×

Bérekről tárgyalnak

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 35. számában (2000. december 15.)

 

A korábbi évekhez hasonlóan az idén sem zajlanak zökkenőmentesen a bértárgyalások. A bonyodalmak a kormány által jó előre bejelentett minimálbér-növelési javaslattal kezdődtek, s az emelést ellensúlyozó kompenzációk elutasításával folytatódtak. A tárgyalások további menetét és eredményét tekintve a szociális partnerek meglehetősen borúlátóak.

 

A szociális partnereknek a minimálbér-emeléssel kapcsolatban történtek után az átlagkereset emelését illetően sincsenek illúzióik. A szakszervezetek és a munkaadók arra törekedtek, hogy együtt tárgyalják az Országos Munkaügyi Tanácsban (OMT) a minimálbér és az átlagkereset növelését, hiszen ezek álláspontjuk szerint elválaszthatatlanok. Az idén a tavalyi tartózkodó magatartástól eltérően a kormány – a Pénzügyminisztériumból származó információk szerint – "készül" a bértárgyalásokra.

Óvatos tehercsökkentés

A költségvetési szektorban a korábbi évekhez hasonlóan szűk a mozgástér, ám a szakszervezetek parlamenti lobbizással és szakmai érveléssel is próbálkoznak. Az idén talán – a korábbi időszakban tanúsított kormányzati magatartás miatt – az előző években megszokottnál is feszültebb hangulatban zajlottak a minimálbér-tárgyalások s kezdődnek meg az átlagkereset emelésével kapcsolatos viták. Azzal, hogy a kormányzat e téren is megpróbálja rákényszeríteni akaratát a szociális partnerekre – habár ez főként a versenyszektorban kelt visszatetszést -, a kiszolgáltatottság érzése általánosnak mondható. A minimálbér jövő évi és azt követő emelésével egyetértenek a szakszervezetek, sőt még keveslik is annak összegét. Például az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) 46 500 forintos legkisebb bért tartott volna indokoltnak, de érdemben a többi szakszervezet álláspontja sem tért el ettől. A nagyobb baj ott van – állítják a munkaadók -, hogy a kormány nem volt hajlandó tárgyalni a kompenzációról. Még a korábban beígért társadalombiztosításiteher-mérséklés is 3-ról két százalékpontra olvadt, mire a javaslat eljutott a parlamenti szavazásig. Pedig e nélkül a munkaadók 30 ezer forintnál magasabb minimális bért nem tudtak elfogadni – állítják az oldal szervezetei. E járulékcsökkentésre azért is szükség lenne, hogy ezzel is javíthassák a cégeknél az átlagkereset-emelési lehetőségeket.

Tb-járulék

A munkaadók szorgalmazták és írásban is kérték a pénzügyi, valamint a gazdasági tárcától, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás mértéke jövőre legalább a minimális bér tervezett ütemének megfelelő arányban csökkenjen, azaz több mint ötven százalékkal mérséklődjön. Ezzel párhuzamosan azt is várták a cégek, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak után arányosan fizethessék a tételes egészségügyi hozzájárulást. A kérések között szerepelt továbbá, hogy a Munkaerő-piaci Alapba befizető, alacsony átlagkeresetű vállalkozások további kompenzációt kapjanak a legkisebb munkabérre való átálláshoz. A munkaadók szerették volna, ha a tb-járulék-fizetési kötelezettség leválna a legkisebb havi munkabérről. Azaz a tb ne növekedjék arányosan a bérrel. Ez főként a minimálbéren bejelentett kényszervállalkozók számára jelentene könnyebbséget, akik gyakran egyéni vállalkozóként dolgoznak. E javaslatokat a kormány egyszerűen lesöpörte az asztalról, érdemben nem is foglalkozott velük. Matolcsy György gazdasági miniszter a javaslat október 25-ei benyújtását követően a parlament foglalkoztatási bizottságában október 31-én már kijelentette, hogy a kormány nem ad további kompenzációt a munkaadók számára. A dátumok gyors egymásutánisága alapján azt lehet feltételezni, hogy a gazdasági tárca illetékesei érdemben meg sem vizsgálták a javaslatok bevezetésének lehetőségét. A kompenzációs esélyek még tovább romlottak, amikor a parlament november 8-án elfogadta az adó- és járuléktörvényeket. Az eredeti előterjesztésben szereplő 3-3 százalék helyett jövőre csak 2 százalékponttal, a jelenlegi 33 százalékról 31 százalékra, 2002-ben pedig szintén két százalékponttal, 29 százalékra csökken a tb-járulék. Azonban a munkaadók elvárásával szemben nemhogy csökkenne, de növekszik a fix összegű egészségügyi hozzájárulás mértéke. Jövőre 4200 forintot, két év múlva pedig 4500 forintot kell fizetni minden egyes dolgozó után.

Kedvezőtlen tapasztalatok

A munkaadók tanácstalanul szemlélik e helyzetet. A kormány "kreativitását" mutatja az is, hogy milyen új módszereket tud kitalálni annak érdekében, hogy korlátozza a szociális partnerek munkáját az OMT-ben. Az adó- és járuléktörvényekkel együtt egy, a kormányoldal által támogatott, a Munka Törvénykönyvét érintő módosító indítványt is elfogadott a T. Ház. Az azóta jogerőre emelkedett törvénymódosítással a parlament korlátozza az OMT hatáskörét a minimális bér megállapításában úgy, hogy a tárgyalásokat határidőhöz kötötte. Az idén november 25-éig kellett volna megállapodni, ám ha nem sikerült, akkor ezt követően a kormány akarata érvényesült. (A munkaadók és munkavállalók felhördülését követően Herczog László, a GM helyettes államtitkára egy sajtóbeszélgetésen sietett kijelenteni, a kormány e határidőt követően is méltányolhatja a partnerek tárgyalási hajlandóságát, és nem kötelező számára, hogy egyoldalú lépéseket tegyen. De nem úgy lett.) A történtek után a munkaadók legerősebb és talán legbefolyásosabb szervezete, az MGYOSZ diplomatikusan úgy foglalt állást: elégtelennek tartják a társadalmi szintű párbeszéd rendszerének működését, hiszen az Orbán-kormány által kialakított új rendszer tapasztalatai kedvezőtlenek. A gazdasági és munkaügyi egyeztetés ugyanis merev, intézményes szétválasztásával csökkent a vállalkozások véleménynyilvánítási, beleszólási lehetősége a gazdaság működési feltételeinek alakításába, még az általuk közvetlenül finanszírozott alapok felhasználásába is.

Kételemű javaslat

A jelek szerint a kormány az idén a korábbi évektől eltérően, nagyon aktívan készül a bértárgyalásokra. Legalábbis ezt jelzi, hogy – a Pénzügyminisztériumból származó információk szerint – az idén egy kételemű javaslatot tesz az OMT-ben a kormányzati oldal a jövő évi átlagkereset-emelésre. Ennek kimunkálását, mint hírlik, a minimálbér megszokottól jóval nagyobb emelése indokolja. Lapzártánkig a PM-ben nem adtak felvilágosítást arról, hogy pontosan mit tartalmaz e javaslat. Azt azért tudni lehet, hogy lesz egy általában javasolt emelés, és bizonyos, a minimálbér-növelés miatt kellemetlen helyzetbe kerülő területeken mód lesz a bérfeszültségek enyhítésére úgy, hogy az átlagosnál magasabb keresetemelésre is lesz lehetőség. Ez az íróasztalnál kigondolt terv, ám arra vélhetően a PM nem ad választ a válságos helyzetben lévő cégeknek, hogy a szükséges többletforrást honnan teremtsék elő.

Asztalhoz ülnek

Mindent összevetve a minimálbér-emelés mértéke, illetve a kompenzáció hiánya jelentősen visszafogja a munkaadók amúgy sem túl nagy átlagkereset-emelési hajlandóságát. Ennek mértékét a tárgyalások megkezdése előtt általánosságban 9 százalékra tették, bár bérkérdésekben – vélhetően a minimálbér esetében elszenvedett "vereség" okán – egyelőre nagyon visszafogottak. Néhány szervezet már azt is felvetette, hogy érdemes-e egyáltalán tárgyalni. Ám az OMT tárgyalócsoportja minden körülmények között asztalhoz ül, s megpróbálja a nehéz helyzetben is a lehető legjobb pozíciót kiharcolni. A kormány és a munkaadók – ha az infláció mértékében nem is, de – az átlagkereset-emelés mértékében megközelítően azonosan gondolkodnak. Igaz, más-más okból, de szeretnék a lehető legalacsonyabb szinten tartani azt. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tudomásul veszi, hogy legalább 9 százalékos béremelésre van szükség, ám ezt az ágazat jelenlegi helyzetére tekintettel nem tudja támogatni – foglalta össze röviden a szervezet véleményét Mahr András gazdasági szakértő. Ám megkérdőjelezhető, hogy még egy ilyen mértékű emelés is – ami ténylegesen minimális – végrehajtható-e. A minimálbér 40 ezer forintra emelése ugyanis olyan terheket ró a csökkenő termelékenységű és jövedelmezőségű ágazatra, hogy ezenfelül egyéb béremelésnek nincs realitása. Ezt még tetézik az agrárirányítás intézkedései, amelyek tovább sújtják a foglalkoztató mezőgazdaságot. Ezek közé tartozik a mezőgazdasági vállalatok működését nehezítő diszkriminatív szabályozás, illetve az agrárfoglalkoztatási támogatás tavalyi megszüntetése. Egyébként úgy tűnik, hogy a kormány a szegényektől vesz el – állítják a MOSZ-nál -, hiszen az ilyen mértékben megemelt legkisebb bérből származó államháztartási bevétel több lesz, mint az a bevételkiesés, amit a 2 százalékpontos tb-járulék-csökkentés miatt elszenved a költségvetés. Számítások szerint az állam ezzel a lépésével az agrárágazatból 1-2 milliárd forint közötti összeget szív el.

A mostani helyzetben csak úgy teremthető meg a béremelés forrása, ha elbocsátások lesznek az ágazatban – véli a MOSZ szakértője. Becslések szerint a 250-260 ezer foglalkoztatott – egy részük idénymunkás – mintegy 20 százaléka fogja vélhetően elveszíteni megélhetésének forrását. Erre elsősorban a szegényebb megyékben – Szabolcs, Békés, Hajdú-Bihar – lehet számítani. A helyzetet tovább ronthatja a mezőgazdasági üzletrészekről szóló törvénytervezet elfogadása. Ennek következménye lehet ugyanis a mezőgazdasági szövetkezetek mintegy felének csődje, ami a foglalkoztatottak további 20-30 százalékának elbocsátásával jár együtt.

A számok bűvöletében

Nem sokkal jobb a helyzet a kiskereskedelemben sem, hiszen a 40 ezer forintos minimálbér itt is kihat az átalagkereset-emelési lehetőségekre – állítja Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) elnökhelyettese. E területen az alkalmazottak mintegy 40 százalékát érinti a legkisebb bér emelése, így ez jelentős teher a munkaadóknak. Egyelőre nem lehet látni, hogy miből fogják még ezen túl finanszírozni az átlagkereset-emelést, ami jogos elvárása a dolgozóknak. Így nagyon nehéz pozícióban ül le a szervezet tárgyalni az OMT-ben. A 9 százalékos emelés jövőre e területen tényleg csak ajánlás lehet, hiszen jelentős azoknak a szövetkezeteknek a száma, ahol vélhetően nem tudnak majd bért emelni a dolgozók nagy részének. A 40 ezer forintos emelés ugyanis elviszi ez e célra rendelkezésre álló pénzt, sőt vélhetően lesznek olyan szövetkezetek is, amelyek e teher miatt csődhelyzetbe kerülnek. Így ezenfelül a többi bér rendezése csak illúzió. E területen még a létszámleépítés sem megoldás, hiszen évekkel ezelőtt a kereskedelemben már lezajlott egy elbocsátási hullám, így ma már nincs kitől megválni, hiszen a minimális létszámot tartani kell. A félő az, hogy majd a számokkal nagyon jól lehet manipulálni, hiszen az átlagos béremelés a kormány által kívánt szinten kimutatható lesz. Emiatt nagy az elkeseredettség, és várhatóan nagy lesz a feszültség is a szövetkezeti szektorban. A munkaadók képviselői a gondot főként abban látják, hogy a drasztikusan megemelt minimálbér az e feletti bérkategóriákban feszültséget fog eredményezni. Ezt pedig csak további emeléssel lehet oldani, ami viszont a cégek egy részét hozhatja, hozza majd általában is nehéz helyzetbe. Gondot jelent majd az is, hogy azoknál a cégeknél, ahol a béremelést kollektív szerződés (ksz) szabályozza, ennek rendelkezéseit nem tudják maradéktalanul végrehajtani. Ez feszültséget teremt a munkaadó és a helyi szakszervezet között, hiszen a cégvezetők – más megoldás nem lévén – kénytelenek lesznek egyoldalúan megszegni, illetve felmondani a ksz-t.

Munkavállalói kérdések

A szakszervezetek számára sem túl sok jót tartogat a kormány az átlagkereset-tárgyalásokra. Ezt valószínűsíti a jövő évi infláció mértékének előrejelzése is, amit a szakszervezetek – az idei tapasztalatok alapján – határozottan megkérdőjeleznek. Várakozásaik szerint ugyanis 2001-re 7 százalék alatt nem reális megbecsülni a pénzromlást, ennél inkább még magasabb mértékre számítanak. Meglátásuk szerint jó lesz, ha sikerül az egy számjegyű inflációt elérni. Ráadásul a munkavállalók képviselői negatívan értékelik az adótörvények változását is. Bár elismerik, hogy a helyzet nem romlik jövőre, de hozzáteszik, hogy nem is javul. Mint Hanti Erzsébet, az MSZOSZ szakértője elmondta, az adótörvények ilyen tartalmú megszavazása nem segíti a bértárgyalásokat. Várakozásaik szerint a GDP-növekedés 2001-ben 5-6 százalék lesz, aminek mintegy kétharmad részét kellene reálbérnövelésre fordítani. Az adókörnyezetet és a várható inflációt figyelembe véve a szakszervezetek bruttó 15 százalék bérnövelési igénnyel állnak majd elő az OMT-ben. Ahhoz, hogy követelésük alacsonyabb lehessen, adócsökkentésre lett volna szükség. Álláspontjuk szerint a négy százalék körüli reálbér-növekedést mindenképpen ki kellene harcolni.

A szakszervezetek szinte egységesek annak megítélésében, hogy mit jelent a munkavállalók számára az szja-törvény közelmúltban elfogadott módosítása. Ugyanis az átlagkeresettel rendelkező munkavállalók adóterhei növekszenek, ami az alkalmazottak 20-25 százalékát, mintegy 600 ezer embert érint. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon már az átlagkeresettel rendelkezők is a legmagasabb adókulcs alá tartoznak, ami egyébként teljesen eltér az EU-országokban bevett gyakorlattól. Az átlagkeresetért dolgozók számára – az inflációt és az adószabályokat figyelembe véve – számítások szerint a 15 százalékos bruttó béremelés is csak 1,5-2 százalékos reálkereset-növekedést jelent majd. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a mintegy 600 ezer ember, illetve családjuk semmi pozitív változást nem fog érezni, hiszen a 2 százalék alatti bérpozíció-javulás a gyakorlatban nem érzékelhető. Főként azért nem, mert az áremelkedések olyan területeken várhatók a következő évben is, amelyek jelentős arányt képviselnek a lakosság fogyasztásában. Ilyen elsősorban az energia és az élelmiszer. E területeken az áremelkedés mértéke 2001-ben is várhatóan meghaladja az átlagot. Amennyiben csak 10 százalék körüli bruttó bérnövekedést sikerül elérni a bértárgyalásokon, akkor ez gyakorlatilag reálbércsökkenést jelent majd a következő évben. Az MSZOSZ-nél úgy látják: az adószabályok bérre gyakorolt hatásainak anomáliáit jelzi, hogy a kormányzat a bérkérdések közé kever egyes szociális kategóriákat, nevezetesen a családi adókedvezményt. Ennek a bérekre gyakorolt – esetenként pozitív – hatását nem lehet figyelembe venni. Az elvégzett munka után járó bérnek és a családi adókedvezményeknek ugyanis semmi közük nincs egymáshoz. A kormányzat ezzel a dologgal egyébként nagyon jól manipulál, hiszen a gyermektelenekre vetített adatokat nem hozta nyilvánosságra, így a képviselők a reális tények ismerete nélkül szavaztak az szja-törvényről – vélekednek szakszervezeti körökben.

Bizonytalan helyzet

A munkavállalók szervezetei egyébként tartanak a minimális bér megugrásának következményeitől, s nem elsősorban a jelenleg minimálbéren dolgozók körében, hanem ennél jóval szélesebb körben. Ugyanis a legkisebb bér emelése, a kompenzáció elmaradása, illetve egyes esetekben a tb-terhek növelése várhatóan nehéz helyzetbe hozza a vállalatok egy részét. S ekkor még nem is beszéltünk az átlagkereset-emelkedés munkaadókra háruló terheiről.

Egyes ágazatokban már ma is csökken a reálbér, de jövőre az említettek miatt félő, hogy a munkaadók olyan foglalkoztatási eszközöket használnak majd, amelyek tovább növelik a dolgozók kiszolgáltatottságát, bizonytalan helyzetét. Elsőként az elbocsátásoktól tartanak a szakszervezetek. Több gazdasági ágban – egyebek mellett a mezőgazdaságban, a textil- és ruhaiparban – ugyanis a növekvő terhek, az infláció, illetve a megrendelések hiánya vélhetően a kényszerű leépítéshez, végső esetben felszámoláshoz vezethet. Ám ha egy-egy ágazatban ennyire nem is rossz a helyzet, a munkaadó ott is olyan megoldást keres, ami a munkavállalónak nem jó. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a cégeknél a teljesítménybérben dolgozóknál a jövőben elterjed a normarendezés, azaz ugyanazért a bérért többet követelnek majd. Fennáll annak a veszélye is, hogy e negatív hatások miatt elterjednek az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák, mint például a részmunkaidő. Így egyértelműen a dolgozó jár rosszul, hiszen az ideihez hasonló összegű bérért kell majd ugyanazt a munkát elvégeznie, ám rövidebb idő alatt. Ezért a szakszervezetek azt szorgalmazzák, hogy a kormány a minimális bér drasztikus megemelésével párhuzamosan vezesse be az úgynevezett garantált bér rendszerét. Álláspontjuk szerint szükségessé válhat a norma felülvizsgálatának elrendelése is azokban az esetekben, amikor egy adott munkahelyen a munkavállalók 70-80 százaléka nem tudja teljesíteni az előírt normát.

Nehezen formálódnak a dolgok a költségvetési szektorban is, bár itt jövőre a költségvetési törvény tervezete szerint átlagosan 8,75 százalékkal számolnak, amit az ágazatok többségében bevezetett szakmai szorzók egészítenek ki. Mindez az érintettek számára jelentős reálbéremelést eredményez – vélik kormányzati körökben. E célra egyébként – a központi költségvetés szerint – jövőre 102 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormány optimizmusát az ágazat szakszervezetei megkérdőjelezik. Igaz, annyit azért hajlandók elismerni, hogy egy-egy kiemelten kezelt területen lehet tényleges reálbéremelés, ám ez a többségen nem segít. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) vezetésével a munkavállalók képviselői próbálnak azoknak a közalkalmazottaknak is béremelést elérni, akik nem az úgynevezett kedvezményezetti körbe tartoznak. Eszerint a cél az, hogy a kormány által nem preferált diplomás, valamint a nem szakképzett és a középfokú szakképesítéssel rendelkező dolgozók is kapjanak az átlagosnál magasabb béremelést. Ez a szakképzetlen és a középfokú szakképesítésű dolgozók számára január 1-jétől 10 százalékos pluszbéremelést jelentene, míg a nem preferált diplomásoknál kívánatos lenne 2001 szeptemberétől egy, az átlagosnál 26 százalékkal magasabb bérrendezés. Ez utóbbi körbe tartoznak az egyes intézmények profiljától eltérő munkakörben dolgozó diplomások.

Költségvetési korlát

E javaslat a számítások szerint mintegy 7,2 milliárd forint többletterhet jelentene a költségvetésnek. Persze – mivel a döntés a politikusok kezében van – a közszféra szakszervezetei a politikusok segítségét is kérték. Javaslatukat ezért megküldték minden parlamenti párt frakcióvezetőjének, s így került egyéni módosító indítványként a T. Ház elé ez az elképzelés. A szakszervezeti javaslat parlamenti gyámja Keller László szocialista képviselő volt. Szerinte e törekvés kivitelezhető lenne, ha a kormányzat is akarná. A költségvetésben ugyanis számos olyan tétel van, ami kevéssé fontos, így lenne fedezet. Az egyéni módosító indítványt azonban az országgyűlési bizottságban a kormányzati oldal leszavazta. Mádi László, a bizottság fideszes alelnöke erről a javaslatról úgy vélekedett: a Széchenyi terv és a kormány már bejelentett bérfejlesztési tervei jelentős terheket rónak a központi költségvetésre. Így, bár kívánatos lenne, de a tervezetten kívül egyéb bérrendezés nem jöhet szóba. A hétmilliárd forint körüli pluszkiadást az amúgy is feszített költségvetés már nem bírná el.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem