×

Január: pályázatdömping

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 35. számában (2000. december 15.)

 

A Gazdasági Minisztérium (GM) vállalkozáserősítő programja – amely a Széchenyi terv részét alkotja – három nagyobb csoportot foglal magában: a kis- és középvállalkozás-fejlesztési, a hídképző, valamint a befektetésösztönzési alprogramokat. A GM jövőre csaknem 31 milliárd forintot kíván e célokra fordítani, miáltal a korábbinál több pályázatot hirdethet meg. A tárca a rá „jutó" 70-80 pályázatkiírás zömét január közepéig megjelenteti.

 

Matolcsy György, a gazdasági tárca vezetője a miniszterelnök Önkormányzati Tanácsadó Testületével (ÖTT) folytatott novemberi tanácskozása során vállalta, hogy a tárca a 2001. évi gazdaságfejlesztési pályázatok derékhadát a jogszabályban rögzített február 28-a helyett már január közepéig meghirdeti. A miniszter elismerte, hogy ennek teljesítése óriási feladat elé állítja a GM-et, de a vállalást mindenképp teljesíteni kívánja. Jövőre – a Széchenyi terv keretében – száznál több pályázat kiírását tervezi a kormány, és ebből 70-80 a gazdasági tárca illetékességi körébe tartozik. Természetesen az időközben felmerülő igények alapján a januári határidő után is jelentet meg pályázatokat a GM.

A vállalkozáserősítő program 2001. január 1-jén indul, így – az előre hozott határidőt figyelembe véve – a vállalkozóknak már januárban célszerű lesz figyelniük a GM pályázati kiírásait, amikor is valóságos tenderdömping várható – hívta fel a figyelmet egy gazdasági konferencián Cséfalvay Zoltán, a tárca helyettes államtitkára. A vállalkozáserősítő programra a GM, illetve a kormányzat javaslata szerint közel 31 milliárd forint fordítható. (Lapzártánk idején még folyt a központi költségvetésről szóló parlamenti vita.) Azt még nehéz lenne megmondani, hogy e pénzek milyen arányban oszlanak majd meg az egyes alprogramok között, sőt azok – az igények tükrében – még később is változhatnak. Az említett 31 milliárd forint, a koncentráció elvének megfelelően, a Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Célelőirányzat (KKC) és a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat (GFC) alfejezeteiben jelenik majd meg.

A mikrohitelek és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítő hitelek kondíciói
Megnevezés Mikrohitel I. (országos) Mikrohitel II. (országos) + kisvállalati kölcsön Budapest Vállalkozói Hitel (BVA) Budapest Kisvállalkozói Hitel (BVA)
Felső összeghatár 1 300 000 Ft 3 000 000 Ft + 700 000 Ft 7 500 000 Ft 10 000 000 Ft
Nettó árbevétel 8, ill. 10 millió Ft 100 000 000 Ft 8, ill. 10 millió Ft 700 000 000 Ft
Eszközérték 2 500 000 Ft nincs korlát 2 500 000 Ft 500 000 000 Ft-os mérlegfőösszeg
Saját erő mértéke 10% 20% 25% 25%
Tulajdonosi kör nem lehet külföldi tulajdonos max. 25% külföldi tulajdonosi részarány nem lehet külföldi tulajdonos max. 25% külföldi tulajdonosi részarány
Alkalmazottak száma 10 fő 9 fő 10 fő 50 fő
Hitel- és köztartozások nem lehet lejárt tartozása nem lehet nem lehet lejárt tartozása nem lehet
Kamat
a max. 3 millió Ft-os mikrohitelrészre 11%* 11%* 11%* 11%*
a kiegészítő hitelrészre - 11%* 18% 18%
Futamidő, max. 3 év 3 év 3 év 3 év
* Jegybanki alapkamat.
Forrás: MVA, BVA

Új pályázatok

Jövőre új pályázatok jelennek meg, a meglévők némelyikénél pedig változnak a támogatás súlypontjai. Az egyik új kiírás például a kisvállalkozókból álló kereskedelmi hálózatot létrehozó, illetve az e hálózatokat továbbfejlesztő középvállalkozásokat támogatja majd. Szintén újdonság lesz az a pályázat is, amely kis- és középvállalkozások internetes alapon működő beszállítói hálózatra való rákapcsolódásában, illetve a virtuális mintapiacok létrejöttében kíván segítséget nyújtani.

A vállalkozáserősítő program, a költségvetési források koncentrálása mellett, másik célként az üzleti szférából, nemzetközi segélyekből és egyéb forrásokból származó kiegészítő források nagyobb arányú bevonását jelöli meg. A vissza nem térítendő támogatások aránya, az alprogramoktól függően, 25-33 százalék között mozoghat. Olyan differenciált pénzügyi eszközrendszer kialakítását célozza meg a GM, amely a vállalkozások életpályájához igazodik, és egyaránt képes kiszolgálni a kezdő vállalkozókat – például mikrohitellel és indulótőkével -, a fejlődési szakaszban lévő kis- és középvállalkozásokat – kedvezményes fejlesztési hitellel, hitelgaranciával, tőkebefektetéssel, lízinggel, faktoringgal, eszközbérlettel és egyéb eszközökkel -, továbbá az átmeneti működési és üzleti zavarokkal küszködő, de piacképes vállalkozásokat.

Budapesti hitel

Budapest Kisvállalkozói Hitel Program néven új konstrukciót jelentetett meg a források piacán a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVA). Mint emlékezetes, a mikrohitel felső összeghatárát a BVA emelte fel elsőként az országban 3 millió forintra, még 1997-ben (Mikrohitel II Budapest), majd 1999 decemberében útjára indította a Budapest Vállalkozói Hitel Programot, melynek keretében az 1,3 millió forintos mikrohitelt – mivel ekkor a fővárosi 3 millió forintos mikrohitel folyósítása szünetelt – a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet által nyújtott banki hitelrészt maximálisan 7 millió 500 ezer forintra egészítette ki.

A BVA úttörő szerepe kissé háttérbe szorult az idén nyáron, amikor országosan megindult a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 3 millió forint összeghatárú új Mikrohitel-programja, ősszel pedig a GM meghirdette a Kisvállalati Kölcsönt, amelynek révén 10 millió forintra egészíthető ki a mikrohitel összege – ami túlszárnyalja a BVK által kínált konstrukció plafonösszegét. A kiegészítő hitel folyósítására kiírt pályázatot a Postabank nyerte. (Az MVA adatai szerint július 1-jétől novemberig 15-ig 853 vállalkozó vett fel mikrohitelt, összesen 1 milliárd 388 millió forint értékben, melyből közel egymilliárd forint a 3 millió forintos plafonú mikrohitelből tevődik össze. Átlagosan 1,6 millió forintra tartottak igényt a vállalkozások, 40 százalékuk pedig a maximális 3 millió forintot igényelte. A mikrohitelt 10 millió forintra kiegészítő Kisvállalati Kölcsön folyósítása októberben kezdődött – arról még nincsenek kielégítő adatok.)

Eltérő kamatláb

A BVK Budapest Kisvállalkozói Hitel Programja – az MVA előbbi konstrukciójához hasonlóan – maximálisan 10 millió forint hitelt kínál, melyből 3 millió forint a BVK forrásaiból nyújtott hitelrész (mikrohitel), 7 millió forint pedig a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtotta hitelrész. Legfeljebb 700 millió forint nettó árbevételű vagy 500 millió forint mérlegfőösszegű, s 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégek igényelhetik, legalább 25 százalékos saját forrás biztosítása mellett. A pénz odaítéléséről a BVA dönt, a takarékszövetkezet vétójoga mellett. A konstrukció mögött a Hitelgarancia Rt. kezességvállalása áll, melyhez a GM 50 százalékos díjtámogatást nyújt. A Budapest Kisvállalkozói Hitel egyik relatíve gyenge pontja, hogy a 3 millió forintos részt ugyan jegybanki alapkamattal folyósítja (ami lapzártánkkor 11 százalék), ám a takarékszövetkezeti hitel kamata 18 százalék – míg az MVA konstrukciója a mikrohitelt is és a kisvállalati kölcsönt is jegybanki alapkamattal kínálja.

Alprogramok – célok
A kis- és középvállalkozás-fejlesztési programcsoporton belül a szektor általános üzleti, környezeti feltételeinek javítását célzó alprogram magában foglalja az átalányadózás kiterjesztését – a költséghányad növelésével és az iparűzési adó fizetésének egyszerűsítésével -, a társasági adó alá tartozó vállalkozások gyorsított amortizációs összeghatárának, valamint az egyösszegű amortizáció összeghatárának felemelését, illetve a munkáltatók tb-terheinek mérséklését. A minőségfejlesztési alprogram kiemelt eszköze a minőség díjazása – elsősorban azoké a termékeké, amelyek „Magyarország vezértermékeiként" az országimázs pozitív alakításához is hozzájárulhatnak.

A hídképző alprogramok célja az erősen exportorientált, döntően külföldi tulajdonú nagyvállalati szektor, illetve a belső piacra termelő, zömében hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói kör közötti termelési és innovációs együttműködés erősítése. Ezen belül újraindul az integrátori beszállítói alprogram. Eszközrendszerének alapját a vállalati előminősítés, a kamattámogatás, a fejlesztési hitelek folyósítása, valamint vissza nem térítendő támogatások alkotják.

A harmadik, befektetésösztönzési alprogramcsoport a szolgáltató közigazgatás kialakítását, valamint a közvetlen befektetésösztönzési eszközöket foglalja magában. A befektetésösztönzés közvetlen eszközeinek korszerűsítése egyebek mellett a vállalatközi együttműködést, a beszállítóipar kiemelt támogatását, a pályázati rendszerek programszerű működtetését, a hatékonyságvizsgálat módszereinek bevezetését, döntési folyamatokba való beépítését foglalja magában.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem