Előre hozott öregségi nyugdíj

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 34. számában (2000. november 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A nyugdíjrendszer keretein belül továbbra is van lehetőség arra, hogy - bizonyos feltételek megléte esetén - valaki az irányadó korhatárhoz képest korábban menjen nyugdíjba. Cikkünkben az előre hozott öregségi nyugdíjra vonatkozó főbb szabályok mellett az öregségi nyugdíjjal kapcsolatos rendelkezéseket is ismertetjük.

 

Az előre hozott öregségi nyugdíj nem új keletű nyugdíjfajta, 1997. január 1-jétől létezik, és a hosszú szolgálati idővel rendelkező dolgozókat érinti. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és a végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet rendelkezik arról, hogy jelenleg kik és mennyi idővel korábban hozhatják előbbre a nyugdíjjogosultságukat.

Jogosultság

A nő legfeljebb a reá irányadó kor-határnál 5 évvel alacsonyabb életkorban, de legkorábban az 55. életéve betöltésétől, a férfi pedig legfeljebb a 60. életévétől veheti igénybe az előre hozott nyugellátást, ha a törvényben meghatározott egyéb feltétellel, azaz a születési évtől függő, hosszú szolgálati idővel is rendelkezik. A könnyebb áttekinthetőség érdekében a következőkben összefoglaljuk a jogosultság igénybevételének feltételeit.

Jogosultság alakulása nőknél

Szül. év

Öregségi korhatár

Jogosító korhatár

Szükséges szolgálati idő

1941

57

55

34

1942

57

55

34

1943

58

55

35

1944

59

55

36

1945

60

55

37

1946

61

56

38

1947 és ezt követően

62

57

38

Kedvezmények a jogosultság elbírálásánál

A jogosultság elbírálásánál figyelembe lehet venni:

  • a gyermekkedvezményt (ez azonban csak az 1947 előtt született nőknél és az 1940 előtt született férfiaknál alkalmazható);
  • a rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát, valamint
  • a korkedvezmény időtartamát.
Jogosultság alakulása férfiaknál
Szül. év Öregségi korhatár Jogosító korhatár Szükséges szolgálati idő
1938 61 60 37
1939 és ezt követően születettek esetében 62 60 38

Csökkentett összegű előre hozott öregségi nyugdíj

Csökkentett összegű előre hozott öregségi nyugdíj állapítható meg annak az igénylőnek, akinek az előzőekben ismertetett szolgálati idejéből legfeljebb 5 éve hiányzik. Ilyenkor viszont az ellátást, azaz a nyugdíj összegét csökkenteni kell.

A csökkentés mértéke

Az előre hozott nyugdíj összegét, amennyiben az arra jogosult

  • 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,1 százalékkal;
  • 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,2 százalékkal;
  • 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,3 százalékkal;
  • 1096-1460 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,4 százalékkal;
  • 1461-1825 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,5 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 nap hiányzik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár betöltéséhez.

A csökkentés alapja

A csökkentés az átlagkereset és a szolgálati idő függvényében megállapított nyugdíj összegére vonatkozik. A nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentés tényét nem befolyásolja.

Az öregségi nyugdíjra jogosultság feltételei

Az öregségi nyugdíj meghatározott életkor elérése és meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén járó nyugellátás. Jelenleg az jogosult öregségi teljes nyugdíjra, aki a 62. életévét betöltötte, és legalább 20 év szolgálati időt igazol.

Alacsonyabb korhatár

Fentiektől eltérően, az 1947 előtt született nők és az 1939 előtt született férfiak esetében a 62 évnél alacsonyabb életkorban határozza meg a törvény a nyugdíjra jogosító korhatárt.

Öregségi teljes nyugdíj

Alapvető szabály, hogy a már megszerzett jogokat megszüntetni nem lehet. Ezért öregségi teljes nyugdíjra szerez jogosultságot az a személy is, aki 1991. január 1-je előtt betöltötte az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt (azaz a nő az 55., a férfi a 60. életévét), és eddig az időpontig 10 év szolgálati időt szerzett.

Öregségi résznyugdíj

Aki 2009. január 1-jét megelőzően betölti a korábbiakban már meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt, és nem rendelkezik húsz év szolgálati idővel, de legalább 15 év tartamú szolgálati időt tud igazolni, öregségi résznyugdíjra szerez jogosultságot.

A szabályozásban itt is érvényesül a szerzett jog védelme, mivel öregségi résznyugdíjra jogosult az a személy is, aki 1990. december 31-ét követően, de 1993. július 1-jét megelőzően töltötte be az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt (a nő az 55., a férfi a 60. életévét), és 1993. július 1-jét megelőzően legalább 10 év szolgálati időt szerzett.

Az öregségi nyugdíj összege a figyelembe vehető átlagkereset összegétől és az elismert szolgálati időtől függ, a nyugdíjra jogosultság pedig azon a napon nyílik meg, amelyen a törvényben meghatározott feltételek (korhatár, szolgálati idő) mindegyike teljesült.

Alacsonyabb korhatár
- 1940. január 1. előtt született 55 év,
- 1940-ben született 56 év,
- 1941-ben született 57 év,
- 1942-ben született 57 év,
- 1943-ban született 58 év,
- 1944-ben született 59 év,
- 1945-ben született 60 év,
- 1946-ban született 61 év,
- 1947-ben és az azt követően született nők esetében 62 év a korhatár.
Az olyan férfinál, aki
- 1938. január 1. előtt született 60 év,
- 1938-ban született 61 év,
- 1939-ben és azt követően született 62 év a nyugdíjba vonulásra jogosító életkor.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 15.) vegye figyelembe!

} Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden előfizetőnknek válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Kérdésfeltevés csak előfizetőink számára bizosított, kérjük jelentkezzen be felhasználói nevével és jelszavával fent, vagy regisztráljon.