A közpénzek kezelése, állam és polgárai finanszírozási igényeinek teljesítése a szervezett társadalmak létezése óta soha nem volt hálás feladat. A kincstárnokokat, adószedőket, pénzügyminisztereket nemigen övezte népszerűség. Az utóbbi egy-két évben országunkban mégis különös dolognak lehetünk tanúi: a hivatalban levő pénzügyminiszter jó ideje előkelő helyen áll a népszerűségi listákon. Elődeivel ez nemigen fordult elő. Medgyessy Péter pénzügyminisztert a gazdaság, az államháztartási reform állapotáról, a közelebbi és távolabbi teendőkről faggatta lapunk munkatársa.
Miközben a vállalkozói szféra – elvben – az állami újraelosztás visszaszorítását szorgalmazza, csaknem ilyen mértékben igénylik az állami támogatást – pl. a kisvállalkozásoknak, az elmaradott térségekben alakuló cégeknek, a külföldi és a hazai beruházóknak, az agrárágazatnak, az infrastruktúra fejlesztésének. Milyen állapotban van az államháztartási reform? Van-e ideális államháztartási modell?
– Természetesen van ideális államháztartási modell – tudományos leírásokban. Az államháztartási rendszerek a gyakorlatban sehol sem működnek tökéletesen. Persze van jobb rendszer annál, mint ami Magyarországon jelenleg működik, de a jobbak sem mentesek a problémáktól. Elegendő csak körülnézni Nyugat-Európában, ahol számos országban éppen most van napirenden a nyugdíj- vagy az egészségügyi reform. Mindenütt nagy vita kíséri a tervezett változtatásokat, és a kormányok nem könnyen érvényesítik a reformelveket. A társadalmi ellenállás jelentős, a rendszerek átalakulása számos érdeket sért.
De a nehézségek nem csak ebből fakadnak. Olyan államháztartásra lenne szükség, amely olcsó, viszonylag kevés jövedelmet csoportosít át. Ugyanakkor e kevés pénzből eleget tesz igen kiterjedt feladatainak: megadja a széles körű egészségügyi ellátás fedezetét, hozzájárul az öregkori biztonság megteremtéséhez, elég pénzt ad a rendőrség, a honvédelem, a közigazgatás hatékony működéséhez, magas szinten teremti meg az oktatás, a közművelődés feltételeit, szociális támogatást ad a rászorulóknak, jelentős összegeket fordít az infrastrukturális és egyéb beruházásokra stb. A feladatokat még hosszan lehetne sorolni, de mindebből látszik: ahhoz, hogy az állam minden igényt kielégítsen, a gazdaság által megtermelt jövedelmek nagy részét centralizálnia kellene. Ez pedig éppen a gazdaság üzleti szereplőinek érdekeivel ellentétes, és hátrányosan hat a jövedelemtermelő képességre, a gazdaság hosszabb távú fejlődésére. Így megfelelően működő államháztartási rendszer olyan kompromisszum eredménye lehet, amely a különböző érdekeket egyaránt figyelembe veszi.
Magyarországon már jó ideje napirendre került az államháztartás reformja. A megelőző kormányok nem igazán vették a bátorságot az érdemi változtatások megkezdéséhez. Az elmúlt négy év során kezdődött meg érdemben a reform, ami egyaránt eredményezett intézményi változásokat és gondolkodásbeli átalakulást. Ha lassan is, de terjed az új filozófia, amelynek alapelve az öngondoskodás, illetve az állami ellátások tekintetében a rászorultsági elv érvényesítése. Öngondoskodás nem létezik abszolút értelemben: akik nem képesek magukról gondoskodni, azoknak segítséget kell nyújtani – szigorúan rászorultság alapján. E tudati változások fölgyorsításában alapvető szerepe volt a Bokros-csomag sokkhatásának, és így hozzájárult nagyon sok, korábbi illúzió megszüntetéséhez.
Ön elégedett a reformok haladásával?
– Hallani olyan szakértői véleményeket, hogy az államháztartási reform megtorpant. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet. Eredetileg ugyan valóban úgy terveztük, hogy a nyugdíjreformmal párhuzamosan megkezdjük az egészségügyi reformot is. Bebizonyosodott azonban, hogy a társadalom egy időben két ekkora horderejű változást nem visel el. Csak lépésről lépésre lehet haladni. A következő lépés most valóban az egészségügyi reform. A koncepció kidolgozása már meg is kezdődött, úgy tervezem, az új kormány hivatalba lépésének idejére elkészül a kivitelezhető tervezet. Így a következő kormány viszonylag gyorsan hozzáláthat megvalósításához. Az államháztartás reformja ugyanis nem állhat le, mivel a növekedés (az egyensúly megőrzése mellett) hosszabb távon éppen az államháztartás folytatódó reformja révén állandósulhat.
Számos vállalkozói érdek-képviseleti szervezet úgy értékeli, hogy a cégek közterhei érdemben nem csökkentek az elmúlt években. A csekély vállalkozói nyereségadó eltörpül az egyéb közterhek mellett. A Pénzügyminisztériumban vannak-e átfogó adatok a vállalkozási terhek alakulásáról?
– A Pénzügyminisztérium folyamatosan nyomon követi, hogy miként alakulnak a vállalkozói terhek, hiszen ezek csökkentése hosszabb távon fontos gazdaságpolitikai cél. A vállalkozói terhek csökkentése azonban részben szorosan összefügg az államháztartási reform előrehaladásával, részben pedig azzal, hogy miként sikerül megvalósítani az igazságosabb közteherviselést. Jelenleg már nem elsősorban a vállalkozói adóterhek a magasak, inkább az élőmunkához, a bérekhez kapcsolódó társadalombiztosítási elvonás sok. A Pénzügyminisztérium alapvető változást a nyugdíj- és az egészségügyi reformtól remél. Ám addig is, amíg a nyugdíjreform érezteti jótékony hatását, és megkezdődhet az egészségügyi reform végrehajtása, számos intézkedés már született. Ennek jegyében történt 1997-ben a járulékalap kiszélesítése, azoknak a bevonása a járulékfizetésbe, akik azt jogszabályszerűen vagy szabályellenesen elkerülték. Hasonló, bár kisebb mértékű változásokra kerül sor az idén is. Természetesen mindkét esetben meglehetősen nagy volt az érintettek ellenállása, s a kormány bizonyos visszalépésekre is kényszerült, ám ezen az úton azért fokozatosan haladunk. A társadalombiztosítási kötelezettség bevallása, fizetése, ellenőrzése tekintetében is ugyanolyan szisztematikus és következetes adminisztráció, számítógépes háttér kiépítésére van szükség, mint amit az adóigazgatásban többé-kevésbé már sikerült megvalósítani.
A pénzügyi kormányzat tudja, hogy a magas vállalkozói terhek hosszú távú fenntartása gátja a gazdasági fejlődésnek. Az élőmunka a külföldi befektetők számára viszonylag olcsó Magyarországon, ám ez a versenyelőny részben csorbul az élőmunkához kapcsolódó magas elvonások miatt. Úgy gondolom, a következő kormány egyik legfontosabb feladata lesz e terhek fokozatos mérséklése. De a terheket csak olyan ütemben lehet mérsékelni, ahogy az állami feladatok sora csökken, terjed az öngondoskodás, s ahogy mindinkább igazságosabbá válik a közteherviselés.
A kormányzat – elismerve a vállalkozásokat terhelő elvonások mérséklésének fontosságát – elkötelezte magát a munkáltatók által fizetendő adók, társadalombiztosítási, illetőleg munkaadói járulékok csökkentése mellett. E tekintetben már eredmények is születtek, hiszen a társasági adó a korábbi évi 36 százalékról 18 százalékra csökkent, és ugyanebben az időszakban a munkáltatói társadalombiztosítási járulék 5 százalékponttal mérséklődött.
A vállalkozók adatszolgáltatási kötelezettségei mindinkább nőnek és bonyolódnak. Az adminisztráció mennyire szükségszerű velejárója a fekete- és szürkegazdaság elleni fellépésnek?
– Nem állítom, hogy csak ezzel a módszerrel ki lehet fehéríteni a gazdaságot. De hogy vissza lehet szorítani főleg a szürke- és részben a feketegazdaságot is, az biztos. Az adminisztráció annyit emlegetett növelésének azonban nem csak ez a célja. Amikor egy évvel ezelőtt bevezettük az őstermelői igazolványt és megváltoztattuk a mezőgazdasági kistermelők körében az adó- és tb-szabályokat, akkor esetükben is érvényesíteni kívántuk a közteherviselés követelményeit. Az őstermelői igazolvány bevezetése azonban más célt is szolgált. Az ország ugyanis belátható időn belül az Európai Unió tagja kíván lenni, és ez követelményeket is támaszt az államigazgatással szemben. Ma még viszonylag kevés az adatunk a magángazdaságokról. Ez azonban hosszabb távon nem tartható fenn, ha alkalmazni, tehát élvezni akarjuk az Unió támogatási politikáját.
Főleg a kisvállalkozók részéről ér bennünket sok vád az adminisztráció úgymond elburjánzása miatt. Vannak persze jelentős egyszerűsítési lehetőségek. Például az átalányadózás elterjesztése. Ezzel élünk is, ám nem túl széles körben. Ennek részben az az oka, hogy nem a tényleges jövedelmek válnak az adó alapjává, részben pedig a módszer hátrányosan hat a számlaadási kötelezettség széles körű érvényesítésére, ami lényeges eleme a feketegazdaság elleni harcnak. Egyébként éppen a kisvállalkozók sérelmezték a múlt évben, hogy a korábbi rendszerben nem a tényleges személyes jövedelmük után kellett tb-hozzájárulást fizetniük. Ennek kiküszöbölésére születtek meg az idei változtatások. Ahhoz azonban, hogy ezt a rendszert alkalmazni tudjuk, rendszeresen be is kell(ene) vallani a tényleges jövedelmeket. Most kiderült, hogy mégsem olyan népszerű ez a megoldás. Olyan rendszert azonban nehéz kitalálni és alkalmazni, ami megbízható adminisztráció nélkül mégiscsak a tényleges jövedelmekre épít.
Elfogadhatók azok az ellenérvek, hogy a jogalkalmazóknak mindenféle jogszabály-módosításkor időben fel kell készülniük, s olyan körülményeket kell teremteniük, hogy a vállalkozók kötelezettségeiknek rendben eleget tehessenek. Kétségtelen, e téren nincs minden rendben, sokat kell még fejlődnie az adminisztratív apparátusnak. Főleg az APEH-nél az elmúlt években jelentős változások történtek, az előrehaladás látható. A társadalombiztosításnál még nem ilyen jó a helyzet.
A vállalkozások terheinek csökkentése sokak szerint érdekeltté tenné a feketegazdaságban működőket abban, hogy jövedelmeiket legalizálják, s ezzel a fajlagosan csökkenő közterhek ellenére az állami bevételek mégis emelkednének. Egyetért ön ezzel?
– Valóban sokan érvelnek úgy, hogy az adókulcsok csökkentése önmagában is az állami bevételek növekedését eredményezné. A tapasztalatok szerint ez azonban csak egyszeri hatás. Amikor 36 százalékról 18 százalékra mérsékeltük a társasági nyereségadót, abban az évben tényleg megugrott a bevétel. A következő esztendőben azonban a gazdaságban rejlő lehetőségek határozták meg a bevétel nagyságát. Az elmúlt években a társadalomban jelentős feszültségek halmozódtak fel. Ezek különböző anyagi, támogatási követelések formájában is megjelennek. Egyre többen érzik úgy, lezárult a stabilizáció nehéz időszaka, most már többet lehet költeni korábban kényszerűen háttérbe szorított célokra is. Ilyen időszak pedig nem kedvez a további adócsökkentéseknek. Egyébként az átlagos adóterhelés Magyarországon nemzetközi összehasonításban sem magas. A GDP arányában kifejezett összes adóbevétel 39-40 százalék körül van, ami a legfejlettebb országok azonos mutatójához viszonyítva közepesnek minősíthető. Bár a társasági nyereségadó 18 százalék, a tényleges adóterhelés ennél kisebb. A vállalkozásokat terhelő adószint mindössze 12 százalékra tehető, amely nemzetközi összehasonlításban is alacsony, s a tőkejövedelmek kedvezményes kezelése a vállalkozásokat további befektetésekre ösztönzi. E téren számottevő adómérséklésre aligha van már lehetőség, inkább a személyi jövedelemadó terén, valamint az élőmunka egyéb terheinél szükségesek újabb könnyítések.
Hivatalba lépésekor ön vállalkozásbarát pénzügyi környezet megteremtését ígérte. Milyen a vállalkozásbarát környezet? Melyek ennek ismérvei, jellemzői?
– Úgy gondolom, hogy már a jelenlegi környezet sem tekinthető vállalkozás ellenesnek, hiszen ha így volna, akkor Magyarországon a különböző típusú vállalkozások száma aligha érné el az egymilliót. Természetesen tudom, hogy ezek bizonyos hányada nem működik, nem kevés a kényszervállalkozás, ám ha mindezeket leszámítjuk, akkor is szép számmal maradnak igazi vállalkozások. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincs szükség a feltételek további javítására. Tudom, hogy a vállalkozók a jelenleginél jóval nagyobb stabilitást, kiszámíthatóságot igényelnek az adózási, társadalombiztosítási szabályozásban. Ezt szem előtt tartva az idei esztendőben sem a személyi jövedelemadózásban, sem a vállalkozásokat leginkább érintő társasági adózásban nagyobb horderejű változásokra nem került sor. Mindez persze annak is az eredménye, hogy a Pénzügyminisztériumban 1996-ban kidolgozott koncepció alapján úgy módosult mindkét fontos adórendszer, hogy az egyéni vállalkozók és a különböző társaságok adóterhelése hozzávetőleg azonossá vált, adózási szabályaik a főbb vonásokat tekintve ma már megegyeznek. Ezek a változások a jogszabályokban 1997 januárjától vannak érvényben.
Nem mondható el ez a társadalombiztosítás szabályozásában, azonban a reformok befejezését követően valószínűleg ott is nyugodtabb időszakra lehet majd számítani. Úgy gondolom, a nyugdíjjal kapcsolatos szabályok – a reform ez év januári bevezetését követően – kevésbé fognak változni. Az egészségüggyel kapcsolatos tb-szabályozásban ma még ilyet nem tudok ígérni.
A gazdasági környezet alakulása is nagyon fontos a vállalkozások számára. Nem hiszem, hogy lényegtelen lenne ebből a szempontból, hogy Magyarországon sikerült létrehozni stabil, fejlődő bankrendszert. A kialakult tőkepiac világviszonylatban is jelentős fejlődést, növekedést produkált. Egyáltalán nem lebecsülendő az sem, hogy Magyarország gazdasági téren nagyon gyorsan integrálódik Nyugat-Európához, a világ egyik legfejlettebb piacához. Természetesen ennek előnyeit nem azonos mértékben tudják kihasználni a kis- és nagyvállalkozók, az exportra termelők és a belföldön értékesítők. Tény, hogy manapság kedvezőbb lehetőségek zömében a nagyoknak, az exportőröknek adódnak. Ahhoz, hogy a kis és közepes vállalatok is felzárkózhassanak, partnerei lehessenek az exportáló cégeknek, számos beszállítói program végrehajtása kezdődött meg. Ezek szerveződését a kormány is támogatja. Születőben van a kockázatitőke-törvény, a kockázatitőke-társaságok szabályozása. Így várhatóan újabb csatornák nyílnak meg a tőkék átcsoportosítására, s e csatornák révén a kockázatosabb vállalkozások is forráshoz juthatnak.
De hogy minél több legyen a biztos alapokon álló, sikeres vállalkozás, egyáltalán nem mindegy, miként alakul a gazdaság jövedelemtermelő képessége. Megalapozottnak tűnik az igény, hogy a vállalkozások jövedelemtermelő képessége a múlt évben megindult gazdasági növekedés hatására az elkövetkező években folyamatosan emelkedik. A vállalkozások részesedése a rendelkezésre álló jövedelmekből az 1995. évi 15,5 százalékról 2000-ig 22 százalékra nőhet. Ez elsősorban a technológia fejlesztésével javuló termelékenység, a reálbérek GDP-vel összehangolt, attól némileg elmaradó emelkedése és a valamelyest tovább mérséklődő közterhek eredményeként valósulhat meg. A vállalkozások hozzáadott értékén belül a munkavállalói jövedelmek aránya az 1997. évi 63 százalékról az ezredfordulóig mintegy 57-58 százalékra csökkenhet.
A magyar gazdaság versenyképességében s így a bővülő exportra és beruházásokra alapozott növekedésében nem kis szerepet játszik a munkaerő relatíve alacsony költsége. Megalapozott-e a remény, hogy ez a versenyelőny megmarad, illetve van-e veszélye annak, hogy a sokasodó bérkövetelések miatt a bérköltségek növekedési üteme meghaladja a termelékenység növekedését? Ezzel összefüggésben milyen feltételek teljesülése kell ahhoz, hogy az infláció csökkentését célzó monetáris és fiskális politika sikeres legyen?
– A következő évekre prognosztizált évi 4-5 százalékos GDP-növekedés csak akkor lesz tartható, akkor nem jár a pénzügyi egyensúly romlásával, újabb számottevő külföldi eladósodással, ha a reálbérek ennél kisebb mértékben emelkednek. Az biztató, hogy az elmúlt években a termelékenység nagyon gyorsan növekedett. A korábbi állami cégek, amelyek a szükségesnél lényegesen több munkaerőt alkalmaztak, magántulajdonba kerültek, s az új tulajdonosok a cégeknél feleslegesnek bizonyult létszámot leépítették. Ez társadalmi méretekben óriási megrázkódtatásokkal járt, hiszen több mint másfél millió ember vesztette el munkahelyét, családok százezrei kerültek a korábbiakhoz képest rosszabb helyzetbe. Ugyanakkor a gyorsan növekvő termelékenység nagyban hozzájárult Magyarország exportképességének számottevő javulásához. Mind a termelékenység, mind az export bővülése az elmúlt években két számjegyű volt.
A reálbérek a stabilizációs periódusban számottevően csökkentek. A visszaesés 1995-ben 12,2 százalék volt, és 1996-ban is 5 százalék körül alakult. Ehhez viszonyítva igen erőteljes a változás 1997-ben, amikor már 4,5 százalékos reálbér-növekedés volt. Ez valószínűleg meghaladta vagy elérte a GDP növekedését (végleges adatok még nincsenek), ami önmagában figyelmeztető jel. Hosszabb távon ugyanis indokolt, hogy a reálbérek a GDP bővülésénél csak lassabban növekedjenek. Azzal számolunk, hogy a reálbérek az idén és a következő években egészen 2000-ig csupán 2-3 százalékkal emelkednek évente, miközben a GDP bővülése 4-5 százalék körüli lesz. Ezeknek az arányoknak a fenntartása azért is lényeges, mert valószínűleg ilyen mértékű termelékenységjavulás a következőkben már nem tartható. Ha sikerül a túlzott béremelési követeléseket fékezni, megértetni a munkavállalókkal, hogy még egy kicsit legyenek türelemmel, akkor elérhetők az inflációcsökkentési célok is. E tekintetben meglehetősen kényes időszakot él az ország, kétségtelenül szükség van a politikusok, a döntéshozók és a munkavállalók józanságára, mértéktartására.
