×

Megszűntek a tb-önkormányzatok

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 8. számában (1998. augusztus 15.)

 

Az új kormány szupergyorsasággal kezdett hozzá a társadalombiztosítási rendszer átalakításához. Orbán Viktor miniszterelnök ugyan még jelölt korában jelezte: egyik első lépésük a tb-önkormányzatok megszüntetése lesz, ám valószínűleg senki sem gondolta, hogy erre ilyen hamar sor kerül.

 

A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatását 1991-ben a hon akkori atyái még azért tartották fontosnak, hogy a járulékfizetők – történetesen a munkaadói és a munkavállalói szervezetek útján – ellenőrizhessék az általuk befizetett pénzek sorsát. A tb-alapok 1989-ben váltak le a központi költségvetésről, de az egészség- és a nyugdíjbiztosítás gyakorlatilag a kormány és az Országgyűlés közvetlen irányítása alatt állt. Hét év, két kormányváltás, no meg a bizalom megrendülése kellett ahhoz, hogy a törvényhozás ismét úgy gondolja: csak az állam képes a korrupció felszámolására, a tiszta, átlátható és takarékos társadalombiztosítás megvalósítására.

Az Antall-kormány hivatali idejének elején elfogadhatónak, sőt pártolandónak tűnt a gondolat, hogy ezentúl a társadalombiztosítás felett is létrejöjjön a civil kontroll. 1991-ben az Országgyűlés meg is szavazta a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvényt, amely 1993-ban jelölte meg az Egészség-, illetve a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat létrejöttét. A tb-választásokat 1993 májusában tartották, júniusban pedig megtartották alakuló ülésüket a testületek, amelyekbe a munkaadók már akkor delegálták a képviselőket. 1992-ben megalkották a társadalombiztosítás ingyenes vagyonjuttatásáról szóló törvényt, de az alapok végül csak késedelmesen, 1996-1997-ben jutottak vagyonhoz, és szemben a beígért 300 milliárddal, csak 65 milliárdot kaptak. A vagyonelemek közül több ráadásul gyakorlatilag nem ért semmit, míg mások – például a volt pártüdülő Club Aliga üdülőkomplexum – inkább vitte a pénzt, mint hozta.

Az önkormányzatok nem bizonyultak jó gazdának, a testületek vagyongazdálkodását vizsgálva az Állami Számvevőszék újra és újra vagyonvesztésről számolt be. A számvevők is felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a parlament nem alkotta meg az önkormányzatok vagyongazdálkodásáról szóló törvényt, és hogy az utóbbi évek mindegyikében az ismétlődő hiány miatt is vagyonértékesítésre kényszerültek. Nem volt olyan esztendő, hogy ne kellett volna pótköltségvetést készíteni, mivel a Pénzügyminisztérium a bevételeket felül-, a kiadásokat pedig alultervezte. (Az önkormányzatok költségvetését a PM készítette el.) 1997-ben ráadásul megszűnt a nyugdíj- és az egészségbiztosító közötti keresztfinanszírozás, és a járulékot az önhibájukon kívül fizetni nem tudók után sem fizette meg senki. A biztosítók ugyanakkor keveset tettek a kinnlevőségek behajtásáért.

Ismételt vagyonmentés

Az önkormányzatok jogait az éppen hivatalban levő kormányzat folyamatosan szűkítette: először csak a költségvetés beterjesztésének jogát vonták meg tőlük, majd a korábbi egyetértési jog helyett már csak véleményezhették a készülő, az egészség-, illetve nyugdíjbiztosítást érintő jogszabályokat.

A tb-önkormányzatok sorsa azonban valószínűleg akkor pecsételődött meg végleg, amikor 1997-ben módosították a tb önkormányzati igazgatásáról szóló törvényt, és a parlament kimondta: ezentúl a munkavállalói oldal képviselőit is delegálják, mégpedig az 1995-ös üzemi tanácsi választások alapján. Az Alkotmánybíróság illegitimnek nyilvánította a delegálás módját, s azt is leszögezte: az Alkotmányból nem vezethető le, hogy a tb-alapok felügyeletét önkormányzatoknak kellene ellátni.

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÖNK. VAGYONA, M Ft
Ingatlanok 1997. 12. 31.
Váci Cemű-székház 66,3
Szolnoki Agrober-székház 54,9
Egri Agrober-székház 11,4
Club Aliga Rt. 2 070,5
Idex-székház 1 017,6
Hírlapkiadó (Blaha L. tér) 931,0
Összes ingatlan 4 151,9
Részvények
Omker Rt. 375,0
Rico Rt. 270,5
OTP Rt. 2 234,5
Postabank Rt. 659,0
Dominancia Rt. 1 041,4
Pannon Váltó Rt. 226,8
Digép 5 Kft. 292,9
Express Rt. 210,9
Szikra Lapnyomda Rt. 360,0
Tiszai Erőmű Rt. 1 355,5
Összes részvény 7 440,4
Ingyenesből származtatott
Postabank Rt. részvény 3 485,8
Dispomedicor Rt. részvény 121,2
Wesselényi utcai ingatlan 2 234,0
Hotel Cerbona Rt. részvény 524,9
Gyógyszerkut. Kft. üzletrész 20,8
Összes származtatott 6 387,0
Vagyon mindösszesen 17 979,4

Botrányos ügyek

Mindezek a külső körülmények sem feledtethetik azonban azokat a botrányokat, amelyektől az elmúlt években hangos volt a sajtó. Ezek főként és döntően az egészségbiztosítás területén pattantak ki, nem véletlenül, hiszen az önkormányzatokra bízott pénzzel itt lehetett igazán gazdálkodni, gyógyszerkasszáról, kórházak támogatásáról dönteni, míg a nyugdíjbiztosítón – a vagyon kivételével – nagyrészt csak "átfolynak" a pénzek, amit beszednek, azt az ellátásokra ki is fizetik.

A botránykrónika lapjaira felkerült a CM-Klinikák ügye, amely ugyan soha nem készült el, az egészségbiztosító mégis 150 millió forinttal mintegy előre megfinanszírozta az egynapos sebészeti beavatkozások elvégzését meghirdető magánvállalkozót. Utóbb ez a pénz ugyan kamatostul visszafolyt a tb kasszájába, a dolog pikantériája pedig, hogy azt az a Hi-Care Kft. fizette vissza, amelytől az egészségbiztosító az országos vényellenőrzési rendszer kiépítését rendelte meg. Az a mai napig nem derült ki, működőképes-e az átadott rendszer, de biztos, hogy az Overért 250 millió forintot az OEP kifizetett. A Wesselényi utcai irodaház ügyében az ÁSZ – az előzetesen napvilágra került jelentéstervezeteivel ellentétben – végül nem állapított meg törvénysértést, az ügy azonban bíróság előtt van, s a közigazgatási bíróság első fokon megsemmisítette azt az adásvételi határozatot, amely szerint a tb OTP-részvényekkel fizetett a székházért az OTP Ingatlan Rt.-nek.

A gazdálkodási zavarokra utaló jelek egy időben annyira megszaporodtak az egészségbiztosítónál, hogy az Országgyűlésben eseti bizottság is alakult az Egészségbiztosítási Önkormányzat, illetve az alá tartozó pénztár gazdálkodásának felülvizsgálatára. A bizottság ugyancsak számos mulasztást, hiányosságot s esetenként törvénysértést tárt fel.

A kétes legitimáció, a korrupciós botrányok, valamint az, hogy a Fidesz soha nem értett egyet a tb-önkormányzatisággal, elegendőnek bizonyult a testületek felszámolásához. Az új Országgyűlés második munkanapján öt képviselő benyújtotta az ezt célzó önálló indítványt, a törvényt július 8-án elfogadták, és bár nemcsak az ellenzéki pártok, de a szakszervezetek is tiltakoztak, a köztársasági elnök előzetes normakontroll nélkül aláírta a jogszabályt. A törvény, amely az alapok felügyeletével a kormányt, az igazgatási szervek irányításával pedig a kabinet rendeletében meghatározott személyt bízza meg, július 23-án lépett hatályba. Ezen a napon a kormány Selmeczi Gabriellát, a tb államosításáról szóló törvény egyik kezdeményezőjét jelölte ki a tb-apparátusok irányítására, egyúttal menesztette az OEP főigazgatóját, Cser Ágnest. Lapzártánkkor még nem tudni, melyek lesznek a rend kormányának első lépései az 1200 milliárd forintos tb-alapok helyzetének rendezésére, mi lesz a volt önkormányzati vagyon sorsa, hogyan teremtik meg a közpénzek feletti civil kontrollt. Úgy tűnik, a kabinet a több biztosítós rendszer híve, és Selmeczi Gabriella első nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a kormány e modell megvalósulásában látja a tb körüli gondok megoldásának zálogát.

Nyugdíjbizt. önk. vagyona, M Ft
  1998. 07. 20.
piaci ár
OTP Rt. törzsrészvények* 19 997
Humán Rt. részvények 2 994
Richter Rt. részvények 32 541
Tőzsdei részvények összesen 55 532
Nyugdíj I. bef. jegyek 3 786
Optima bef. jegy 716
Bef. jegyek összesen 4 502
Készpénz** 257
Vértesi erőmű 0
OTP elsőbbségi 0
Centrum 0
Szegedi Ruhagyár 22
Ergonett Rt. 0
Autoker Holding Rt. 3 164
Postabank Rt 2 746
OTC összesen 5 932
VIR Kft. 1 350
Nyugber Kft. 784
Alapkezelő Rt. 20
Váci ingatlan 42
Kecskemét 186
Alba Regia szálloda 241
Víziterv irodaépület 198
Egyéb összesen 2 821
2004/a kötvény 5 202
Összes összesen 74 245
* Csökkenés, CAIB teljesítésigazolása alapján.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem