×

Áthelyezés, tartalékállomány

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 17. számában (1999. május 15.)

 

Megalkotásuk óta többször módosultak a közszolgálatot szabályozó törvények. A változások az áthelyezéssel kapcsolatos rendelkezéseket sem hagyták érintetlenül. A tartalékállomány intézményének 1998. szeptember 1-jei bevezetésével hatékonyabb áthelyezési gyakorlat kialakulását, a fizetendő végkielégítések összegének csökkenésével pedig jelentős költségmegtakarítást kívánt a jogalkotó megvalósítani.

 

Közalkalmazottak

Az áthelyezés köre

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezései szerint az áthelyezés a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének sajátos esete. A közalkalmazotti törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, továbbá a hivatásos, valamint a szerződéses szolgálati jogviszonyt szabályozó jogszabályok hatálya alá tartozó munkáltatók viszonylatában lehet róla beszélni. Az áthelyezés olyan speciális jogintézmény, amelynél az újabb jogviszony létesítése egyidejűleg a korábbi megszűnését eredményezi.

A törvényhez fűzött kommentár kiemeli, hogy az elmúlt évek során fokozatosan bővült az áthelyezés köre. A jogszabály 1992. július elsejei hatálybalépésekor kizárólag a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkáltatók között volt lehetőség az áthelyezésre. Törvénymódosítás folytán a kör 1995-ben kibővült a köztisztviselő, illetőleg az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvények hatálya alá tartozó munkáltatókkal. 1996. január elsejétől nyílt meg a hivatásos, továbbá a szerződéses szolgálati jogviszonyt szabályozó jogszabályok hatálya alá tartozó munkáltatókhoz való áthelyezés lehetősége. A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy törvényalkotói megfontolásból az ügyészségi szolgálati viszony utóbb mégis kívül rekedt az áthelyezési körön.

Megállapodás az áthelyezésről

Az áthelyezésről a három érintett félnek – a két munkáltatónak egymással és mindegyiküknek a közalkalmazottal – kölcsönösen megállapodást kell kötnie. Alapvető tartalmi követelmény a megállapodással szemben, hogy annak a közalkalmazott új munkakörére, munkahelyére, illetményére és az áthelyezés időpontjára ki kell terjednie. Ezen túlmenően számos más kérdést is rögzíthetnek a felek, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a megállapodás utólagos módosításához is valamennyi fél beleegyezése szükséges.

Az áthelyezésről szóló megállapodás megkötése, illetve annak módosítása során is alapvető követelmény, főként a munkáltatóval szemben, a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének tiszteletben tartása. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató indokolatlanul nem tagadhatja meg az áthelyezésre vonatkozó háromoldalú megállapodás megkötését. Meg kell jegyezni azonban, hogy konkrét esetben a rendeltetésellenes munkáltatói joggyakorlás tényét igen nehéz hitelt érdemlően bizonyítani.

Az áthelyezett közalkalmazottnak az áthelyezést megelőző közalkalmazotti jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha azt az új munkáltatójánál töltötte volna el. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy az új munkáltatónál a közalkalmazottat az előző jogviszonya alapján kell besorolni, ennek alapján kell például a felmentési idejét, a végkielégítésének mértékét meghatározni.

Felmentés vagy áthelyezés?

A munkáltatót megillető felmentési jog gyakorlása a közalkalmazotti jogviszony egyoldalú megszüntetését eredményezi. A felmentés alapjául szolgáló okokat taxatív törvényi felsorolás határozza meg. A közalkalmazotti jogviszonyt egyoldalú jognyilatkozattal kizárólag ezekre az okokra való hivatkozással lehet jogszerűen megszüntetni. A felmentési okokat alapvetően két csoportba sorolhatjuk, az egyikbe a munkáltató működésével, a másikba pedig a közalkalmazott személyével kapcsolatos okok tartoznak.

A munkáltató működésére visszavezethető okok:

  • megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták,
  • az Országgyűlés, a kormány, a miniszter vagy az önkormányzati képviselő-testület munkáltatót érintő döntése – átszervezés, a költségvetési támogatás csökkentése – miatt a foglalkoztatásra nincs lehetőség,
  • a magasabb vezető, illetve vezető beosztás ellátására vonatkozó megbízás visszavonását, határozott időre szóló megbízás leteltét követően az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatására nincs lehetőség,

A fenti esetek bármelyikére igaz, hogy a munkáltató a felmentés lehetőségével kizárólag akkor élhet, ha sem nála, sem az irányítása, illetve a felügyelete alatt álló szervezetben nincs a közalkalmazott képzettségének (végzettségének) megfelelő más munkakör, illetve ha van megfelelő munkakör, de az áthelyezéséhez a közalkalmazott nem járult hozzá.

A más munkakörbe való áthelyezéshez értelemszerűen az érintett – a munkáltató irányítása, felügyelete alá tartozó – szerv vezetőjének a hozzájárulása is szükséges. Egyéb munkahely – pl. az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál lévő munkahely – esetében az áthelyezés a közalkalmazotti jogviszony megszakadásával jár. A közalkalmazotti törvényhez fűzött kommentár rámutat azonban arra, hogy amennyiben a munkáltatónál (felügyelete, irányítása alatt álló szervnél) van a közalkalmazott képzettségének megfelelő üres munkahely, a munkáltató köteles azt a közalkalmazottnak felajánlani, függetlenül attól, hogy valóban az érintett személy a legalkalmasabb a munkakör ellátására vagy sem. Ellenkező esetben a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a közalkalmazott képzettségének megfelelő betöltetlen munkakör sem nála, sem az irányítása, felügyelete alatt álló szerveknél nincs.

A közalkalmazott a felkínált munkát nem köteles elfogadni, az áthelyezéshez való hozzájárulás megtagadása azonban ilyenkor a közalkalmazott felmentését vonja maga után.

A közalkalmazott személyében rejlő ok alapján, egyoldalú jognyilatkozattal szüntetheti meg a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt, ha a munkavállaló a munkaköri feladatai ellátására tartósan alkalmatlanná vált vagy a munkáját nem végzi megfelelően. Ha az alkalmatlanság egészségügyi okra vezethető vissza, a felmondás előfeltétele, hogy a munkáltatónál nincs a közalkalmazott egészségi állapotának (és végzettségének) megfelelő más munkakör, illetve a felajánlott munkakörbe való áthelyezéséhez a közalkalmazott nem járul hozzá. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a végzettségnek megfelelő, betöltetlen munkakör felajánlása és az áthelyezés visszautasítása a felmentést – az egyéb feltételek meglétében – jogszerűvé teszi (BH 1997. 102.).

Végkielégítés

Az áthelyezés elfogadásának hiányában a felmentett közalkalmazott végkielégítésre jogosult, ha a közalkalmazotti törvényben meghatározott időtartamú jogviszonnyal rendelkezik.

Végkielégítés egyéb eseteiben – egyéb okból bekövetkezett felmentés, rendkívüli lemondás, munkáltató jogutód nélküli megszűnése – is elengedhetetlen a meghatározott idejű közalkalmazotti jogviszony megléte. A végkielégítésre való jogosultságának megállapításánál kizárólag az áthelyezés kapcsán lehet a korábbi közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt beszámítani. Az áthelyezés egyik legkedvezőbb sajátossága, hogy a közalkalmazotti jogviszonyt nem szakítja meg, a közalkalmazott előző jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha azt az új munkáltatójánál töltötte volna el.

Köztisztviselők

Az áthelyezés köre, fajtái

A köztisztviselők – a köztisztviselői törvény hatálya alá tartozó szervezeten belüli áthelyezés mellett – kizárólag a közalkalmazotti vagy hivatásos szolgálati jogviszonyt szabályozó jogszabályok hatálya alá tartozó szervekhez helyezhetők át. Itt is meg kell jegyezni, hogy az eredeti jogalkotói elképzeléseknek megfelelően korábban csak a közigazgatáson belül volt lehetőség az áthelyezésre, ez azonban jelentősen nehezítette a közszférán belüli átjárhatóságot. A közalkalmazotti törvényhez hasonlóan egy 1995-ben született módosítás kiszélesítette az áthelyezés alkalmazási körét.

A köztisztviselők kapcsán a törvény az áthelyezés két fajtáját különbözteti meg, a határozott idejű és a végleges áthelyezést. A határozott idejű áthelyezés esetén a köztisztviselőt a határozott idő elteltével – az előmeneteli szabályok figyelembevételével – vissza kell helyezni a korábbi közigazgatási szervhez. Végleges áthelyezésnél pedig a közszolgálati igazolás, valamint a köztisztviselő illetményének és – a szabadság kivételével – egyéb járandóságainak kiadása szempontjából úgy kell eljárni, mintha a közszolgálati jogviszony megszűnt volna. Egyebekben az áthelyezés a jogviszony folyamatosságát nem szakítja meg, azaz a korábbi jogviszonyt úgy kell tekinteni, mintha azt a köztisztviselő az újabb munkáltatónál töltötte volna el.

Megállapodás az áthelyezésről

Az áthelyezés háromoldalú jogviszony, amely a korábbi, az új munkáltató és a köztisztviselő megállapodását feltételezi. Mindez magában rejti a kommentár szerint a joggal való visszaélés – azaz a beleegyezés megtagadásának – a lehetőségét is. Tekintettel arra, hogy a joggal való visszaélést ilyen esetekben igen nehéz, szinte lehetetlen bizonyítani, maga a törvény rendelkezik arról, hogy végleges áthelyezés esetén az áthelyező közigazgatási szerv a hozzájárulását nem tagadhatja meg akkor, ha az áthelyezést kérő közigazgatási szerv megkeresésének kézhezvétele és az áthelyezés kért időpontja közötti időtartam a két hónapot meghaladja. A szabályozás indoka abban rejlik, hogy a köztisztviselő két hónapos lemondási idővel a közszolgálati jogviszonyát akár egyoldalúan is megszüntethetné.

A felmentés és az áthelyezés viszonya

A közszolgálati jogviszony a közigazgatási szerv egyoldalú felmondása folytán kizárólag a törvényben rögzített okokból szüntethető meg. A köztisztviselő az alábbiakban felsorolt esetekben kizárólag akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben vagy annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél a képzettségének és besorolásának megfelelő másik betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá:

  • az Országgyűlés, a kormány, illetve az önkormányzati képviselő-testület döntése alapján a közigazgatási szerv hivatali szervezetében létszámcsökkentést kell végrehajtani, és emiatt a köztisztviselő további foglalkoztatására nincs lehetőség,
  • megszűnt a közigazgatási szervnek az a tevékenysége, amelynek körében a köztisztviselőt foglalkoztatták,
  • átszervezés következtében munkaköre feleslegessé vált.

Ha a köztisztviselő egészségügyi ok következtében a feladatai ellátására alkalmatlanná vált, csak abban az esetben menthető fel, ha a hivatali szervezetben vagy annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez a köztisztviselő nem járul hozzá. A képzettségnek, egészségi állapotnak megfelelő betöltetlen munkakört akkor is fel kell ajánlani, ha az a besorolásának nem felel meg. A felkínált munkakör, az áthelyezés elutasítása a közalkalmazottakhoz hasonlóan a köztisztviselők esetén is a jogviszony felmentéssel történő megszüntetését eredményezi.

Végkielégítés

Felmentés esetén főszabályként a köztisztviselőt végkielégítés illeti meg, feltéve ha a közszolgálati jogviszony tartama elérte a törvényben meghatározott időtartamot. A végkielégítés címén fizetett összeg nagysága a közszolgálat idejének függvényében változik.

Az egyébként járó végkielégítés felére jogosult csak a köztisztviselő akkor, ha a felmentésére azt követően került sor, hogy az áthelyezéshez nem járult hozzá. Nem érvényesül a korlátozott összegű végkielégítés fizetésére vonatkozó szabály, ha az áthelyezési hozzájárulást a köztisztviselő alapos indokkal tagadta meg, így különösen, ha

  1. a felajánlott illetmény öszszege kevesebb a korábbi illetménye 80 százalékánál,
  2. a korábbi kötelező heti munkaidejéhez képest rövidebb vagy hosszabb heti kötelező munkaidővel együtt járó munkakört ajánlanak fel,
  3. a korábbi határozatlan idejű alkalmazás helyett határozott idejűt ajánlanak fel,
  4. az új munkahely és a lakóhely között – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje naponta a két órát, illetve 10 éven aluli gyermeket nevelő köztisztviselő esetében a másfél órát meghaladja.

Ugyancsak az áthelyezéssel kapcsolatos szabály, hogy a végkielégítés alapjául szolgáló, közszolgálati jogviszonyban eltöltött időhöz hozzá kell számítani a költségvetési szervnél közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, hivatásos szolgálati jogviszonyban, illetve 1992. július 1-jéig munkaviszonyban eltöltött időt is.

Köztisztviselők tartalékállománya

Az 1998. szeptember 1-jétől hatályos tartalékállomány szabályozásának indokaként a jogintézményt bevezető törvény indokolásában a következőket találhatjuk. Személyzeti és költségvetési érdekből egyaránt fontos, hogy végkielégítést csak akkor fizessenek a köztisztviselő részére, ha végleg elhagyja a közszolgálati szférát. Ehhez azonban olyan adatbázisra van szükség, amely naprakészen nyilvántartja a közigazgatás létszámigényét és a feleslegessé váló köztisztviselők adatait. A két oldal összekapcsolásával, a megfelelő munkakör kiválasztásával és felajánlásával, azaz a feleslegessé vált köztisztviselő áthelyezésével jelentős költségvetési megtakarítás remélhető, hiszen ezzel kiiktatják a felmentés miatt fizetendő végkielégítést. A miniszteri indokolás külön hangsúlyozza, hogy nem egy új szervezet, intézmény létrehozásáról van szó, hanem a már működő személyzeti információs rendszer funkciójának kibővítéséről.

Tartalékállományba helyezés

Tartalékállományba kell helyezni a felmentett köztisztviselőt, ha:

  • a felmentésre a közigazgatási szerv jogutód nélkül megszűnése, az Országgyűlés, a kormány, illetve az önkormányzati képviselő-testület döntése alapján végrehajtott létszámcsökkentés miatt, illetve azért került sor, mert
  • megszűnt a közigazgatási szervnek az a tevékenysége, amelynek körében a köztisztviselőt foglalkoztatták, továbbá ha
  • az átszervezés következtében munkaköre feleslegessé vált.

A tartalékállomány további előfeltétele, hogy a köztisztviselői törvény szerinti munkakör-felajánlás (áthelyezés) nem vezet eredményre és az érintett az állományba helyezéséhez hozzájárult. A tartalékállomány célja, hogy a köztisztviselő számára másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő köztisztviselői állást, kinevezett vezető esetén másik vezetői állást ajánljanak fel a felmentési idő tartama alatt. Ha a köztisztviselő a tartalékállományba helyezéséhez nem járul hozzá, vagy kérésére a tartalékállományból törlik, közszolgálati jogviszonya megszűnésével az egyébként fizetendő végkielégítés felére jogosult csak. A tartalékállományba helyezés nem érinti a közszolgálati jogviszonyából eredő jogokat, illetve kötelezettségeket, a jogviszony megszűnésével azonban a tartalékállományba helyezés is megszűnik.

A vezetői megbízás visszavonásakor a köztisztviselő az egyetértésével legfeljebb hat hónapig tartalékállományba helyezhető abból a célból, hogy számára másik közigazgatási szervnél képzettségének megfelelő másik vezetői állást ajánljanak fel. A vezetői megbízás visszavonását követően a köztisztviselőt újra be kell sorolni.

A tartalékállományba helyezésről a közigazgatási szerv hivatali szervezetének a vezetője rendelkezik a felmentésre vonatkozó munkáltatói intézkedésben. A köztisztviselő a felmentési okirat átvételekor írásban nyilatkozik arról, hogy a tartalékállományba helyezéséhez hozzájárul-e. A hivatali szervezet vezetője a kormány által meghatározott eljárás szerint haladéktalanul értesíti a Belügyminisztérium központi közszolgálati nyilvántartását az állományba helyezésről.

A tartalékállomány ideje alatt a felmentésre és a végkielégítésre vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell, azzal azonban, hogy a felmentési időre járó illetményt havonta egyenlő részletekben kell megfizetni, a végkielégítés azonban kizárólag a felmentési idő utolsó napján fizethető ki.

A "tartalékos" áthelyezése

A tartalékállományba helyezés ideje alatt (amely legfeljebb a felmentési idő tartamával azonos) a BM központi közszolgálati nyilvántartásának az a feladata, hogy felkutassa a köztisztviselőnek felajánlható másik munkakört. A kutatás során tájékoztatja a betöltetlen köztisztviselői munkakörrel rendelkező közigazgatási szervek vezetőit a tartalékállományba helyezésről, az érintett köztisztviselő törvényben meghatározott adatairól. A megkeresett közigazgatási szerv vezetője mérlegelési jogkörben dönt a tartalékállományba helyezett köztisztviselő alkalmazásáról. A döntés meghozatala előtt a munkáltató közigazgatási szerven keresztül kezdeményezheti a tartalékállományba helyezett köztisztviselő szóbeli meghallgatását. Ennek helyét és időpontját úgy kell meghatározni, hogy a tartalékállományba helyezett köztisztviselő a szóbeli meghallgatáson meg tudjon jelenni. A tájékoztatást legalább a meghallgatás időpontját megelőzően három munkanappal korábban kell a köztisztviselőnek kézbesíteni.

A szóbeli meghallgatást követő tizenöt napon belül a megkeresett közigazgatási szerv írásbeli tájékoztatásban értesíteni köteles a munkáltatót a szóbeli meghallgatás eredményéről, kedvező döntés esetén közli a munkahely és a munkakör megnevezését, az illetményt, a kötelező munkaidőt, a foglalkoztatás jellegét (határozott vagy határozatlan idejű), a betöltéshez szükséges iskolai végzettséget, valamint az áthelyezés kért időpontját is.

A munkáltató tájékoztatja a tartalékállományba helyezett köztisztviselőt a szóbeli meghallgatás eredményéről. Az áthelyezés kezdeményezése esetén az érintett köztisztviselő nyolc napon belül köteles nyilatkozni arról, hogy az áthelyezést elfogadja-e vagy nem. Erről a munkáltató két munkanapon belül tájékoztatja az áthelyezést kezdeményező közigazgatási szervet, valamint a Belügyminisztériumot.

A felmentésre irányuló munkáltatói intézkedést – az áthelyezés idejének megfelelően – vissza kell vonni, ez azonban nem érinti a felmentési idő alatt a felmentés visszavonásáig már kifizetett illetmény jogalapját. Ha a köztisztviselő az áthelyezéséhez nem járul hozzá, jogviszonya a felmentés folytán megszűnik. Ilyen esetben az érintett az egyébként járó végkielégítés összegének a felére jogosult csak, kivéve ha az áthelyezéshez való hozzájárulását alapos indokkal tagadta meg.

Amennyiben a köztisztviselőt hat hónapon belül új munkakörbe helyezik át vagy vezetői megbízást, kinevezést kap, a tartalékállományba helyezést meg kell szüntetni. Ugyancsak megszüntetéssel jár, ha a köztisztviselő tartalékállományból való törlését kéri.

Közszolgálati nyilvántartás

A közigazgatási szervek a köztisztviselői állományuk adatairól közszolgálati alapnyilvántartást vezetnek. Az alapnyilvántartás törvényben rögzített alapadatairól és változásairól, továbbá a létszám alakulásáról, a betöltött és üres álláshelyekről, feladatkörökről, munkakörökről és azok változásáról a közigazgatási szervek folyamatos adatszolgáltatást végeznek a központi közszolgálati nyilvántartás részére. A központi közszolgálati nyilvántartást (KÖZIGTAD) a Belügyminisztérium vezeti. A BM a tartalékállományba helyezett köztisztviselő adatait az érkezéstől számított két munkanapon belül nyilvántartásba veszi (TARTINFO). A "tartalékosok" adatait az illetékességi területükön működő, üres álláshellyel rendelkező közigazgatási szerveknek első alkalommal hivatalból, azt követően a közigazgatási szerv kérelmére tizenöt napon belül megküldi. Áthelyezés esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója két munkanapon belül köteles tájékoztatni a Belügyminisztériumot az áthelyezésről, aki ugyancsak két munkanapon belül törli a tartalékállományba helyezett köztisztviselő adatait a TARTINFO-ból. Ha a tartalékállományba helyezés időtartamának végéig a köztisztviselőt nem helyezik át, az adatait törölni kell.

Nemzetbiztonsági ellenőrzés
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szabályozása értelmében bizonyos, jogszabály által meghatározott fontos és bizalmas munkakörre közszolgálati jogviszonyt csak azzal a személlyel lehet létesíteni, aki a munkakörre előírt, az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges biztonsági feltételeknek megfelel. Ha az érintett úgy nyilatkozik, hogy a fontos és bizalmas munkakörrel együtt járó kötelezettségeknek nem kívánja magát alávetni, úgy kell tekinteni, mint aki a biztonsági feltételeknek nem felel meg. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény vezette be a fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek biztonsági ellenőrzésének intézményét. A biztonsági feltételek vizsgálata azoknak a kockázati tényezőknek, körülményeknek, információknak a felderítését jelenti, amelyek felhasználásával a fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek tevékenysége jogellenes céllal befolyásolhatóvá, illetve támadhatóvá válhat, és ezáltal a nemzetbiztonságot sértő vagy veszélyeztető helyzet állhat elő.

Az ellenőrzési eljárás szabályainak rögzítése mellett nem találunk rendelkezéseket a biztonsági ellenőrzés eredménye alapján megtehető intézkedésekről. A közszolgálati törvény a jogviszony létesítése előtt választási lehetőséget biztosít az érintettnek arra, hogy eldöntse, aláveti-e magát az ellenőrzésnek vagy sem. Az elutasító nyilatkozatot a törvény erejénél fogva úgy kell tekinteni, hogy az ellenőrzés alá vont személy a biztonsági feltételeknek nem felelt meg, emiatt vele közszolgálati jogviszony nem létesíthető. A köztisztviselői törvényhez fűzött kommentár szerint, ha a nemzetbiztonsági ellenőrzésre a közszolgálati jogviszony fennállása alatt kerül sor, és a köztisztviselő a biztonsági feltételeknek nem felel meg, a munkáltatói jogkör gyakorlója kezdeményezi a köztisztviselő áthelyezését más megfelelő munkakörbe. Ha a felajánlott munkakört a köztisztviselő nem fogadja el, a közszolgálati jogviszonyát közös megegyezéssel, ennek hiányában azonnali hatállyal kell megszüntetni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem