Munkajog-közelítés

A munkaadók és a munkavállalók közötti viszonyt alapvetően – a piaci szférában – a Munka Törvénykönyve szabályozza. E jogszabályt többször módosították már az Országgyűlésben. A mostani, úgynevezett harmonizációs kiigazításon túl készül egy átfogó módosítás is...

A kormányváltást megelőzően, 1997-ben a munkaadói érdekképviseletek tartották elfogadhatatlannak, és a szakszervezetek helyeselték a Munka Törvénykönyve módosítását. A munkáltatói képviseletek ahhoz még hozzájárultak volna, hogy a vállalatok, üzemek, üzemrészek tulajdonosváltása esetén is fennmaradjanak a munkavállalók egyéni és kollektív szerződésekből adódó jogosítványai. Még a csoportos létszámleépítés előtti egyeztetés szabályainak szigorítását is tudomásul vették. Azt viszont már élesen ellenezték, hogy a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmét a kormányzati javaslat szerint tovább erősítsék. Bírálták az előző kormányt azért is, mert a leltárfelelősség már régóta megoldatlan problémáját a "szőnyeg alá söpörte". Végül az Országgyűlés fő vonalaiban a munkáltatók által kifogásolt és a szakszervezetek támogatását bíró módosításokat fogadta el.

Szakszervezeti tiltakozás

Az új kormány először 1999-ben vitte keresztül a Munka Törvénykönyve jelentősebb változtatását. A munkaadói képviseletek nagyjából egyetértettek ezzel a módosítással, a szakszervezetek viszont élesen bírálták azt. Ebből a változtatásból már nem marad ki a leltárfelelősség kérdésének rendezése. A szakszervezetek szerint mindez indokolatlan többletterheket ró a dolgozókra. Nehezményezték azt is, hogy az üzemi tanácsok lehetőséget kaptak a kollektív szerződések helyett alkalmazandó üzemi megállapodások megkötésére. Értelmezésük szerint ez a kollektív szerződésekre vonatkozó kizárólagos szakszervezeti jogosítvány gyengítését jelenti. A kormányzati szakértők ugyanakkor rámutatnak: az üzemi megállapodások csak ott köthetők meg, ahol nincs szakszervezet, illetve amennyiben az adott munkahelyre kiterjedő hatályú kollektív szerződést kötnek, megszűnik az üzemi megállapodás hatálya. Így tehát alaptalan a szakszervezetek bírálata.

Többek között azt is kifogásolták a munkavállalói érdekképviseletek az 1999-es módosításban, hogy a szakszervezeti tisztségviselők fel nem használt munkaidő-kedvezményének egy részét ezt követően már nem kötelező kifizetni a munkáltatóknak. Ezt csak akkor kell megtenniük, ha erről sikerül megállapodást kötni a szakszervezetnek a munkáltatóval. A kormányzati szakértők szerint ez a változtatás is kifejezi: egyre nagyobb szerep jut a szakszervezetek és a munkáltatók között kötött szerződéseknek.

Az Unió közelsége

Újabb vita alakult ki a szakszervezetek és a kormány között az idén nyáron, amikor az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkajogi bizottságában a kormányzati oldal előterjesztette a Munka Törvénykönyvének az uniós jogharmonizációval összefüggő módosítását.

A hat országos szakszervezeti konföderáció egységesen lépett fel a tervezett változtatások ellen, s kilátásba helyezték, hogy az Európai Unió figyelmét is felhívják a közösségi irányelveken túlterjeszkedő, a magyar munkavállalók számára kifejezetten hátrányos következményekkel járó elképzelésekre.

A tiltakozásokat követő újabb OMT szakbizottsági egyeztetéseken viszont több kérdésben már körvonalazódott, hogy miként köthető kompromisszum a szakszervezetek és a kormány között.

Átfogó módosítás

Az uniós jogharmonizáció érdekében tervezett módosításokon kívül a kormányzat dolgozik a Munka Törvénykönyve átfogó felülvizsgálatán is. A már 1999-ben megkezdett előkészítő munkába bevonták a munkavállalói, munkaadói érdekképviseleteket, a munkajogi elméleti és gyakorlati szakembereket egyaránt. E kodifikációs bizottság közreműködésével megpróbálják közelíteni az álláspontokat, és így kialakítanak egy előzetes tervezetet. Ezt államigazgatási és érdekegyeztetést követően normaszöveg-tervezetként bocsátják majd jövő év elején a kormányzat elé.

A tervek szerint nem a törvény teljes körű megújítása a cél, bár a paragrafusok száma feltehetően meghaladja majd a százat. Az új normaszöveg valószínűleg átértékeli majd az úgynevezett jóléti elvet. Jelenleg ugyanis a középszintű kollektív szerződések csak a dolgozók javára térhetnek el a Munka Törvénykönyvétől, illetve a helyi kollektív megállapodások a középszinttől. Fontolóra kellene venni a szerződések szabadságát – fogalmazódott meg a kodifikációs bizottság eddigi vitái során. Így a kollektív megállapodások bármiről szólhatnának, ami eleget tesz a szerződéskötők kívánalmainak.

A szakszervezetek bizonyos engedményekért cserébe, az eddigieknél előnyösebb kereseti, szociális juttatásokat érhetnének el. Az alku lehetősége érdekeltebbé tenné a munkáltatókat is a kollektív szerződések megkötésére.

Az OMT például felhatalmazást kaphatna, hogy a minimálbér-emeléshez hasonlóan több más kérdésben is országos hatáskörben döntsön. A kormány a munkaadókkal és a munkavállalókkal meghozott közös döntését ezután kormányrendeletben tenné kötelezővé. A Munka Törvénykönyvétől eltérően a gazdaság aktuális igényei szerint szabályozhatnák így együttesen a munkaidőre, a munka díjazására vonatkozó egyes kérdéseket vagy ágazati sajátosságokat.

Figyelembe kellene venni azt is, hogy más és más szabályokat igényelnek a méretükben, jellegükben eltérő munkáltatók. Ma már kevés a nagy létszámú munkahely. A néhány dolgozót foglalkoztató cégeknél egészen más a viszony a munkáltató és a munkavállaló között. Sokkal nagyobb szükség van ezekben a szituációkban a bizalmi elv érvényesülésére.

A munkavállalókra vonatkozóan is eltérő szabályozást kellene alkalmazni a munka jellegétől függően. Nem biztos ugyanis, hogy ugyanazok a szabályok megfelelően alkalmazhatók a segédmunkásra, a betanított munkásra, valamint az irányító munkakörben tevékenykedő közép- vagy/és felső vezetőre. Az erőteljesebb munkajogi védelemre nyilvánvalóan a munkafeltételeiket kevésbé önállóan alakító munkavállalóknak van szükségük.