×

A hatékony reklám

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 23. számában (1999. november 15.)

 

Pár napig Budapest volt a reklámvilág fővárosa, októberben itt találkozott ugyanis e különös társadalom több ezer kiválósága. E jeles esemény kapcsán tekinti át szerzőnk a reklámvilág jellemzőit, eredményeit és jelenleg már érezhető trendjeit.

 

A reklámot sokféleképpen lehet meghatározni, a legrövidebb talán: az az eszköz, amely segítségével el akarjuk adni az árut. A reklámvilágban éppen az eladandó áru kapcsán sajátos fordulat következett be: a reklámügynökségek, önmagukat vagy csak a saját, általuk elkészített reklámterméket – szakszóval a spotot vagy printet – akarják eladni, és nem annyira megbízójuk termékét. (Röviden: a spot az elektronikus médiában, a print pedig a nyomtatott sajtóban jelenik meg.) A szakma meghatározása szerint a reklám közege a média – az elektronikus sajtó és leginkább a tv -, a nyomtatott sajtó, a közterületi média – óriásplakát, cityposter, citylight – és az internet.

Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a reklámipar éves forgalma tavaly Magyarországon több mint 140 milliárd forint volt, globálisan pedig ezermilliárd dollár körüli. Jövőre a délkelet-ázsiai piacok bővülésével ez az érték 6-7 százalékkal növekedhet. Lenyűgöző számok. A Világ Reklámszövetség (IAA) nemrég Budapesten lezajlott konferenciáján Graham Philips, a Young and Rubicam elnöke szerint „a reklámipar hatalmas energiát fordít arra, hogy díjakat nyerjen", és nem a megrendelőnek eredményt hozó – például az értékesítési mutatók növekedését eredményező – terméket állítson elő. És itt kell megemlíteni azt a meghökkentő megállapítást: különbség van a jó reklám és a hatékony reklám között. A jó reklámot élvezzük, elmosolyodunk, netán nevetünk is rajta, gondolkodóba ejt stb. A hatékony reklám pedig a reklámozott termék eladási mutatóját növeli. A tapasztalatok szerint ritkán esik egybe a kettő...

Trendek

A szakértők szerint két nagy irányzat és egyben iskola is él a nyugati reklámvilágban: az angolszász és a német. Általánosan szólva az angolszász a humorra épít, és a reklámanyagnak van története is. Ezzel ellentétben a német reklám a „beszélő fejek" reklámja (szakszóval talking heads), amikor például egy háziasszonynak a másik, a tv-képernyőn keresztül a reális világunkba egy reklám-álomvilágból belopózó háziaszszony mosószert reklámoz, felmutatja a dobozt, a tiszta és a piszkos ruhát, a patyolattiszta eredményt és közben erről is beszél – erről kapta a nevét: beszélő fejek. Van, amikor beszéd közben még esznek is, de ez általában a levesporreklámoknál fordul elő.

A statisztika meglepetéssel szolgál: a felmérések szerint hiába tetszik, szórakoztat a humoros reklám, mégis – az eladási számokból következtetve – hatékonyabb a talking heads.

A trend mégis a humoros reklám, ezen belül a spot esetében amennyire lehet rövid sztorival, egyébként nagyon drága lenne a megrendelőnek a sugárzás. Persze maguk a reklámok is sugallják: az az üzenet, amely nem fér bele fél percbe, azt nem is érdemes elküldeni.

Az országos napilapok reklámbevételei 1999. január-május
Médium Bevétel (ezer Ft)
1. Népszabadság 2 394 559
2. Magyar Hírlap 704 729
3. Mai Nap 600 803
4. Magyar Nemzet 367 846
5. Blikk 226 988
6. Napi Magyarország 98 886
7. Népszava 95 687
(Forrás: Expend Médiafigyelő)

Rövid üzenetek

A reklámnak legyen persze szlogenje is, amit majd egy ideig a fogyasztók különféle élethelyzetekben tudnak is használni, mint például az egyik édességnél a „ronda és finom", vagy egy hamburgerféleségnél a „nem a méret számít, hanem az íz". A szakértők szerint leáldozott a rövid „üzenetek" kora, mint például a semmitmondó A mosópor, Az ásványvíz stb. Ugyancsak „out", vagyis kiment a divatból a méregdrága, magas előállítású költséget igénylő rajzfilmreklám – persze a spotok esetében. A rajzfigura a printnél még elmegy, mert ez a legolcsóbb.

Ugyancsak veszített reklámértékéből az erőszak – ki kapná fel a fejét némi erőszakra, két liter vér láttán – ugyan, ez már mindennapos. Összefoglalva, a reklám legyen pergő, olyan humoros, amely gyorsan hat – tehát nem mindig a finom humor a célravezető. Arra viszont nincs biztos recept, hogy melyik reklám fog hatni: ez később derül ki, persze azután, hogy a reklámügynökség már benyújtotta a számlát a megrendelőnek. Ez utóbbi felelős a közölt reklámért, hiszen ő választotta ki az ügynökség által felkínál – saját bebiztosítása érdekében – több forgatókönyvből.

Gyerek, kutya, fóka: Hollywood

A filmipar fővárosában, Hollywoodban általános ismert és be is váló recept, hogy a „gyerek, kutya és fóka szerepeltetése már fél siker". Ez viszont a reklámipar estében már nem igaz. A reklámtervezésnél figyelembe kell venni egyebek között a márkaszemélyiséget, a célcsoportot és alcélcsoportot – tehát nem elég az említett gyerek és állatok szerepeltetése. A reklámban az árut prezentáló vagy reprezentáló gyermekszereplő csak az előbbi szempontok figyelembevétele után következhet. Szerepét semmiképpen sem lehet túlhangsúlyozni.

A szakértők egy másik megállapítása szerint a reklámköltési adatokból nem lehet mindig pontos trendet megállapítani, ezért a médiatervezők saját véleményükre, gyakorta megérzésen alapuló véleményükre támaszkodnak.

Nyugaton a reklámvilág aranykora a '70-es, '80-as években volt, amikor az ágazat évi 15-20 százalékos növekedés mutatott fel. Ez történt Magyarországon is a piacgazdaságra való váltás után, ám ez mára már megváltozott, és a jövőre nézve ez még inkább így lesz.

Napilapolvasás Magyarországon 1998. II. félév
Médium Rendszeres olvasó % Alkalmi olvasó % Nem olvas
Közéleti napilap 15 13 72
Bulvár 8 14 78
Megyei napilap 35 14 51

Telítődik a magyar piac

Simon Zsolt, a Universal McCann Budapest médiavásárlási igazgatója szerint a reklámpiac növekedési üteme csökkenni fog, 2001-2002-re eléri majd az infláció mértékét. A teljes magyar reklámpiacot nézve – Simon Zsolt szerint – a nyomtatott sajtó árbevétele az átlag reklámpiaci bevétel szintje alá fog csökkenni, aminek következtében a nyomtatott sajtó piaci részesedése a teljes sajtópiacon belül is csökkenni fog.

Indoklása szerint ez amiatt következhet majd be, hogy a nyomtatott sajtó CPT-je a többi médiumhoz viszonyítva magas. (A CPT, a Cost/Thousand azt mutatja: milyen költséggel érhető el ezer ember az adott médián keresztül. Ez a szám minden esetben más és más, állandóan változik, és így állandóan mérni is kell.) Egy másik érve pedig az, hogy az újonnan megjelenő újságok előbb-utóbb versenyhelyzetbe kényszerítik a most még monopolhelyzetet élvező lapokat, és ez a hirdetési árak csökkenésében csapódik le. Leegyszerűsítve: ezer fogyasztót olcsóbb elérni a tv-n keresztül, mint a nyomtatott sajtón.

Habár a nyomtatott sajtó reklámbevétel-növekedésének üteme csökkenni fog a tévékkel szemben, tehát nő a tévék piaci részesedése, a földi sugárzású tévék viszont továbbra sem előzik meg majd a nyomtatott sajtót a piacon – véli a szakértő. A tévék reklámbevétel-növekedése elsősorban annak lesz köszönhető, hogy a tévéállomások közötti verseny elcsendesedik majd, a csatornák magasabb árakat fognak szabni, ami még a kereslet csökkenése mellett is kereskedelmibevétel-növekedést hozhat majd. A kábeltévék bevétele csökkenni fog, jobb esetben stagnálni.

Jelentősebb változás a rádiós piacon várható, az új rádióadók létrejötte után jövőre a hallgatóvándorlás stabilizálódik majd. A több és a célcsoport-specifikus csatorna vonzóbbá teszi majd e médiumot.

Számítások

Az elektronikus média és a nyomtatott sajtó közötti éles választóvonalat a következő, az Expend Médiafigyelő adatain alapuló konkrét példa is érzékelteti: egy 1/1-es színes reklám az Axel Springer Hungary 11 lapjában 4,5 millió forintba, az Inform négy lapjában 2,4 millió forintba, az öt dunántúli Pannon-lapban 2,25 millió forintba és a Kisalföldnél 576 ezer forintba kerül. Ezzel a 9,7 millió forintos költséggel 18 megyei napilapon keresztül mintegy 4 millió olvasót lehet elérni egy egész oldalas színes hirdetéssel. Ennyi pénzzel viszont ma már egy kisebb tv-reklámkampány is finanszírozható.

A mérési adatok szerint az úgynevezett reklámtortán belül a tv részesedése 50 százalék körül van, a sajtó 30 százalékos arányt képvisel.

Megfigyelők szerint az elmúlt 12 hónap nagy vesztese a Magyar Televízió és a kistévék.

A vidéki napilapok többsége nagyobb reklámbevételek hiányában inkább az előfizetőkben bíznak, akikben nem is kellett csalatkozniuk: az előfizetők eltartják a lapokat.

Az elmúlt hónapokban megfigyelhető az az irányzat, hogy az országos napilapok vidéki eladásai csökkennek, kivétel ez alól a Népszabadság. Az országos napi sajtó hatása szinte csak Budapestre és a nagyobb városokra terjed ki.

A megyei napilapok olvasótábora
Médium 1997. I. 1998. I. 1999. I.
Vetítve ezerben Megyén belül % Vetítve ezerben Megyén belül % Vetítve ezerben
Békés Megyei Hírlap 147 44 119 36 128
Békés Megyei Nap 37 11 36 11 -
Déli Hírlap 122 20 84 14 92
Dél-Magyaro. 186 53 144 41 205
Dél-Világ - - 71 20 -
Észak-Magyaro. 125 21 124 21 193
Fejér Megyei Hírlap 173 50 182 52 174
Hajdú-Bihari Napló 160 36 166 38 188
Heves Megyei Hírlap 96 35 85 31 104
Heves Megyei Nap 47 17 48 18 -
Jász-Kun Krónika 57 17 49 14 51
Kelet-Magyaro. 190 42 160 36 206
Kisalföld 258 74 252 72 266
Napló 140 45 184 59 176
Nógrád Megyei Hírlap 51 28 63 34 70
Petőfi Népe 191 43 192 44 190
Somogyi Hírlap 111 40 137 50 132
Tolnai Népújság 85 42 99 49 77
Új Dunántúli Napló 186 55 177 53 184
Új Néplap 87 26 98 29 104
Vas Népe 173 77 184 82 177
Zalai Hírlap 182 73 194 78 180
24 Óra 118 46 108 43 110
Lapfúziók miatt 1999 I. félévében a Békés Megyei Hírlap/Nap, a Dél-Magyarország, Délvilág és a Heves Megyei Hírlap/Nap adatai együtt szerepelnek.
Forrás: GfK Hungária-Szonda Ipsos. Összeállítás: Kreatív

Önszabályozás-szabályozás

Rózsa Sándor óta bűnözőnek nem volt ilyen jó a PR-ja Magyarországon, mint az időközben ismét rács mögé került Ambrus Attilának. A magát finoman „banklátogatónak" tituláló Whiskys kezében a hírre éhes média jó reklámközvetítőnek bizonyult. Kitűnő kommunikátor, fényes imázst épített ki magának. Jó helyet és időt talált magának az évezredváltás előtti Magyarországon: megnőtt az emberek toleranciaszintje az „alternatív boldogulási formák" iránt. Németh Zsolt kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola tanára egy szaklapnak azt nyilatkozta, hogy a rendőrség nagy hibát követett el, amikor a Whiskys szökésekor nem készített kommunikációs tervet és „mindenki összevissza nyilatkozott".

A vonatkozó magyar reklámtörvény nem tartalmaz egyértelmű tiltást arra, hogy felhasználható-e egy bűnöző neve vagy arcképe reklámcélokra, hiszen ez a reklámkészítők etikai meggyőződésétől függ. Az Önszabályozó Reklámtestület etikai szempontból elítélte azt a céget, amely whisky-reklámkampányra akarta használni Ambrust.

És itt kap hihetetlenül nagy szerepet az önszabályozás, főleg az etika és az ízlésesség területén. Norman Vale, a Reklám Világszövetség (IAA) vezérigazgatója szerint egyre több kormány alkot olyan törvényeket, amelyek korlátozzák a reklámipar üzleti tevékenységét. A megelőzés érdekében helyes lenne, ha a reklámügynökségek, a különféle reklámtestületek visszafognák kreativitásukat, és prevenciós céllal csatlakoznának az IAA önszabályozó projektjéhez. Ennek kidolgozása folyamatban van, de addig is az erkölcsös és ízléses reklám készítése preventíven hatna: az államok nem hoznának a reklámokat tiltó, a mozgásterüket szűkítő törvényeket.

Ízléstelenségek

Bob Garfield újságíró, kritikus, az AdvertisingAge című szaklap kiadója szerint is fontos lenne az önszabályozás. Meglátása szerint a „legszánalmasabb trend ebben a dicstelen reklámvilágban az, hogy egyre kevesebb cég ismeri fel: milyen undorító, taszító reklámot készített". Állítását több, tényleg ízléstelen reklámspottal, a PlayStationéval, a Swiss Airével vagy Calvin Kleinnel támasztja alá. Talán van benne valami személyeskedés, ám azt állítja: Calvin Kleinnek „köszönhető", hogy az ízléstelenség, mindaz ami sért, egyre inkább elfogadottabbá válik. Ezek a CK-hirdetések hosszú időn keresztül a reklámszakma szégyenfoltjai maradnak – mondja.

Joe Cappo, az IAA elnöke szerint a tömegkommunikációban végbemenő forradalom, amelynek az internet a legkiemelkedőbb példája, új helyzetet teremt a reklámvilágban. Meglátása szerint a kormányok ellenőrzésük alá szeretnék vonni a médiumokat, főleg a tévéket, mert veszélyes propagandaeszközöket látnak benne. – Az internetet sokkal nehezebb lesz a kormányoknak szemmel tartaniuk, a legtöbb állami vezető nem is ismeri a világháló természetét – állítja.

Internetes szolgáltatók piaci részesedése Magyarországon (1999. július)
Matávnet 40%
Elender 28%
Datanet 16%
Egyéb 16%
(Forrás: Sipos Ákos-Kreatív Média)

Internet – és lehullik a lepel?

Egyre több reklámügynökség véli úgy, hogy az internet is jó reklámközeg. Az Egyesült Államokban tavaly a hirdetők több mint egymilliárd dollárt költöttek internetes reklámra. De a helyzet ellentmondásos, hiszen az internet nemcsak a reklám eszköze, hanem egyben az értékesítésé is: 1997-ben az internetes e-kereskedelemben összesen 8 milliárd dollár értékű volt a forgalom, 1998-ban már 43 milliárd dollár, és a szakemberek 2003-ra 1300 milliárd dollárt jósolnak.

Oliver Cleaver, a Kimberly-Clark Europe médiaigazgatója viszont másképpen látja az internet szerepét a reklámiparban. Ő igyekszik a világhálót demisztifikálni, vagyis „lerántja a leplet" az internetről. Azt állítja: tévedés, hogy az internet kiváló reklámhordozó. Egy felmérés eredményét idézi, miszerint 100 internet-böngészőből csak egy nézi meg a hálón meglévő reklámokat. Tapasztalata szerint maga az internet, vagyis a netes cégek is egyre inkább arra törekszenek, hogy „ledobják magukról" a hirdetéseket, mert nem ebben látják a bevételi forrást, hanem az üzleti kommunikációban, valamint az e-kereskedelemben.

A magyar net

Magyarországon az internetfelhasználók létszáma becslések szerint 500 és 800 ezer fő között mozog. Releváns felmérés ezen a téren még nem született. A bekapcsolódók száma rohamosan bővül, egy év alatt számuk megduplázódott. Az internetkapcsolattal rendelkezők átlagos életkora 30 év alatt van. A legtöbben a 19-24 éves korosztály tagjai, a nők aránya mintegy 30 százalék. A felhasználók jellemzően diplomások, anyagi helyzetük az átlagosnál jobb, karrieresélyeik jók, sok esetben döntéshozó helyzetben vannak.

Ami viszont rontja a viszonylag jó képet, az, hogy a netre kapcsolódók mintegy kétharmada munkahelyén vagy valamelyik iskolában rendelkezik hozzáféréssel. Ez azt jelenti, hogy egy esetleges munkahelyváltozás vagy a tanulmányok befejeztével a netes nem biztos, hogy az is marad. Így tehát a nem otthoni előfizető növeli a netes réteg instabilitását. Erre sincs még itthoni kutatás, de talán feltételezhető: ha nem lenne munkahelyi-iskolai hozzáférése, akkor a netes nem fizetne elő valamelyik szolgáltatónál.

A világhálón mintegy hárommillió magyar vonatkozású webhely van, ez a szám havonta 200 ezerrel gyarapodik. Az egyes ingyenes netezést kínáló szolgáltató a reklámból finanszírozná a kiadásait, ám a Kreatív Média egyik tanulmánya szerint a reklámbevételek többnyire nem fedezik még a kiadásokat.

E-kereskedelem

Robbanás előtt áll még a magyar elektronikus kereskedelem is (E-commerce). A webes vállalkozások tőkeszegények, nem tisztázott még a szolgáltató tartalomra vonatkozó felelőssége, a digitális aláírás jogilag nem érvényes, ez utóbbi törvényi szabályozása csak 2000-re várható.

Az internetes hirdetésre elköltött pénz és hirdetési felületek dinamikusan nőnek, de jelentőségük a reklámügynökség szemében még csekély. A vezető magyar cégek kevesebb mint a fele van jelen a világhálón. Internetes banki, tőzsdei szolgáltatásokat összesen öt cég kínál. Gátló tényező, hogy a magyar lakosságnak a bankokba, hitelkártyákba vetett bizalma messze elmarad a nyugatitól. Itthon tehát az internetes hirdetésben van még fejlődési lehetőség, s valószínűleg aki először mer, az nyer. A nagyobb elterjedést egyelőre gátolja a szolgáltatás viszonylag magas ára.

Salamon Attila
Az országos napilapok olvasótábora (ezer fő)
Médium 1997. I. félév 1998. I. 1998. II. 1999. I.
Blikk 292 285 395 382
Expressz 154 156 159 151
Kurír 186 184 - -
Magyar Hírlap 127 144 154 162
Magyar Nemzet 113 147 145 141
Mai Nap 302 378 422 455
Napi Gazdaság n. a. 30 51 58
Napi Magyarország - - 49 67
Nemzeti Sport 245 258 348 275
Népszabadság 800 779 839 91
Népszava 196 208 227 204
Sportfogadás - - 73 66
Új Magyarország 82 - - -
Világgazdaság n. a. 44 51 57
(Forrás: GfK Hungária-Szonda Ipsos)

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem