×

Leltárfelelősség

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 20. számában (1999. augusztus 15.)

 

Az Országgyűlés által nemrég elfogadott 1999. évi LVI. törvény egyebek mellett nagymértékben módosította a Munka Törvénykönyvének a leltárhiányért való munkavállalói felelősségre vonatkozó szabályait, amelynek következtében a korábbiakhoz képest megnövekedett a munkáltató döntési szabadsága.

 

Leltárhiány

A leltárfelelősség speciális felelősségi alakzat, mégpedig a munkavállalót terhelő őrzési felelősség különleges esete, ahol a felelősség alapja a leltárhiány. A Munka Törvénykönyvének (Mt.) új szövege sem határozza meg a leltárfelelősség fogalmát, ám a 170. § (2) bekezdése a korábbitól eltérően definiálja a leltárhiányt. Eszerint leltárhiány az értékesítésre, forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban (ez a leltári készlet) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség (forgalmazási veszteség) mértékét meghaladó hiány.

A régi jogszabályszöveg csak a kezelésre átadott és átvett anyagra, illetve árura vonatkozóan ismerte a dolgozó őrzési felelősségét. A mostani módosítás ezt kiterjeszti az értékesítésre, illetve a forgalmazásra átadott és átvett anyagra, árura is.

Leltárelszámolás

A leltárelszámolás az az eljárás, amelynek során a leltáridőszak végével a leltárhiányért felelős munkavállaló köteles számot adni a megfelelő eljárási keretek között a kezelésre, forgalmazásra vagy értékesítésre rábízott leltári készletről. Ennek során állapítják meg, hogy keletkezett-e a forgalmazási veszteséget meghaladó hiány (leltárhiány) vagy sem.

Objektív kárfelelősség

Az Mt. 170. §-ának (1) bekezdése értelmében a leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállaló vétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik a leltárhiányért, azaz a munkavállalót e körben objektív kártérítési felelősség terheli. A „vétkességére tekintet nélkül" kitétel, amely egyben az objektív felelősséget is jelenti, nem takar mást, mint azt, hogy már maga a károkozás ténye, vagyis a leltárhiány megalapozza a munkavállaló felelősségét, tehát a szubjektív oldal, azaz a munkavállaló károkozásának szándékos vagy gondatlan jellege nem tartalmi eleme ennek a felelősségi alakzatnak.

A leltárfelelősség feltételei

A leltárhiány fennállása szükséges, de nem elégséges feltétele a felelősség megállapításának. A törvény 170/A §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a leltárhiányért való felelősség feltétele:

  1. a leltárfelelősségi megállapodás megkötése,
  2. a leltári készlet szabályszerű átadása és átvétele,
  3. a leltárhiánynak a leltározási rend szerint lebonyolított, a teljes leltári készletet érintő leltárfelvétel alapján történő megállapítása.

A leltárhiányért felelős dolgozó hozzájárulása

Az Mt. 170/A §-ának (2) bekezdése szerint, ha a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli a leltári készletet, a felelősség megállapításához szükséges az is, hogy a leltárhiányért nem felelős, de a leltári készletet kezelő munkavállalót a munkáltató a leltárhiányért felelős munkavállaló előzetes hozzájárulásával foglalkoztassa az adott munkakörben, illetve munkahelyen. Ez a fordulat lehetővé teszi a leltárhiányért felelős munkavállalónak a felelősségre vonás alóli mentesülését, amenynyiben a leltárhiányért nem felelős, de a leltári készletet kezelő munkavállalót előzetes hozzájárulása nélkül foglalkoztatják. A mentesülésnek ez a formája teljesen érthető, hiszen hogyan is lehetne valakit felelősségre vonni olyan személy magatartásáért, akit még csak nem is ismer, vagy ha ismer is, nem tartja alkalmasnak a feladat ellátására.

Ellenben, ha a leltárhiányért a törvény értelmében felelős dolgozó hozzájárult az illető munkavállaló foglalkoztatásához, akkor már tudja, kit alkalmaznak, és így felelőssé is tehető annak tevékenységéért. A felelősség alapja tehát az, hogy a felelős személynek megfelelő körültekintéssel, odafigyeléssel kell eljárnia a leltárhiányért nem felelős, de a leltárkészletet kezelő munkavállaló kiválasztása során, azaz meg kell fontolnia, kinek a foglalkoztatásához adja a hozzájárulását.

Leltáridőszak

Az Mt. 170/A §-ának (3) bekezdése értelmében csak azzal a munkavállalóval szemben érvényesíthető a leltárhiányért való felelősség, aki a két egymást követő leltározás közötti időszaknak (leltáridőszak) legalább a felében a munkáltatónál, illetve az adott munkahelyen dolgozott. Látható tehát, hogy a felelősség megállapításának további feltétele, hogy a munkavállaló a leltáridőszaknak minimum a felében a munkáltatónál, illetve az adott munkahelyen dolgozzon.

A felelősség mértéke

Az Mt.170/A §-ának (4) bekezdése szerint a leltárfelelősség, illetve a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így különösen mindazokat, amelyek kihatnak a munkavállaló felelősségére, illetve amelyek befolyásolhatták a biztonságos és előírásszerű kezelést, ezen belül a biztonságos őrzésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségek teljesítését. Figyelembe kell venni továbbá a munkavállaló esetleges távollétének időtartamát is. Mindez, csakúgy mint az előzőekben ismertetett rendelkezések, további biztosítékokat nyújt a munkavállaló számára a megalapozatlan felelősségre vonással szemben, azaz védi a munkavállalót az esetleges munkáltatói túlkapásoktól, illetve a felületes, nem minden részletre kiterjedő vizsgálattól.

A kollektív szerződés szerepe

A munkavállalót védő törvényi rendelkezésre azért van szükség, mert az új szabályozás a korábbihoz képest jóval nagyobb szabadságot ad a munkáltatóknak a leltárfelelősséggel kapcsolatos feltételek meghatározása terén. A korábbi szabályok a kollektív szerződés szabályozási körébe utalták a leltárfelelősséget, a törvény csak azokat az elemeket határozta meg, amelyeket a kollektív szerződésnek feltétlenül tartalmaznia kellett, így a felelősség feltételét, terjedelmét, illetve a felelősség megállapításával kapcsolatos eljárási rendet. Ahol azonban nem volt kollektív szerződés, ott az Mt. általános felelősségi szabályai alapján kellett eljárni.

Munkáltatói autonómia

Az új szabályozás természetesen nem csökkenti a kollektív szerződés jelentőségét, ugyanis a munkáltatói szabadság csak akkor érvényesülhet a leltárfelelősségnél, ha hiányzik az erre vonatkozó kollektív szerződéses rendelkezés vagy a felek közötti eltérő megállapodás. Jól mutatja ezt az Mt. 170. §-ának (3) bekezdése, amely szerint kollektív szerződéses rendelkezés vagy a felek eltérő megállapodása hiányában a munkáltató állapítja meg a munkáltató szervezete, illetve a leltározási szempontból önálló szervezeti egység sajátosságainak figyelembevételével

  1. a forgalmazási veszteség elszámolható mértékét, illetve arányát,
  2. azoknak az anyagoknak, áruknak a körét, amelyek után az anyag jellegére, méretére, a raktározás, illetve a tárolás feltételeire való tekintettel forgalmazási veszteség nem számolható el,
  3. a leltári készlet átadásának és átvételének módját és szabályait,
  4. a leltárhiány meghatározásának szabályait,
  5. a leltári készlet biztonságos megőrzését szolgáló munkáltatói kötelezettségeket.

A munkáltató a leltári készlet átadása ellenére sem mentesülhet tehát az alól a kötelezettsége alól, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételekről neki kell gondoskodnia. Ez a munkavállaló megőrzési felelősségével kapcsolatosan azt jelenti, hogy – a leltári készlet jellegének megfelelően – a munkáltatónak kell megteremtenie a megőrzés feltételeit.

Tájékoztatási kötelezettség

A fenti feltételek vonatkozásában a törvény tájékoztatási kötelezettséget ró a munkáltatóra, aki ennek a leltárfelelősségi megállapodás megkötését, illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően köteles eleget tenni a dolgozóval szemben. Mindezek hiányában a munkavállaló a megállapodás megkötésekor, illetve a leltáridőszak kezdetekor nem tudná, hogy milyen feltételek mellett vállalja a felelősséget, ez pedig visszaélésekre adna lehetőséget.

A leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás

Az eddigiekből kitűnik, hogy az új szabályok a kollektív szerződésben előírt rendelkezés hiányában a munkáltatóra bízzák a leltárfelelősséggel kapcsolatos feltételek meghatározását. Különösen fontos a munkáltatónak az a joga, amelyet az Mt. 170/D §-ának (1) bekezdése nevesít. Ennek értelmében a leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás részletes rendjét – kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – a munkáltató állapítja meg.

Leltárfelelősségi megállapodás

Az Mt. 170/B § a leltárfelelősség feltételeként említett leltárfelelősségi megállapodásra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Eszerint a leltárfelelősségi megállapodást írásba kell foglalni, és abban meg kell határozni a leltári készletnek azt a körét, amelyért a munkavállaló felelősséggel tartozik.

Látható tehát, hogy a törvény szigorú alakszerűségekhez köti a korábbi szabályozásban még nem ismert leltárfelelősségi megállapodást. Ennek értelmében csak az írásba foglalt megállapodás érvényes, szóban tehát nem köthető érvényes leltárfelelősségi megállapodás.

A megállapodás tartalmi követelménye, hogy – a munkavállalót védendő – abban pontosan meg kell határozni a leltári készletnek azt a részét, amelyért a munkavállaló felelősséggel tartozik, hiszen ennek hiányában a munkavállaló ki lenne szolgáltatva a munkáltató kénye-kedvének, vagyis a leltári készlet bármely részében bekövetkező hiányért felelősségre lehetne vonni. Márpedig az ilyen határozatlan jellegű megfogalmazásoknál a munkavállaló aránytalanul hátrányos helyzetbe kerülne abból kifolyólag, hogy gyakorlatilag bármire rá lehetne fogni, hogy az a leltári készletbe tartozik, anélkül hogy a munkavállaló ezzel tisztában volna.

Csoportos leltárfelelősségi megállapodás

Amennyiben több munkavállaló kezeli a leltári készletet, velük csoportos leltárfelelősségi megállapodás is köthető. Ebben a leltárfelelősséggel érintett leltárkészlet meghatározásán túl meg kell jelölni azokat a munkaköröket is, amelyek betöltésének megváltozásakor leltározást kell tartani. A leltárfelelősségi megállapodás eszerint nemcsak egy munkavállalóval köthető, hanem abban az esetben, ha a leltári készletet többen kezelik, a munkavállalók összességével csoportos megállapodást lehet kötni, amelyre természetesen ugyanúgy érvényesek a korábban említett alakszerűségek. Fontos körülmény, hogy csak a csoportos megállapodással kapcsolatban érvényesül az a követelmény, hogy meg kell határozni a megállapodásban azokat a munkaköröket is, melyek betöltésének megváltozásakor, azaz a munkavállaló személyében történő változáskor leltározást kell tartani. Az egyénileg kötött megállapodás enélkül is érvényes.

A felelősség megoszlása

Az eddig tárgyalt alakszerűségek szükséges és elengedhetetlen kellékek, vagyis feltétlenül benne kell lenniük a megállapodásban, ezek nélkül ugyanis az nem tekinthető érvényesnek. Az egyéb feltételeket a felek szabadon határozhatják meg, a lehetséges tartalmi elemek közül a törvény csak a felelősség megosztását emeli ki, amely természetesen csak a csoportos megállapodás esetében jöhet szóba.

Az Mt. új szabálya szerint a csoportos leltárfelelősségi megállapodás meghatározhatja a felelősség munkavállalók közötti megosztását is, de egyetemleges felelősség megállapításának nincs helye. (Egyetemleges felelősségnél minden kötelezett – jelen esetben minden munkavállaló – az egész szolgáltatással tartozik, azaz a munkáltató bármelyik munkavállalótól az egész kár megtérítését követelheti. Ha azonban bármelyik munkavállaló teljesít, a többi munkavállaló kötelezettsége is megszűnik a munkáltatóval szemben.) Ha a csoportos leltárfelelősségi megállapodás a felelősség megosztását nem rendezi, a munkavállalók átlagkeresetük arányában felelnek.

Ezt a lehetséges tartalmi elemet azért emeli ki külön a jogszabályszöveg, mert ennek tekintetében a felek nem élveznek teljes szabadságot, azaz nem lehet egyetemleges felelősséget megállapítani, illetve ha a felek nem rendezik a felelősség megosztásának kérdését, akkor csak a törvény szerint, átlagkeresetük arányában tartozhatnak felelősséggel.

A kártérítés mértéke

Az Mt. 170/C §-a a kártérítés mértékével foglalkozik, s kimondja, hogy a leltárfelelősségi megállapodás eltérő rendelkezése hiányában a leltári készletet állandóan egyedül kezelő munkavállaló a leltárhiány teljes összegéért felel. Ha a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a leltárhiányért felelős munkavállaló legfeljebb hathavi átlagkeresete mértékéig felel. Csoportos leltárfelelősségi megállapodásnál a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a megállapodást kötött munkavállalók átlagkeresetének hathavi együttes összegét. A kollektív szerződés ettől eltérően is meghatározhatja a kártérítés mértékét.

A törvény szerint nem mindegy, hogy a leltárhiányért felelős munkavállaló kizárólag egyedül kezeli a leltári készletet, vagy pedig más – a leltárhiányért nem felelős – munkavállaló is részt vesz abban, hiszen a két esetben a felelősség mértéke eltérően alakul. Míg az első esetben a munkavállaló a leltárhiány teljes összegéért felel – a leltárfelelősségi megállapodás más mértéket is meghatározhat -, addig a másik esetben a felelősség már mérsékelt, mégpedig a dolgozó hathavi átlagkeresete erejéig.

A különbség oka az, hogy az első esetben kizárólag egy személy jogosult és köteles a kezelésre, más tehát nem tehető felelőssé a leltárhiányért, lévén hogy a dolgozó egyedül vállalta a felelősséget, a másodiknál viszont már olyan személy is kezeli a leltári készletet, akivel a munkáltató nem kötött leltárfelelősségi megállapodást, így leltárfelelősség nem terheli, de a leltárhiányért felelősséggel tartozó személy hozzájárulásával alkalmazzák. Ez utóbbi esetben – a hozzájárulás alapján – a leltárhiányért felelős személy felelős a másik személyért is. Ezt a felelősséget enyhíti valamelyest az a tény, hogy a leltári készletet más is kezeli a leltárfelelősséggel tartozó dolgozón kívül. A felelősség így megoszlik a felelős, illetve a nem felelős munkavállaló között, utóbbi, lévén hogy a leltárhiányért való speciális felelősségi alakzat rá nem terjed ki, az általános szabályok szerint felel.

Hasonlóan megosztott a felelősség akkor is, amikor a leltárhiányért együttesen felelős, csoportos leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállalók egyenként, úgyszintén csak maximum hathavi átlagkeresetükkel tartoznak felelősséggel a leltárhiányért. A kártérítés mértékének megállapítása azonban nem egyenként történik, a munkavállalók összességére vonatkozóan határozzák meg a kártérítés öszszegét, ám ez nem haladhatja meg az egyes munkavállalók esetében számított hathavi átlagkeresetek együttes összegét. Fontos, hogy a törvény lehetőséget ad a feleknek arra, hogy a kollektív szerződésben a törvényi rendelkezésektől eltérve határozzák meg a kártérítés mértékét.

Garanciák

Az Mt. 170/D §-ának (2) és (3) bekezdése alapvető munkavállalói jogokat rögzít, ezek a szabályok garanciákat nyújtanak, biztosítják az ügy pártatlan, tárgyilagos elintézését és az eljárások nyilvánosságának, mint lényeges jogállami kritériumnak, valamint a munkavállaló tájékoztatáshoz való alapvető jogának érvényesülését.

Jog a képviselethez

A leltározásnál lehetővé kell tenni a munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén annak képviselője, csoportos leltárfelelősségnél pedig az eljárási szabályokban meghatározott munkavállalók jelenlétét. Ha a munkavállaló nem gondoskodik a képviseletéről, a munkáltató az adott szakmában jártas, érdektelen képviselőt jelölhet ki. Ilyen módon érvényesül a képviselethez való jog, mégpedig oly mértékben, hogy nemcsak hogy joga van a munkavállalónak a képviselő igénybevételére, de amennyiben erről nem gondoskodik, a munkáltató köteles a megfelelő, érdektelen, szakmában jártas képviselőt biztosítani a dolgozó számára. Erre természetesen azért van szükség, hogy az eljárás során a munkavállaló jogai maradéktalanul érvényesülhessenek.

A leltárelszámolás ismertetése, észrevételek

A leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval ismertetni kell a leltárelszámolást és annak eredményét.

A munkavállaló az eljárás során észrevételt tehet, és észrevételeit – kivéve, ha a szabályszerű értesítés ellenére nem jelent meg – meg kell hallgatni. Amellett tehát, hogy passzív félként ismertetik vele az eljárás eredményét, a dolgozó aktív résztvevője is az eljárásnak, azzal hogy észrevételt tehet, és észrevételeit – a fenti kivételtől eltekintve – meg kell hallgatni.

A kárigény érvényesítése

Az Mt. 170/D §-ának (4) bekezdése már a kártérítési igény érvényesítéséről szól, amikor kimondja, hogy a munkáltató a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényét – az (5) bekezdésben foglalt eltérésekkel – az általános szabályok szerint érvényesítheti. Az általános szabályok alatt a törvény 173. §-át kell értenünk, amely szerint a munkáltató a munkavállaló által okozott kár megtérítésére vonatkozó igényét bíróság előtt érvényesítheti.

Az említett § (5) bekezdésében szabályozott, a leltárfelelősségre vonatkozó külön rendelkezés a következő: a leltárhiánynyal kapcsolatos kártérítési igényt a leltárfelvétel befejezését követő hatvannapos jogvesztő határidő alatt lehet érvényesíteni. Büntetőeljárás esetén e határidő harminc nap, amely a nyomozó hatóság, illetve a bíróság jogerős határozatának közlését követő napon kezdődik. Ebből látható, hogy az eltérés kifejezetten az eljárási határidőkre vonatkozik, és különbség van az alapján, hogy indult-e büntetőeljárás az ügyben vagy sem.

Jogvesztő határidő

A határidők jogvesztő jellege nem jelent mást, mint hogy amennyiben a munkáltató a megadott határidőn belül nem érvényesíti igényét, azaz nem fordul bírósághoz, akkor a határidő lejártával végleg elveszti az erre vonatkozó jogosultságát, és nincs lehetősége arra sem, hogy késedelmét a bíróságnál kimentse, vagyis igazolja, hogy miért késlekedett az igény érvényesítésével.

Szélesedő munkáltatói jogkör

A módosítás következtében az Mt.-ben jelentős mértékben megnőtt a munkáltatók szabadsága a dolgozó leltárfelelősségével kapcsolatos kérdésekben, ám ez csak akkor érvényesülhet, ha hiányzik a kollektív szerződés erre vonatkozó rendelkezése. Ha azonban találunk a kollektív szerződésben leltárfelelősséggel kapcsolatos rendelkezéseket, akkor ezek elsőbbséget élveznek, és kizárják a munkáltató részéről a feltételek esetleges egyoldalú megállapítását.

A munkáltatók számára biztosított nagyobb szabadság kötelezettségeket is hordoz magában, hiszen a feltételek meghatározásakor tekintettel kell lenniük a munkavállalók törvényben foglalt jogaira, valamint a Mt., illetve az egész jogrendszer alapelveire.

Nagy Zsombor
Felelősség a leltárkészlet megrongálódásáért
Amennyiben a leltári készlet csak megrongálódik, a munkavállalót az Mt. 166. §-a alapján, a vétkességi felelősség szabályai szerint terhelheti a kártérítési felelősség, az Mt. 167. §-ában meghatározott mértékig.

Tekintettel arra, hogy a leltári készlet ilyenkor kikerül a munkáltató közvetlen őrzése alól, utasításadási lehetősége pedig korlátozott, a munkáltató sok esetben még a károsodás konkrét körülményeit sem tudja megállapítani, nemhogy bizonyítani tudná a munkavállaló vétkességét. A törvény ezért azt a vélelmet állítja fel, hogy ilyenkor a megrongálódott leltári készlet kizárólagos kezelője, használója vétkes a károkozásért, de a vétlenségét bizonyíthatja. Ez azt jelenti, hogy a leltárkészlet kizárólagos kezelőjét, használóját terheli annak bizonyítása, hogy őt sem gondatlanság, sem szándékosság nem terheli a leltárkészlet megrongálódásáért, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem