×

Fiatalok munkába állása

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 29. számában (2000. június 15.)

 

Sok fiatal azért nem jut munkához, mert képzettségét nem igényli a munkaerőpiac, az oktatási intézmények gyakran nem veszik figyelembe a gazdaság tényleges szükségleteit a szakirányok, a képzési létszámok meghatározásakor – hangzott el többek között az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának a közelmúltban megtartott országos fórumán.

 

A15-24 év közötti fiatalok körében a nemzetközi összehasonlításra alkalmas módszer szerinti felmérés alapján 12,6 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ez jóval magasabb, mint az országos 7 százalék körüli érték, szám szerint ez körülbelül 80 ezer fiatal munkanélkülit jelent. Közülük minden harmadik már több mint egy éve nem jut munkához – érzékeltette a jelenlegi helyzetet Lindnerné Eperjesi Erzsébet, a KSH osztályvezetője. Ezt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter is elismerte, miközben azzal egészítette ki a képet, hogy a hazai szakképzési rendszer csak lassan követi a munkaerőpiac gyorsan változó igényeit. A kereslet és a kínálat közötti strukturális eltérést jól jelzi, hogy a szakképesítéssel rendelkező, munkaviszonyban álló fiataloknak csak a fele dolgozik tanult szakmájában.

Az elmúlt két évben a munkáltatók 60 százaléka foglalkoztatott pályakezdő fiatalokat. A következő években viszont a munkáltatók kevésbé igénylik majd a frissen végzetteket. A nagyobb foglalkoztatókra ez a megállapítás kevésbé érvényes, ezek várhatóan továbbra is érdeklődnek majd a pályakezdők iránt. Főként az ezernél több dolgozót foglalkoztató vállalatokra és fejlődő térségekre igaz mindez – tette hozzá Soós Adrianna, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárhelyettese egy általuk végzett felmérés alapján.

Jellemzően a szakképzett pályakezdőket keresik a vállalatok. A szakmai képzettségen túl viszont egyre nagyobb szerepe van más ismereteknek is, így például a csoportban való munkavégzés képességének, valamint a kommunikációs készségnek is. A kamarai felmérés szerint az érettségivel rendelkező, de fizikai munkakörökben alkalmazható szakmunkásokat keresik legjobban a munkáltatók.

A szakképzettség szerepe

A képet tovább árnyalta Tímár Jánosnak, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem tanárának az a megállapítása, hogy a szakképzetlen dolgozók foglalkoztatási szintje az utóbbi években tapasztalt 70 százalékról 36 százalékra csökkent. A felsőfokú és középfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatottsága viszont már ma sem sokkal alacsonyabb Magyarországon, mint Nyugat-Európa fejlett államaiban.

Ennek oka szerinte az, hogy a képzett dolgozók kiszorítják a munkaerőpiacról a képzetleneket. Egyetemet, főiskolát végzetteket foglalkoztatnak technikusi, sőt fizikai munkakörben. Több mint százezer olyan diplomás van, akinek munkaköre nem igényel felsőfokú végzettséget. Közülük negyvenezren fizikai munkát végeznek, egy részük segédmunkásként dolgozik. Az előadó szerint multinacionális cégek olyan szalagmunkára, amelyre Németországban vagy Amerikában képzettség nélkül veszik fel az embereket, Magyarországon szakmunkásokat, technikusokat alkalmaznak.

Mi a megoldás?

A helyzet megváltoztatására – ami mindenki szerint megalapozott lépéseket igényel – számtalan javaslat hangzott el. Székely Judit, az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az 5-6 százalékos gazdasági növekedés legalább 1 százalékos foglalkoztatottilétszám-növelést követel meg. A pótlólagos munkaerőigény kielégítésének egyik formája lehet szerinte az iskolából kikerülő fiatalok minél nagyobb arányú foglalkoztatása. Az új iparágak, termelési technológiák munkaerő-szükségletét leghatékonyabban és legkedvezőbb befektetéssel az iskolákból megfelelő szakképzettséggel kikerülő, minőségi dolgozókkal lehet kielégíteni. Az igazgatónő szerint nagy szükség van egy folyamatosan aktualizált monitoring rendszerre, amely naprakészen jelzi, mennyiben felel meg a képzési, átképzési rendszer a munkaerő-piaci igényeknek.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ igazgatója arról szólt, hogy ha egy befektető megjelenik a megyében, nemcsak a telephely megkeresésében segítenek neki, de ezzel egy időben megkezdik a felkészülést munkaerőigényének kielégítésére is. Komplex követéses rendszerük az általános iskolától az elhelyezkedésig kíséri a fiatalokat.

Részmunkaidős foglalkoztatás

Menyhártné Zsíros Mária, a Dunaferr Rt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettese elmondta: a pályakezdőknek és a vállalatoknak is kedvező lehet a részmunkaidős foglalkoztatás, mert így mindkét fél kipróbálhatja a másikat, hogy az mennyire felel meg az igényeknek. Ma még a nyugdíjszámítás bonyolultsága és az esetleges hátrányok miatt nem alkalmazható kellően széles körben ez a foglalkoztatási forma. A személyzeti vezető szólt arról, hogy vállalatuknál saját anyagi eszközökből foglalkoztatási alapítványt működtetnek. Az elbocsátás helyett ez az alapítvány tartja állományban azokat a dolgozókat, akiket átmeneti időre nem tudnak foglalkoztatni. Részt vehetnek képzésben, átképzésben, s amennyiben a piaci körülmények lehetővé teszik, ismét munkához jutnak. Azoknak a dolgozóknak a végkielégítése, akik nem veszik igénybe ezt az alapítványi lehetőséget, nem lehet nagyobb a Munka Törvénykönyvében biztosított mértéknél.

A vezérigazgató-helyettes szerint kedvező, hogy a szakképzési hozzájárulás egyre nagyobb részét használhatják fel a vállalatok saját hatáskörükben, gyakorlati oktatásra. Javasolta, hogy ehhez hasonlóan, a szolidaritási járulék egy része is maradhasson a cégeknél, ha azt a foglalkoztatás javítására, a munkanélküliség mérséklésére használják fel.

Szakmaváltás

Böhm Zsuzsa, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés szakértője kifejtette: olyan szakképzési irányokat kellene meghatározni, amelyek követik a valós foglalkoztatási igényeket. Az átképzések jelentős többletráfordítást igényelnek a társadalomtól is. A szakértő szerint a képzésnek arra is fel kellene készítenie a fiatalokat, hogy szükség esetén szakmát váltsanak. A tanulási képesség lehet az alapja a munkaerő mobilitásának, a többszöri szakmai pályamódosításnak. A szakképzésben az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a gyakorlati oktatásra, törekedve arra, hogy a fiatalok ne elavult technikát, technológiát tanuljanak, hanem a munkaerőpiac igényeinek megfelelő, korszerű ismereteket.

A munkaerő-kereslet és -kínálat közös nevezőjének megtalálására helyezte a hangsúlyt Gyarmatiné Rácz Ágnes, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főigazgatója, aki szerint így boldogulhatnak az egyének, s a társadalom és a gazdaság is előbbre juthat. A munkaadói igény a közoktatásban is megjelenhet. Már a képzés elején kell hogy elkezdődjön a nyelvtanulás, a kommunikációs, szocializációs készség, az informatikai ismeretek, a teammunka képességének megalapozása. A szakképzés befolyásolásához a munkaadók rendelkezésére állnak bizonyos eszközök, de fontos lenne mindez a felsőoktatásban is. Természetesen tiszteletben kell tartani a felsőoktatási intézmények autonómiáját, viszont több főiskola, egyetem már igényli is ezt az együttműködést.

Molnár Szabolcs, a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciájának képviseletében rámutatott: a felsőoktatásban egyre több új szakot indítanak, de ezeket általában nem a foglalkoztatók kezdeményezik, hanem a felsőoktatási intézmények. Az egyes szakmák képzési keretszámait a Felsőoktatási és Tudományos Tanács javaslata alapján határozza meg a kormány. A tanács döntéseit viszont alapvetően nem a munkaerő-piaci szükségletek vagy felmérések, prognózisok határozzák meg, hanem a felsőoktatási intézmények lobbija – jegyezte meg az előadó. Ezen mindenképpen változtatni kell – javasolta, több más hozzászólóhoz hasonlóan.

A regisztrált munkanélküliek áramlási adatai
  Pályakezdő Nem pályakezdő Összesen

2000. március

Beáramlás

6390

43 463

49 853

Kiáramlás

8417

51 240

59 657

Egyenleg

-2027

-7 777

-9 804

2000. április

Beáramlás

5602

43 251

48 853

Kiáramlás

7685

57 973

65 658

Egyenleg

-2083

-14 722

-16 805

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem