A kis- és középvállalkozásokat támogató kormányzati elképzelések históriája hovatovább hasonlatos lesz a már a régi görögök is..." kezdetű történetekhez. Ilyen stratégiája ugyanis már a rendszerváltó kormányokat megelőző gazdasági vezetésnek is volt, a '90-es évet követően pedig minden eddigi kormány megalkotta e műfajban a sajátját. A jobbak kormányhatározatot is mellékeltek. A határozatokban (és a stratégiában) hitet tettek a kis- és középvállalkozások fejlesztése, támogatása, adminisztrációjuk csökkentése, növekedésük elősegítése mellett, majd nem történt jóformán semmi.
A hazai multinacionális nagyvállalatok gazdasági környezete továbbra is lényegesen barátságosabb maradt, mint a kicsiké, viszont a nemzetközi követelmények továbbra is előtérbe helyezik a kifejezetten komoly foglalkoztatásfenntartó és -felszívó kis- és középvállalkozások preferálását. Így aztán logikus, hogy a jelenlegi kormány is sajátjává tette a problémát, s időt és fáradságot nem kímélve létrehozta Az új évezred küszöbén" címet viselő mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiáját.
Az érdekeltek véleményével
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az anyagot készítő Gazdasági Minisztérium igen komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy annak tartalma ne csak az apparátus, hanem az érintettek véleményét is tükrözze. Az elkészült anyag megkísérli meghatározni mind az elérendő célokat, mind az ahhoz szükséges eszközöket. A fejlesztési politika társadalompolitikai céljaként azonban olyan, lényegében cseppfolyós, akármire ráhúzható célkitűzéseket jelöl meg, mint például: biztonságos és kiszámítható jövőképet adjon", vagy segítse a vállalkozói tudat, magatartás és kultúra fejlődését", nem is beszélve a polgári értékrend fontos elemévé" váló vállalkozás kívánalmáról. Ehhez képest üdítően konkrétak a gazdaságpolitikai célok. Ezek közé tartozik a már működő mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítése, teljesítőképességük javítása, további kisvállalkozások létrejöttének és piacra lépésének ösztönzése, a családi, önfoglalkoztató vállalkozások munkahelyteremtő és -megtartó képességének elősegítése, az érintett vállalkozások piaci részesedésének növelése a belső piac növekedésével, a külpiaci lehetőségek bővítése, beszállítói rendszerek kialakítása, az innovációs képesség kialakításának támogatása, s nem utolsósorban e szektor EU-csatlakozásra való felkészülésének elősegítése. Kétségkívül ambiciózus s vitathatatlanul rokonszenves célok. Vélhetően nem is vonja kétségbe majd senki létjogosultságukat, mint ahogyan egyet lehet érteni azzal az alapelvvel is, hogy a különféle, a nemzetközi normáknak megfelelően besorolt vállalkozásméretekhez különféle támogatási preferenciák tartoznak. A mikrovállalkozások esetében a legfontosabb az általánostól eltérő, egyszerűbb szabályok bevezetése, megfelelő hitelezés, valamint üzleti tanácsadás megszervezése, míg a kisvállalkozásoknál mindezeken túl figyelmet kell fordítani a szakmunkástanulók gyakorlati képzésének támogatására, a kamattámogatás fenntartására és a vállalkozói hálózatok fejlesztésére. A közepes méretű vállalkozások támogatásánál a műszaki színvonal fejlesztése, az export növelése és a multinacionális, valamint a kisvállalkozások közötti híd" szerep kialakítása kapja a fő hangsúlyt. Mindebben természetesen van ráció, nemigen lehet kifogást találni a célok felvázolása körül. Ám – mint mindig – annál több a homályos pont a megvalósítás tájékán.
A megvalósítás buktatói
A vállalkozások működési feltételeit tárgyaló fejezet így fogalmaz: A vállalkozások gazdaságpolitikai céloknak megfelelő fejlődéséhez mindenekelőtt a gazdasági környezet kiszámíthatóságára, a vállalkozói jogbiztonságra és a tisztességes versenyfeltételek biztosítására van szükség." Aranyigazság. Mindössze annyi a probléma, hogy ezeket eddig nem sikerült megközelíteni sem, de nagyon valószínű, hogy a szóban forgó, mégoly jó szándékú fejlesztési program sem hoz majd számottévő előrelépést e téren. Ugyanis a szabályozási környezet javításának általános elvei sorában mindjárt az első az államháztartási elvonások köztudottan magas szintjének mérséklése. Ha a látszatot tekintjük, mondhatjuk azt is, hogy már 1999-ben is mérséklődtek a vállalkozások közterhei, különösen az élőmunkát drágító társadalombiztosítási járulék, hiszen ennek kulcsa az eddigi 39 százalék helyett mindössze 33 százalék lett. Mondhatjuk, de ebből csak annyi igaz, hogy a kulcs megváltozott. A terhelés ugyanis csak a – jellemzően multinacionális vállalkozási és banki üzemkörben előforduló – magas átlagkeresetű munkáltatók esetében igaz. A kis- és középvállalkozások döntő többsége az új szisztémával köztudottan rosszabbul járt, hiszen az új, százalékos egészségbiztosítási hozzájárulás alapja az egészségbiztosítási járulékhoz képest kiszélesedett, a fix hozzájárulás pedig több mint 70 százalékkal emelkedett. Így aztán a kicsik megfizethetik azt, amit a nagyok megspórolnak, hiszen az államháztartás nem hagyta eddig sem, s igen valószínűsíthetően nem hagyja majd a jövőben sem, hogy a költségvetés bevételei jottányit is rövidüljenek. Viszont az sem túl valószínű, hogy a nagyvállalkozások önként s dalolva feladnák elért jó pozícióikat, így tehát nemigen látható olyan erős érdek, amely miatt az eddigi status quo a stratégia végrehajtása okán a kis- és középvállalkozások javára billenne. Lényegében hasonló logika alapján lehet megkockáztatni azt a kijelentést, hogy a sokszorosan meghirdetett adminisztrációcsökkentő program várható eredményei sem nagyobbak. Egyfelől a vonatkozó törvényeket előkészítők érdekeltsége elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az elvonásokhoz kapcsolódó ellenőrzési lehetőségeket igyekeznek maximalizálni, ahelyett hogy fogyaszthatóvá" tennék a szabályokat, másfelől tanácsokat azoktól a szakértőktől kérnek és fogadnak el, akik nem az egyszerű, hanem a szakmailag cizellált (és üzletileg jól kihasználható) adminisztrációt részesítik előnyben. Fenti okfejtések együttesen nyilvánulnak meg az átalányadózás mint adócsökkentési és adminisztrációmérséklési módszer kiterjesztésének rendszeres megakadályozásában. Nagyon valószínűtlen, hogy ugyanazok a pénzügy-minisztériumi szakértők, akik hosszú évek óta ellenzik e technika szélesebb körben való elterjesztését, most, a kidolgozott stratégia hatására, egy csapásra meggyőződést váltanának.
Valamivel kedvezőbb lehet a kisvállalkozások reálbefektetéseinek és kutatás-fejlesztési tevékenységének ösztönzése. Mivel ezek kihatása a folyó költségvetésekre kevésbé számszerűsíthető, esély lehet arra, hogy valódi, ösztönző jellegű szabályok menjenek át porszemként a pénzügyi törvényalkotás őrlőkerekein.
A finanszírozási részletek
Hallatlanul ambiciózus a finanszírozási lehetőségek bővítésének programja. Mivel erre a célra elkülönített, a Gazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő célelőirányzatot létesítenek, nyilvánvalóan e területen több lehetőség mutatkozik a program végrehajtására, mint ott, ahol a program kidolgozójának a megszövegezésen kívül más köze nem volt és nem lesz a célok megvalósításához. Problémát legfeljebb az okozhat, hogy a mikrohitel-programok finanszírozásától kezdve egészen a kisvállalkozói, minősített oktatási, képzési programok támogatásáig 13-féle felhasználási területen kellene hatékonyan elosztani a célelőirányzatot.
Hangsúlyt kap a stratégiában az üzleti információs rendszer, valamint a vállalkozói kultúra fejlesztése is. Előbbinek legalább rendelkezésre állnak az alapjai (a Gazdasági Minisztérium Internet-honlapja már használható információkat is tartalmaz), továbbfejlesztése tehát remélhető, viszont a vállalkozói kultúra széles körű elterjesztése legjobb esetben is hosszú távon megvalósítható feladat lehet.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülésről szóló fejezet méltatlanul semmitmondó. A csatlakozás a következő évek legnagyobb kihívása lesz a kis- és középvállalkozások számára. Elengedhetetlenül fontos lenne felmérni, hogy a csatlakozás milyen hatásokkal járhat, s ebből következően mit kell tenni a negatív hatások kivédése, a pozitívak minél jobb kihasználása érdekében. Ez lehetne a stratégia alapján készítendő cselekvési program egyik kiemelt része, de nem az.
Esetleges az intézményrendszer korszerűsítését tárgyaló fejezet is. Nem szól másról, mint a pillanatnyi helyzet regisztrálásáról.
Rövid határidők
A célok megvalósítására kidolgozott eszközrendszer számos olyan problémára nem ad megoldását, amelyek azonban a kis- és középvállalkozások mindennapi gondjai között elég nagy gyakorisággal fordulnak elő. Így például az anyagban szó sincs arról, hogy megoldást kellene keresni a vállalkozói létből való, tisztességes kiszállás módjára. Tönkrement egyéni vállalkozónak ugyanis nem jár munkanélküli-segély. Nem beszél a stratégia a belföldi piac védelméről, pedig ez alapkérdés a kis- és középvállalkozások fejlesztési lehetőségei szempontjából. Szó sem esik a kisvállalkozások forgóeszköz-finanszírozásáról, pedig a kicsik többsége nem (elsősorban) a fejlesztés, hanem a fennmaradás gondjaival küszködik, e téren lenne szükséges a segítség. Nem érinti az anyag a helyi szabályozások kérdését, annak ellenére, hogy tudnivaló: rossz helyi szabályokkal a legjobb központi akarat is tönkretehető (visszafelé már nehezebb a helyzet). S végül, de nem utolsósorban nem beszél a stratégia az agrárium sajátosságairól. Az agrárgazdasági, valamint a vidék- és területfejlesztési koncepciót nem a Gazdasági Minisztérium készíti, így kevés az esély arra, hogy azt összehangolják a kis- és középvállalkozások fejlesztésével.
A Gazdasági Minisztérium által kidolgozott stratégia alapján a kormány az elmúlt év decemberében határozatot fogadott el a végrehajtásról. Sajnálatos módon a dolog komolyságát is megkérdőjelező határidőket írtak elő. Így például a végrehajtáshoz szükséges feladat- és munkatervet január 31-ig kell(ett volna) elkészíteni, míg a középtávú adópolitikai koncepció és a 2000. évi adóreform részletes kidolgozásának határideje május 31. Mindezeket, valamint a meghatározott célok végrehajtására felsorolt eszközök fentiekben tárgyalt elégtelenségét tekintetbe véve, talán megkockáztatható az a kijelentés, hogy a Gazdasági Minisztérium által a legjobb szándékokkal kidolgozott vállalkozásfejlesztési stratégia sem bizonyul majd másnak, mint olyan taktikának, mellyel a valóságos változásokat ki lehet védeni.
Várkonyi Júlia
