×

Beruházások adókedvezménye

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 33. számában (2000. október 15.)

 

Egyes, beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezmények utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból vehetők csak igénybe. Cikkünkben a beruházások után igénybe vehető és az úgynevezett térségi adókedvezményeket, azok igénybevételének feltételeit foglaljuk össze az adóhatóság idevonatkozó gyakorlatának ismertetésével.

 

A beruházások adókedvezményére vonatkozó rendelkezéseket a társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozások esetében a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao.), míg az egyéni vállalkozók vonatkozásában a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-tv.) tartalmazza. A Tao. a beruházás célja szerint csoportosítva határozza meg a kedvezmény igénybevételének a feltételrendszerét. Ezt azt jelenti, hogy a Tao.-ban meghatározott céltól eltérő beruházások után az adózók nem vehetnek igénybe adókedvezményt.

Termék-előállítást szolgáló beruházás

Termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezése és működtetése esetén a Tao. szerint két esetben van lehetőség kedvezmény igénybevételére. Az egyik az 1995. december 31-e, a másik az 1996. december 31-e után megkezdett beruházásokra vonatkozik. Az igénybevétel feltétele, hogy a vállalkozás átlagos állományi létszáma megfeleljen a Tao.-ban meghatározott – és a továbbiakban ismertetendő – rendelkezéseknek.

1995. december 31-e után megkezdett beruházás

Amennyiben a vállalkozás a beruházást 1995. december 31-e után kezdte meg, és a beruházás értéke eléri az egymilliárd forintot, úgy jogosult a kedvezmény igénybevételére, mégpedig az adó 50 százalékának megfelelő összegben.

A kedvezményt a vállalkozás a beruházás üzembe helyezésének évét követő öt adóév közül azokban az adóévekben veheti igénybe,

  • amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva legalább a beruházás értékének 5 százalékával megegyező összeggel növeli az árbevételét, vagy
  • amely évekre számítva olyan mértékű árbevételt ér el, amelyet a fentiekben meghatározott feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.

A termék-előállításhoz kapcsolódóan nem élhet a kedvezménnyel az az adózó, amelynek a kormány a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 1994. évben hatályos rendelkezése alapján adókedvezmény igénybevételét engedélyezte, kivéve ha ez utóbbi jogáról az adózó az adóhatóságnak 1997. március 31-éig írásban tett bejelentéssel lemondott.

Az adókedvezmény utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból vehető igénybe.

1996. december 31-e után megkezdett beruházás

A vállalkozás az adó teljes összegét igénybe veheti beruházási adókedvezményként az 1996. december 31-ét követően megkezdett, legalább 10 milliárd forint értékű, termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezését követő 10 adóév közül azokban az adóévekben,

  • amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva legalább a beruházás értékének legalább öt százalékával megegyező összeggel növeli az árbevételét, vagy
  • amely évekre számítva olyan értékű árbevételt ér el, amelyet az előző bekezdésben előírt feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével el kellett volna érnie.

A kedvezményt a beruházás üzembe helyezését követő második adóévben és azt követően – a fentiekben részletezett feltételek megléte esetén is – csak abban az adóévben lehet igénybe venni, amelyben az adózó által foglalkoztatottak éves állományi létszáma legalább 500 fővel meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát.

A fenti feltételek szerinti adókedvezményt utoljára a 2011. évi adóalap utáni adóból lehet igénybe venni.

Beruházási alapfogalmak
  • beruházás értéke: az üzembe helyezett tárgyi eszköz számviteli törvény szerinti beszerzési, előállítási értéke;
  • beruházáshoz kapcsolódó adókedvezmény jogosultja: a beruházást üzembe helyező;
  • a beruházás megkezdésének napja: az építési, szerelési naplóba történő első bejegyzés vagy a beruházás célját szolgáló első gép, berendezés, jármű átvételének a napja;
  • termék-előállítást szolgáló beruházás: az az épület-, és gépberuházás, amelyet az üzembe helyezést követően az adózó ipari vagy mezőgazdasági termék előállításához használ, és ennek alapján az üzemeltetés költsége a termék közvetlen költségei között jelenik meg;
  • infrastrukturális beruházás: a vasúti, közúti, vízi áru- és személyszállításhoz, ivóvíztermeléshez és -szolgáltatáshoz, szennyvíz- és hulladékkezelési, köztisztasági, valamint távközlési szolgáltatás ellátásához közvetlenül szükséges építmény- és gépberuházás;
  • értéknövelő beruházás: az a ráfordítás, amely az ingó dolog, az ingatlan értékét (állagát) megóvó ráfordításokon felül annak forgalmi értékét növeli;
  • saját vállalkozásban végzett beruházás: a számviteli törvény szerinti tárgyi eszköznek minősülő eszközök saját vállalkozásban végzett megvalósítása, létesítése, bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, élettartamának növelése, eredeti állagának helyreállítását szolgáló felújítása – ide nem értve a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási munkákat, továbbá az erdőnevelési, erdőfenntartási, erdőfelújítási munkákat – akkor is, ha az adóalany kizárólag a beruházáshoz szükséges anyagot biztosítja;
  • beruházási költség: az Szja-tv. szerint költségként elismert, igazolt, a tárgyi eszköz, a nem anyagi javak üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezés napjáig felmerült, az előírt nyilvántartásban feltüntetett kiadás;
  • kiemelt térség: az a megyei munkaügyi központ kirendeltsége által ellátott foglalkoztatási körzet, amelyben a munkanélküliségi mutató az adóévet megelőző év júniusában, a mérés napján meghaladta a 15 százalékot;
  • vállalkozási övezet: a jogszabályban ilyenként meghatározott közigazgatási egység. A vállalkozási övezeteket kormányrendelettel jelölik ki, például az 54/1998. (III. 27.) Korm. rendelettel jelölték ki a Barcsi Vállalkozási Övezetet.

Szálláshely létesítése

A szálláshely létesítésével kapcsolatos kedvezményt az 1996. december 31. után megkezdett, legalább 1 milliárd forint értékű, kereskedelmi szálláshely létesítését szolgáló beruházás üzembe helyezése esetében lehet igénybe venni, az adó 50 százalékának megfelelő összegben.

Az igénybevétel részletes szabályai azonosak a későbbiekben ismertetendő, kiemelt térségben, vállalkozási övezetben irányadó igénybevételi szabályokkal.

A kedvezményt a beruházás üzembe helyezésének évét követő öt adóév közül azokban az adóévekben lehet igénybe venni,

  • amelyekben a vállalkozás a megelőző adóévhez viszonyítva 25 százalékkal, de legalább 600 millió forinttal növeli az árbevételét, vagy
  • amely évekre számítva olyan értékű árbevételt ér el, amelyet az előző bekezdésben előírt feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.

Az adókedvezmény utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból vehető igénybe.

Szálláshely létesítésére irányuló beruházás vonatkozásában sincs lehetőség a kedvezmény igénybevételére akkor, ha a kormány a korábban ismertetett feltételekkel engedélyezte adókedvezmény igénybevételét, és arról a vállalkozás 1997. március 31-éig írásban nem mondott le.

Értékmegállapítás, átalakulás
A beruházás értéke

A termék-előállítást, valamint a szálláshely létesítését szolgáló, továbbá a kiemelt térségben, vállalkozási övezetben és az elmaradott térségben megvalósuló beruházások értékét a beruházás megkezdésének napjától az adókedvezményre jogosító üzembe helyezés napjáig – a Tao.-ban meghatározott feltételeket figyelembe véve – elszámolt beszerzési, előállítási érték alapján kell megállapítani. A vállalkozás (az adózó) dönti el, hogy a fentiekben felsoroltak közül melyik lehetőség alapján érvényesíti az adókedvezményt. A választást követően azonban nincs lehetőség a döntés megváltoztatására.

Átalakulás

A társaságok átalakulásánál a Tao. a kedvezmény igénybevételének időszakát korlátozza. Eszerint az egyesüléssel, szétválással vagy részleges átalakulással érintett adózó az itt tárgyalt adókedvezménnyel utoljára az átalakulás évét megelőző adóévben élhet.

Beruházás kiemelt térségben, vállalkozási övezetben

A kedvezmény igénybevételére a kiemelt térségben és/vagy vállalkozási övezetben székhellyel vagy a cégbíróságon, helyi önkormányzatnál bejelentett telephellyel rendelkező adózó jogosult az ilyen térségben (övezetben) 1995. december 31-ét követően megkezdett és az üzembe helyezést követően ott üzemeltetett beruházások után.

A kedvezmény igénybevehetőségének időszakát a Tao. eltérően jelöli meg, attól függően, hogy a beruházás termék-előállítást szolgál-e, avagy a beruházás kereskedelmi szálláshely létrehozását célozza-e.

A kedvezmény a termék-előállítást szolgáló beruházás esetében az üzembe helyezés évét követő öt adóév közül azokban az adóévekben vehető igénybe, amelyekben az adózó a megelőző adóévhez viszonyítva

  • vállalkozási övezetben megkezdett beruházás esetén legalább egy százalékkal,
  • kiemelt térségben megkezdett beruházás esetében pedig legalább a beruházás értéke öt százalékával megegyező összeggel növeli az árbevételét.

A kereskedelmi szálláshely létesítését szolgáló beruházás vonatkozásában az adókedvezményt a beruházás üzembe helyezésének évét követő öt adóévben lehet igénybe venni.

A fentiekben meghatározott adókedvezmény az adónak a beruházás üzemeltetési helye szerinti, a beruházás megkezdésekor kiemelt térségnek, vállalkozási övezetnek minősülő térségben (övezetben) folytatott termék-előállító és kereskedelmi szálláshelyszolgáltató tevékenységből származó árbevételnek az összes árbevételhez viszonyított arányával számított összege.

Az adókedvezményt a vállalkozás – a korábbiakban ismertetett adókedvezményekkel azonosan – utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból veheti igénybe. A fenti esetekben sincs azonban lehetőség a kedvezmény igénybevételére, amennyiben a kormányengedély alapján a korábbi könnyítés még hatályban van.

Az adókedvezményt a társasági adó mértékéig veheti igénybe a fenti rendelkezések szerint 100 százalékos mértékű adókedvezményre jogosult adózó azzal, hogy az így igénybe vett adókedvezménnyel csökkentett adóból – legfeljebb annak 70 százalékáig – érvényesíthető minden más adókedvezmény. Az adókedvezmény adóvisszatartás formájában vehető igénybe.

Külföldi tevékenység

A Tao. rendelkezése alapján nem vehet igénybe adókedvezményt a külföldön tevékenységet végző vállalkozás. Idetartozik az a belföldön bejegyzett, belföldi székhellyel rendelkező korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, amely az adóévben folyamatosan megfelel a következőkben megjelölt valamennyi feltételnek, azaz rendelkezik a pénzügyminiszter vámszabad területi társaságokat megillető kedvezményeket biztosító – 1992. december 31-ét követően megadott – engedélyével, vagy amelyet 1996. december 31-éig a pénzügyminiszter, ezt követően az állami adóhatóság az alábbiakban felsorolt feltételek együttes fennállására tekintettel nyilvántartásba vett, és ebből a nyilvántartásból – a társaság kérelmére vagy a feltételek bármelyikének való meg nem felelés miatt – nem törölt. Az említett feltételek a következők:

  • a vállalkozás kizárólag olyan kereskedelmi tevékenységet végez, amelynek során a vele szerződő fél nem minősül belföldi személynek, és a teljesítés helye a szerződés szerint és ténylegesen is külföld, és/vagy kizárólag olyan (a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény alapján pénzügyi szolgáltatásnak vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő) szolgáltatást nyújt, amelynek teljesítési helye az általános forgalmi adóról szóló törvény előírása szerint külföld;
  • a vállalkozás belföldi államigazgatási és bírósági eljárásban kizárólag belföldi ügyvédet bíz meg a képviseletével, valamint ahol együttesen, a társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsága tagjainak és alkalmazottainak többsége a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemély, továbbá könyvvizsgálati kötelezettségének belföldön bejegyzett könyvvizsgáló által tesz eleget;
  • a vállalkozás belföldi hitelintézetnél vezetett bankszámlájáról teljesíti a székhelye és telephelye fenntartásához szükséges kiadásait, és a vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsága tagja, alkalmazottja, ügyvédje és könyvvizsgálója részére történő kifizetéseket, valamint az államháztartás alrendszerei részére fizetendő kötelezettségeit;
  • a társaság és tagja (részvényese) – ha részvénytársaság – kizárólag névre szóló részvényt bocsátott ki, továbbá a társaságnak és tagjának (részvényesének) sem közvetlenül, sem közvetve nincs más belföldi gazdasági társaságban, szövetkezetben, közhasznú társaságban vagy egyesülésben részesedése, valamint a társaság tagjának (részvényesének) nincs belföldön telephelye, kereskedelmi képviselete, továbbá
  • a társaságnak nincs belföldi személy tagja (részvényese), továbbá a társaság tagjának (részvényesének) a tagjai (részvényesei) között sincs belföldi személy, illetve – ha a társaság tagja (részvényese) nyilvánosan működő részvénytársaság – a tag (részvényes) jegyzett tőkéjének legfeljebb három százalékát képviselő részvény van belföldi személy(ek) tulajdonában.

Külföldi vállalkozó

A külföldi vállalkozó a fióktelep cégneve alatt megvalósított beruházás, elért árbevétel, illetve a fióktelepen foglalkoztatottak éves átlagos állományi létszáma alapján élhet az adókedvezménnyel.

Elmaradott térségek

A társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségben – amely térségeket a területfejlesztés kedvezményezett területeinek jegyzékéről szóló kormányrendelet határoz meg – székhellyel, vagy cégbíróságon, helyi önkormányzatnál bejelentett telephellyel rendelkező adózó az adó teljes összegét beruházási adókedvezményként veheti igénybe az 1996. december 31-ét követően a térségben megkezdett és az üzembe helyezést követően ott üzemeltetett, legalább 3 milliárd forint értékű, termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezését követő tíz adóév közül azokban az adóévekben,

  • amelyekben árbevételét a megelőző adóévhez viszonyítva legalább a beruházás értéke öt százalékával megegyező összegben növeli, vagy
  • amely évekre számítva olyan értékű árbevételt ér el, amelyet a fentiekben meghatározott feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.

Az adókedvezmény mértéke

Az igénybe vehető adókedvezmény az adónak a beruházás üzemeltetési helye szerinti – a beruházás megkezdésekor társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott – térségben folytatott termék-előállító tevékenységből származó árbevételnek az összes érbevételhez viszonyított arányával számított összege.

Az igénybevétel korlátja

A Tao. a kedvezmény igénybevételét korlátozza még abban az esetben is, ha annak feltételei fennállnak. Ennek megfelelően az adókedvezmény a beruházás üzembe helyezését követő második adóévben és azt követően csak abban az adóévben vehető igénybe, amelyben az adózó által foglalkoztatottak éves átlagos állományi létszáma legalább száz fővel meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát.

Igénybevétel azonos feltételekkel

A vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy az előzőekben ismertetett feltételekkel adókedvezményt vegyen igénybe, amennyiben olyan megyében rendelkezik székhellyel, vagy cégbíróságon, helyi önkormányzatnál bejelentett telephellyel, valamint ott kezd és helyez üzembe beruházást, amely megyében a beruházás megkezdését megelőző két év valamelyikében az Országos Munkaügyi Módszertani Központ által az év decemberében mért munkanélküliségi mutató a mérés alapján meghaladja a 15 százalékot. Az igénybevételre a kiemelt térségben, vállalkozási övezetben meghatározott kedvezményeknél utalt szabályokat kell alkalmazni.

Az igénybevétel feltételei

Az adókedvezmény igénybevételére a kiemelt térségben, vállalkozási övezetben igénybe vehető kedvezménynél írtak megfelelően irányadóak.

Az igénybevétel végső időpontja

A kedvezményeket az azzal élni kívánó vállalkozás utoljára a 2011. évi adóalap utáni adóból veheti igénybe.

Leírási kulcsok jegyzéke épületeknél
Az épület jellege Leírási kulcs %
1. Hosszú élettartamú szerkezetből 2,0
2. Közepes élettartamú szerkezetből 3,0
3. Rövid élettartamú szerkezetből 6,0
A felsorolt csoportokon belül az épületek műszaki ismérvek szerinti besorolása:
A csoport megnevezése Felmenő (függőleges teherhordó) szerkezet Kitöltő (nem teherhordó) falazat Vízszintes teherhordó szerkezet (közbenső és tetőfödém, illetve egyesített teherhordó, térelhatároló tetőszerkezet)
Hosszú élettartamú szerkezet Beton- és vasbeton, égetett tégla, kő-, kohósalak- és acélszerkezet Tégla, blokk, panel, öntött falazat, fémlemez, üvegbeton és profilüveg Előre gyártott és monolit vasbeton acéltartók közötti kitöltőelem, valamint boltozott födém
Közepes élettartamú szerkezet Könnyűacél és egyéb fém- szerkezet, gázszilikát szerkezet, bauxit-beton szerkezet, tufa- és salakblokk szerkezet, fűrészelt faszerkezet, vályogfal szigetelt alapokon Azbeszt, műanyag és egyéb függönyfal Fagerendás (borított sűrűgerendás), mátrai födém, könnyű acélfödém, illetve egyesített acél tetőszerkezet könnyű kitöltőelemekkel
Rövid élettartamú szerkezet Szerfás és deszkaszerkezet, vályogvert falszerkezet, ideiglenes téglafalazat Deszkafal, lemezkeretbe sajtolt lapfal Szerfás tapasztott és egyéb egyszerű falfödém
Az épület jellegét a három ismérv közül a rövidebb élettartamot jelentő alapján kell meghatározni.

Az épületgépészet körébe tartozó gépek és berendezések értékcsökkenését az épülettől függetlenül, a gépeknél megadott leírási kulcsokkal is el lehet számolni.

Az épületbe beépített technológiai gépek és berendezések, az ezeket kiszolgáló vezetékek leírását az épülettől függetlenül, a gépeknél, illetve vezetékeknél megadott leírási kulcsok alapján kell megállapítani.

(Tao. 2. számú melléklet)

Vegyes kedvezmények

A Tao. a fentieken túlmenően adókedvezmény igénybevételét teszi lehetővé – természetesen a törvényi feltételek megléte esetén – a gép-, épület- és infrastrukturális beruházás után, valamint kedvezményezi az egyes, szövetkezetek által végrehajtott beruházásokat is.

Gép, épület és infrastruktúra

Beruházási adókedvezményt vehet igénybe

  • a kiemelt térségben székhellyel vagy cégbíróságon, önkormányzatnál bejelentett telephellyel rendelkező adózó a székhelyén, telephelyén üzembe helyezett és ott üzemeltetett gép értéke után;
  • a vállalkozási övezetben székhellyel vagy cégbíróságon, önkormányzatnál bejelentett telephellyel rendelkező adózó a székhelyen, telephelyen üzembe helyezett és ott üzemeltetett gép és épület értéke után, valamint
  • a kiemelt térségben és/vagy vállalkozási övezetben az az adózó, aki ilyen térségben (vállalkozási övezetben) helyez üzembe infrastrukturális beruházást és azt ott is üzemelteti. A kedvezmény igénybevételére az üzembe helyezés évében van lehetősége a vállalkozásnak.

A kedvezmény mértéke

Az adókedvezmény mértéke valamennyi esetben a beruházás értékének hat százaléka.

Az igénybevétel alapja

A fentiekben meghatározott adókedvezmény a kiemelt térségben üzembe helyezett, korábban még használatba nem vett gép, illetve infrastrukturális beruházás értéke alapján, a vállalkozási övezetben pedig a vállalkozási övezetté minősítést követően üzembe helyezett, korábban még használatba nem vett gép, épület, infrastrukturális beruházás értéke alapján vehető igénybe. Az igénybevétel további feltétele, hogy az adózó a fentiekben meghatározottak értékcsökkenési leírását a Tao. 2. számú mellékletének rendelkezései szerint számolja el.

Szankció

Amennyiben a kedvezmény igénybe vevője az üzembe helyezés napjától számított három naptári éven belül másnak átengedi a gép, épület, illetve az infratrukturális beruházás tulajdonjogát, avagy használatát, illetőleg ha három éven belül az adókedvezménnyel telepített tárgyi eszközt olyan térségbe (övezetbe) telepíti át, ahol a kedvezmény érvényesítésére nem lett volna lehetősége, úgy az igénybe vett adókedvezményt késedelmi pótlékkal növelten vissza kell fizetnie. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.

A kedvezmény igénybevételének végső időpontja

Az adókedvezményt utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból lehet igénybe venni.

Szövetkezetek kedvezményei

A kedvezményt a szövetkezet, illetve a jogutódja(i) veheti(k) igénybe (együtt: szövetkezet). Amennyiben a szövetkezetnek több jogutódja van, úgy a következőkben meghatározott különbözetet olyan arányban kell megbontani, amilyen arányban a vagyonmérleg alapján a jogutódok a létesítmény földterületéből részesedtek, illetve részesednek.

Kárpótlással kapcsolatos kedvezmény

A szövetkezet az 1998. adóév társasági adójából, illetve – ha ez az adó nem fedezi a kedvezményt – a következő adóévek társasági adójából, de legkésőbb a 2006. évi társasági adóból a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény rendelkezései alapján az árverésre termőfölddel együtt kijelölt ültetvények, továbbá öntözési és meliorációs létesítmények után az ültetvények, illetve a létesítmények könyv szerinti értékének a telepítéshez, létesítéshez igénybe vett állami támogatás – értve ez alatt az 1993. évi CXI. törvény 47. §-ának (3) bekezdése szerint mentesített visszterhes juttatást is -, valamint az ültetvény, a létesítmény földterületéért, valamint a létesítményért megillető térítés együttes összegét meghaladó részének (különbözetének) adóévenként legfeljebb a 17 százalékát adókedvezményként veheti igénybe azzal a korlátozással, hogy az ilyen jogcímen és a megjelölt időtartamon belül igénybe vett adókedvezmény teljes összege nem haladhatja meg a különbözet összegét.

Önkormányzati tulajdonba adás

A szövetkezet az 1998-as társasági adójából, illetve – amennyiben az a kedvezményre nem nyújt fedezetet – a következő adóévek társasági adójából, de legkésőbb a 2006. adóévi társasági adóból a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 16. §-a szerint önkormányzati tulajdonba átadott utak könyv szerinti értékének az út építéséhez igénybe vett állami támogatást meghaladó részének (különbözetének) adóévenként legfeljebb a 17 százalékát adókedvezményként veheti igénybe. A kedvezmény igénybevételének a korlátja azonban, hogy az említett jogcímen és a Tao. szerinti, előzőekben megjelölt időtartamon belül az igénybe vett adókedvezmény teljes összege nem haladhatja meg a különbözet összegét.

A fentiekben meghatározott kedvezményeket a kiemelt térségben, vállalkozási övezetben megvalósuló beruházások után járó kedvezményeknél írt szabályok szerint lehet igénybe venni.

BERUHÁZÁSOK A GYAKORLATBAN

Beruházás, felújítás, karbantartás

Ha a vállalkozás egyidejűleg végez beruházási, felújítási, valamint karbantartási munkákat, azokat – lehetőség szerint még a munkák megkezdése előtt – mind az elvégzett munkák elszámolásában, mind pedig a költségek minősítésében el kell választani egymástól. Ehhez a számviteli törvény fogalommeghatározásai adnak segítséget. Ennek megfelelően a tárgyi eszköz értékét növelő beszerzési költségként kell figyelembe venni a meglévő tárgyi eszköz bővítésével, rendeltetésének megváltoztatásával, átalakításával, élettartamának növelésével összefüggő munka – a beruházás -, továbbá az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állagának (kapacitásának, pontosságának) helyreállítását szolgáló felújítási munka költségeit is.

A felújítás viszont olyan, időszakonként visszatérő, a tárgyi eszköz újra-előállítási értékéhez képest általában jelentős költséggel járó munka, amely a tárgyi eszköz élettartamát meghosszabbítja, az eredeti műszaki állapotát megközelítően vagy teljesen visszaállítja. Ilyen munka például az egész épületre kiterjedő gépészeti berendezések, vezetékek teljes cseréje.

Karbantartásnak minősül minden olyan – meglévő, saját tulajdonban lévő, vagy bérelt épületen, gépen, berendezésen elvégzett – munka, amely a folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetéshez szükséges, amelyet a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni, amely a folyamatos elhasználódás rendszeres helyreállítását eredményezi, még akkor is, ha az épület, a gép, a berendezés alkotórészei lényeges elemeinek részletes cseréjével jár együtt. Karbantartás például a rendeltetésszerű használat érdekében az épületen elvégzett külső, illetve belső állagmegóvási munka (vakolás, festés, mázolás stb.) még akkor is, ha az egész épületre kiterjed, vagy ha korszerűbb formában és módszerrel történik a javítási munka (például szőnyegpadló helyett parkettát raknak le).

Mindezek alapján a rendeltetésszerűen használatba vett épületen, gépen, berendezésen elvégzendő munkákat – a helyszínen – célszerű még a munkák elvégzése előtt minősíteni és csoportosítani aszerint, hogy azok a beruházás, a felújítás, avagy a karbantartás körébe tartoznak-e. Természetesen ezt a minősítést és csoportosítást a munkák befejezését követően is el kell végezni, mégpedig nemcsak az elvégzett munkák, hanem az elvégzett munkák költségeinek vonatkozásában is, és azt megfelelően dokumentálni kell. Lényeges az is, hogy nem a költségek nagysága alapján kell valamilyen munkát beruházásnak, felújításnak vagy karbantartásnak minősíteni, hanem a munkákat azok műszaki tartalma, az adott épülethez, géphez, berendezéshez való – az előzőekben meghatározott – viszonyuk szerint kell a minősítést elvégezni (73/1999. számú Számviteli kérdés, Számvitel, adó, könyvvizsgálat 1999. szeptemberi szám).

A társaságiadó-kedvezmény feltételrendszere

A Tao. alapján termék-előállítást szolgáló beruházásnak minősül az az épület- és gépberuházás, amelyet az üzembe helyezést követően az adózó ipari vagy mezőgazdasági termék előállításához használ, és ennek alapján az üzembe helyezés költsége a termék közvetlen költségei között jelenik meg.

A kiemelt térségben termék-előállítást szolgáló beruházást megvalósítók által igénybe vehető adókedvezmény feltétele, hogy az adókedvezmény igénybe vevője

  • a kiemelt térségben székhellyel, vagy cégbíróságon, helyi önkormányzatnál bejelentett telephellyel rendelkezzen;
  • a termék-előállítást szolgáló beruházást 1995. december 31-ét követően megkezdte;
  • a termék-előállítást szolgáló beruházást kiemelt térségben helyezze üzembe és üzemeltesse.

Az adókedvezmény az üzembe helyezés évét követő 5 adóév közül azokban az adóévekben érvényesíthető, amelyekben az adózó az árbevételét a megelőző adóévhez viszonyítva kiemelt térségben megkezdett beruházás esetén legalább a beruházás értékének 5 százalékával megegyező összeggel növeli.

Az igénybevétel aránya

Az adókedvezményt az adó olyan arányában lehet érvényesíteni, amelyet a kiemelt térségben folytatott termék-előállításból származó árbevétel az összes árbevételben képvisel. Erre tekintettel az adókedvezmény kiszámításánál nem vehető figyelembe a bérmunkából származó árbevétel.

Időkorlát

Az adókedvezményt utoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból lehet igénybe venni.

Kizárt az igénybevétel

Nem veheti igénybe a beruházási adókedvezményt az az adózó, amelynek a kormány a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 1994-ben hatályos rendelkezése alapján adókedvezmény igénybevételét engedélyezte, kivéve ha erről a jogáról az adóhatóságnak 1997. március 31-éig írásban tett bejelentésével lemondott (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1998/11-12. szám, 1998/160. APEH-iránymutatás).

Az építmény jellege

Leírási kulcs %

Ipari építmény

2,0

Mezőgazdasági építmény

3,0

Melioráció

10,0

Mezőgazdasági tevékenységet végző adózónál a bekötő- és üzemi út

5,0

Közforgalmi vasút és kiegészítő építményei, ideértve az iparvágányokat is

4,0

Egyéb vasúti építmény (elővárosi vasút, közúti villamosvasút, metróvasúti pálya stb.)

7,0

Vízi építmény

2,0

Híd

4,0

Elektromos vezeték, ideértve a távközlési hálózat vezetékeit is

8,0

Kőolaj- és földgázvezeték, gázvezeték

6,0

Gőz-, forróvíz- és termálvízvezeték, földgáztávvezeték

4,0

Közúti villamosvasúti és trolibusz-munkavezeték

25,0

Egyéb, minden más vezeték

3,0

Alagút és föld alatti építmény (a bányászati építmény kivételével)

1,0

Idegen (bérelt) ingatlanon végzett beruházás

6,0

Hulladéktároló

20,0

Minden egyéb építmény

2,0

ebből: a szemétégető

15,0

Hulladéktároló az a földdel szilárd kapcsolatban álló építmény, amely a fogyasztás vagy a termelési, szolgáltatási és más tevékenységek során keletkező olyan elhasználódott termék tárolására alkalmas, amely termék sem a hulladék tulajdonosa, sem a hulladéktároló tulajdonosa által nem kerül vissza a keletkezéséhez vezető tevékenységbe, és eredeti anyagként sem értékesítik. A hulladéktároló létesítése miatt igénybe vett földterületre értékcsökkentést a hulladéktárolóval azonos leírási kulccsal kell számolni.

Melioráció az agrárágazat támogatásának egyes kérdéseiről szóló jogszabály alapján melioráció jogcímen támogatásban részesíthető beruházás.

(Tao. 2. számú melléklet)

Kiemelt térségek

A Tao. az adókedvezmény igénybevétele tekintetében a beruházások nagyságrendjéről nem rendelkezik. A kedvezmény meghatározó feltétele – mint azt az előzőekben már láttuk – a térségi hovatartozás. Ennek megfelelően – az igénybevétel egyéb, korábban ismertetett feltételeinek megléte esetén – a beruházási adókedvezmény igénybevételére való jogosultságot a kiemelt térségben megvalósuló, termék-előállítást szolgáló beruházás keletkezteti.

A kedvezményt az adózó azonban csak akkor veheti igénybe, ha az adott gépet a kiemelt térségben helyezi üzembe, valamint azt ott is üzemelteti.

Lényeges, hogy sem az adókedvezmények igénybevételének általános, illetve speciális szabályai, sem a Tao. átmeneti szabályai nem tartalmaznak egymásra utaló, egymást feltételező előírást az alsó küszöbérték nélküli termék-előállítást szolgáló beruházás, valamint az úgynevezett gépberuházás vonatkozásában, ezért a két sajátos konstrukció egymástól független, önálló elemei az adókedvezmény rendszerének (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1998/4. szám, 1998/39. APEH-iránymutatás).

Apport

A Tao. rendelkezései szerint a beruházási adókedvezmény igénybevételének a feltétele – egyebek mellett – a beruházás üzembe helyezése. A beruházás értéke pedig a tárgyi eszköz számviteli törvény szerinti beruházási, illetve előállítási értéke. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szvt.) alapján gazdasági társaság esetében a nem pénzbeni betétként kapott eszköz, azaz az apport, a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) meghatározott – a le nem vonható általános forgalmi adót is magában foglaló – értéke beszerzési árnak minősül. Abban az esetben, ha az apportált eszköz üzembe helyezéséhez további költségek szükségesek, a beszerzési árat azokkal növelni kell.

Amennyiben a kedvezmény igénybevételéhez szükséges egyéb – korábban meghatározott – feltételek fennállnak, az apportként a társaság tulajdonába adott gép üzembe helyezése alapján a társaság jogosult a beruházási adókedvezmény igénybevételére.

A Tao. a beruházáshoz kapcsolódó adókedvezmény vonatkozásában azt is kimondja, hogy az az épület- és gépberuházás minősül termék-előállítást szolgáló beruházásnak, amelyet az üzembe helyezést követően az adózó ipari vagy mezőgazdasági termék előállításához használ, és ennek alapján az üzemeltetés költsége a termék közvetlen költségei között jelenik meg.

Közvetlen költség

Tekintettel arra, hogy a Tao. nem határozza meg a "termék közvetlen költsége" fogalmat, ezért az előállítás költségeinek meghatározásához a Szvt. szabályait kell segítségül hívni. E szerint az előállítás költségei közé azok a ráfordítások tartoznak, amelyek

  • az eszköz (termék) előállítása, üzembe helyezése, bővítése; rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, eredeti állagának helyreállítása során közvetlenül felmerültek;
  • az előállítással bizonyíthatóan szoros kapcsolatban voltak, valamint
  • az eszközre (termékre) megfelelő mutatók, jellemzők segítségével elszámolhatók (a felsorolt három költségtípust önköltségnek nevezzük).

Lényeges, hogy az önköltség nem tartalmazhat értékesítési költségeket, illetve az előállítással közvetlen kapcsolatba nem hozható igazgatási és egyéb általános költségeket sem (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1998/8. szám, 1998/121. APEH-iránymutatás).

Bérmunka

A beruházás fogalmába a meglévő tárgyi eszközök bővítése, átalakítása, valamint felújítása is beletartozik, és az adókedvezmény igénybevételének feltételei között nincs előírás a beruházás minimális értékére vonatkozóan, továbbá arra sem, hogy a gép, berendezés új, azaz korábban még üzembe nem helyezett legyen.

A bérmunka a bérmunkát végzőnél szolgáltatásnak, nem pedig termék-előállításnak minősül. Erre tekintettel bérmunka jogcímén nincs lehetőség az adókedvezmény érvényesítésére. A bérmunkában végeztetett termék-előállítás azonban a bérmunkát végeztetőnél termék-előállító tevékenységnek számít, és a feltételek fennállása esetén jogosultságot biztosít az adókedvezmény érvényesítésére is.

A Tao. szerinti árbevétel-növelési követelménybe a teljes árbevétel – így a bérmunkaszerződés keretében realizált árbevétel is – beszámít. Az adókedvezményt azonban az adó olyan arányában lehet csak érvényesíteni, mint amilyen arányt a vállalkozási övezetben folytatott termék-előállításból származó árbevétel az összes árbevételben képvisel. Az adókedvezmény kiszámításánál ezért nem lehet figyelembe venni a bérmunkából származó árbevételt (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1999/4. szám, 1999/42. APEH-iránymutatás).

Vállalkozási övezet

A beruházási adókedvezményt – egyebek mellett – csak akkor lehet igénybe venni, ha a beruházás megkezdésekor az adott övezet (amelyben a beruházást megkezdik) vállalkozási övezetnek minősül.

Ennek megfelelően, amennyiben a vállalkozási övezetet például 1998. január 1-jével jelölik ki, az adókedvezmény igénybevételének szempontjából a beruházás megkezdésének a napja csak az 1998. január 1-jét követően az építési-szerelési naplóba történő első bejegyzés vagy a beruházás célját szolgáló gép-, berendezés-, járműátvétel napja lehet.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy például az 1995-ben apportként beérkezett és 1996-ban üzembe helyezett termelőberendezéseket és az 1997 októberében kezdett új termelőcsarnokot nem lehet figyelembe venni a beruházás megkezdésének a számításánál. Ennek azért van jelentősége, mert beruházás esetében az adókedvezmény igénybevétele szempontjából az üzembe helyezés évét követő év semmiképpen nem lehet az 1998-as év. Legkorábban tehát ezen a jogcímen csak 1999-ben lehet adókedvezményt igénybe venni az 1998. január 1-jét követően megkezdett és még 1998-ban üzembe is helyezett beruházás után, természetesen az egyéb feltételek megléte esetén.

Az adókedvezmény igénybevételének utolsó éve 2002, ezért amennyiben az adózó a beruházást 1998. január 1-jét követően megkezdte és azt még 1998-ban üzembe is helyezte, az adókedvezményt az 1999-től 2002-ig terjedő időszakban, azaz négy éven át érvényesítheti. Ennek megfelelően a fenti időpontban létesített vállalkozási övezetben az adózó annak a gépnek az értéke után érvényesítheti a 6 százalékos mértékű adókedvezményt, amelyet 1998. január 1-jét követően szerzett be és még 1998-ban üzembe is helyezett az adott vállalkozási övezetben (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1999/4. szám, 1999/43. APEH-iránymutatás).

Értéknövelő felújítás

A Tao. szerint a vállalkozási övezetben a vállalkozási övezetté minősíttetést követően üzembe helyezett, korábban még használatba nem vett gép-, épületberuházás értéke alapján lehet igénybe venni az adókedvezményt.

Erre figyelemmel kizárólag az új gép- és épületberuházás értékére lehet a 6 százalékos mértékű adókedvezményt elszámolni akkor, ha a törvény szerinti egyéb feltételek is fennállnak a kedvezmény érvényesítéséhez. Ez azt jelenti, hogy a tárgyi eszközön végrehajtott értéknövelő felújítás után nincs lehetőség az adókedvezmény igénybevételére (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1999/6-7. szám, 1999/68. APEH-iránymutatás).

Társaságok átalakulása

A Tao. 21. §-ának (15) bekezdése rendelkezik az egyesüléssel érintett adózó vonatkozásában a beruházási adókedvezmény igénybevételéről. E szerint a fentiekben említett adózó az 1996. december 31-ét követően megkezdett, legalább 10 milliárd forint értékű, termék-előállítást szolgáló beruházáshoz kapcsolódó adókedvezménnyel utoljára az átalakulást megelőző adóévben élhet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a fenti kritériumoknak megfelelő beruházást 2001-ben helyezik üzembe, és a beolvadás tervezett időpontja 2008, úgy az adózó az adókedvezmény igénybevételére utoljára az átalakulást megelőző adóévben, tehát 2007-ben jogosult.

Abban az esetben, ha a beruházást 2001-ben helyezik üzembe és a beolvadás tervezett időpontja ugyancsak 2001, úgy a társaság jogosult lesz az adókedvezmény igénybevételére, mivel a Tao. 21. §-ának (15) bekezdése csak az adókedvezmény igénybevételét, nem pedig az adókedvezményre való jog megszerzését korlátozza egyes esetekben.

Ugyanakkor, ha a beruházást 2001-ben helyezik üzembe, a beolvadást viszont 2002-re tervezi a vállalkozás, úgy a Tao. 21. §-ának (15) bekezdése nem alkalmazható (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 1999/12. szám, 1999/158. APEH-iránymutatás).

Az egyéni vállalkozó kedvezményei
Az egyéni vállalkozó a kedvezményeket egységesen utoljára a 2002. évi vállalkozói személyi jövedelemadóból veheti igénybe. Lényeges szabály, hogy a vállalkozói adókedvezményre jogosító, ugyanazon beruházáshoz kapcsolódó adókedvezmények közül – az egyéni vállalkozó választása szerint – ugyanabban az adóévben csak az egyiket lehet érvényesíteni.

Termék-előállítás

Az egyéni vállalkozó a vállalkozói személyi jövedelemadója 50 százalékának megfelelő összegű beruházási adókedvezményt vehet igénybe az 1996. december 31-ét követően megkezdett, legalább 1 milliárd forint értékű, termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő öt adóév közül azokban az adóévekben,

  • amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva legalább a beruházás értékének legalább 5 százalékával megegyező összegben növeli a vállalkozói bevételét, vagy
  • amely évekre számítva olyan értékű vállalkozói bevételt ért el, amelyet az előzőekben meghatározott feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.

Kereskedelmi szálláshely létesítése

A vállalkozói személyi jövedelemadó 50 százalékának megfelelő összegű beruházási adókedvezmény vehető igénybe az 1996. december 31-ét követően megkezdett, legalább 1 milliárd forint értékű, kereskedelmi szálláshely létesítését szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő öt adóév közül azokban az adóévekben,

  • amelyekben az egyéni vállalkozó a megelőző évhez viszonyítva 25 százalékkal, de legalább 600 millió forinttal növeli a vállalkozói bevételét, vagy
  • amely évekre számítva olyan értékű vállalkozói bevételt ért el, amelyet a fentiekben meghatározott feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.

Kiemelt térség, vállalkozási övezet

A kiemelt térségben és/vagy vállalkozási övezetben telephellyel rendelkező egyéni vállalkozó beruházási adókedvezményt vehet igénybe a térségben, illetve övezetben 1996. december 31-ét követően

  • megkezdett és az üzembe helyezést követően ott üzemeltetett, termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő 5 adóév közül azokban az adóévekben, amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva vállalkozási övezetben megkezdett beruházás esetén legalább 1 százalékkal növeli, míg kiemelt térségben megkezdett beruházás esetén legalább a beruházás értéke 5 százalékával megegyező összeggel növeli a vállalkozói bevételét;
  • kereskedelmi szálláshely létesítését szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő 5 adóévben.

A fentiekben meghatározott esetekben az igénybe vehető adókedvezmény összegét a vállalkozói személyi jövedelemadó összegéből a kiemelt térségnek, vállalkozási övezetnek minősülő térségben (övezetben) folytatott termék-előállító és kereskedelmi szálláshely-szolgáltató tevékenységből származó bevételnek az összes egyéni vállalkozói bevételhez viszonyított arányával kell kiszámítani.

Térségi adókedvezmények

Az egyéni vállalkozó a beruházás értéke 6 százalékának megfelelő adókedvezmény igénybevételére jogosult az üzembe helyezés évében

  • a kiemelt térségben levő telephelyén üzembe helyezett és ott üzemeltetett gép után;
  • a vállalkozási övezetben levő telephelyén üzembe helyezett és ott üzemeltetett gép és építmény értéke után.

A kiemelt térségben és/vagy a vállalkozási övezetben az egyéni vállalkozó az általa üzembe helyezett és ott üzemeltetett infrastrukturális beruházás értéke 6 százalékának megfelelő adókedvezményt vehet igénybe az üzembe helyezés évében.

Amennyiben az egyéni vállalkozó a gép, építmény vagy infrastrukturális beruházás tulajdonjogát vagy használatát az üzembe helyezés napjától számított három naptári éven belül másnak átengedi, illetőleg ha három éven belül az adókedvezménnyel telepített tárgyi eszközt olyan térségbe (övezetbe) telepíti át, ahol a kedvezményt nem érvényesíthette volna, úgy az igénybe vett adókedvezményt késedelmi pótlékkal növelten kell visszafizetnie.

A gépekhez, építményekhez, valamint az infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó – az előzőekben részletezett – adókedvezmény a kiemelt térségben 1996. december 31-ét követően üzembe helyezett, korábban még használatba nem vett gép, infrastrukturális beruházás értéke alapján, a vállalkozási övezetben a vállalkozási övezetté minősítést követően üzembe helyezett, korábban még használatba nem vett gép, építmény, infrastrukturális beruházás értéke alapján vehető igénybe akkor, ha az egyéni vállalkozó nem alkalmazta gép esetében az egyösszegű, építmény esetében a 10 százalékos leírási kulccsal számított értékcsökkenési leírást.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem