×

Nyugdíjreform 1998-1999

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 20. számában (1999. augusztus 15.)

 

A Horn-kormány 1997-es nyugdíjreformja – amelynek leglátványosabb lépése a nyugdíjrendszer második, úgynevezett tőkefedezeti pillérének létrehozása volt – a választás évében, 1998. január 1-jén lépett hatályba. Mivel a nyugdíjreformot az összes ellenzéki párt elutasította, ezért választási győzelmük után joggal lehetett várni, hogy valami „történni fog". Az ettől tartókat azonban aligha rémiszthette meg a kormányprogram.

 

A kormányprogram nyugdíjkoncepciója

A kormányprogram a nyugdíjak reálértékének – elsősorban a Bokros-csomag miatti – csökkenésére utalva, az „értékálló nyugdíjak" címszó alatt foglalkozott a kérdéssel, s deklarálta, hogy „A Kormány erkölcsi és alkotmányos kötelezettségének tekinti a nyugdíjak értékállóságának biztosítását." A reálérték-megőrzés pusztán alapcél, amennyiben azonban a gazdaság általános helyzete megengedi, törekedni kell a reálérték emelésére is. A kormány emellett ígéretet tett arra, hogy igyekszik mérsékelni a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságokat, s orvosolni fogja a nyugdíjreform során megváltoztatott özvegyinyugdíj-rendszer problémáit. A nők nyugdíjba vonulásánál pedig figyelembe veszi a gyermekneveléssel töltött éveket, s szükségesnek látja a nyugdíjkorhatár jelenleginél rugalmasabb szabályozását. A kormányprogram a nyugdíjreformról megállapította, hogy „hatására megélhetésük kilátásait tekintve elbizonytalanodás tapasztalható a nyugdíjasok és a nyugdíjhoz közel állók körében", ami miatt kiemelt feladatának tekinti a nyugdíjreform hatásainak felmérését. A szükséges teendők súlypontját a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjának védelme jelenti, a biztonságos nyugdíjellátás érdekében azonban felülvizsgálja a pályakezdők kötelező nyugdíjpénztári tagságát is.

A kormányprogram számos kérdést vet fel: az akkor hatályos társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint 2001-től a nyugdíjemelés mértékének meghatározása az úgynevezett svájci indexálással történik: a „tervezett fogyasztóiár-növekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50 százalékos súlyozott átlaga" [62. § (4) bekezdés]. Így amennyiben az átlagkeresetek növekedése meghaladja a fogyasztóiár-növekedést, a nyugdíjak reálértéke automatikusan emelkedik, s növekvő gazdaságban általában ez a helyzet (vagyis ez a „gazdaság általános helyzete" – ahogy a kormányprogram fogalmaz). Tehát a hatályos törvényi szabályozáshoz képest a kormányprogram annyiban hozott (volna) újat, hogy a nyugdíjak reálértékének megőrzését még gazdasági visszaesés körülményei között is biztosítani ígérte. Ha így értelmezendő a kormányprogram, akkor azt mondhatjuk, hogy nyitott kapukat döngetett, mert a gazdaság természetes állapota a növekedés, ami a hatályos szabályozás szerint automatikus reálérték-növekedést jelent.

Nyugdíjemelés

Az új kormány egyik első intézkedéseként előbbre hozta az aktuális nyugdíjemelést, így bizonyítva, hogy nem érzéketlen a nyugdíjasok problémái iránt. A Horn-kormány részben választási megfontolásból, de nem tagadhatóan a Bokros-csomag nyugdíjasokat különösen sújtó következményei miatti „lelkifurdalásból" a svájci indexálást csak 2001-től vezette volna be, s 1999-ben a nettó keresetnövekedésnek, 2000-ben pedig a „tervezett fogyasztóiár-növekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 30 vagy/és 70 százalékos arányban súlyozott átlagának" megfelelő nyugdíjemelést irányozta elő [62. § (4) bekezdés], ezzel „adva vissza" valamennyit a nyugdíjasoknak abból, amit a Bokros-csomag elvett.

Az Orbán-kormány szerint ez azonban pusztán választási megfontolásból tett felelőtlen túlígérés volt, s forráshiányra hivatkozva előbbre hozta a svájci indexálás bevezetését, amivel lecsippentett néhány százaléknyi nyugdíjemelést, miközben változatlanul ragaszkodott a munkáltatói egyszázalékos – a bruttó bér 24 százalékáról 23 százalékra történő – csökkentéséhez [1997. évi LXXX. törvény 19. § (1) bekezdés]. A felháborodást pedig azzal igyekezett tompítani, hogy a kisebb nyugdíjakat az átlagosnál jobban emelte, ami a nyugdíjak (ismételt) összenyomásával újabb igazságtalanságot visz a nyugdíjrendszerbe, holott a kormányprogram éppen ezek mérséklését ígérte.

Magán-nyugdíjpénztári tagdíj

A kormány azonban nem csupán a nyugdíjasok, hanem a még aktív korban lévő, a vegyes nyugdíjrendszert magánnyugdíjpénztárba lépéssel választók orra alá is borsot tört, amikor puccsszerűen megszavaztatott egy olyan képviselői módosító indítványt, amely 1999-ben a magán-nyugdíjpénztári (továbbiakban: pénztár) tagdíj 6 százalékon történő befagyasztását célozta a hatályos törvénybe foglalt 7 százalékra emelés helyett. Így a pénztártagoknak egy százalékkal több nyugdíjjárulékot kell fizetniük a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. A kormány így próbálta csökkenteni a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányának pótlására irányuló kötelezettségeit.

A nyugdíjreform

A Pénzügyminisztérium (PM) és Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal társadalombiztosítási ügyekért felelős politikai államtitkára között 1998 kora őszén „iszapbirkózás" kezdődött egy olyan kormányhatározat előkészítéséről, amely a kormányprogramnak megfelelően a „nyugdíjreform hatásainak felmérésé"-ről intézkedett volna. A PM keményen ellenállt ennek a törekvésnek, joggal tartva attól, hogy ha kiszorul a munkálatokból, nem lesz képes megakadályozni a nyugdíjreform során elkövetett hibáinak napvilágra kerülését. Ügyes taktikázással frazeológiai győzelmet sikerült aratnia: a kormányhatározat ugyanis A nyugdíjrendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról címet viseli [2102/1999. (V. 5.) Korm. hat.], és nem a hatások felmérésére vagy felülvizsgálatára utal a címben. Az pedig, ami továbbfejleszthető, alapvetően helyes. Második győzelme a tőkefedezeti pillér „saját hatáskörben" tartása, a harmadik pedig a rendkívül rövid határidők: július 31-ig kormány-előterjesztést kell készíteni, ami semmiképpen sem elegendő komoly munkára.

Egy kis statisztika

Az 1997-es nyugdíjreform a számok alapján nagy siker: 1998-ban több mint 1,3 millióan, 1999 márciusáig pedig több mint 1,5 millióan léptek nyugdíjpénztárba, ami az aktív keresők több mint harmada. A 20-39 év közötti gazdaságilag aktív személyek fele pénztártag, a pénztártagok háromnegyede közülük kerül ki. A 40-54 év közöttieknek viszont már csupán 16 százaléka, ami nem meglepő, mivel minél idősebb a belépő, annál többet veszít belépésével, és annál kevesebbet nyerhet. A pénztártagok között enyhe többségben vannak a nők. A pénztártagok közül 1998-ban ötezernél valamivel többen döntöttek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépésről.

33 pénztárnak van tevékenységi engedélye, közülük a legjelentősebbek banki vagy biztosítói „háttérrel" rendelkeznek. A szemérmes „háttér" kifejezés annyit jelent, hogy a pénztár (ál)demokratikus egyesületi köntösben, valójában a bank vagy biztosító egy üzletága. 1998 végén az öt legnagyobb, egyenként százezernél több tagú pénztár az összes tag közel 80 százalékát tudhatja tagjai között (1359 ezer főből 1054 ezret), a kezelt vagyonra vetítve ez az arány némileg csökken. Ez az ötösfogat két csoportra osztható: az elsőbe három pénztár tartozik 250-300 ezer, a másodikba kettő 110-130 ezer fő közötti taglétszámmal. A pénztárválasztást döntően a marketingkampányok befolyásolják, a befektetések biztonsága és a hozamok nem játszanak szerepet. (Az előbbiek nem is játszhatnak szerepet, ha mégis, az a szabályozás hibája – kis és nagy pénztárnak egyformán biztonságosnak kell lennie, az utóbbival kapcsolatos adatok pedig még nem léteznek, de ha léteznének, összehasonlíthatóságuk akkor is kérdéses.)

A pénztárak összes működési költsége 1998-ban a 28,6 milliárd forint tagdíjbevételből közel 3 milliárd forintot tett ki, ami több mint 10 százalékot jelent, ez döbbenetesen magas, ebből körülbelül fele-fele a tagszervezési és nyilvántartási költség aránya. (Az ügynökök, köszönhetően a nyugdíjreformnak, tavaly 1,5 milliárddal lettek gazdagabbak.)

Az egyéni számlákon 25,7 milliárd forintot írtak jóvá (tagdíjbevétel mínusz működési költség). 1998 végén a pénztárak vagyona piaci értéken 29,1 milliárd forintot ért, ami 3,5 milliárd forint vagyonérték-növekménynek felel meg. A bruttó vagyonérték-növekmény 13,56 százalék. Az 1998. decemberi 12 havi fogyasztói árindex 110,3 százalék volt, ami a pénztári szféra 3,26 százalékos reálhozamának felel meg. (Forrás: Állami Pénztárfelügyelet Fejlesztési Főosztály: A magánnyugdíjpénztárak tevékenységének bemutatása a tények tükrében. 1998. január-1999. március)

Ami a számok mögött van

Ha egy portfólióbefektető képes 3,26 százalék reálhozamot elérni, már érdemes rábízni pénzünket. Csakhogy a pénztári szféra nemhogy reálhozamot nem ért el, de még a befizetett tagdíjak reálértékét sem tudta megőrizni. Ugyanis az 1998-as átlagos fogyasztóiár-növekedés 14,3 százalék volt, vagyis az év január 1-jén bankban lévő betétre december 31-én ekkora kamatot kell jóváírni, hogy a betétösszeg vásárlóértéke ne csökkenjen. Az 1998. decemberi 12 havi fogyasztói árindex a decemberi infláció mértéke egy évre kivetítve. Mivel az infláció 1997 decembere és 1998 decembere között 18,4 százalékról 10,3 százalékra esett, az 1998-as éves átlagos infláció értelemszerűen magasabb a decemberinél. Tehát ha elfogadjuk, hogy az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPF) pusztán az infláció mértékében tévedett, akkor a pénztárak 1998-as teljesítményét közel egyszázalékos negatív reálhozammal jellemezhetjük. A tényleges hozam persze ennél némileg magasabb, mivel a befizetések év közben folyamatosan érkeztek, miközben az infláció is folyamatosan zuhant (a negyedévek sorrendjében: 16,4 százalék, 14,2 százalék, 12,5 százalék, 10,3 százalék – vagyis a negyedik negyedév fogyasztóiár-növekedése megegyezett a december havival). Csakhogy az nem az egész évet, hanem pl. az utolsó negyedévet, félévet stb. jellemzi. Nem véletlen, hogy a befektetési alapok hozamának összehasonlítása az utolsó egy hónap, negyedév, félév, év stb. teljesítménye alapján történik.

Mekkora a hozam?

Az ÁPF nem pusztán az infláció mértékében tévedett, hanem abban is, hogy a hozamot az egyéni számlákra – tagdíjbevétel mínusz működési költség – vonatkoztatta, s nem a tagdíjbevételekre. A bankbetét és befektetési alap esetén magától értetődő, hogy a kamat, illetve a hozam a nominálisan befizetett betétre, illetve befektetési jegyre vonatkozik – ez éppannyira könnyű, mint amilyen korrekt összehasonlítást tesz lehetővé.

A működési költségek „kiemelése" miatt, ha egyik pénztár működési költsége duplája a másiknak, de portfólióját mindketten tökéletesen azonos módon fektetik be, a befektetési teljesítményüket az ÁPF azonosnak méri. Ez azonban durva torzítás. Ha így teszünk, a bruttó vagyonérték-növekmény mindössze 1,85 százalék (az ÁPF terminológiája szerint ez a nettó vagyonérték-növekmény), ami az 1998. decemberi 12 havi árindexszel számolva 8,15 százalék negatív reálhozamot jelent, az 1998. évi átlagos fogyasztóiár-növekedéssel számolva pedig 12,45 százalék negatív reálhozamot. Ez pedig vaskos reálértékvesztés.

Mindezek után meg kell állapítanunk, hogy a pénztártagoknak nincs lehetőségük tisztán látni abban a kérdésben, befizetéseiknek végül is mekkora a hozama. A szomorú az, hogy a homálylátáshoz a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő ÁPF-nek és a pénztárakat működtető (valójában tulajdonló) vállalkozásoknak egyaránt érdeke fűződik. Az előbbinek ahhoz fűződik érdeke, hogy szebbnek fesse le a menyasszonyt, mint amilyen az valójában (mennyivel megnyugtatóbb a pénztártagok számára a pénztárak 1998. évét 3,26 százalékos pozitív, mint 12,45 százalékos negatív reálhozammal jellemezni), az utóbbiak esetleges korrektsége pedig versenyhátrányba kerülésükkel lenne azonos. A korrekt és öszszehasonlítható hozamszámítás szabályait éppen az államot képviselő ÁPF-nek kellene megalkotnia, és azok betartásán őrködnie, csak éppen nem fűződik hozzá érdeke. A kör bezárult.

Makrogazdasági csapda

Mint említettem, a nyugdíjreform a számok alapján nagy siker, amit – a közvélekedés szerint – a több mint 1,5 millió nyugdíjpénztárba lépő bizonyít: ők azok, akik úgymond lábbal szavaztak az új, „vegyes" nyugdíjrendszer mellett. Ez azonban csak a látszat. A tőkefedezeti pillér létrehozása valójában egy olyan verem ásásának felelt meg, amely makrogazdasági csapdaként szolgál a magyar gazdasági fejlődés lassítására, s teszi mindezt úgy, hogy aki beleesett, még örül is neki. Ez az állítás meglehetősen súlyos, ezért igazolására hosszabb bizonyítás szükséges.

Először is azzal kell tisztában lennünk, hogy a Horn-kormány tévedett, amikor a tőkefedezeti pillértől a nemzetgazdasági szintű megtakarítások növekedését várta, a növekedési plusztól pedig több befektetést remélt, ami pedig gyorsabb gazdasági növekedést jelent – ennek többletét plusz 1,5-2,0 százalékban valószínűsítették. A kormány úgy tekintett magára, mint aki a nyugdíjreform végrehajtásával valójában a gazdaság gyorsabb növekedését alapozza meg, amiből az is következett, hogy aki ellenezte a nyugdíjjárulék egy részének a felosztó-kirovó elven működő társadalombiztosítás helyett tőkefedezeti elven működő nyugdíjpénztárba történő befizetését, az valójában az ország elemi érdekei ellen cselekedett, mivel a jólét jövőbeni növekedését akadályozta.

Pluszmegtakarítás a hozam-kamat résből?

Nézzük, hogy a Horn-kormány szerint hogyan jön létre a tőkefedezeti pillértől remélt pluszmegtakarítás! Nos úgy, hogy feltételezték, a pénztárakba kerülő nyugdíjjárulékok befektetéséből magasabb hozam realizálható, mint az ugyanezen nyugdíjjárulékok Nyugdíjbiztosítási Alapból való be nem fizetése okozta hiány miatt kibocsátandó államkötvények kamata. A befektetések hozamának és az államkötvények kamatának különbsége közötti résben keletkezik az a pluszmegtakarítás, amitől a gazdasági növekedés felgyorsulását remélték. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy ez az úgynevezett hozam-kamat rés valóban létrejön, csakhogy nemzetgazdasági szinten ez nem pluszmegtakarítás, hanem pusztán látszat!

A tévedés abban rejlett, hogy a fenti modell mindössze kétszereplős (az állam és a pénztárak), a Horn-kormány ugyanis megfeledkezett a harmadik szereplőről, akit hagyományos megtakarítóknak nevezhetünk. Gyorsan megérthetjük szerepét, ha meggondoljuk, hogyan lehet szert tenni a hozam-kamat résre. Könnyen belátható, ha a pénztárak a hozzájuk befizetett tagdíjból azokat az államkötvényeket vásárolják meg, amit a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya miatt kibocsátanak, nem jön létre a rés (sőt a pénztárak működési költsége miatt azzal azonos mértékű „külső" forrás bevonása szükséges). A rés csak akkor jöhetne létre, ha a pénztárak az államkötvényeknél magasabb kamatozású vállalati kötvényeket vagy magasabb hozamú részvényeket stb. is vásárolnának, vállalva természetesen ezek magasabb kockázatát. A kérdés csak az, hogy ha a pénztárak vállalati kötvényeket, részvényeket stb. is vásárolnak, akkor ki fogja megvenni azokat az államkötvényeket, amelyek vásárlása helyett a pénztárak az előbbiekre költik a pénzüket. Mert valakinek meg kell vennie, különben az állam nem tudna eleget tenni nyugdíjfizetési kötelezettségének. Nyilvánvaló, hogy ezeket az államkötvényeket azok a hagyományos megtakarítók fogják megvásárolni, akik a pénztárak megjelenése előtt „monopolhelyzetű" vásárlói voltak a pénzügyi eszközöknek, s akiknek a pénztárak megjelenése „versenyhelyzetet" teremtett (úgy, hogy megjelenésük annyival növelte a tőkepiaci keresletet, amennyivel a kínálatot, pontosabban a kínálatot – a pénztárak működési költségével – némileg jobban). Mindaz az államkötvényen kívüli pénzügyi eszköz, amit a pénztár képes megvásárolni, a hagyományos megtakarítóké lenne, ha nem lennének pénztárak. A pénztár azonban képes „elvásárolni" ezeket a kötvényeket a hagyományos megtakarítók elől, így azok kénytelenek megvenni, mintegy ráfanyalodni a számukra meghagyott államkötvényekre. Így a hagyományos megtakarítók annyival kevesebb hozamot realizálnak, amennyivel a pénztárak – az államkötvények kamata felett – többet. Tehát ami a Horn-kormány kétszereplős modelljében pluszmegtakarítás, azt valójában a harmadik szereplőtől, a hagyományos megtakarítóktól veszik el. Nemzetgazdasági szinten tehát semmiféle pluszmegtakarítás nem jön létre, annyi történik, hogy a tőkepiac keresleti és kínálati oldala közel azonos mértékben felfújódik.

Explicit és implicit államadósság

Az, hogy kiderült, a Horn-kormány legfontosabb nyugdíjreform melletti érve (nyugdíjreform alatt szigorúan a tőkefedezeti pillér járulékátcsoportosítással történő létrehozását értve) nem állja meg a helyét, de ellene sem szól. Tehát ha nem is igaz, hogy ez egy pozitív összegű játék, de legalább nullösszegű. Makroszinten tehát lényegében semmi sem történik – tévedtünk már nagyobbat is. Csakhogy ez nem így igaz.

Mint láttuk, a tőkepiac kissé felfúvódik, ami makroszinten nem változás, de mégis sebezhetőbbé teszi az ország pénzügyi rendszerét. Az alacsony ember, ha magasnak kíván látszani, gólyalábra áll, s pontosan akkora lesz, mint a magas ember. Csak éppen könnyebben esik orra. Esetünkben ez a helyzet.

Nézzük, hogy mi játszódik le a mélyrétegekben! A tőkefedezeti pillér explicitté (nyílttá) alakítja az implicit (rejtett) államadósság egy részét. Az implicit államadósság az államnak azt az ígéretét testesíti meg, hogy a már nyugdíjasok nyugdíját életük végéig előre meghatározott szabályok szerint időről időre indexálva fizetni fogja, illetve a nyugdíjjárulék-fizetőknek – a megfelelő feltételek teljesítésekor – nyugdíjat állapít meg. Tehát egy nem könnyen becsülhető nyugdíj cash flow-val állunk szemben, amelyet diszkontálva megkaphatjuk az implicit (nyugdíj) államadósság mértékét. Hangsúlyozzuk, hogy a becslés szükségszerűen bizonytalan (már csak amiatt is, hogy milyen kamatlábbal diszkontáljunk?). Az államadósság tulajdonképpen az explicit és az implicit államadósság együttese, de az előbbi összehasonlíthatatlanul fontosabb: annak növekedése rendszerint aggodalommal tölti el a belföldi és külföldi befektetőket, számukra az államadósság szintje, illetve annak csökkenő/növekvő trendje az egyik legfontosabb makromutató. Az implicit államadósság mértéke egy elemzőnek a látószögébe se nagyon kerül.

Tehát minden mást változatlannak feltételezve a tőkefedezeti pillér annyival csökkenti az implicit államadósságot, amenynyivel növeli az explicitet (pontosabban a pénztárak működési költségei miatt kissé nagyobb mértékben). Azonban a befektetőket ez aggodalommal töltené el, s nem túlságosan érdekelné őket az a magyarázat, hogy az államadósság-növekményre van „biztos vevő", a pénztárak kereslete; erre a helyzetre a kockázati felár növelésével reagálnak, ami megdrágítja az államadósság finanszírozását. S ekkor még szó sem esett az államadósságra vonatkozó maastrichti kritériumtól való távolodásról, mely az (explicit) államadósság szintjének a GDP 60 százaléka alá szorítását kívánja meg egy európai uniós tagságra áhítozó országtól.

Nyilvánvaló, hogy ez az út járhatatlan: a nyugdíjreformtól függetlenül az államadósság jelenleg a GDP 60 százalékát szerényen meghaladó szintjét (amely azonban az MNB repoállományával együtt több mint 70 százalék) tovább kell csökkenteni. Ez úgy valósul meg, hogy a tőkefedezeti pillér az implicit államadósság egy részét explicitté konvertálva „új" explicit államadósságot gyárt, amit meghaladó mértékben törleszteni kell a régi államadósság visszafizetésével, hogy az új és a régi együttesen is csökkenő tendenciát mutasson. Ha a központi költségvetés olyan tempóban fizetné vissza a régi adósságát, ahogy most teszi, de nem kellene bajlódnia az új államadóssággal, akkor az államadósság szintje szinte szabadesésbe kezdene, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben a legkézzelfoghatóbb makrogazdasági előnyt jelentené.

Mi volt tehát a nyugdíjreform makrogazdasági szempontból? Egy olyan csapda, mely egyvalamire feltétlenül alkalmas: a magyar gazdaság fejlődésének lassítására, azáltal, hogy az államadósság szintje így lassabban csökkenthető, mintha nem lett volna nyugdíjreform. Az implicit államadósságot azon a szinten kellett volna hagyni, ahol van, s az explicit államadósság leszorítására kellett volna koncentrálni. Sőt, még ennél is tovább lehetett volna lépni, s inkább az explicit államadósságot kellett volna implicitté konvertálni. Ha egy kormány választhat, hogy a GDP 60 százalékát kitevő explicit és 100 százalékát kitevő implicit államadósságát átalakíthatja mondjuk 45-115-re, bizton mondhatjuk, hogy az ország gazdasága számára az utóbbi a kedvezőbb.

Van más megoldás?

Megválaszolásra váró kérdés, hogy akkor mégis miért népszerűek a pénztárak, amit a 1,5 millió „lábbal szavazó" tanúsít? A magyarázat roppant egyszerű. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szabályai a nyugdíjjárulék-fizetők számára olyan mértékig kedvezőtlenül lettek megállapítva, hogy 1,5 millióan egyszerűen átmenekültek a vegyes nyugdíjrendszerbe. Aki ezt tette, az biztos lehet abban, hogy befizetései után legalább a mindenkori államkötvények kamata megilleti – természetesen a működési költségekkel csökkentve. Az államnak minden forint pénztárba kerülő tagdíj után ki kell fizetnie az állampapírok kamatát. Ezt a kamatot azonban úgyis oda lehetett volna adni a nyugdíjjárulék-fizetőknek, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap mindegyikük után egyéni számlát vezet, s erre érkező befizetései után jóváírja a mindenkori állampapírindexnek (MAX) megfelelő hozamot. Ekkor az implicit államadósság nem válik explicitté, viszont transzparenssé válik, s elérkezhet az az idő, amikor majd forintra pontosan tudható az, ami jelenleg csak pontatlanul és körülményesen becsülhető.

Az állam számára ez azzal az előnnyel járna, hogy rengeteg kibocsátási költséget megtakaríthat, a nyugdíjjárulék-fizetők pedig egy olyan pénztár tagjainak tudhatják magukat, amelynek működési költsége a nullához közelít, mert nincs szüksége sem közgyűlésre, sem ott megválasztott igazgatótanácsra és ellenőrző bizottságra, nincs szüksége vagyonkezelőre, letétkezelőre, számlavezetőre. Emellett a nyilvántartások vezetése primitíven egyszerű – jóval kisebb költséget jelet, nincs szükség könyvvizsgálóra, garanciadíj fizetésére -, ugyan mit is garantálhatna a Garancia Alap, s az ÁPF-nek sem kellene felügyeleti díjat fizetni – mert nincs mit felügyelni, s a marketingre egy fillért sem kellene költeni.

Mi is volt a Horn-kormány nyugdíjreformja? A makrogazdasági csapdáról már szó esett. A továbbiakról hallgassuk meg Urbán László véleményét, akinek neve az Orbán-kormány pénzügyminiszteri tisztségére is felmerült, jelenleg pedig a Postabank vezérigazgató-helyettese, s aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy ami a nyugdíjreformban igazán fontos, az az első pillérrel történt, s ez a szigorítás, a második pillér létrehozása ehhez képest másodlagos. „Ezt cinikusan úgy lehetne megfogalmazni – írja Urbán -, hogy azért volt szükség a tőkefedezeti pillér ötletének beépítésére a kormányzati koncepcióba, hogy egy olyan elemről folyjon a nyilvánosság előtti vita, ami kínál bizonyos választási lehetőségeket, sőt potenciális előnyöket is azok számára, akiket érinthet – persze még számukra sem költségek nélkül -, s eközben a csupán megszorításokat, a terhek egyoldalú növelését hozó, legfájdalmasabb lépéseket egy csomag kevésbé látványos elemeiként el lehessen fogadtatni. Nem lévén részese a kormányzati intézményeken belül zajló előkészítő munkának, ebben a kérdésben nem tudok határozottan állást foglalni, de egyáltalán nem lepne meg, ha kiderülne, hogy volt ilyen stratégiai szándék." Persze a nyugdíjreformvitáknak sok olyan résztvevője volt, mondja Urbán, akik szerint a legfontosabb mégis a második pillér létrehozása. Mindenekelőtt azok tartoznak ide, „akik azt várják, hogy a kiépülő tőkefedezeti pillér alapkezelőiként újabb, jól jövedelmező üzleti lehetőség nyílik majd meg cégeik számára". (Urbán László: Nyugdíjreformvita Magyarországon. In.: A „túlzott központosítástól" az átmenet stratégiájáig. Tanulmányok Kornai Jánosnak. KJK, Budapest, 1998. 392 o.)

Volt vagy lesz nyugdíjreform?

Egy nyugdíjrendszer akkor tisztességes, ha a nyugdíjjárulék-fizető számára a nyugdíjjárulék fizetése olyan befektetésnek minősíthető, amelyre időskori anyagi biztonságának megteremtése érdekében önként is hajlandó lenne. Amennyiben azonban erre az állam kényszeríti, s a nyugdíjjárulékát mintegy kölcsönveszi az éppen aktuális nyugdíjak kifizetésére, akkor ezért az állam egyéb hitelezőit is megillető kamat a nyugdíjárulék-fizetőnek is jár. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer reformja arról szól, hogy az állam rendkívül alacsony kamatot fizet a nyugdíjjárulékok után.

Mindezek miatt állíthatjuk, hogy nyugdíjreform nem volt, legfeljebb lesz, erre azonban igen kevés az esély. Az Orbán-kormány által létrehozott bizottságoktól más mint toldozás-foldozás, aligha várható. Túl erősek azok az érdekek, amelyeknek a nyugdíjreform pusztán – mint Urbán László fogalmazott – „jól jövedelmező üzleti lehetőség", s túl gyengék azok, akik számára az ország egészének gazdasági fejlődése a fontosabb. A rész legyőzte az egészet.

Németh György

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem