×

Foglalkoztatástámogatás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 36. számában (2001. január 15.)

 

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) tavaly 25 programot támogatott. Az elmúlt évben mintegy 1,5 milliárd forinttal gazdálkodó szervezetnek az idén, a szakmai programok megvalósítására több pénzre – 2,4 milliárd forintra – lenne szüksége, 2002-ben pedig ennél 100 millió forinttal több az igénye.

 

Tavaly a források túlnyomó része a mezőgazdasági vállalkozások megerősítését szolgáló programra, illetve a tranzit foglalkoztatási projektre jutott. Többnyire a nonprofit szervezetek s az önkormányzatok elképzeléseit támogatta a szervezet, de három olyan témakört is kezelt, amely a versenyszektor vállalatainak, vállalkozásainak szólt.

Az 1992 júniusában, az akkori Munkaügyi Minisztérium által létrehozott Országos Foglalkoztatási Alapítvány kiemelt feladata – megalapításától kezdve -, hogy foglalkoztatási modelleket teszteljen, azaz kísérleti műhelyként funkcionáljon. Így tehát e szervezet nem egyszerűen "normatív" támogatásokat nyújt, hanem kísérleti programokat indít, irányítja ezeket, s több éven keresztül figyelemmel kíséri megvalósításukat. A múlt évben elindított 12 program többségének az volt a célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű, illetve a tartósan állástalanok visszakerülését a munkaerőpiacra. (A többi támogatott programot már az előző évben elindították.) E meghirdetett pályázatokra a november 20-ai kuratóriumi ülésig 250 pályázat érkezett be, és 95 szerződést már alá is írtak. A megítélt támogatási összeg elérte az egymilliárd forintot, amelynek segítségével 12 500 állástalant, illetve hátrányos helyzetű embert sikerült bevonni az egyes programokba – tájékoztatott Nemoda István szakmai igazgatóhelyettes. Mint mondta, év végére kiderült, hogy szükségessé válik az egyes területeken előirányzott keretek közötti rugalmas átjárás. A forrásokat az egyes programok esetében már kimerítették, s van olyan terület, ahol a sikeres pályázatokkal többet is felosztottak, mint az előirányzat volt. Ám több esetben előfordult az is – bár még a decemberi kuratóriumi ülés döntései nem ismertek -, hogy maradt tartalék.

Előtérben a minőségügy

A meghirdetett projektek közül a legnagyobb érdeklődés a nonprofit szervezetek tartós foglalkoztatást megvalósító programjait kísérte, hiszen erre 33 pályázat érkezett. Ezek révén a nonprofit szervezetek helyi programjaik megvalósítását támogatják. Az OFA megalakulásától kezdve pozitívan viszonyul az ilyen kezdeményezésekhez, jelzi ezt, hogy a kuratórium 1996 és 1999 között 64 alternatív munkaerő-piaci szolgáltatóprogramot támogatott 390 millió forinttal. E téren az elmúlt években előtérbe került a munkaerő-piaci szolgáltatások minőségügyi rendszerének kialakítása, példa erre, hogy 1999-ben kilenc szervezet minőségbiztosítási célkitűzését támogatta a közalapítvány. E tapasztalatokra építve fogalmazódott meg célként az OFA minőségügyi rendszerének kialakítása, illetve egy minőségbiztosítási kézikönyv elkészítése.

Roma projekt

Tavaly új programként indult a roma foglalkoztatási projekt, amelyre – novemberig – összesen 22 pályázatot nyújtottak be. Ezzel a múlt évben rendelkezésre álló 80 millió forintos keretből 75,9 millió forintot már le is kötöttek. E program célja a roma munkanélküliek számának csökkentése. Ám a foglalkoztatottság javítása mellett hangsúlyt helyeznek a projektgazda roma szervezetek menedzsmentjének képzésére, a szükséges ismeretek, készségek elsajátíttatására is.

Az OFA az Újra Dolgozom program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meghívásos pályázatot hirdetett. Ennek célja, hogy a nehéz helyzetben lévő észak-magyarországi térségben elősegítsék a tartósan állástalanok visszatérését a munkaerőpiacra. Megpróbálják a helyi adottságokat kihasználni, illetve személyre szabott módszerekkel is igyekeznek eredményt elérni. Az e programra előirányzott 40 millió forint túlnyomó részét – 38,6 millió forintot – már lekötötték négy sikeres pályázattal.

A borsodi térségben élő munkanélküliek gondjain – elsősorban közhasznú munkák szervezésével – igyekszik segíteni az Ózdi Foglalkoztatási Közalapítvány is. E társaság 80 millió forintos támogatásáról már a múlt év elején megszületett a döntés. Ezenkívül más, elsősorban a helyi foglalkoztatási gondok enyhítésében segítő intézményeket, nonprofit szervezeteket, közösségeket is támogat az OFA. Erre tavaly kétféle program indult. Az egyik az úgynevezett helyi foglalkoztatási program: a beérkezett pályázatokról – feltehetően – az idén januárban születik végleges döntés. A másik a "Tartós foglalkoztatást megvalósító program", amellyel egy kistérségben, illetve településen lakók elhelyezkedési esélyeit lehet javítani. Az utóbbi pályázat iránt nagy volt az érdeklődés: a benyújtott 33 pályamunkára a tervezett 100 millió forintos keretből 83,4 milliót osztottak szét az első 11 hónapban.

Új kezdeményezések

A korábbi években is jellemző volt, s tavaly is folytatta az OFA azt a gyakorlatot, hogy újfajta kezdeményezéseket támogat a versenyszektorban. 2000-ben három ilyen jellegű projekt megvalósítása zajlott, illetve kezdődött meg: így a kisvállalkozások megerősítése, a részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztése és a mezőgazdasági vállalkozások fejlesztése. Az 50 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató kisvállalkozások számára meghirdetett projekt célja, hogy bizonyos szolgáltatások megszerzését, illetve igénybevételét lehetővé tegyék e kör számára. Egyebek mellett a szaktanácsadásban, a pályázatok megírása terén és a marketingmunka javításában kívánt e program támogatást nyújtani. A támogatás fajtája teljesen vagy részben, kamatmentesen visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő. E pályázat iránt a vártnál kisebb volt az érdeklődés: összesen 31 pályamunkát nyújtottak be, s 28,8 millió forintot használtak fel a 90 milliós keretből. Ezért, a tapasztalatokat értékelve, az OFA a következőkben – lehetőségeihez mérten – jobban kíván igazodni a versenyszektor elvárásaihoz, s némiképp módosítja a pályázati feltételeket.

Részmunkaidő, távmunka

Más jellegű probléma jelentkezett a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka népszerűsítését célzó programnál. Ez esetben ugyanis nehézséget okoz, hogy bár a kormány ösztönözni kívánja mindkét foglalkoztatási forma elterjesztését, a szükséges jogszabályi változások terén mind a mai napig alig történt előrelépés. Egyebek mellett elmaradt a részmunkaidőben foglalkoztatottak társadalombiztosítási járulékának mérséklése – e nélkül pedig a munkaadók nem érdekeltek e foglalkoztatási forma alkalmazásában. Így nem véletlen, hogy a részmunkaidős projektre a tervezett 100 millió forintból alig 10,9 milliót osztottak szét a benyújtott 11 pályázatra.

Az OFA támogatást nyújt a szociális partnereknek is, azaz a munkaadók és a munkavállalók országos érdek-képviseleti szervezeteinek. Ezzel hozzájárul, hogy az érintettek minél eredményesebben tudjanak részt venni az érdekegyeztető munkában, illetve az egyes szakmai szövetségek erősítsék nemzetközi kapcsolataikat. E meghívásos pályázatra 18 tanulmány érkezett, s ezekre 125,3 millió forintot ítélt oda a kuratórium. Eredetileg e célra 120 millió forintot terveztek, így a hiányzó részt az OFA saját forrásából egészítette ki.

Munkaügyi kutatások

Az OFA feladataihoz szervesen kapcsolódik a munkaügyi kutatások támogatása, amellyel a kormány foglalkoztatáspolitikai döntéseinek megalapozását is segíti. Az elmúlt négy évben közel 200 pályázatot nyújtottak be a kutatók. Ezekből évenként átlagosan 20 kutatást támogatott az OFA, mintegy 60 millió forinttal. A múlt évben összesen 45 pályázatot adtak be a kutatók, s a 60 millió forintos keretből november végéig 48 millióról döntött a kuratórium.

Az OFA az elmúlt évekhez hasonlóan 2000-ben is támogatta a munkaerőpiac nem állami szervezeteit. Konferenciák megszervezéséhez, kiadványok elkészítéséhez 20 millió forint állt rendelkezésre, amelyből 24 pályázat közül nyolcra 17 millió forintot ítéltek meg.

Foglalkoztatási akcióterv

Az OFA a 2001-2002-es feladatai előkészítése során megkülönböztetett figyelmet fordít a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervre, a munkaerőpiac aktuális problémáira, valamint az EU-felkészülésre. A Közalapítványi Iroda azt tervezi, hogy 2001-ben 1,666 milliárd forint, míg 2002-ben 1,835 milliárd forint támogatást kap a Munkaerő-piaci Alapból (MAT). Mindkét évben – előreláthatóan – 150-150 millió forint saját bevétele is lesz a közalapítványnak. Több olyan programja is van az OFA-nak, amelyeknél döntés kérdése a további folytatás. Ha az alapítói jogokat gyakorló GM és a forrásokat biztosító MAT ezekre igennel szavaz – amelyről lapzártánk után döntenek -, akkor további forrásokra lesz szükség. 2001-ben ez az összeg 660 millió forint, míg az ezt követő évben 735 millió. Az idén a kísérleti programok körében tovább folytatódik a 2000-ben indult úgynevezett "Új esély" helyi foglalkoztatási program, amely a hátrányos helyzetű állástalanokon kíván segíteni. E lehetőséget az OFA a települési önkormányzatok és nonprofit szervezetek számára kínálja. E programban évente 10-15 projekt lenne támogatható, s összesen 200-220 munkahely hozható létre.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ugyancsak kiemelten foglalkozik a szervezet a roma – elsősorban a 16. életévüket betöltött – állástalanok helyzetével. A 12-14 támogatott projekttel 270-300 állástalan tartós foglalkoztatása oldható meg.

A versenyszektor számára a kisvállalkozások fejlődését, megerősödését elősegítő támogatási programot kínálja az OFA. Ennek keretében 2001-2002-ben a kereskedelmet, a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatókat, valamint a feldolgozóipar kisvállalkozóit preferálják majd. A támogatás célja – a múlt évihez hasonlóan – a munkahelyek létrejöttének ösztönzése. Így a 18-20 támogatott projekt során 90-100 új álláshely jöhet létre.

Pályakezdők

Az utóbbi évek problémája, hogy a fiatalok egy jelentős része nem képes tartósan megmaradni a munkaerőpiacon. A pályakezdő munkanélküli fiatalok beilleszkedésének elősegítésére legfeljebb 10 kísérleti program indul az év során. Ezzel évente 1600-2000 pályakezdő, illetve fiatal állástalan juthat munkahelyhez.

Az OFA a következő években hét olyan program megvalósítását tervezi, amelyet tartósan finanszíroz. Ezek között van a nonprofit közösségi vállalkozások létrehozásának, illetve fennmaradásának támogatása. Ennek főként a helyi gondok enyhítésében van szerepe. A támogatni tervezett 15-20 projekt során várhatóan 200-250 új munkahely létesül. Az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatási program során várhatóan 8-10 pályázat jelenik majd meg, s a nyertesek 1000-1500 személynek tudnak majd színvonalas munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtani. A következő években is folytatódik az olyan nonprofit szervezetek támogatása, amelyek feladata, hogy elősegítsék a munkanélküliek visszatérését a munka világába. Ismételten segíti az OFA a szakmai rendezvények megszervezését és kiadványok készítését, illetve folytatódik a szociális partnerek támogatása. Ezen belül kiemelt helyen szerepel az EU-csatlakozás felkészítő programja.

Ózdi gondok

A foglalkoztatási válságkezelésben Ózd körzetében sokat tett az OFA, hiszen 1995 óta támogatta az Ózdi Foglalkoztatási Társaságot, illetve az Ózdi Foglalkoztatási Közalapítványt. 2001-től viszont már nem kap támogatást az OFA-tól a jelentős állami vagyonnal rendelkező foglalkoztatási társaság. Az OFA tervei szerint 2000-ben három programot – a Tranzitfoglalkoztatásit, az Újra Dolgozomot és a Rátalálást – lezárt és átadott volna a munkaerő-piaci szervezetnek. Ám jogszabályok hiányában erre nem kerülhetett sor, így az OFA azt szeretné, ha ezek 2001-2002-ben tovább működnének. A szakemberek úgy vélik, mindhárom projekt fenntartása indokolt, legalábbis addig, amíg ehhez hazai és/vagy nemzetközi forrásokat nem sikerül találni. Ha ezekhez a Munkaerő-piaci Alap támogatást nyújt, akkor az OFA kész továbbra is vállalni a működtető szerepét. Igenlő döntés esetén a Tranzitfoglalkoztatási programban 9 projekt indulna, s ezzel 320-350 szakképzetlen fiatal munkanélküli kaphatna segítséget. Az ő elhelyezkedési esélyük – az eddigi tapasztalatok alapján – 60-70 százalékos. Az Újra Dolgozom program 9 projektjébe évente 15 ezer ember tudna bekapcsolódni, s közülük 4-4,5 ezer állástalan esetében reális, hogy tartósan – 3 hónapot meghaladó időre – sikerül az elhelyezkedés. A Rátalálás program folytatása esetén az egy éven túl munka nélkül lévők gondjain segítenének. A három szolgáltatási programba évente legalább 6-7 ezer tartósan munkanélkülit lehetne bevonni, s közülük 1200-1400 ember munkába állására van esély.

OFA-történet
Az Országos Foglalkoztatási Alapítványt még 1992 júniusában az akkori Munkaügyi Minisztérium (MüM) hozta létre, 1997. január 1-jétől pedig a kormány és a MüM közalapítványaként tevékenykedik. A választásokat követően az új kormányzati struktúrában a tulajdonosi jogokat 1998 közepétől a Gazdasági Minisztérium gyakorolja. Az OFA 1998 óta kiemelkedően közhasznú szervezeti jogállással rendelkezik. A közalapítvány induló vagyona 2,527 millió forint volt. Az OFA támogatja a munkaerőpiac nem állami szerveződéseit, segítséget nyújt az új típusú aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök bevezetéséhez, foglalkoztatási társaságokat szervez. Feladatai közé tartozik továbbá, hogy támogassa a munkaügyi kutatásokat, a kiadványok megjelentetését, illetve segítse a szociális partnereket. Az OFA-nak jelenleg közel 30 munkatársa van, a kuratórium 9, a felügyelőbizottság pedig 7 tagú. Az OFA-nak két közhasznú társasága van – a Difo Kht. és az OFA Kht. – és hat célszervezete. Ez utóbbiak feladata a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása. E kft.-k és rt.-k összesen közel 6 ezer ember megélhetését segítik. Az OFA a forrásait a Munkaerő-piaci Alapból pályázati úton kapja, amit némi saját bevétellel is kiegészít.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem