotti bérszorzó 1,05-ről 1,10-1,12-re történő emelését, és azt tartalmazta, hogy a nagyon jól képzettek körében e szorzó ne kerüljön 1,2 alá. A kormány visszautasította ezt a – 2000-re 7,2 milliárd forintos többletfinanszírozást igénylő – javaslatot, bár a SZEF szerint ennyi mozgástér mindenképpen lett volna a költségvetésben.

Ugyanakkor az idén 40 ezerre, illetve jövőre 50 ezer forintra emelt minimálbér miatt a jelenleg 40 és 60 ezer forint körül kereső nagyszámú, képzett és gyakorlattal rendelkező közalkalmazott keresete alig különbözik majd a minimálbértől, márpedig ez méltatlan, és sok feszültség forrása.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem