×

Átalakítások a munkaügyben

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 7. számában (1998. július 15.)

 

Az új munkaügyikormányzat több jelentős változtatást ígér a munka világában: átalakítást tervez a munkaügy igazgatásában, céljai között szerepel a Munka Törvénykönyve módosítása, és a kormányprogram szerint a jelenleginél magasabb szintre kívánják emelni az érdekegyeztetést. Az elképzelésekről és a megvalósításról kérdeztük Őry Csabát, a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkárát.

 

Milyen változások lesznek az új kormány hivatalba lépésével a munkaügyi adminisztrációban?

– Elképzeléseink szerint különválik majd az aktív és a passzív foglalkoztatáspolitika ügyeinek intézése. A segélyezés, azaz a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz kerülnek, míg az aktív eszközökről a Gazdasági Minisztériumban születik döntés. Ezt az indokolja, hogy a két eltérő jellegű ellátórendszernek nem csupán az eszközei, hanem az intézményrendszere is ésszerűen elkülöníthető. A gazdasági tárca bevonása a foglalkoztatáspolitikába mindenképpen indokolt. Álláspontunk szerint a munkahelyteremtésben nagy szerepe lesz annak, hogy a kis- és középvállalkozások milyen feltételekkel tudnak működni. A multinacionális cégek ugyanis általában nem munkaerőigényes technológiákat alkalmaznak. A vállalkozások gazdasági-szabályozási környezetének kialakításában kulcsszerepe lesz a Gazdasági Minisztériumnak, és nem árt, ha a munkaügyi és a gazdaságpolitikai tervezés, elemzés egy tárcához tartozik. Mindezek mellett az új kormány fontosnak tartja az oktatást mint a munkához való jutás esélyét növelő egyik legfontosabb tényezőt. A szakképzés felügyelete ezért az oktatási tárca hatáskörébe kerül, bár a finanszírozás és a szakmai irányítás kérdéseiről még folynak egyeztetések a szociális és az oktatási minisztérium között. Úgy látjuk, hogy a munkahelyteremtés, mint az egyik legfontosabb cél, ezekkel az átcsoportosításokkal érhető el a leghatékonyabban.

Hogyan alakul majd a munkaadók és a munkavállalók kapcsolata a kormánnyal? Milyen szerepet szánnak az Érdekegyeztető Tanácsnak?

– Az Érdekegyeztető Tanácsot alapvető intézménynek tartjuk a demokratikus államberendezkedésben. A fontos, nemzeti összefogást igénylő kérdésekben kell hogy legyen párbeszéd a szociális partnerek között. Az ÉT működését azonban hatékonyabbá kell tenni, pontosabban körül kell írni a szerepét. Egyfelől a politikai alkuk megszületéséhez szükség van arra, hogy a miniszterelnök vagy a szakminiszterek és az érdekképviseletek vezetői bizonyos időközönként – a megoldandó problémáktól függően – tárgyalóasztalhoz üljenek. Nem kell azonban formalizálni az érdekegyeztetést, sokkal inkább fontos valódi tartalommal megtölteni a megbeszéléseket: a szociális partnerek vezető személyiségeinek olyankor kell találkozniuk, amikor lehet és érdemes megállapodni. A hagyományos munkaügyi egyeztetések viszont hatékonyabbak, ha a munkahelyeken vagy ágazati szinten folynak. Az alapvető munkaügyi kérdéseket – például a minimálbér ügyét – természetesen országos szinten kell eldönteni.

Az előző kabinet hivatalba lépésekor kezdeményezte társadalmi-gazdasági megállapodás megkötését. Tervez-e hasonlót az új kormány?

– Az új koalíció egyik legfontosabb célja az infláció csökkentése. Mivel a pénzromlás mértékének alakulásában a piaci szereplők várakozásainak jelentős szerepe van, ezért a szociális partnerek közötti megállapodás segíthet a kormányzati célok elérésében, amennyiben kiszámíthatóbbá teszi a gazdaságpolitikát.

Az országos szintű megállapodások mellett több szakember hiányolja a vállalati vagy ágazati szintű kollektív szerződéseket a munka világából.

– Valóban rendkívül kevés kollektív szerződés van ma Magyarországon: munkahelyi szintű megállapodásból mintegy 50-et, ágazati szintű szerződésből pedig kevesebb mint két tucatot tartanak számon. A munkáltatók és a munkavállalók viszonyában sok az egyenlőtlenség, a kapcsolatrendszert a munkavállalók kiszolgáltatottsága jellemzi. A kormány tehát fontosnak tartja, hogy a jövőben minél több és minél tartalmasabb kollektív szerződés jöjjön létre.

Milyen jogszabályok elfogadását, illetve módosítását ítéli sürgősnek az új munkaügyi kormányzat?

– A munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentéséhez kapcsolódva szükség van a Munka Törvénykönyve megújítására. E jogszabály megalkotói ugyanis erősebb érdekérvényesítő képességű munkavállalókkal számoltak, a gyakorlat azonban mást mutat. A kormány a munkaügyi ellenőrzések rendszerét, a munkaügyi felügyeletet is erősíteni kívánja, az állam ugyanis nem bújhat ki a jogszabályok betartatásának felelőssége alól. Felülvizsgálatra szorul ugyanakkor a közszolgálati szféra munkajogi szabályozása: az érintettek kívánságának megfelelően egységes közszolgálati törvény megalkotását tervezzük. Mindezek mellett indokolt a foglalkoztatási törvény felülvizsgálata is, ezt azonban nem szabad ötletszerűen végrehajtani.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem