×

Fejlesztési pályázatok

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 32. számában (2000. szeptember 15.)

 

A kis- és középvállalkozások támogatása az utóbbi időben kiemelt helyen szerepel a különféle programokban. A pályázatok elbírálásának, a források odaítélésének folyamata azonban kevesek előtt ismert, még ha az szabályozott keretek között zajlik is. Cikkünk e döntési rendszert s a bizottság tapasztalatait mutatja be.

 

Az év elejétől működik a Gazdasági Minisztérium kezelésében a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat. A célelőirányzatból különféle programok támogathatók (a támogatási célokat a törvény 13 pontban sorolja fel, 5-féle formát biztosítva ezekhez). A GM rendeletben szabályozta azokat a jogcímeket, melyekre támogatás igényelhető és nyújtható. Ezek alapvetően két csoportba sorolhatók. Az elsőbe tartoznak azok a (jellemzően beruházási és innovációs) jogcímek, melyekre kizárólag pályázati úton nyerhető támogatás, a másodikba pedig azok, melyek a kormányzati kis- és középvállalkozás-fejlesztési stratégia megvalósítását szolgálják. A gazdasági miniszter évente, nyilvános pályázati felhívásokban hirdeti meg a tárgyévi támogatási feltételeket, valamint a hozzájuk rendelt támogatási formákat és mértékeket. A kormányzati kis- és középvállalkozás-fejlesztési stratégiát szolgáló támogatási jogcímekre vonatkozóan nincs kötelezően meghatározott pályázati forma, ettől függetlenül a GM ezekre vonatkozóan is pályázati felhívásokat adott ki.

Szakmai bizottságok

A pályázatok elbírálására a rendelet szakmai bizottságok létrehozását írta elő, amelyek javaslata alapján a gazdasági miniszter dönt a támogatások nyújtásáról. Ez idő szerint hat szakmai bizottság működik, a következő témakörökben:

  • kis- és középvállalkozások fejlesztéseit segítő kamattámogatásra benyújtott pályázatok elbírálására,
  • a háziorvosi praxis privatizációját segítő kamattámogatásra benyújtott pályázatok elbírálására,
  • kis- és középvállalkozások fejlesztéseit és pénzügyi lízingjeit segítő kamattámogatásra benyújtott pályázatok elbírálására,
  • a turisztikai kis- és középvállalkozások gyógyturisztikai és szálláshelyfejlesztő beruházásainak támogatását elősegítő pályázatok elbírálására,
  • a vállalkozások működési feltételeinek javítását célzó feladatok ellátásának támogatására benyújtott pályázatok elbírálására,
  • az integrátori beszállítói program tanácsadói feladatai ellátásának támogatására benyújtott pályázatok elbírálására.

A szakmai bizottságok ülésein – a speciális témájú pályázatok (például a praxisprivatizáció) bizottságainak speciális résztvevőit leszámítva – a szavazati joggal rendelkező tagok a Gazdasági Minisztériumot, a GM szakmailag illetékes szervezeti egységét, a Pénzügyminisztériumot, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, a Környezetvédelmi Minisztériumot, az országos gazdasági kamarákat, a Kis- és Középvállalkozói Érdekképviseleti Szövetséget, a GM ellenőrzési főosztályát, a Magyar Államkincstárt képviselik, valamit a GM által felkért szakértők is voksolhatnak.

A szakmai bizottságok üléseinek elnöke a Gazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozási főosztályának vezetője. A bizottságok titkársági feladatait a Magyar Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Társaság (MVf Kht.) látja el.

A vállalkozások működési feltételeinek javítását célzó feladatok ellátásának támogatására, illetve az integrátori beszállítói program tanácsadói feladatainak ellátásának támogatására kiírt pályázatokkal, illetve azok elbírálásával kapcsolatos bizottsági tapasztalatok meglehetősen vegyesek.

Vegyes tapasztalatok

A két pályázati típus támogatására együttesen hozzávetőlegesen félmilliárd forint áll rendelkezésre. A felhívásokat március elején közzétették, viszont pályázati űrlapokhoz csak március végén juthattak az érintettek. A pályázatokat október 31-ig folyamatosan be lehet adni, ezek elbírálása úgy történik, hogy az adott hónap 10-éig beadott pályázatot (esetleges hiánypótlás után, melyet az adott hónap végéig, egyszeri alkalommal lehet benyújtani) a következő hónapban tárgyalja az illetékes szakmai bizottság. A pályázatról kialakított vélemény alapján javasolja vagy nem javasolja a támogatás megítélését a miniszternek.

A pályázatokon olyan szervezetek (gazdasági társaságok, alapítványok, gazdasági kamarák, vállalkozói érdekképviseletek) vehetnek részt, amelyek rendszeres üzleti és szakmai kapcsolatban állnak a kis- és középvállalkozások széles körével, illetve alkalmasak arra, hogy a kis- és középvállalkozások számára az Európai Unió követelményeihez igazodó szolgáltatásokat nyújtsanak. A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő, és maximális összege 10 millió forint lehet.

Ebben a pályázati témakörben három területre lehet pályázatot benyújtani:

  • az európai uniós felkészülés támogatására,
  • a kis- és középvállalkozások gazdasági-pénzügyi-vállalkozási információellátottságának javítása, a versenyképesség javítása érdekében, valamint
  • a vállalkozói szellem erősítésére.

Ezek keretében a GM támogatni kívánja a mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújtott képzést, tanácsadást, információszolgáltatást és -közvetítést, rendezvények, kiállítások és vásárok szervezését, kiadványok megjelentetését, EU információs központok fejlesztését.

Hiányos pályázatok

Az eleinte alig "csordogálva" érkező pályázatok a nyári hónapokra már nagyobb számban érkeztek, legtöbb a vállalkozások információellátottsága javításának témakörében.

A beérkezett pályázatok színvonala meglehetősen hullámzó. Némely pályázat alaki hibák miatt értékelhetetlen, például a hiánypótlási idő lejártáig sem küldenek meg egy-egy szükséges igazolást. Ezek közül a leggyakoribb, hogy hiányzik az önrészt igazoló banki okirat.

A másik típushiba – ez már tartalmi -, hogy a projekt teljes költségén belül az igényelt támogatás meghaladja a 65 százalékot. Ez a limit pedig olyan "erős", hogy nem is a pályázati kiírásban, hanem a támogatásról szóló rendeletben szerepel. Így a megjelölt arány túllépése eleve kizáró ok. Előfordult – nem egy esetben -, hogy tartalmilag értékes pályázatokat pusztán emiatt kellett visszautasítani. A pénzügyi megalapozottság hiánya egyébként is a pályázatok jelentős részére jellemző. A projektek felénél fordul elő valamilyen gazdasági jellegű probléma. Már a vonatkozó rendelet is meghatározza, hogy a pályázatból kizárandó az a szervezet, melynek 60 napon túli adó-, vám- vagy adók módjára behajtható köztartozása van. Ugyancsak nem vehet részt a pályázaton, aki saját tőkéjét elvesztette, vagy saját tőkével nem rendelkezik. (Ez utóbbi egyébként értelmezhetetlen, illetőleg diszkriminatív az esetlegesen pályázni kívánó egyéni vállalkozókkal szemben, ugyanis az ő gazdálkodási formájukban a saját tőke számvitelben szereplő definíciója nem működik.)

A 60 napon túli köztartozás elsősorban a kamaraitagdíj-tartozások miatt gyakori. Ezt azonban a tagdíj rendezésével és hiánypótlásként beadott igazolással rendezni lehet.

Jóllehet a saját tőke teljes hiánya csak elvétve fordul elő, de az viszont nem ritka, hogy az igényelt pályázati összeg többszöröse a kimutatott saját tőkének.

Meglehetősen gyakori, hogy a pályázók az elnyert támogatásból kialakítandó, a kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó szolgáltatásokat üzleti alapon kívánják értékesíteni. Természetesen nem kizáró ok, ha a szolgáltatások értékesítéséből árbevétele van az adott szervezetnek, azt azonban a bizottság nem támogatja, ahol e bevétel nyereségtermelő lehetőségei dominálnak, hiszen ez esetben a projekt saját erőből is megoldható.

Alapvető szempont az elbírálás során, hogy olyan pályázatokat, melyek egy-egy megye területén való működésre koncentrálnak, az adott megyében decentralizáltan rendelkezésre álló források felhasználására szólítják fel. A több megyére, teljes régióra kiterjedő projekteket a bizottság – egyéb feltételek megléte esetén – támogatja.

Integrátori program

Sok pályázó félreérti a pályázati célt. Nem arra akarnak eszközöket nyerni, hogy más kis- és középvállalkozások számára nyújtsanak értékelhető és hasznos szolgáltatásokat, hanem kizárólag saját fejlesztésüket próbálják ezúton megoldani. Előfordul, hogy lényegében a pályázó alkalmazottjainak utaztatását kívánják a támogatásból finanszírozni.

Mindezek mellett igen sok, rendkívül értékes és tartalmas pályázat érkezik be, de még a formai, tartalmi hibák kiszűrése után fennmaradó pályázatok közül sem lehet mindegyiket támogatni. A támogatási keret ugyanis ezt messze nem teszi lehetővé. Így a feladat azoknak a pályázatoknak a kiválogatása, melyek kiemelten hasznosnak minősíthetők. Az eddigi tapasztalatok szerint e körbe a beadott pályázatok hozzávetőlegesen 20-25 százaléka sorolható.

Az integrátori beszállítói program tanácsadói feladatainak ellátására meghirdetett pályázattal kapcsolatosan sajátos módon az integrátor és a beszállító fogalmának tisztázása volt a leggyakoribb kérdés. Kétségkívül nem közkeletű definíciókról van szó (az integrátor lényegében a vevő – a nagyvállalat -, amely köré a beszállítók – például az alkatrészgyártók – csoportosulnak), ám azoknak a szervezeteknek, amelyek e témakörben kívánnak tanácsadói szerepet betölteni, nem igazán szabad, hogy már a tárgy meghatározásával gondjuk legyen. A pályázati kiírás egyebekben az integrátorok és beszállítóik kapcsolatrendszere megszilárdításának, fejlesztését, illetve tanácsadói tevékenység ellátásán keresztül a kis- és középvállalkozások beszállítói feladatokra való felkészítését jelölte meg célként.

A terminológiai bizonytalanság ellenére, az idő előrehaladtával egyre több és helyenként kiemelkedően jó színvonalú pályázat érkezett be e témakörben.

A pályázatra olyan jelöltek jelentkezése a kívánatos, amelyek

  • rendszeres üzleti és szakmai kapcsolatban állnak a kis- és középvállalkozások széles körével,
  • képesek beszállítói körökhöz kapcsolódó támogatói tevékenység lebonyolítására,
  • alkalmasak arra, hogy a kis- és középvállalkozások beszállítóvá válását pénzügyi konstrukciók kidolgozzák, forrásszervezéssel és forráskoordinációval segítsék.

E képességek igazolása a pályázók feladata.

A pályázatokat három területre irányuló szolgáltatás szakmai megalapozására lehet benyújtani, nevezetesen

  • a minőségüggyel kapcsolatos követelmények megfogalmazására és érvényesítésére,
  • az emberi erőforrások fejlesztésére,
  • az integrátori kapcsolatok megerősítését segítő (elsősorban nem hitelintézeti) pénzügyi szolgáltatások fejlesztésére.

Az egyéb pályázati feltételek lényegében az előző témakörnél ismertetettekkel azonosak. Ebből következően a benyújtott pályázatok típushibái is hasonlóak. Azonban a támogatásra való kiválasztás felelőssége ez esetben – ha lehet egyáltalán fokozatokat felállítani – még nagyobb, hiszen a sikeres integrátori beszállítói tanácsadás nem csupán az elméleti felkészítést, hanem a gyakorlati integrátor-beszállító kapcsolatok stabil kiépítését jelentheti.

Régiókban gondolkodnak

Nem lehet véletlennek minősíteni, hogy a legjobb – s támogatásra ajánlott – pályázatok regionális jellegűek, a pályázók vonzáskörzetének alapos ismeretére épülnek. Az országos körre kiterjedő pályázatok színvonala messze alatta marad a regionális alapokra épülőknek.

Az is érzékelhető – különösen a benyújtott pályázatok többi témakörhöz viszonyított mérsékeltebb számából is láthatóan -, hogy az integrátori beszállítói tanácsadás munkája bizony nemcsak komoly szakmai felkészültséget, hanem nagyon alapos és aprólékos munkát is igényel. Így viszonylag könnyű kiszűrni azon szervezetek pályázatait, melyek alkalmatlanok, illetve kevéssé alkalmasak a feladat betöltésére. Nem lehet komolynak nevezni például olyan pályázatokat, melynél 1 millió forint alatti saját tőkével, szakmai múlt és integrátori kapcsolatok nélkül próbál forrásokat nyerni.

Összességében a két pályázati témakörben eddig elbírált projekteket illetően elmondható, hogy a pályázók egyre szélesebb köre igényli a támogatást, az idő előrehaladtával egyre jobb színvonalú pályázatokat nyújtanak be. Természetesen a fent leírtak csak kezdeti tapasztalatok, összefoglaló értékelésre, csak egy éves pályázati szakasz lezárása, az összes, adott évre kiterjedő döntés meghozatala után lehet sort keríteni. Arról nem is beszélve, hogy a valóságos tartalmi értékelés csak a megítélt támogatások felhasználása után lehetséges, hiszen ekkor derül ki, hogy milyen színvonalon értékesülnek a pótlólagos források.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem