Az ősszel folytatja az Országgyűlés az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény módosításának vitáját. A kormány előterjesztése alapján a legjelentősebb változtatásra a regionális fejlesztési tanácsok esetében kerül sor. Az országos területfejlesztési koncepcióban meghatározott hét tervezési-statisztikai régióban az eddigi önkéntes önszerveződés helyett kötelezően létre kell hozni a fejlesztési tanácsokat. Ezeknek az intézményeknek elsősorban az adott régió gazdaságának és infrastruktúrájának fejlesztése lesz a feladatuk. Mikes Évát, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és terület-politikai államtitkárát a területfejlesztés jövőjéről, a régiók szerepéről kérdeztük.
A területfejlesztési koncepció központi eleme a regionális szemlélet. Meghatározták-e pontosan, hogy miféle területi egység lesz a régió, és mennyiben lesznek képesek megfelelni az EU követelményeinek?
– A tavaly ősszel született országgyűlési határozat magában foglalja az úgynevezett hétrégiós megoldást. A területfejlesztési törvény módosítása során ez nem lesz ismét tárgya a vitának. Ezek azonban jelen pillanatban nem államigazgatási értelemben vett régiók, amit azért fontos megjegyezni, mert a viták jelentős része ezzel kapcsolatos. Előre láthatók az államigazgatási régiók kialakítása során várható nézeteltérések. Bizonnyal vita lesz majd a székhelyek kiválasztásáról vagy az államigazgatási középszintről. Ez azonban most nincs napirenden, az országgyűlési határozat elfogadását követően ugyanis fejlesztési régiókról beszélünk, és nem az államigazgatási középszint területéről. Jómagam, ha vidéki városban járok, gyakran találkozom a székhely kiválasztása miatti helyi rivalizálás jeleivel. Ez teljesen természetes, csak nem időszerű. A különböző régiókhoz való tartozás kérdését többféle módon meg lehet közelíteni, de olyan területi felosztást semmiképpen nem lehet csinálni, amelyet senki sem kifogásol. Meg kellett találni azt a megoldást, ami egyrészt tiszteletben tartja az egyébként is természetes egységeket, ugyanakkor számban is kezelhetővé teszi a felosztást, továbbá valamennyire adaptálja a Nyugat-Európában és Közép-Európában másutt már kialakult vagy kialakulóban levő regionális rendszert.
Véleménye szerint, az említett elvek figyelembevételével hogyan sikerült kialakítani a régiókat?
– Ez a területi felosztás megfelel az elveknek, a viták zöme az úgynevezett központi régióval, tehát Budapest környékével kapcsolatos. Vannak olyan települések, amelyek a központi régióhoz tartozástól vagy legalább kötődéstől remélik saját gazdasági fellendülésüket. Ám a régióknak nem az a feladatuk, hogy valamiféle központ felé tendáljanak, hanem az, hogy szerves területi egységet alkotván önmagukban véve hatékonyan működjenek. A régión belüli munkamegosztás több régióban már előzetesen is alakulgat, hogy példaként említsem Szeged és Kecskemét viszonyát, ahol úgy tűnik, hogy nagyon békés úton Kecskemét pénzügyi, környezetvédelmi központ óhajt lenni, és erre meg is vannak az adottságai.
A hét tervezési-statisztikai régión belül az elképzelések szerint 150 úgynevezett kistérség jön majd létre. Mi a kistérség, mi a szerepe a régióban?
– Az egyik nagyon fontos szempont az, hogy ezekben a régión belüli munkamegosztásokban kinek milyen területi adottságai vannak. Az a cél, hogy olyan kistérségi egységek alakuljanak ki, amelyek valamilyen területen nagyon komolyan meg tudnak jelenni a térképen. Ebből a szempontból másodlagos, hogy kulturális, idegenforgalmi vagy pedig ipari központ, a lényeg, hogy a maga területén be tudjon illeszkedni, ami elengedhetetlen a régió egészének a szerves fejlődéséhez.
A kormányon belül ki a valódi gazdája a területfejlesztésnek, hiszen létezik egy vidékfejlesztési tárca, amely mellesleg" előterjesztette a törvénymódosítást, és itt van az államtitkárság, de érintett az ügyben több minisztérium is?
– Az államtitkárság, amely ugyan természetesen a végrehajtó hatalom része, hiszen strukturálisan egy minisztériumon belül helyezkedik el, mégis kifejezetten koordináló és elméleti szerepkört ellátó szervezet.
Nekünk komoly előkészítő és figyelemfelhívó szerepünk van. Feladatunk, hogy rámutassunk arra: a tárcakoordinációban, illetve az egyeztetések folyamatában melyek azok a pontok, amelyeknek külön figyelmet kell szentelni. Természetesen javaslatokat teszünk az érintett tárcáknak, majd pedig a működő rendszerben mi működtetjük a területfejlesztés egyik monitoringrendszerét. Ez azért fontos, mert utána ezen keresztül kell hogy a tárcák felé megtörténjenek azok a jelzések: a saját szempontjaikon kívül melyek azok, amelyeket még figyelembe kellene venniük.
Mindez nem változtat azon, hogy a területfejlesztésben elsősorban a vidékfejlesztési minisztérium érintett, de az államigazgatási feladatok miatt például a Belügyminisztériumnak is van szerepe. A foglalkoztatáspolitikában viszont, amelyben elsősorban az aktív munkaerő-piaci eszközökkel foglalkoznak majd a fejlesztési tanácsok, a szociális és az oktatási tárcának lesz vezető szerepe.
A fejlesztési régiók, pontosabban a fejlesztési tanácsok már most, az előcsatlakozási folyamatban elérhető források felhasználása során igyekeznek összehangolt munkával elkészíteni a regionális fejlesztési terveket. Ez nagyon fontos az európai uniós források elnyerése miatt, de az országos fejlesztési terv szempontjából is lényeges.
Többen kifogásolják, hogy a területfejlesztésben állami, illetve kormányzati túlsúly érvényesül.
– Látni kell, hogy itt mindenképpen egy kiegyensúlyozott rendszer kialakítására kell törekedni. Nyilvánvaló, hogy a terveket és az elképzeléseket az adott térségben kell kialakítani. Nemcsak az önkormányzatiság jegyében, de azért is, mert ott fogják a munkát elvégezni. Helyben lehet pontosan tisztázni, hogy mik a célkitűzések, milyen kapacitások állnak rendelkezésre. A területfejlesztés mégis elsősorban központi feladat. Nem lehet a régiókat egymásnak engedni, hogy civakodjanak arról, hogy ki hogyan jut hozzá a forrásokhoz, illetve ki milyen irányba fejleszt.
A kormányzatnak tehát egyfajta kiegyenlítő, kiegyensúlyozó szerepkört kell felvállalnia a különböző fejlettségű térségek között?
– Kétségtelen, hogy a történelmi fejlődés miatt vannak eleve meghatározott helyzetek, fejlettebb, illetve kevésbé fejlett régiók. Ez azonban nem valamiféle abszolút értékítélet. Egyes térségek, amelyek a gazdasági fejlődés szempontjából az elmúlt évtizedek iparpolitikája vagy a déli határainkon dúló háborúk miatt háttérbe szorultak, mégis elismert kulturális és oktatási központok. A mezőgazdasági régióknak, amelyek iparilag nem olyan fejlettek, mint mondjuk az északnyugat-dunántúli vidékek, ott a lehetőség, hogy a mezőgazdasági feldolgozóipar fejlesztésével olyan területekké váljanak, amelyek komoly húzóerőt jelenthetnek az országnak.
Mit tehetnek majd a regionális fejlesztési tanácsok, hogyan állnak ezek fel, milyen feladat-, illetve hatáskörrel, milyen döntési jogosítványokkal rendelkeznek majd?
– Az első dolog, amit le kell szögeznünk, hogy természetes módon, egyébként a szerepkörükből adódóan is nem olyan döntéshozó szervezetek lesznek, amelyeknek – miként az korábbi ötletekben felvetődött – valamiféle tervek végrehajtása lenne az érdemi hatáskörük. Ebben ma már senki nem gondolkodik.
Nagyon fontos szerepük lesz a területfejlesztési tanácsoknak a koordinációban, hiszen a fejlesztési tervek előkészítésén, kivitelezésén, karbantartásán kívül nyilvánvaló, hogy – mivel a teljes régió igényeivel tisztában kell lenniük – az érdekek egybehangolására is törekedniük kell. Nagymértékben elősegítheti a regionális közigazgatásra való átállást az, hogy már időközben kiegyenlítődnek az érdekek, a régiók egymáshoz csiszolódnak. Ilyen szerepük is lesz majd a fejlesztési tanácsoknak.
Milyen lesz a tanácsok összetétele?
– Az önkormányzatok meghatározó alapkövei a fejlesztési tanácsoknak, hiszen az önkormányzatok saját fejlesztései, saját fejlesztési tervei a legfontosabb építőkockái mindenfajta térségfejlesztésnek. Az önkormányzatok saját forrásai, saját fejlesztőereje meghatározó, de mindezt a régióegységben kell elhelyezni. Tehát, hogyha a térségben ütőképes önkormányzatok vannak, az nagyon jó, de ha nincsenek, akkor a kevésbé ütőképes önkormányzatok sokaságát kell megegyezéses úton rábírni olyan megoldásra, hogy abból valami előremutató mozgás jöjjön ki.
A másik oldal a kormányzati oldal, amely szintén meghatározó, mert az országfejlesztés koordinálásban – sok esetben a forráselosztásban, a tárcakoordinációban, a tárcák saját forrásainak orientálásában – a kabinet képviselőinek nagyon komoly feladatuk van.
A harmadik oldal összetételének és pozíciójának kialakításában, amelynek természetesen a munkaadók meghatározó tényezői lesznek, még vannak viták. Az azonban biztosnak látszik, hogy a kamaráknak is szerepük lesz a fejlesztési tanácsok által igényelt források felhasználása, illetve azok pályára állítása szempontjából.
Milyen módon történik majd az oldalak eltérő vagy éppen azonos érdekeinek egyeztetése a tanácsokban?
– Az érdekegyeztetési folyamatban nemcsak lehetséges, hanem szükséges is különválasztani az érdekcsoportokat. Azt látni kell, hogy a struktúrában, amelyről beszélünk, van önkormányzati fejlesztés, önkormányzati érdekkör, és van országos, kormányzati fejlesztés és forráselosztás, és az állampolgárok mindkettőben érdekeltek.
A munkaadói érdekeknek be kell tagozódniuk a kormányzati és az önkormányzati fejlesztési elképzelésekbe. A munkaadói javaslatoknak önálló érdekként nem szabad megjelenniük a fejlesztési tanácsokban, mert akkor annak működése diszfunkcionálissá válik. Szakértőként ugyanakkor a munkaadóknak kell felülvizsgálniuk azt, hogy a kormányzati és az önkormányzati tervek a gazdaságfejlesztésben életképesek-e az adott régióban. Azaz a munkaadói oldal akkor tud eredményesen működni a tanácsokban, ha nem napi érdekekben gondolkodik.
K. P.